Szép város Temesvár... // A short trip to Timisoara

Rég nem voltam Temesvárott, így kifejezetten kíváncsi voltam, mit tartogat számomra a hely. Ősszel már volt alkalmam meglátogatni Kolozsvárt és Marosvásárhelyet, amiből nyerhettem némi képet, ugyanakkor Temesvár már első látásra is sokkal nagyobb. Bő 300.000-es lélekszámával Románia második legnagyobb városa, és ezt a pozíciót foglalta el azelőtt is a Magyar királyságban. Gazdag történelmi emlékei a római korig nyúlnak vissza, a XIV. században még országyűlést is tartottak itt, majd később Dózsa Györgyöt végezték ki. 1884-ben Európában elsőként itt üzemeltek be elektromos közvilágítást. 1989-ben innen indult a romániai forradalom, amely végül Ceauşescu bukásához vezetett. A város ma kettős képet mutat. Egyfelől megvannak a régi emlékei: történelmi városrésze kiterjedt és hangulatos, ugyanakkor közelebbről szemlélve mindenhol a pusztulás jelei mutatkoznak: málló vakulat, omladozó tetők, megkopott festés. Vicces, hogy a Németorszgából, használtam vett villamosaikat nemhogy át nem festették, de még a reklámokat és belülről a német térképeket és megállóneveket sem szedték le.

Az egész látogatásunk célja a kétévente megrendezésre kerülő CONTI (International Conference on Technical Informatics) volt, amelyet mostantól összevonva tartanak az ICCC-vel. Hatan utaztunk ki a laborből, egész csapatot alkotva. A konferencián tartott előadás másodlagos jelentőségű volt számomra, ugyanis az egész túra oka egy kutatási együttműködés elindítása volt a temesváriakkal. Pörgős három napunk volt kint, de mindent sikerült elintézni, és még egy kis városnézésre is maradt idő.
Hajdanában Temesvárt a Temes folyó egyik ága szelte ketté, amelyből ma már csak egy sétahajókázásra épp hogy alkalmas Béga-csatorna maradt. Az északi partján áll a Mitropolitana modern Ortodox székesegyház, vele szemben a betonlapokkal elcsúfított egykori Ferec József Színház épülete. A hangulatos Győzelem tér másik oldalán a Műszaki Egyetem egyik épülete áll. Innentől kezdve az óvárosi rész zeg-zugos utcái következnek, amelyek mind a főtérre vezetnek, ahol a Szent György székesegyház is áll, és ahol kávézók és teraszok sora várja a lazulni vágyókat.
A bankett előtt rövid kitérőt tettünk a helyi sörgyárba, majd utána az egyetemisták utcáját kerestük fel, ami tele van hangulatos kiülős helyekkel. Az estének egy hatalmas vihar vetett véget, de mikorra visszaértünk a szállásunkra, csendesedett az eső, így kisétáltunk a furcsán kivilágított Jézus Szíve templomot. A másnapi szekciók után kocsiba szálltunk, és visszarobogtunk Budapestre.

********

Temesvár (Timisoara) used to be the second largest city in the Hungarian Kingdom, with advanced infrastructure, high-class educational institutions and a buzzing cultural life. Besides the conference I went for -CONTI (International Conference on Technical Informatics)-I did not get to see too much. Some highlights:

• The Béga-canal, once having brighter fame (3)
• Ortodox cathedral (3)
• Victory square (4)
• Technical University-old campus (4)
• Old town, with the Trinity square (5)
• Nice cafés and restaurants (4)
• The local brewery (4)
• Student's street (5)
• The illuminated Heart of Jesus church (4)

Idézet // Quote for the week

“Ha soha nem vallasz kudarcot, nem tetted elég magasra a lécet.”

/Matt Mason/

***********

"A gem cannot be polished without friction, nor a man perfected without trials."

/Seneca/

Baltimore-i megálló // Stopover in Baltimore

Eseménytelen, szumma 8 óra repülőút után péntek délután érkeztem vissza Baltimore-ba, ahol épp csak pár napot töltöttem Nettánál, hogy szokjam az időeltolódást visszafele. Az alaszkai harmincpár Fahrenheitből hirtelen a majd 30 Celsiusban találtam magam, de hétfőre teljesen elromlott az idő, hideg lett, és olyan eső, hogy a járatok késtek miatta. Szombaton megrendeztük Tianéknál a szokásos gulyás partit, amire most csikós tokányt készítettem a változatosság kedvéért. Ennek is volt sikere. Jó, hogy Lassó Andrisék is befutottak a kanadai Queens egyetemről, mert különben nem győztük volna a 7 kg hús szeletelését. A vasárnap nyugisan telt, ellátogattunk az éves CS (computer science) összejövetelre, ami a tanszékvezető elképesztő házában volt. Legalább ismét találkozhattam Peter családjával. Délután lassan visszarázódtam a munkámba a temérdek alaszkai kép feldolgozása után, és hétfőn is főként a kutatással, meg az otthoni egyetemi ügyekkel foglalkoztam. Peterrel átbeszéltük a jövőbeli terveket, jó lenne valami projektben szinkronizálódni. Este egy könnyed vacsorát főztem Netta lakótársainak, aztán megnyújtottam az éjszakát, hogy ne legyen majd gondom a gépen alvással. Kedden reggel már csak annyi időm volt a laborban, hogy mindenkitől könnyes búcsút vegyek, kicsit még játszottam a robottal, aztán irány a reptér (zuhogó esőben), New York - JFK, kis megálló, aztán ugrás haza. Szerencsére az Eyjafjallajoekull ezúttal épp nyugton maradt. Ahogy a terveim alakulnak, egyhamar nem jövök vissza Amerikába, de talán van még esély találkozni a sok baráttal a következő USA konferencia-túrámon.

***********

Back to Baltimore meant 30ish in Celsius rather than Fahrenheit I got used to in Alaska. The short few days I had were only enough to arrange my AK pictures, catch up on emails, deal with my students’ issues. In addition, we held the regular cooking party at Tian’s place, with some Csikós Tokány (recipe here). This time, we made sure it’s going to be enough---thanks to Andras for showing up from Queens to help us out with chopping the 16 pounds of pork shoulders. Tuesday morning I said an emotional goodbye to everyone, and walked out of town in the poring rain to head home.

Idézet // Quote for the week

„Élni megtanulni azt jelenti, hogy megtanulunk dönteni;
választani azt, ami segít abban, hogy békében és közösségben éljünk,
és el tudjuk kerülni azt, ami aggodalommal és idegességgel tölt el.”

/Jean Vanier/

*************

"Can miles truly separate you from friends? ...If you want to be with someone you love, aren't you already there?"

/Richard Bach/

Alaszkát járva // Exploring Alaska

Különösebb előzetes szervezés nélkül rendkívül ütős kis csapat verbuválódott a pár napos post-ICRA túrára. Michelt régebb óta ismertem, szórakoztató figura, labortársa, Ludo pedig az egyik legnagyszerűbb ember, akit az elmúlt években megismertem. Konzulensük, Stefano abszolút partner volt mindenben; fiatalos lendülettel vetettük bele magunkat Alaszka még megközelíthető tájainak felfedezésébe. Természetesen autót béreltünk, mert másképp itt nem lehet boldogulni. Egy Nissan Altima-nk volt, amit később lecseréltünk egy Toyota Camry-re, mert egy kavics berepesztette az ablakát. Első utunk a Portage gleccserhez vezetett, amit mostanában már csak hajóról lehet látni, mert annyira visszahúzódott. Sajnos azonban a szezon – így a hajójáratok is – május közepétől indul, ezért csak a jégtáblás tavat csodálhattuk meg. Számtalan alkalommal találkoztunk ezzel a problémával: a hajójáratok, turista központok, nemzeti parkok mind mind csak május 14 után nyitnak. Igazán tehették volna a konferenciát egy héttel későbbre! Amikor eljöttünk, épp kezdtek rügyezni a fák... Legalább az időjárásra nem lehetett panaszunk, mert a 10 napból 6-on ragyogó napsütés volt. Persze a hegyek között nagyon változékony az idő, olyat is megéltünk, hogy egyszerre havazott és sütött a nap. Amit rendkívül élveztünk, hogy este 9:30 körül van csak a naplemente, és éjfélig dereng még az ég. A hosszú világos időszak remek programoknak adott helyet.
Egy gyönyörűséges hegyi vezetés után kora délután értünk Seward-ba, Alaszka egyik fontos kikötőjébe, ahol körbesétáltuk a mólót, elfoglaltuk remek szállásunkat, belaktunk a helyi ízletes lepényhalból, a halibut-ból, majd elautóztunk a közeli Exit gleccserhez. Bár az út egy része le volt zárva, kis sétával elértünk a hegy lábához, ahonnan viszont csak helyenként kitaposott ösvényen, méteres hóban kellett felmászni a gleccserhez. Teljesen átázott a cipőnk, nadrágunk, de így is nagyon élveztük! A gleccserhez nem lehetett (nem lett volna szabad) felmászni, de azért kicsit körüljártam. Hallgattuk a jég morgását, és egy kisebb lavinát is volt alkalmunk megfigyelni. Visszafelé még (jó messziről) egy barna medvét is lencsevégre kaptunk. Az élővilágra nem lehet panaszunk: láttunk több jávorszarvast, vidrát, hódvárat, fehérfejű sast, Dall birkát, hegyi kecskét és egyéb érdekes állatokat is.
A programot színesítendő fél napos bálnalesre mentünk másnap. Az öbölben uralkodó zord idő ellenére jól szórakoztunk, és bár messziről, de láttunk egy lusta szürke bálnát, valamint egy hosszúszárnyút is kicsinyével. Ez legalább a farkát kiemelte. Sajnos meglehetősen ritka alkalom, hogy a bálnák megmutassák magukat, igazándiból csak párzáskor ugrálnak ki a vízből. Nem így a Dall’s porpoise-ok (szürke-fehér delfinek), amik hosszan kísérték a hajónkat, és folyamatosan ugrándoztak a vízben. Mivel még nincs szezon, semelyik hajó sem ment ki a nyílt tengerre, ahonnan igazán lehetett volna látni a Harding jégmezőről lassan a tengerbe csúszó hatalmas gleccsereket, be kellett érnünk a Bear gleccserrel. Este elsétáltunk a srácokkal a közeli Lowell point-hoz, ahova régen vasút vezetett, de a vonal teljesen megsemmisült az 1964-es földrengésben. A brutális erejű (Richter 9.2) rengések gyakorlatilag egész Alaszkát letarolták, és sok település azóta sem épült újjá.
Következő állomásunk a Kenai félsziget középső része volt, amit bear country-nek is hívnak a rajta található sok medve miatt. Bár reggel Seward környékén még metsző szél és jégeső volt, egy völggyel arrább vidáman kirándultunk a napsütésben a Peterson és a Kelly tavak körül. Macikkal közelebbről nem találkoztunk, pedig direkt beautóztunk a Skilak természetvédelmi területre egy földúton, ahol majdnem ott ragadtunk a sárban. Estére visszatértünk Anchorage-ba, és remek steak-ekkel és sajttortával kényeztettük magunkat.
Michel és Stefano kora reggel visszarepültek Hollandiába, Ludoval ketten pedig északnak vettük az irányt, a Mat-su völgy felé. Bár Ludo egy héttel korábban már látta a Matanuska gleccsert, nem bánta, hogy újra ide jövünk, egyrészt, mert az út végig csodálatos, másrészt pedig most egészen felmásztunk a gleccserre. Fantasztikus élmény volt, hogy a hatalmas türkizkék jégtömbök alatt mászkálhattunk (persze igyekezve elkerülni a veszélyesnek tűnő részeket). A Matsuoka gleccser egyike azon keveseknek, amik mostanában is gyarapodnak: naponta mintegy 30 centit mászik előre a 40 km-es jégfolyam. Minden oldalról körbejártuk a gleccsert, és közben összebarátkoztunk az ausztrál Richard-dal, aki szintén a konferencia utáni napjait töltötte ki utazgatással. Együtt kocsikáztunk még el az elképesztő méretű völgy több kilátópontjához, ahonnan számos más gleccsert is meg lehet figyelni.
Egy olcsóbb motelben szálltunk Wasilla-ban, ami annak ellenére, hogy Alaszka nagyobb települései közé tartozik, igazándiból csak egy nagy kertváros. Persze ilyen elképesztő méretek mellett nem nagy a népsűrűség. Mindössze 700 ezren élnek az USA messze messze legnagyobb (3 Franciaországnyi) államában, amit az oroszoktól 1867-ben vettek (5 cent/hektár áron W. H. Seward intézte az üzletet). Hiába autóztunk több mint 1500 kilométert, alig egy kis szegletét jártuk be.
Utolsó napunkon Richard-dal hármasban a Denali körüli egyik túrát szemeltük ki. A Denali (hivatalosan Mount McKinley) az USA legnagyobb csúcsa, 6194 méter magas, ráadásul masszív piramis alakjával sok száz méterrel tornyosul a környező csúcsok fölé, így tiszta időben fenséges látványt nyújt. Délelőtt hiába sütött a nap, csupa felhő volt a hegység, amíg a little cold creek völgyet jártuk. Hóból itt sem volt hiány, helyenként csípőig süllyedtünk. Ahogy a nagy hó egyre vizesebb lett, egy idő után fel kellett adnunk a csúcs meghódítását (na meg a megérkező erős havazás miatt is), de így is éppen elég szépséget láttunk (meg medvenyomokat). Hazafelé pont mázlink volt, az a felhők mögül előbukkant a Denali roppant csúcsa. Elképesztő látványt nyújt még 70 km-es távolságból is a hófödte gránittömb, amelynek első megmászása csak 1913-ban sikerült. Visszaautóztunk Anchorage-ba, és egy kellemes vacsora után elbúcsúztunk. Nekem hajnali kettőkor indult a gépem Salt Lake City-n keresztül, így Ludo kivitt a reptérre (ő reggel 8-kor vett búcsút Alaszkától), egy búcsúpillantás a Denali-ra, aztán el. Nagyon nagy élmény volt, talán egyszer majd még visszatérünk…

Update: feltölttem a Flattop-os videókat meg a túrán készülteket is.

************

The post-ICRA trip was simply amazing. I loved every single minute of it. Some of the highlights:
- Seeing the wildlife: bear, moose, sheep and so on
- Whale watching, at least with cute Dall's porpoises
- Dining with a view
- Gazing at Denali
- Seeing the blue of Matanuska glacier
- Climbing on a glacier
- Hiking in big snow

Update: just uploaded my videos about Flattop hike and Whalewhatching plus hiking.

Idézet // Quote for the week

„A logika elvisz A-ból B-be. A képzelet elvisz bárhová.”

/Albert Einstein/

***********

“We can't solve problems by using the same kind of thinking we used when we created them.”

/Albert Einstein/

Második kör // Conferences--round2

Az egész út elsődleges célja az IEEE ICRA konferencia volt, aminek a hivatalos időpontja május 3-8, helyszíne Anchorage, Alaszka legnagyobb (300.000-es) városa. Már az érkezés is gyönyörű volt: a Sziklás hegység hófödte csúcsai, a Harding jégmező és a fagyott tajga felett repültünk el. Vasárnap este érkeztem meg, és becsekkolás után egyből a helyi híres Glacier Brewery-be siettem, ahol régi kedves ismerőseim: Michel és Sarthak vártak. A konferencia másnap workshopokkal kezdődött, illetve hatalmas tömeggel, mert az eredetileg tervezett 800 résztvevő helyett végül 1550-en voltunk.
Alaszkán május közepén kezdődik a tavasz, akkor indul a szezon, addig sok szálloda, nemzeti park, turistaút és hajótársaság teljesen zárva van. Ez megnehezítette kicsit a boldogulásunkat, de ettől függetlenül az időjárásra nem lehetett panasz, mert (majdnem) végig ragyogott a nap. (Persze még így sem volt 10-15 foknál melegebb.) Maga Anchorage egy hatalmas kertváros, 5x8 háztömbnyi központtal. A magas épületek szinte mindegyike szálloda vagy parkolóház. Az óceánpart nagyon saras, és elképesztő módon akár 10 méter is lehet az apály-dagály. Napközben az utcákon főleg turistákkal találkozni, meg valójában mindenhol az IEEE-s emberek voltak. Esténként meg hol a diákokkal, hogy a professzorokkal ültünk be valahová. A város híres a 24 órás nyári nappalokról, a remek lazacról és rákról, valamit söréről. Ezeket rendre ki is próbáltuk: Humpy’s bárját mindenkinek melegen ajánljuk!
Szakmailag rendben ment a konferencia, hétfőn lezavartam az előadásomat az EURON SiG workshopon, aztán inkább a sebészeti robotos prezentációkra ültem be. Volt egy kiállítás is, ahol számos cég mutatta be robotjait, megoldásait; autonóm járművek kerülgették mindenhol az embereket. Sajnos elég sok szekciót ki kellett hagynom, mert student chair-ként számos meetingen kellett résztvenni, illetve rengeteg emberrel volt bemutatkozó, ismerkedő beszélgetésem. Ezt a részt nagyon élvezem, különösen, hogy a szakterület legnagyobb képviselőivel dolgozhatok együtt önkéntes jelleggel. Persze megvoltak a hét nehézségei is, de sok munka és szervezés után minden remekül sült el! Röviden összefoglalva: mindenkivel sikerült jó viszont kialakítani, a közvetlen főnököm, Stefano elképesztően jó fej figura, a board jóváhagyta az összes javaslatunk a következő két évre, és komoly támogatást kaptam a nagyszabású programjaink rendezéséhez is. (Kis háttérinformációként: két évig én vagyok a diák programokért felelős bizottsági tag a szervezetben.) Elsődleges feladatom diákprogramok szerevezése volt már a konferencián is, amiben nagy segítségemre volt a mindig jópofa Michel, és a később érkező Alejandro is. Nagyon jó a csapat!
Hétfőn egy közös ebéddel indítottunk: rénszarvas hot dogot ettünk. Este megmásztuk a város határában fekvő Flattop hill-t (1070m), ahol remekül szórakoztunk a méteres hóban, többszáz métert csúsztunk le popsín (a farmerunkon), és gyönyörködtünk a naplementében (ami este 9:30 körül van, és még éjfélkor is van némi fény.) A hét további részében voltak közös vacsorák, bowling, csoportfényképezés, mentorkodás, múzeumlátogatás és újabb túra még a diákok számára.
Külön örültem, hogy Michel mellett egy jó barátja, Ludo is csatlakozott a poszt-konferenciás körutunkhoz, illetve végül Stefano is (aki 4 nap késéssel érkezett meg, mert parabolic flight-on volt). A konferencia különlegessége a bankett volt, amit a híres alaszkai vasúton tartottak. Gyakorlatilag a vasút hozta meg a fejlődést az államnak, a XX. sz. első negyedében elkészült Seward-Fairbanks vonal mentén gombamód nöttek ki a települések (mint például Anchorage), és könnyebben utazhattak az aranyásók északra, az áruk meg délre. Különleges panorámás, emeletes vonatkocsikon utaztunk le a Turnagain öböl mentén a fenséges fjordok mellett egészen a Spencer gleccserig. Másik fénypont volt, hogy utolsó este összeakadtam Gernot Kronreiffel, így rögtönöztünk egy vacsoramegbeszélést az őszi együttműködést előkészítendő.
Szombaton még egész nap meetingeken ültem, de vasárnap reggel friss lendülettel vetettük be magunkat a vadi új (bérelt) Nissan Altimánkba, és négyen (Michel, Ludo, Stefano, T.) nekivágtunk Alaszka felderítésének.

**************

My primary target for this trip was IEEE ICRA. Some of the highlights:

• Hiking Flattop
• Participating in the smoothest AdCom meeting ever
• Trainride along Turnagain bay
• Working with Michel and Alejandro
• Hanging around with all the ICRA students
• Eating salmon in Humpy’s
• Eating Halibut in Glacier Brewhouse
• Observing the wonderful view from any of the rooftops in Anchorage

Idézet // Quote for the week

„A vezetés nem annyira hatalom, mint inkább szolgálat és művészet.”

/Fodor István, Dénes Gábor/

*********

“Do your research work as if it was your hobby, and do your hobby as if it is your research. Then you can doubly enjoy your life.”

/Kazuhiro Kosuge/

Első kör konferenciázás // Conferences--round1

Az utolsó két napom Baltimore-ban a napi ügyek intézésével telt, valamint felkészültem a két konferencia-előadásomra. Csütörtök este - hagyományteremtő jelleggel - interkontinentális borkóstolást rendeztünk Sanyival és Andrissal. Pénteken még volt egy konzultációm Peterrel, aztán a délutáni vonattal (vagy inkább HÉV-vel) átmentem a közeli College Park-ba, hol a University of Maryland fő kampusza található. A UM-re több mint 35.000-en járnak, ennek megfelelően hatalmas az egész, viszont az épületeinek többsége a Hopkins-hoz hasonló georgian stílusban épült, amit kifejezetten kedvelek. A 26. SBEC konferencia a mindössze 3 éves Jeong H. Kim Engineering Building-ben volt, amit egészében az UM Orvosbiológiai mérnök kara foglal el. (A kart Mr. Kim 31M dolláros adományából hozták létre 2005-ben.) Nagyjából 250 résztvevő volt, döntő többségük a helyi egyetemről, elvétve páran Amerikán kívülről. Elég laza hangulat volt, első este egy kötetlen állófogadás keretében ismerkedtem a helyi diákokkal, szombaton volt a fő program: 8-6-ig előadások, utána pedig bankett. A vasárnap délelőtti programra már nem jutottam el a logisztika miatt, mert indult a gépem. (Az előadásom a sebészi bemosakodást ellenőrző készülékünkről szólt, és elég jó fogadtatást kapott.) Sebészrobotika terén egyetlen előadás volt, egy hong kong-i sráctól. Összebarátkoztam vele - majd októberben meglátogatom. A két éjszakát D.C. bevárosában töltöttem Fran-nél, aki a Dupont Circle mellett egy nagyon hangulatos részen lakik. (Az ingázás nem lett volna túl rossz, de pl. reggel 6:45-kor derült ki a metrónál, hogy 7:20-kor megy az első…) Túl sok időm nem volt szocializálódni vagy várost nézni, de szombat este besétáltunk a Fehér házhoz, és felmentünk a Washington hotel tetején lévő bárba, ahonnan remek kilátás nyílik a National Mall-ra. Vasárnap elkocsikáztunk az Eastern Marketre brunch-olni: nagyon kellemes környéken fekszik. Egy kis időm még volt az indulásig, úgyhogy körbesétáltam a Kapitóliumot (végre elkészült az új Visitor Center), aztán irány a Union Station, BWI, Minneapolis és Anchorage…

********

Busy days in Baltimore went by quickly, and I made it to University of Maryland on Friday to attend the 26th SBEC conference.
Interesting facts I learnt in the past days:
- Campden line of MARC operates even on weekends.
- University of Maryland has a massive 37,000 students
- UM has a nice georgian style campus
- The Maryland Terps stands for terrapin
- Jeong H. Kim had 31M USD to donate
- Minneapolis is not even half way to Anchorage