Robotok távol és testközelben // Close and Tele-robots

Seattle-i látogatásom elsődleges célja az volt, hogy részt vegyek az ATA2008 konferencián, az Amerikai Távorvoslási Társaság éves nemzetközi találkozóján. Még az ősz során nyújtottam be a szakmai anyagokat (az űrtávsebészeti koncepcióm továbbdolgozott verzióját), ami alapján meghívtak szóbeli előadásra.
Mintegy 2200 szakmabeli jött el, és a három zsúfolt nap alatt 10 plenáris ülés, 450 szekcióelőadás, poszterprezentáció és tucatnyai szakmai találkozó és fórum volt. A konferenicán első sorban az amerikai védelmi minisztérium (hadsereg) által finanszírozott kutatásokról és alkalmazásokról esett szó, és mint kiderült, az ATA társaság jó részben magas rangú katonákból áll. A hadi alkalmazások mellett azért sok polgári témájú előadás is helyet kapott, igaz, nem főként technikai jellegű prezentációk voltak, hanem esettanulmányok, távlati koncepciók és különböző tesztek eredményei. Ettől függetlenül voltak számomra is nagyon izgalmas robotos előadások, például részletesen megismerhettem az ENERGID cég által hamarosan forgalmazásba kerülő HIFU (nagy intenzitású fókuszált ultrahang) robotot, amely képes automatikusan végrehajtani a betegen az előre meghatározott ultrahang alapú sugár-terápiát.
Igazi öröm volt, hogy az űr-sebébszrobotos témámhoz kapcsolódó legnagyobb szakemberekkel sikerült megismerkednem. Sokat beszélgettem a fejlesztőkkel, akik az M7 és a Raven robotot építették, és a sebészorvossal is, aki tesztele őket a NASA víz alatti laborjában illetve parabola-repülésen - súlytalanságban. Az előadásom kis számú, de nagyon komoly szakmai közönség előtt zajlott, komoly megtiszteltetés, hogy ott lehettem.
A konferenciával párhuzamosan expo is volt, több mint 150 kiállítóval. Kicsit csalódás volt, hogy a legtöbb cég egyszerű vezetéknéküli vérnyomásmérővel vagy kórházi adatrögzítővel próbált érvényesülni, de voltak izgalmasabb koncepciók is, különösen a TATRC (a hadsereg szakterületi kutatóközpontja) standjánál. Demóztak virtuális orvos tréning programmal, sérülteket szállító mobil robottal, fejlett funkcionális képalkotó rendszerekkel és sok mással is. Egyértelmű, hogy a távgyógyászatban hatalmas lehetőségek rejlenek, amiket még csak most kezdenek kiaknázni. Ezt a feltevést erősíti az a tény, hogy olyan nagy cégek is megnyitották távorvoslási részlegüket, mint a Microsoft, az Intel vagy az AT&T. Számos praktikus ötlettel gazdagodtam a látogatás során, és külön öröm volt, hogy az egyik standnál a sorsoláson nyertem egy iPod-ot.
A záró napon az állófogadás a világkiállítás parkjában lévő Experience Music Project zenemúzeumban volt (nagyon furcsa egy épület). Mindenféle érdekességet meg lehet itt tudni a helyi zenei hírességekről, irányzatokról, meg lehet nézni Jimi Hendrix és Curt Cobain gitárját, és kipróbálni mindenféle hangszert. Az épületben kapott helyet a Sci-fi múzeum is, ahol sok eredeti jelmezt, figurát, makettet lehet látni. A régi díszletek mosolyt csalnak az ember ajkára, míg a klasszikus darabok megdobogtatják a szívét.
Szakmai szempontból szintén nagyon fontos volt, hogy szerdán meglátogathattam a helyi egyetem, a University of Washington Biorobotikai laboratóriumát. Az egyetem a város északi részén fekszik, a Washington tó mellett, és több mint 40 000 hallgatója van. Egészen fantasztikus hangulata van a campusnak, mivel az épületek többsége “Collegiate Gothic” stílusban épült (szerintem Oxfordra hasonlít egy kicsit). Különösen szép volt a cseresznyefa virágzás idején látni a quadokat és belülről megcsodálni a könyvtárat. A Biorobotikai labort Prof. Hannaford vezeti, akit még a montpellier-i nyári egyetemen ismertem meg. Nagyon komoly kutatásokat végeznek, az elmúlt években építettek egy saját általános célú távsebészeti robotot, a Raven-t, illetve több kisebb platformot is. (Szeptemberben a Raven-t Franciaországból irányítottuk egy sebészeti gyakorlat szimulációjának keretében.) Legjobban az új exoskeleton-t élveztem. Több nagyon jófej sráccal megismerkedtem a laborban, és mindent alaposan megmutogattak, amire csak kíváncsi voltam. Részt vehettem a labormegbeszélésen is, ahol én is beszéltem a Hopkinsról és a kutatásainkról. Tanulságos látogatás volt, ide is szívesen jönnék kutatni bármikor.

*********************

The primary purpose of my visit to Seattle was to attend the ATA2008 International Meeting and Expo. It was a great pleasure that I could also pay a visit to the Biorobotics Lab at the University of Washington. A detailed description can be read at my SurgRob blog.

Idézet // Quote for the week

„Akit szeretsz, az szab törvényt neked.”

***********************

"If somebody does something nice for you, you don’t need to pay them back. Take care of others in the future. That keeps things going in the right direction."

/ Philipp M. Adams/

Északi gyöngyszem // Northern pearl

Nem egész négy napot töltöttem a fantasztikus Grand Canyon-os kirándulásunk után Baltimore-ban, és máris útra keltem, megint csak a Nyugati Partra. (Legalább nem maradtam le teljesen a tulipánfák virázásáról, ami fantasztikus díszbe öltöztette az egész kampuszt.) Ezúttal Seattle volt a cél, egy igazi gyöngyszem az USA észak-nyugati csücskében. A látogatás apropóját az adta, hogy konferenciázni mentem az Amerikai Távorvoslási Társaság (ATA - American Tememedicine Assiocation) éves találkozójára, valamint szerveztem egy látogatást magamnak szerdára a washingtoni egyetem (University of Washington) biorobotikai laborjába. (Ezekről majd a következő post-ban írok részletesebben.)
Odafele New Yorkban kellett átszállnom, ahova egy egészen pici géppel repültünk. Valami biztonsági probléma miatt lezátrák a JFK-n az egyik kifutót, és a keletkezett torlódás miatt még Baltimore-ban, a felszállópálya végében vesztegeltünk bő egy órát, aztán köröztünk egy ideig Ocean City felett, míg leszállási engedélyt nem kaptunk. Így 3 órát sikerült a gépben töltenünk a 45 perces út okán. Szerencsére nem késtem le a csatlakozást, és este gond nélkül megérkeztem Seattle-be. Szállásom, a Green Tortoise Hostel messze a legjobb hostel, amiben eddig valaha is voltam. Rendezett, tiszta, a belváros szívében van, ingyen internet, korlátlan reggeli, kávé, tea, esténként mindenféle programok és heti háromszor első osztályú vacsora. Mire vágynék még?

Szombaton befizettem egy bálnalesre. Régi vágyam volt közelről látni ceteket, és a környék híres a tengeri élővilágáról. Tavasszal a szürke bálnák időszaka van, kardszárnyú delfinekkel csak nyáron lehet találkozni. Már az egy órás hajókázást is nagyon élveztem a szigetek között, és Seattle különösen jól néz ki a tenger felől. A nap folyamán összesen három bálnát láttunk, de kicsit csalódás volt, ugyanis nem nagyon aktívkodtak. 2-3 percenként feljöttek a felszínre, fújtak egyet, aztán eltűntek. Még a farkukat sem dugták ki, mivel nem merültek le a fenékre. Az állatvédelmi törvény miatt 100 méternél közelebb nem szabad megközelíteni őket, így csak távoli képeket tudtam készíteni. Azért izgalmas volt, de szívesen megnéznék még a vízből kiugráló orca-kat is egyszer. Láttunk még két oroszlánfókát, aztán visszafelé csurom vizes lettem a felcsapó hullámoktól.
A szállásom a Pike street-en volt, közvetlenül a város első számú nevezetessége, a Farmers’ Market mellett. Ez az USA legrégebb óta üzemelő őstermelői piaca (1907), és különösen jó minőségű tengeri árujuk van. Seattle nagyon békés város, nagyobb része kertes övezet, emiatt fel sem tűnik, hogy 3 millió ember lakja. Az utcái nagyon meredekek, és majd mind egyirányúak. A tömegközlekedése első osztályú. A belváros alatt végigfut egy alagút, amiben csak buszok közlekednek a csúcsidőben, illetve ugyanazokban a járatokban jövő évtől metró is megy majd. Számos troli és hybrid busz jár, és a központban a csúcsidőben minden járat ingyenes. Seattle Washington állam fővárosa, hírességei közé tartozik Jimi Hendrix, a Boeing, a Microsoft (itt alapították, és mai napig itt van a székhelye Redmond-ban) és a Starbucks. A kávézásnak hatalmas kultúrája van, tényleg minden harmadik bolt kávézó. Legnagyobb karriert az 1971-ben alapított starbucks futotta be, amelynek ma 44 országban több mint 15000 kávézója van.

Vasárnap kezdődött az ATA konferencia, és keddig a napjaim nagyobb részét ott töltöttem a konferencia-központban. Esténként az aktuális határidőimre készítettem az egyéb munkáimat, aludni nem nagyon volt módom. Egyik este azért elnéztem a Space Needle-hez. A kilátótornyot az 1962-es világkiállítás szimbólumaként építették amelynek a témája az űrkutatás, az űrverseny volt. 184 méter magas, a tetején forgó étterem, és kilátótersz van. Egészen lenyűgöző innen nézni a naplementét (ha nem felhős az ég), és a felhőkarcolók felgyúló fényeit. Meglepő módon a városban rengeteg a csöves és a drogos, ez talán a helyiek toleranciájának köszönhető, no meg az enyhe időnek. Bár rengeteget esik, nincsenek igazán nagy hidegek. Nekem szerencsém volt, mert átlagosnál több napsütésben volt részem a hét folyamán.

A szakmai programok után csütörtökön indultam a city további részeinek felfedezésére. Elsőként az 1965 óta folyamatosan futó Underground (földalatti) túrára fizettem be. Itt rengeteget megtudtam a város történetéről: Seattle-t huszonhét kalandor alapította 1851-ben, mivel az öböl elég mély volt nagy hajók számára, és a környéken első osztlyú erdők nőttek. Mivel délen állandó építőanyag-hiány volt (és San Francisco is rendszeresen leégett), a fakitermelés jó üzletet jelentett. Nevét a helyi indián törzsfőnök után kapta. A gyorsan gyaraporó városban oriási gondot jelentett a csatornázás hiánya és a sáros utak. Akkora kátyúk voltak, hogy még a nyomtatott térképeken is jelölték őket. 1891-ben, a nagy seattle-i tűzvész során a város 95%-a legéett, de csaodával határos módon senki nem veszett oda. A pusztítás egyben jó lehetőséget adott a szisztematikus újratervezésnek. A korábbi épületek törmelékével és a hegyoldalból kivájt építőanyaggal feltöltötték az öböl egy részét, és a könnyebb fejlesztés érdekében egy szinttel megemelték az egész kikötői negyedet. Igen ám, de nem volt elég pénzük, így utcáról utcára haladtak a munkálatokkal, 25 év alatt készülve el. Eközben a boltok folyamatosan nyitva kellett tartsanak, hogy ne veszítsenek üzletet, volt egy részleg a régi szinten, aztán ahogy megemelkedett az úttest, felköltöztek az emeletre. Volt olyan, hogy a járda nem épült meg, így a zebrán való átkeléshez évekig egy 3.5 méteres létrán kellett felmászni, aztán a túloldalon le. A földalatti szint jó része ma is megvan még, és itt vezetik körbe a turistákat, akik bepillantást nyerhetnek a száz évvel ezelőtti város életébe.
A tűzvész után Seattle még gyorsabban fejlődött, gondot csak az állandó nőhiány jelentett (8 férfira jutott egy asszony), emiatt nagyon terjedt a prostitúció, és a bűnbandák vették át a város irányítását. Igazi változást az 1900-as évek elejétől a koldike-i aranyláz hozott. Kalandorok ezrei vágtak neki az alaszkai útnak, hogy szerencsét próbáljanak, és Seattle volt az utolsó nagyváros, ahol beszerezhették a felszerelést, feltölthették készleteiket. Míg az arany kevés embert tett gazdaggá messze északon, rengtegen szedték meg magukat az aranyásókból. A statisztikák alapján Seattle ma az USA legképzettebb, legműveltebb városa, számos rangos egyetem van itt és remek könyvesboltok.
Belvárosi sétámat a Pioneer tér után a Klondike múzeumban és a Smith torony megmászásával folytattam. 1914-es átadásakor a világ legmagasabb épülete volt New York-on kívül. A lifje a régi időket idézi pompájával, és remek kilátás nyílik a 35. emeletről. Délutáni kávémat a Columbia tower 40. emeletén lévő starbacksban fogyasztottam el, majd pedig ellátogattam a SAM-be, a helyi művészeti múzeumba. Épp egy remek ókori római időszakos tárlatuk volt (a Louvre-tól kapták kölcsön), de e mellett sok más érdekes (és modern) dolgot is láthattam. Pénteken a reggeli első busszal indultam északra, hogy meglátogassam kedvenc városomat, Vancouver-t.

**********************

I have only spent a short and insanely busy 4 days in Baltimore, and I was already off to go to Seattle on board of a rediculously small plane. (At least, I changed at JFK.) Seattle is a peaceful city, despite the generally bad (rainy) weather, I still got a reasonably amount of sunshine. The town was founded in 1851 by 27 adventurer. They saw the great opportunity to use the deep natural harbor to ship large amount of wood from the local forests to the south. Seattle was named after the local indian tribe's leader, and the city had three major periods in history; first, it was simply a lumbertown. The lack of urban planning and sewering caused major problems, but the big Seattle fire in 1891 gave a chance to restart from scratch. They did a good job, and the city become vibrant and dynamically growing. As a part of the reconstructions, they decided to raise the inner town's level by 3 meters (10 feet). The did the works corner-to-corner (for 25 years), therefore the houses have all had their shops operating at the first floor, and than moved up to the second. As a result of this, in the present basements, there are the remainings of the old street fronts, where you can walk around with the underground tour. After the fire, Seattle became the sin city, capital of gambling, prostitution and organized crime on the West Coast. the third period, the thriving came with the gold rush of Klondike, up in Alaska. Seattle was the last major city on the way to get the equipment and supplies, and the locals made a good business with the gold miners. Present day's Seattle is famous for it's industrial giants: Boeing and Microsoft, the bookstores, the US' oldest farmers' market at Pike Street and the coffee store chains, such as the Starbucks that has 15000 cafes now world wide. The public transportation is excellent, they have a huge tunnel running under the downtown (suitable for buses and trams) to avoid rush hour traffic. Surprisingly, there are many homeless people and junkies.
I stayed at the Green Tortoise Hostel that is by far the best youth hostel I have ever been to: free unlimited waffle, fruit, toast and egg breakfast, unlimited tee, coffee, excellent dinners three times a week, comedy shows, concerts, internet, all for free! And all this at the very middle of the downtown, right next to the market. It was really awesome...
I went to Seattle for the ATA - American Tememedicine Association's annual International Meeting and Fair, as a conference speaker. (I will tell more about it in the next post.) Beside the conference, I did not have too much time, but I fulfilled one of my old dreams: went for whale watching on Saturday... It was a nice boat trip up to the north, and we saw three gray whales. Unfortunately they were very lazy, and you cannot go closer than 100 yards (95 m) by law. One night, I went I to the Space Needle, that was the symbol of the 1962 world expo. The view was absolutely amazing, as the lights went on around the skyscrapers. Later in the week, I walked around the market, took the underground tour, wandered around Pioneer square, climbed Smith tower, took a coffee on the 40th floor of the Columbia tower and spend some quality time in the Seattle Art Museum. On Friday, I caught the earliest but to visit my favorite city, Vancouver, just up to the North, on the other side of the border.

Idézet // Quote for the week

"Valamely embert szeretni ezt jelenti: úgy látni őt, ahogy Isten elgondolta. "

/ Dosztojevszkij/

********************

"We do not see things as they are. We see things as we are."

/ The Talmud/

Amerikai szépségek // American beauties

Szombat reggel a kocsibérlés procedúrájával kezdetét vette ötünk (Piros, Ádám, Marci, Zoli, T.) extra kalandozása. Előző nap sikerült véglegesítenünk a programot, foglaltunk szállást, és eldöntöttük, hogy milyen kocsival is megyünk. Egy tűzpiros Chevrolet Impala-t béreltünk, ami a legnagyobb ötszemélyes kocsi. (Vicces módon kormányváltója volt.) Tényleg hatalmas a beltere, még a rengeteg cuccunkkal is normálisan elfértünk benne. Kicsekkoltunk a szállodából, és irány északkelet! Fantasztikus érzés volt az autópályán vezetni a hamisítatlan nevadai tájakon keresztül. Három óra alatt elértünk a Zion nemzeti parkba, és rögtön felautóztunk a szerpentinen, majd gyalog a legmagasabb kilátóponthoz. Elképesztő volt a látvány, ahogy a vörös homokkő sziklák körülölelik a völgyet. Mindannyian nagyon élveztük, kattintgattuk a mókás (veszélyesnek beállított) képeket a sziklaperemen. Előző nap kinéztem a neten több túraútvonalat is, de nem volt időnk rá, hogy komolyabb kirándulásra induljunk. Felmentünk a kis elektromos buszokkal a 15 km-es kanyon végébe, és ott sétáltunk a kiépített patak-völgyben 800 méteres függőleges sziklafalak és éhenkórász mókusok között, majd pedig félútig visszasétáltunk. Így is nagyon élveztük a sziklák, a különböző fényviszonyok és a vegetáció nyújtotta látványt.

Ziontól még 5 órás út várt rank át Arizónába (Frederick város), ahol szállást foglaltunk. A kétágyas motelszobába öten csempésztük be magunkat a költséghatékonyság jegyében; megvolt a maga romantikája az egésznek!
Másnap igyekeztünk minél korábban felkelni, mert a túra csúcspontja, a Grand Canyon következett. 90 mérföldnyi vezetés után értük el a kanyon déli központjának bejáratát. Tipikusan három helyen közelíthetik meg a turisták az egész régiót, és a déli (South Rim), ahova mi mentünk a legszebb. (A híres üvegfolyósó, a Skywalk a völgy nyugati végén van.) Amikor az első kilátóhelynél megpillantottam a tájat, szó szerint leesett az állam. Annyi fényképet és filmet láttam már minderről, de ott állni, és érezni az elképesztő méreteit egészen más. Meglehetősen tiszta idő volt, így átláttunk a kanyon északi oldalára, meg az alattunk másfél kilométerrel hömpölygő Colorado folyóra. Az egész képződményt ez a folyó vágta ki magának az évmilliók során. Noha egész héten jó meleg volt, itt még vastag hó borította a lejtők árnyékos oldalát, és hideg szél fújt. Terv szerint a leghosszabb, még egy napra ajánlott túrát akartuk végigcsinálni, a Bright Angel Trail-t. A fenti kilátóból indulva meredeken leereszkedik az ember (970 méter szintkülönbség) az egyik kiterjedt platóig, ahonnan az egész Grand Canyon legszebb kilátása nyílik az útikönyvek szerint. Bár kicsit késésben voltunk (mert az útjelző táblák 9-12 órát javasoltak a túrára), nem tudtunk gyorsan haladni, mert minden kanyarban meg kellett állnunk gyönyörködni és fényképezni. Az is lassított, hogy a jeges ösvényt vastagon takarta a szamár-ürülék. (Öszvérháton is meg lehet tenni a túrát, megfelelő díjazás ellenében.) Fantasztikus kirándulás volt, minden percét élveztem, és igyekeztem magamba szívni a látványt. A fentről jól látható végcélunk - a Plateau Point - lassan közeledett, és csak csodáltuk, ahogy egyre inkább fölénk magasodtak két oldalt a sziklafalak. Az egész ösvény szépen karban van tartva, és néhány kilométerenként vannak menedékházak is, ennek ellenére minden évben eltűnnek itt páran. Végül kiértünk a plató végén lévő sziklára, ahonnan valóban elképesztő körpanorámánk volt. Alattunk habzott barnán a Colorado; nem nyújtott valami bizalomgerjesztő látványt, pedig különben nagyon szívesen raftingolnék rajta. Szerettünk volna lejutni a vízhez (már csak 350 méter további szintkülönbség lett volna), de mindenhol ki voltak téve a halálfejes táblák, hogy ne próbáld meg a túrát oda-vissza egy nap alatt. Külön élvezetes volt, hogy alig páran merészkedtek le idáig, így gyakorlatilag csak magunk voltunk és a táj. Egy kiadós szendvicsezés után elindultunk visszafele, és szaporára kellett fognunk a lépteinket, mert a napsütést sötéten gomolygó felhők váltották fel. Félúton elkezdett esni az eső, majd heves jégesőbe váltott, ami nem kevés aggodalomra adott okott. Végül nagy szerencsénk volt, mert az időjárás csak megvillantotta zordságát, és az eső sem eredt el jobban. Minden esetre jól átáztunk , és figyelnünk kellett rá, hogy utána ne fázzunk meg a szeles, 5-8 fokos időben. Hála az időjárás ösztönzésének, felfele gyorsabban megtettük az utat, mint lefele.
A naplementét még bevártuk az egyik kilátóban, de a felhők miatt nem volt olyan látványos. Mindennel együtt csodálatosan eseménydús és gyönyörű nap volt. Persze kicsit fárasztó is, de legalább este nem volt senkinek sem alvási gondjai.

Hétfőn délután már mindenkinek ment a gépe Las Vegasból, ezért a szokásossá vált korai kelés után rögtön indulnunk kellett visszafele. Egy órányira Las Vegastól, Arizona és Nevada határán épült az újkori világ egyik mérnöki csodája, a Hoover Dam (völgygát). A 221 méter magas gát a legnagyobb betonépítmény a világon, építésekor számos innovatív technikát alkalmaztak, hogy elkészülhessen kevesebb mint 3 év alatt. 1931-ben a nagy gazdasági válság hatásának enyhítésére hirdette meg F.D. Roosevelt a munkálatok megkezdését, és még ha kegyetlen körülmények között is dolgoztak a munkások, igazi fellendülést hozott az egész régiónak. Az 1936-ban bekapcsolt 17 turbina több mint 2000 Megawatt összeteljesítményű (valamivel nagyobb, mint Paks). A környék elektromos árammal való ellátásán túl ivóvizet is biztosít a gát, valamint védelmet az árvizektől.
A felduzzasztott Colorado vize itt gyönyörű kristálykék, és szépen tökröződnek benne a környező sziklák. Beneveztünk egy bő órás vezetett túrára is, aminek keretében megismerhettük az építés részleteit, valamint jártunk a gátban, a túlfolyóalagútaknál és a generátorházban. Rengetegen jönnek el Las Vegas-ból megnézni a Hoover Dam nyújtotta különleges látványt, ezért mindig hatalmas a torlódás a rajta átvezető I-90-es főúton. Már építik a völgyet átszelő hatalmas viaduktot, amely áthidalja ezt a problémát.
A sok-sok szépség után, összesen 900 km-t kocsikázva visszatáértünk a LAS reptérre, leadtuk a kocsit, és ki-ki visszarepült a saját városába az élményektől zsongó fejjel. Felejthetetlen hét volt!

********************

Las Vegas is the closest major city to the most famous national parks of the Southwest. Only a few days before we left for the fieldtrip turned out that five of us will take the challenge together to extend our stay and see some natural beauty. (Another group went to Phoenix.) We rented a fire-red Chevrolet Impala (the biggest full size car available), and headed directly to the Zion Canyon on Saturday morning.
The Zion National Park spans 229-square-mile (593 km²) around a massive limestone formation, with bright yellow-orange cliffs and deep canyons. Almost 3 million tourists visit it every year, but luckily there was no crowd at all when we went. Lacking the time to go for a real hike, we just climbed up to the scenic viewpoint at the East Temple peak, and took the shuttle to the higher end of the 7 miles (10 km) main canyon to wonder around the beautiful rock formations. The sunset was very nice, bringing new colors to the landscape. It took us five hours to get to our Motel 6 in Flagstaff, at least we could change drivers a couple of times.

Sunday was the highlight of our trip with the visit to the Grand Canyon. It was still 70 min drive from the motel, but worth everything when it took our breath to first see the 1 7000 feet (1600 m) deep canyon from the Mather viewpoint. It took the Colorado River some 5-6 million years to carve this amazing monument into the rock. The erosion is still deepening the valley every year, exposing new, more than a billion years old soil layers. We had to hurry up to take the most beautiful hiking route of the South Rim, the Bright Angel Trail. This 12 mile (20 km) path is only recommended for fit, trained people due to the 3000 feet (1000 m) level you have to descend and then climb back again. We started our hike in snow, and went down, down, down, down… Every turn showed something even more beautiful than before. We reached the Plateau Point after 3 hours, and that was definitely the most magnificent view I have ever seen. The Colorado down under you feet, red rock cones all around and beautiful clouds. We enjoyed it, but the way back was really strenuous, as a spring rain and hail caught us, and forced to speed up our climbing. We all survived, and the sun shone up again by the time we got the top. Just watching the sunset, and driving back to our double room in Flagstaff was enough for a day.
Unfortunately we had no more time to discover the beauties of the Southwest; we had to drive back to Vegas on Monday. At least on the way back, we had time to wonder around the magnificent Hoover Dam. This 726 feet (221 m) high concrete colossus generates electricity (2 MKW) to supply the enormous consumption of Las Vegas. They started the constructions in 1928 partially to boost the regional economy after the great depression. It was a real success story, and became an American icon. We had a chance to tour in and around the impressive structure, and took some nice photos.
It was a perfect ending of an amazing week, full of culture, fun and adventure. I did not even mind too much that my plane was delayed three hours, as I could stay longer in the sunny Nevada. (Though poor Tricia had to pick me up at 3 am form BWI airport.)

Idézet // Quote for the week

„Szeress, és tégy, amit akarsz!”

/Szt. Ágoston/

************************

“Technology will catch up to “What if”! ”

/Luis J. Burns/

Las Vegas - végállomás // Destination - Las Vegas

Philadelphia-ból egyenesen repültem a HAESF ösztöndíjasok éves találkozójára, amelyet ezúttal Las Vegas-ba szerveztek. A HAESF magyar-amerikai vállalkozási alap támogatja az egész ittlétemet, és egy három napos fejtágításra és csapatépítésre összeterelték a 12 magyar ösztöndíjast. A repülőtéren már vártak a többiek, akik hamarabb megérkeztek, és miután becsekkoltunk a szállóba - a város központi kaszinós sugárútjának, a Strip-nek az északi végén lévő Stratposphere-be - nekivágtunk gyalog felfedezni a kaszinósort. Estig még a feléig sem jutottunk, kilométereken keresztül sorakoznak a szórakoztató komplexumok. Egy-egy nagyobb kaszinó egy több ezer szobás szállodához csatlakozik, és telis tele van a gépek, asztalok előtt ülő emberekkel. A híresebbeknek megvan a maguk témája: van Velence (Venetian), Párizs (Paris), Egyiptom (Luxor), ókori Róma (Ceasar), kincses sziget (Treasure Island) és persze olyan is, amely egyszerűen csak elegáns. Mindenféle látványossággal, show műsorokkal, programokkal igyekeznek becsalogatni a potenciális játékosokat. A nagy üzlet nem a szállodaszobák értékesítésében van (annak ellenére, hogy az egész városban éves szinten 90% fölötti a szobakihasználtság), hanem hogy naponta, szállónként millió dollárokat hagynak ott az emberek. Las Vegast egy kis oázis mellé telepítették a vasútépítés során 1855, gyakorlatilag a nagy semmi (sivatag) kellős közepén fekszik. A huszadik század első felében (többek között a szomszédban megépült hatalmas vízierőmű, a Hoover Dam miatt) lassú fejlődésnek indult. A kaszinók a 40-es években kezdtek el igazán terjedni, egyre rohamosabb ütemben. Eredetileg főleg pénzmosásra használták a helyet, miközben a filmipar és a szerencsejáték híressé tették, és az üzlet fellendült. Ma majd kétmillióan lakják, és havonta 6000-rel nő lakosainak száma, köszönhetően a szállodák folyamatos bővülésének. Persze a vedéglátó- és szórakoztatóipar adja a munkahelyek legnagyobb részét, mintegy 30%-át. (2010-re 160.000 vendégszobájuk lesz.) Évente 30 millió turista és üzletember látogatja a várost, reptere a 8. legforgalmasabb a világon. Az egész város annyira elrugaszkodott a valóságtól: a villogó neonreklámok mesevilágában annyi pénz forog, hogy itt bármit meg lehet csinálni, megtérül. Ezen felül sokaknak nagyon vonzó, hogy krupiéként minden iskolázottság nélkül is lehet 100.000 dollárt keresni évente. Első este a közös vacsoránk a szállónkhoz tartozó TV torony tetején lévő elegáns étteremben volt. Azon túl, hogy elképesztő kilátás nyílik innen a színesen ragyogó Strip-re, az egész étterem másfél óra alatt teljesen körbefordul. A torony tetején mindenféle vidámparkba való szórakoztatóelem kapott helyett. Lehet pörögni 350 méterrel a város felett a levegőben, illetve mi azt választottuk, hogy 4G gyorsulással lőjenek ki a torony csúcsáról. Másnap az első meeting-ünk a legújabb óriáshotel, a Wynn vezetőivel volt. Steve Wynn üzletember nevéhez számos kaszinó fűződik a Strip-en, de a recesszió miatt senki nem jósolt fényes karriert a vadi új, szuper-elegáns szállójának, amit 2005-re húztak fel 3 milliárd dollárból. A nyitás óta 95%-os telítettséggel üzemelő szálló sikerrel vonzotta a legnagyobb játékosokat, és olyan jól megy, hogy egy éve belekezdtek a testvérszállójának építésébe. (Azt mondják a kínaiak a legnagyobb játékosok; Mr. Wynn makaó-i kaszinója egy év alatt behozta a beruházás milliárd dolláros költségeit.) Az alapszobák ára 3-500 dollár, és folyamatosan változik a kereslet függvényében. (Ahogy a belépők és áruk ára is, egyszerűen azért, mert "megtehetik".) A Wynn 2700 szobás óriás, amely elsősrban a felső kategóriás játékosokat célozza meg, nem az utcai közönséget. 9000 alkalmazottja van, és napi két millió dollar az üzemeltetése. Alapos vezetés kaptunk Evan Spieger-től, aki az üzemeltetésért felelős igazgató. Megnéztük a privát épületrészeket, a luxus klubot és sok mást is. Evan megmutatta az egyik legnagyobb lakosztályukat: aki ebbe jön, az nem fizet sem a szobáért, sem az ételért, italért, de elvárják tőle, hogy eleget játsszon (veszítsen). Amíg napi több tízezer dollárt hagy ott a kaszinóban, nem probléma, de ha elkezd óvatosabban játszani, átköltöztetik egy kisebb szobába. Aki nem veszít, nem jó vendég! A szállóban üzemel a város egyetlen Ferrari és Masaretti szalonja; havi 20 kocsit adnak el. A Wynn után a Las Vegas-i kereskedelmi kamarát kerestük fel, ahol betekintést nyerhettünk a város különböző üzleti csoportjait képviselő szervezet működésébe. Délután a monorail-lel elmentünk a Strip déli végéig, és megnéztük az MGM Grand kaszinót, ahol igazi oroszlánok laknak, és felültünk a "New York New York" manhattan-i felhőkarcolói között pörgő hullámvasútra. A vacsoránk a Ceasars casino Cheescake Factory nevű éttermében volt, közvetlenül az óránként futó Atlantisz show mellett. A hely - mint neve is mutatja - a túrótortához hasonló cheesecake-jeiről híres, nem is véletlenül. Vacsora után a Venetian-ben futó Blue Men Group Show-ra ültünk be, amely egy másfél órás zenés kabaré. A leglátványosabb, amikor színes festékekkel dobolnak, illetve érdekes volt, amikor az egész nézőteret beterítették papírszalagokkal, és a közönség percekig azzal játszott. Másnap reggel a medencében indítottuk a napot, majd a Hilton-ban büfé-reggeliztünk. A szakmai program keretében a Las Vegas Convention Center elnökhelyettesével találkoztunk. A non-profit Las Vegas Convention and Visitors Authority elsődleges célja, hogy Las Vegas-t, mint márkát reklámozza (jelenleg világszinten másodikak a Google mögött), és megtöltse a város minden szállóját. Bevételeik nagyobbik része a vendégágyak után szedett adóból származik (4%-ot kapnak), 20% pedig a konferenciaközpont kiadásából. A világ legjobban kihasznált konferenciaközpontját üzemeltetik egymillió négyzetméteren, és most tervezik a bővítését. Nagyon jó modellt dolgoztak ki: jönnek az emberek, megy a bolt, e miatt felveti őket a pénz, és így még többet költhetnek üzletfejlesztésre, ami még nagyobb forgalmat generál. Este én még elszaladtam a Belaggio Casino világhírű szökőkútjához: 15 percenként az 1200 mozgatható fúvóka elképesztő koreográfiát mutat be fény és hangjáték keretében. Vacsoránkat a Wynn olasz éttermében költöttük el, és ott ültünk be a város leghíresebb showjára, a Le Reve-re. Meg kell vallanom, másfél órán át tátott szájjal bámultam a földön, vízen, levegőben zajló akrobatikus showt. Elképesztően profi munka. (Akinek van pár perce, mindenképp nézze meg ezt a videó összeállítást.) Szerencsére a program mellett jutott idő nagyokat beszélgetni a többi ösztöndíjassal, akiket nem nagyon ismertem eddig. Kiderült, hogy nagyon értelmes emberek, nem véletlenül vannak itt. Gondolatban megváltottuk a világot... Egy késő esti séta és kis búcsú-kaszinózás után (két dollárt játszottam el) lassan telítődtünk az állandó tömeggel, a félkarú rablók zajával és a villódzó fényekkel. Nyugovóra tértünk, hogy legyen erőnk felkelni másnap kora reggel az ötünk által betervezett kocsis extra körutazáshoz.

********************

The HAESF fund that allows me to spend this year here organizes every year a field trip to the actual fellows. This time Las Vegas was the destination for the 12 Hungarians, not only to have fun, but to learn about the business and professionalism running this amazing place. It was great as a team-building event as well, I managed to get very good talks with the other folks on politics, career, business and responsibility.
Las Vegas is a crazy place. Hospitality industry runs it all, as they manage to keep the 90% of the 140.000 beds in town occupied throughout the year. (They have 30 million visitors annually.) It is said that every bed generated 2.5 jobs directly and indirectly, therefore unemployment is low in the 1.7 million city, and every month some 6000 new residents move in to find job and living space. The enormous amount of money invested into the multi-thousand-room casino resorts returns within a few years. (The newest Wynn and Encore complexes costed a mere 3.7 billion dollars to build.) People are losing dozens of millions of dollars every day at the tables and slot machines.
All the big Casinos are along the main street, the Strip. You can flow with the crowd and walk through the replica of the Rialto bridge, climb to the Eiffel tower, get to the Liberty statue, to an Egyptian pyramid, or visit Caesar’s palace. The big ones offer several attractions and shows, such as live lions, pirate attack, robotic mythology performances, comedy nights (such as the Blue Men Group’s we attended) or the breathtakingly choreographed Le Reve acrobatic show.
We stayed at the Stratosphere that is famous for the revolting restaurant in its 350-meter-high tower with an amazing view over Las Vegas. We could also try the world’s highest thrill ride, the 4G gravity shot on the top of the tower.
The professional program included an exclusive tour around the Wynn by the hotel’s manager. This is the newest and fanciest resort along the Strip, and we got introduced to its Ferrari saloon, private wing, biggest suites and special lounges. It turned out that if you go for the most luxurious rooms, you will not be charged for the nights or the food, but they will keep a close eye on your gambling. You can only stay there if you loose enough every day. It was interesting to hear that in average they have 50 security issues a month, when someone report a serious injury of claim a stolen item, and request immense reimbursement form the hotel. to verify these, they use a video surveillance system that shows 99% of the cases is fake, they only want to get money from the casino. We met the representative of the Chamber of Commerce and more interesting, the vice-president of the Las Vegas Convention and Visitors Authority. This non-profit organization marketizes Las Vegas all around a world, and responsible for the success of being no.2. brand behind Google. They also run the world’s busiest convention center, and responsible for several other investments.
I was thrilled by the roller coaster of the New York New York Casino, the amazing desserts of the Cheesecake Factory, the dancing fountain of Bellagio and the 0-24 buzz of the center. However, it was even better to leave behind the city for the weekend and get full with the natural beauties of the South-west; the canyons…

Idézet // Quote for the week

A vágyak idomítása
Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak.
Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak.
Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal
szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.

/ Weöres Sándor: A teljesség felé/

********************

"I know that you believe you understand what you think I said, but I am not sure you realize that what you heard is not what I meant."

/Graffiti/

Philadelphia // Phili

Philadelphia mintegy két óra kocsival Baltimore-ból, de mi nem is a városközpontba mentünk, hanem a tőle 20 km-re fekvő kis településre, King of Prussia-ba, ugyanis itt került megrendezésre idén a World Batch Forum, amire aput kiküldték. A szállásunkat gond nélkül megtaláltuk (hála Tricia GPS-ének), becsekkoltunk, majd én beautókáztam a belvárosba.
Philadelphia a független Amerikai Egyesült Államok bölcsője. A kétmilliós város már a 18. századtól a kontinens legnagyobbjai közé tartozott, és egész Pennsylvania állam különleges jogokat birtokolt hála a Penn bárótól hagyományozott alapító Charta-nak. 1774-ben, a fokozódó gazdasági feszültség miatt Britanniával (aminek része volt a Bostoni teadélután), és válaszul az angol Intolerable Act korlátozásaira, Philadelphiában hívták össze az első Continental Congress-t. A helyzet elmérgesedése miatt 1775-ben a második kongresszus kezdeményezte a függetlenség elérését, miközben már kirobbantak a fegyveres harcok a britekkel. 1776-ben megszületett a Függetlenségi Nyilatkozat, amelyet itt írtak alá a Capitol-ként használt Pennsylvania State House-ban. Még ugyanabban az évben az angolok elfoglalták Philadelphiát, és csak az 1783-as párizsi béke után vonultak ki végleg. 1790-ben újáépítették a lerombolt városközpontot, és 1800-ig ez volt a főváros. Ezután még sokáig Philadeplhia maradt a fiatal állam pénzügyi és kereskedelmi központja (itt épült meg az első amerikai bank), hála kiváló kikötőjének a Delaware folyó torkolatánál. A város szívében kapott helyett az Independence Mall, amely emléket őrzi a fenti eseményeknek. Egyik végén található az Independence Hall (State House), és két csatlakozó szárny, a Legfelsőbb bíróság és a Szenátus épülete. Itt őrzik az 1753-ban öntött Liberty Bell-t is, amely a függetlenség egyik szimbóluma lett, annak ellenére, hogy valamikor a 19. század derekán egy repedés használhatatlanná tette. A teret északról a National Constitution Center határolja, ahol amerikai történeti kiállítások vannak. A környező utcák bájos viktoriánus házsorokat rejtegetnek, ugyanakkor sajnos a Mall közvetlen közelében számos magas és modern épületet húztak fel, amik nagyon rontják az összképet. Mivel naponta csak limitált számú embert engednek be vezetéssel az Independence Hall-ba, és már reggel elfogytak a jegyek, körbesétáltam a többi épületet, kinéztem a kikötőbe, megcsodáltam a hadihajókat, hidakat, meg visszafelé pár további látványosságot. Estére visszamentem a konferenciára, és csatlakoztam a díszvacsorához. Másnap elvittem aput a konferenciára, majd újra beautóztam. Ismét a Mall-on kezdtem a programomat, majd a városháza felé vettem az irányt. Miután leparkoltam a kocsival, felkerestem a Rodin múzeumot. Jules Mastbaum film-mágnás 1923-ban elhatározta, hogy elkezd Rodin alkotásokat gyűjteni, hadd legyen egy ingyenes múzeum a város polgárainak. 1926-os halálakor már ő birtokolta a legnagyobb gyűjteményt Franciaországon kívül, és hamarosan meg is nyílt a múzeum. Philadelphia belvárosát szinte átszeli a Benjamin Franklin sugárút, amely mentén sorakoznak a különböző kulturális intézmények, könyvtárak, múzeumok. Az út végén foglal helyet a Museum of Art hatalmas épülete, amelynek lécsőit a Rocky film tette híressé. Egy nagy séta után visszatértem apuért a konferenciára, és az estét együtt töltöttük. Szerda reggel kiautóztunk a reptérre, és érzékeny búcsút vettünk egymástól. Egészen furcsa volt, hogy ideát lehettünk együtt; nagyon jól éreztem magamat.

**********************

Pennsylvania is the neighboring state to Maryland to the north-west, and is a real historical pearl. It was one of the earliest colonies, and Lord Penn received it from King Charles II. for merit in 1681. The capital, Philadelphia used to be one of the biggest and richest cities of America thanks to it’s excellent port on the estuary of river Delaware. This was the place where independent America was born in 1776, after the ongoing debate and struggle with Great Britain. The Declaration of Independence (drafted by Thomas Jefferson) was signed in the State House of Pennsylvania. This building served as the House of the Senate during the years of 1790-1800, when the capital of the USA was Phili.
The Independence Mall in the downtown contains all these historical buildings and sites, providing a unique opportunity to learn about US history. Other relics, such as the Liberty Bell are also on exhibit, and just wandering around the Victorian row houses and the harbor gives a better understanding of the old times. There are several other spots of interest, such as the Benjamin Franklin courtyard and museum, the Betty Ross house (where the first American flag was made), the Christ Church and many more.
My dad attended the 2008 World Batch Forum that took place in a hotel in King of Prussia, app. 20 miles from downtown. He invited me for the first evening Gala dinner, and other evening programs, otherwise I drove to downtown both days to explore the city. Thanks to Tricia’s GPS, I did not even get lost. I most enjoyed the cultural district around the Benjamin Franklin Parkway, with the Museum of Art at one end (with the high stairs made famous by Rocky), the Town Hall on the other end, and plenty of other exhibits and cultural centers in between. I only had time to visit the Rodin museum that has the largest collection outside France. I’m definitely coming back here soon! On Wednesday, I had to say good bye to Dad after those wonderful days spent together, and left him with all my gadgets and stuff to struggle back home with.