A hétvégén eljött a várva-várt via ferrátázás. Nórival ezt már nyár eleje óta terveztük, amikor kiderült, hogy ő Innsbruckban székel, és hogy megszerette a klettersteiget. Gondoltam, lehetünk bevállalósak, és kinéztem egy ütős utat szombat délutánra és vasárnapra is. Közben bejelentkezett
Kristóf (EESTEC-es haverom) Erlangenből, hogy egy barátnőjvel együtt szívesen csatlakozna. Mivel péntek este még HP 30. szülinapját ünnepeltük, szombaton 6-kor indultam kocsival, 7:15-kor felszedtem
Gyöngyit Győrben, 11:30-kor
Nórit a
Mondsee-nél, elautóztunk a
salzkammergut-i tavak másik végébe, és 1-kor
megkezdtük a mászást. (Kristóf a dugók miatt csak később ért utól minket.) A
Postalmklamm steig egy patak
szurdokán halad végig, helyenként 20 méteres mélység fölött, végig bevert fém rudakkal és láncokkal. Nagyon látványos és élvezetes volt, főleg, hogy helyenként
át kellett lendülni az egyik oldalról a másikra, vagy
ingó fa-hidakon átkelni. A steig második vele egy
sziklafalban vezetett fölfelé, egyre szebb kilátást nyújtva a környező hegyekre. A fal alján pár éve nyitottak egy
extrém E/F-es szakaszt (tulajdonképpen ezért jöttünk ide), amit Kristóffal
sikeresen abszolváltunk. A fal tetején
pezsgővel és
csokival ünnepeltünk. Kicsit esett az eső, emiatt elég vizes volt minden, de gond nélkül visszaértünk a kocsihoz, és átvezettünk
Kaprunba, ahol a
szállásunk volt. (Persze, mire megérkeztünk, már rég zárva volt a recepció, de rendesek voltak, és otthagyták nekünk a kulcsot egy levéllel.) Este még benéztünk a faluba, ahol épp nagy mulatság volt, ettünk
sültkolbászt, ittunk
sört, bár táncra nem perdültünk, remekül szórakoztunk.
Másnap reggel Kristóf hamarabb távozott, mert raftingolni ment kollégákkal, mi viszont átautóztunk a szomszéd völgybe, és egy
remek kávé után
fellifteztünk 2300 méterre, a
Weisssee-hez. A tó egészen elképesztő volt,
igazi alpesi táj közepén egy kristálytiszta tengerszem, mögöttünk a
Grossglocknerrel, Ausztria legmagasabb csúcsával. Miután
kiugráltuk és
kifényképeztük magunkat, elsétáltunk a tó hátsó oldalán lévő
klettersteig-hez, amely egy gleccserpatakon való
át-flyingfox-ozással kezdődött. A beszállónál elég sokat kellett várnunk, míg
egy csoport előttünk átküzdötte magát az első nehéz szakaszon, és aztán mi is nekiállhattunk a
víz fölötti falon való mászásnak. Az útnak voltak kifejezetten nehéz részei, de így is nagyon élveztük. Egyedüli problémát a rövid E-s szakasz jelentette a végén, ahol egy
létráról kellett egy negatív falba kimászni áthajlásban. De
mindkét lány ügyes volt, együtt megoldottuk a problémát, és a tetőről gyönyörű kilátás nyílt a
gleccserre, a
tóra, meg az egész környékre. Gyakorlatilag már csak mi voltunk a hegyen, eddigre a lift sem üzemelt, így el kellett kezdenünk kapkodni a lábunkat, ha időben le akartunk még érni a hegyről (1400 méter szint
ereszkedéssel), hogy Nóri visszajusson Innsbruckba a másnap reggeli meetingjére, Gyöngyi pedig Szombathelyre, megkezdeni a 24 órás ügyeletét. Végül úgy sikerült ez a mutatvány, hogy Kitzbüchelig elvittük Nórit (ott értük utol a vonatát), Gyöngyi meg Bécsújhelyen aludt, és a reggel 7 órás vonathoz átvittem Sopronba. Értelemszerűen friss és üde voltam egész nap a munkában, de bőven megérte, nagyon jó kis hétvége volt. Mintegy befejezésül, Gyöngyivel kedden még találkoztunk Sopronban, ahol megmutatta nekem a helyi
mászófalat, és az
ottani csapatot.
********
We had a wonderful weekend klettersteiging the most beautiful routes in the Alps. First, we did
Postalmklamm steig, a
deep river gorge, with
waterfalls, suspension
bridges and a
cute (lethal) E/F ov
erhang section, then hiked/lifted up to
Weisssee, where
we toured the majestic
Kristalsteig (crawling through
the E section), over the water and with a great view to
Grossglockner and all the
surrounding 3000+ peaks and glaciers.
The team was excellent, I just met
Gyöngyi from Szombathely, picking her up at Győr, 7am, then
Nóri at
Mondsee, arriving from Innsbruck and finally,
Kristóf joined us, driving down from Erlangen. The way back was equally complex: Kristóf left
us Sunday morning, and after having
run down 1400 m elevation, we intercepted Nóri's train in Kitzbüchel, drove a mere 5 hours to Wiener NEustadt, slept for 2 hours, then delivered Gyöngyi to Sopron trainstation! Such a perfect weekend…
A hétvégén eljött a várva-várt via ferrátázás. Nórival ezt már nyár eleje óta terveztük, amikor kiderült, hogy ő Innsbruckban székel, és hogy megszerette a klettersteiget. Gondoltam, lehetünk bevállalósak, és kinéztem egy ütős utat szombat délutánra és vasárnapra is. Közben bejelentkezett Kristóf (EESTEC-es haverom) Erlangenből, hogy egy barátnőjvel együtt szívesen csatlakozna. Mivel péntek este még HP 30. szülinapját ünnepeltük, szombaton 6-kor indultam kocsival, 7:15-kor felszedtem Gyöngyit Győrben, 11:30-kor Nórit a Mondsee-nél, elautóztunk a salzkammergut-i tavak másik végébe, és 1-kor megkezdtük a mászást. (Kristóf a dugók miatt csak később ért utól minket.) A Postalmklamm steig egy patak szurdokán halad végig, helyenként 20 méteres mélység fölött, végig bevert fém rudakkal és láncokkal. Nagyon látványos és élvezetes volt, főleg, hogy helyenként át kellett lendülni az egyik oldalról a másikra, vagy ingó fa-hidakon átkelni. A steig második vele egy sziklafalban vezetett fölfelé, egyre szebb kilátást nyújtva a környező hegyekre. A fal alján pár éve nyitottak egy extrém E/F-es szakaszt (tulajdonképpen ezért jöttünk ide), amit Kristóffal sikeresen abszolváltunk. A fal tetején pezsgővel és csokival ünnepeltünk. Kicsit esett az eső, emiatt elég vizes volt minden, de gond nélkül visszaértünk a kocsihoz, és átvezettünk Kaprunba, ahol a szállásunk volt. (Persze, mire megérkeztünk, már rég zárva volt a recepció, de rendesek voltak, és otthagyták nekünk a kulcsot egy levéllel.) Este még benéztünk a faluba, ahol épp nagy mulatság volt, ettünk sültkolbászt, ittunk sört, bár táncra nem perdültünk, remekül szórakoztunk. 
Hiking Schneeberg was fun, but not for the ordinary. We have been planning it for long, but even this time, only Marc made it to the appointment. The weather forecast was not terrific, but the sun was out in the morning, and we wanted to do the hike anyway. We drove to the back of the hill, where the harder routes are. Picked a climb that was supposed to include a lot of ladders, chains and easy klettersteigs, but we missed the trailhead and only made it to the gorge on the way down. Either way, we found a small cliff halfway up with a 50 m section of C ferrata. Was fun to do that! By the time we got the top (~3 hours), a big cloud covered the 2076m peak, and we could not enjoy the view. Even worth, the weather turned stormy while we were having a beer in the hütte, forcing us to take an extra nap, until we had had enough, and started our descent despite the desperate conditions. Luckily, half way down, the sky started to clear up, and we could dry. It was great fun! 
Az elmúlt két hét a korábbiakhoz képest egészen nyugisan, békésen telt. Jutott időm otthon a barátokra, családra, bulira, munkára egyaránt. Kétszer két napot töltöttem kinn, mivel most épp nincs szállásom, így átmenetileg csak szállodákban húzom meg magam, amíg nem találok rendes helyet. Megnéztük, hogyan kerekedik Anetta hasa, meg hogy milyen félős a fehér-egerük a terráriumon kívül. Mostanában a naplementék és a napfelkelték is nagyon szépek. (Előbbit Kapuvár környékén szoktam nézni, utóbbit Kelenföldön.) Itthon közben az IEEE POCO konferencia volt, azaz a konferenciaszervezők éves konferenciája. Ezen nagy örömmel vettem részt, mert amellett, hogy az egész IEEE felső vezetés itt volt Budapesten, ha valaha nagy IEEE konferenciát fogok szervezni (és miért is ne akarnék?) akkor legalább egyszer el kell látogatni erre az eseményre. No meg az Intercontinentálban és a Cyranoban kényeztettek minket legjobb ételeikkel-italaikkal. Emmáék hazajöttek a keresztelőre, és ennek kapcsán szépen összegyűlt a család apraja-nagyja. Egyik este Sanyival Várkert nézőbe mentünk. A hírek szerint már csak pár évtized, és újra használható lesz (valamire) a Várkert Bazár. 
The past two weeks were quite calm and relaxed, especially compared to the previous months. I took some time to have fun with family and friends, while also working here and there. The two ACMIT visits were fine and nice, but now I have to find a new place for myself, since Altabachgasse is gone, and now I can only stay in some hotels. In the mean while, we had the annual IEEE POCO meeting in Budapest, the conference of the conference organizers. (With all the IEEE top officers and some good food.) One evening, we went for a nice walk in the Castle with Sanyi, just enriching the My Budapest folder with some nice shots. 
