A kocsinak hála, gond nélkül eljutottam hétfő délre Kingstonba, az Ontario tó másik végébe. A békés kisváros mozgatórugója a román és neo-gótikus stílusban épült Queens egyetem, Kanada egyik legjobbja. Fichtinger Gábor jelenleg itt kutat orvosi robotika és képfeldolgozás területen, és vezeti a Perk csoportot. (Neki köszönhetem, hogy a Hopkinsra kerültem.) Nagyjából három tucat hallgató dolgozik velük első sorban szoftveres projekteken. Majd egy órás előadást tartottam a robotos kutatásunkról, és utána még több hozzáértővel konzultáltam, új ötleteket gyűjtve. Kicsit sétáltam a 15.000 diákot befogadó kampuszon, és megkóstoltam az egyik helyi különlegességet, az olajban sütött panírozott uborkát. Az estét Gáboréknál töltöttem (a felesége, Zsuzsa is a Queens-en tanít), nagyon tágas és igényesen dekorált házukban. (A legjobb a pincéjük, ami a fiuknak berendezett igazi gyerekbirodalom.) Megfogadva tanácsukat, másnap reggel az Ontario tóból eredő szent Lőrincz folyó “ezer sziget” vidékén mentem sétahajókázásra. Egész pontosan 1793 sziget van, ami az utolsó jégkorszak nagy gleccsereinek peremén felgyülemlett hordalékból alakult ki. Területileg igazságosan vannak elosztva Kanada és az USA között, a legnagyobb sziget majd 100 km2-es, és definíció szerint a legkisebb is legalább 6 nm-es, és két fa van rajta. A két és fél órás hajóút alatt a legszebb helyeket jártuk be, a sebes szorosoktól a német mintára épített Boldt kastélyig. A vidéket világhírűvé az egyik közeli fogadó salátaöntete tette, amelyben az összetevők eredetileg a helyi naplementét adják ki (az uborkák a kis szigetek). A Szent Lőrincz folyó nagyon fontos szállítmányozási útvonal, és bár helyenként mélysége eléri a 60 métert, sok zátony és sziklapad található medrében, ezért számos hajóroncs fekszik a területen az elmúlt 5 évszázadból. Mivel a szeszcsempészek is előszeretettel lépték át itt a határt a szesztilamon alatt, még manapság is találnak búvárok érintetlen korabeli whiskey rakományokat. Szintén Gáborék tanácsára tettem egy kitérőt Ottawa felé, amit nagyon nem bántam meg. Amikor 1857-ben Viktória királynő az akkor még csak kicsiny favágótelepülést jelölte ki a fővárosnak félúton Toronto és Montreal között, az amerikaiak úgy kommentálták: “...Bölcs döntés, mert még ha meg is akarnánk támadni Kanadát, képtelenek lennénk megtalálni a fővárosát.” Azóta persze virágzó nagyváros lett belőle, de késői építésének is köszönhetően megőrzött valamit vidéki bájából. A legszembetűnőbb az 1916-ban épített neo-gótikus parlament és adminisztratív épületek, amelynek mintájául a brit parlament szolgált, úgy építészetileg mint működésileg. A város legtöbb pontjáról kiváló rálátás nyílik a tornyára, különösen az Ottawa folyó túlpartjáról. Beneveztem egy vezetett túrára, hogy kicsit többet is megtudjak Kanadáról. Az ország mind a mai napig alkotmányos monarchia, azaz a brit királynő az uralkodó, és a kanadai kormányzó megbízott vezetőként tevékenykedik (rábólint mindenre). Praktikusan persze parlamentáris demokrácia van, és az emberek nem sokat törődnek a királynővel. A világ második legnagyobb területű országa 10 provinicából és 3 körzetből tevődik össze, és hivatalosan teljesen kétnyelvű. Ottawa francia neve például Gatineau, és nem is hívják (írják) máshogy Quebec-ben, az ország francia ajkú észak-keleti részében. A parlament 308 tagú alsóházában minden 100.000 lakosnak van egy képviselője, míg a szenátus 105 kinevezett tagból áll. A parlament ékessége a csodaszép könyvtár, az egyetlen rész, amely megmenekült a korábbi (1857-es) épületet teljesen elpusztító 1916-os tűzvésztől. A túra után még a háborús emlékműnek helyet adó toronyba is felmentem. Számomra meglepő volt az indiai turisták elképesztő tömege (fpleg a Niagaránál). A város számos érdekes múzeumnak és kultúrális központnak ad otthont, de idő híján egy rövid séta után folytattam utamat az Ottawa folyó hangulatos völgyében Montreal felé.Már öreg este volt mire Kanada második legnagyobb városába értem, amely egy szigetre épült, középen egy termetes heggyel (Mt. Royal). Mivel nem volt semmi turistatérképem (csak a GPS), találomra autóztam körbe, de így is rátaláltam az óvárosra. A néhány utcányi kerület ódon épületeivel, templomaival és vásárcsarrnokával egészen hasonlít egy európai történelmi óvárosra. Az éjszakát egy közeli parkolóban töltöttem, kihasználva a kocsi tágas hátsó ülését, és másnap kora reggel bevetettem magam a városba. Elsőként az egykori kikötőt sétáltam be, majd az óváros érdekesebb részeit. A Mount Royal másik oldalán is csatangoltam egy kicsit, ellátogatva a száz éves Hegyi Szent József Oratórium imponzáns dómjához. A város erős katolikus hagyományokkal rendelkezik, székesegyházuk, bazilikájuk és érsekük is van. Az óváros ékessége a Notre-Dame bazilika, amelynek első faépületét 1642-ben emelték. Ahogy nőtt a város, a későbbi kőtemplom is kicsinek bizonyult, ezért 1823-ban új templom építését határozták el. Mintául a párizsi Sainte-Chapelle kápolna szolgált (külsőre meg a Notre Dame), így ez a bazilika is kecses gótikus ívekkel dekorált, és a mélykék festés az eget idézi. Mintegy 3500 ülőhely van a templomban, nem számítva a századok során hozzáadott kápolnákat. A beltérben a lágy, színes fények dominálnak (köszönhetően a különleges tetőablakoknak, és a Montreal történetét feldolgozó rózsaablakoknak). A főoltár fafaragásán túl említésre méltó a szószék és a 7000 sípos orgona is. A misék, esküvők, szertartások mellett koncerteket és hang- és fényjátékokat is tartanak rendszeresen. Elsétáltam még az egyetem felé, megnéztem a chinatown-t és a közigazgatási negyed nagyobbik felét. Bár nagyon kellemes idő volt, és a fél város biciklin közlekedett, november végén általában leesik az első hó, amely áprilisig fogságban tartja a várost. Ilyenkor az emberek leköltöznek a föld alá, és az egész belvárost behálózó pláza hálózatban töltik idejük nagyobb felét.
Kora délután sajnos már útnak kellett indulnom, hogy visszaautózzak az USA-ba, Burlingtonba, ahol a világ legüresebb repülőterén leadtam a kocsit rendben, és becsekkoltam. Annyi érdekesség volt, hogy a légierő egy határvédő repülőszázada ott állomásozik közvetlenül a polgári kifutópálya mellett, így remek rálátás nyílt az F-16-osokra. Némi késéssel érkeztem meg New Yorkba, de Manhattan elképesztő fényárja felülről kárpótolt minden kellemetlenségért, és végül még aznap éjjel szerencsésen landoltam Baltimore-ba.
Visszatérve igyekeztem behozni lemaradásaimat, mivel amúgy sem lehetett sok mindent a szabadban csinálni a folyamatosan szakadó eső miatt. A mászóteremben mérföldkőhöz értem, életem első 5.12-es falát másztam meg (otthon kb. 7-es). Szombaton Tomoéknál volt házibuli, különben pedig rakott krumplit főztem meg gombalevest, és pihentem is egy kicsit.
***************
Having a car, it was pretty easy to roll on to the Northern side of lake Ontario, to Kingston. (It only took some time to get used to again the metric scales in traffic, such as km/h.) Kingston is only known for Canada's second best university, Queens. Gabor Fichtinger leads the research group for percutaneous therapies (he helped me to get into Hopkins back in time). I gave a lecture on our projects and consulted some of the folks for future directions. I spent the night at Gabor's nice and spacious house, and took out next morning to catch a cruise around Thousand Islands. In fact, there are 1793 islands on this part of river St. Lawrence formed through the last iceage. The tiniest ones are only 60 feet2 with a tree, while some give home to cottages, mansions, castles or entire villages. Next stop was in Ottawa, capital of Canada. When Queen Victoria picked the small lumberjackvillage in 1857 half in between Montreal and Toronto, the Americans commented: "Wise choice; even if we were to attack Canada, we could never find its capital." Ottawa lies on the border of the English and French (Quebec) parts, and truly is bilingual. I took a guided tour to the wonderful neo-gothic building of the parliament, formed after the British one. Canada's queen is still the British queen, and the Governor is her ultimate representative, however practically they have long worked as a parliamentary democracy, having a government and a prime minister in charge. The most beautiful part of the building is the old library, the only wing survived the big fire in 1916. The administrative quad is most impressive from the other side of the Ottawa river that flows lazy all the way to Montreal and towards the Atlantic.Montreal was build on a huge island, with a hill in the middle (Mount Royal). While I tested the backseat of the car for sleeping, I could start my day right in the center from a nice municipal carpark. The city has a fairly European style old district with lovely houses, market and churches. I walked around day and night, discovered the famous Notre Dame de Montreal basilica, the Oratory of St. Joseph of Mt. Royal, University of Montreal and many other places. While the city is vibrant and full of people during the summer, the strong winter push the life underground, to the labyrinth of interconnected malls beneath the downtown area. To end my trip I had to drive back to the US to the deserted airport of Burlington, and leaving the colorful Canadian forests behind.
On the way back I had to change at JFK, and Manhattan showed a brilliant night view of itself, while we were circling around to land. The rest of the week in Baltimore spent quickly, only remarkable things are that I first managed to ascend a 5.12 wall in the gym, and we went to Tomo's and Sarah party on Saturday.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése