A hét első fele nem hozott nagy izgalmakat, az elnöki vita harmadik felvonása elég lapos volt, a jelöltek ugyanazokat az érveket és mondatokat ismételgették, mint korábban. Egyik este finom csirkepaprikást és almatortát sütöttem. A hét második fele azonban egészen varázslatos volt!Sandrine-nal, a francia post-doc lánnyal a csütörtök reggeli géppel repültünk San Diego-ba, az USA leg-délnyugatibb városába. Miután felvettük a bérelt Toyotát, beautóztunk a belvárosba, és kis séta után a kikötőben alaposan is megnézhettem a USS Midway-t, az óriás repülőgéphordozót. A 300 méteres “ladik” a második világháború végén állt hadrendbe, és 2003-ig szolgált (utoljára az Öböl-háborúban vetették be). Az anyahajót és a gyomrában, valamint a fedélzetén kiállított repülőket a mellékelt audio guide mutatta be, valamint az egykor a fedélzeten szolgált önkéntesek. A Midway elképesztő méreteit némiképp mutatja, hogy a 4500 fős állandó személyzet élelmezésére napi 1000 kenyeret sütöttek és 2,5 tonna zöldséget valamint 2 tonna húst készítettek el a szakácsok. A város felfedezését a Balboa parkban folytattuk, ahol a híres állatkert is fekszik, majd az Old town-ban sétáltunk, és egy remek mexicói étteremben fejeztük be a napot, mielőtt az óceánparti szállásunkra vonultunk.
Másnap a hostelben elköltött reggeli után kisétáltunk az óceánpartra megnézni a szörfösöket, majd elnéztünk a félsziget legdélebbi csücskébe, a 150 éves világítótoronyhoz. A kilátás egészen fantasztikus volt, és bár bálnákat ezúttal nem láttunk, számos katonai jármű vonult fel. San Diego ad otthont a legnagyobb aktív katonai támaszpontnak, és ennek okán csak az ottlétünk alatt tanúi voltunk két tengeralattjáró kifutásának, egy szállító-anyahajó érkezésének (USS Bonhomme Richard), számos egyéb repülőnek és helikopternek, és messziről láttuk az építés alatt álló USS G. H. Bush-t is. Mindezután délnek vettük az irányt, és probléma nélkül átértünk Mexico-ba. A határ túloldalán az igen kétes hírű Tijuana fekszik; rossz nyelvek szerint 2 milliós lakosságának legalább fele átszökni készül az USA-ba. A belváros túrista-csalogató szörnyűség, de kicsit messzebb már egész kellemes hangulata van. Tipikus meleg éghajlatú város: színes, nyüzsgő, zajos, koszos. Tele van fogászattal, gyógyszertárral, szuverír shoppal és bordélyházakkal. Az utcán mindenki el akar adni valamit, néha egészen szörnyűséges formában (pl.: keresztrefeszített Jézus pókember maszkkal). Egyetlen látnivalója a kulturális központ. Délután továbbautóztunk kelet felé a határ mentén; gyönyörű sziklás hegyeken és sivatagon át egészen Mexicali-ig. A térkép alapján kellemes helynek tűnt, de valójában Baja California Kazincbarcikája a milliós város. Az ipari szmogot már messziről lehetett látni (és utána érezni is). Térkép híján igazi csoda, hogy megtaláltuk a kinézett szállásunkat, és gond nélkül eljutottunk egy kellemes kínai éttermbe is (ahol kicsit ijesztő módon először teljesen egyedül voltunk).
Másnap hiába keltünk korán, mire az USA határhoz értünk, már másfél órás sor állt. Elég börtönszerű, ahogy a gyalogosok a hatalmas rácsoskapukon keresztül közlekednek. (A határ jó részén hatalmas szögesdrótos kerítést építettek az amerikaiak.) A határ utáni mérföldek is elég egyhangúak voltak (leszámítva egy katonai ellenőrzőpontot és néhány tehénfarmot), amíg el nem értünk a Salten Sea tóhoz, amely ilyenkor a vízveszteség miatt sós, és teljesen kihalt (70 méterrel a teng szintje alatt fekszik). A tó partját vastagon borította a halcsontváz és a kiszáradt tetemek, míg a vizen pelikánok ringatóztak kényelmesen. Némi autós hegymászás után elértünk aznapi úticélunkhoz, a Joshua Tree nemzeti parkhoz. A Joshua fa Kalifornia egyik szimbóluma, egy jópofa fa-fajta, amely nem tudta eldönteni, hogy fenyő, vagy pálmafa szeretne inkább lenni. A park számos rövid túrát kínál a legfőbb látványosságok megtekintésére, és mi is ezeket vettük szépen sorra. Ahogy keresztülautóztunk a kietlen vidéken, egészen holdbéli volt a táj az elszórt hatalmas sziklákkal, és sivatagok, fennsíkok. Elsőként a kaktusz kertnél álltunk meg, amely egy szőrös kaktuszokkal sűrűn borított hegyoldal. A következő állomás néhány elképesztő sziklaformáció volt, amely magába foglalt több lyukat és egy kicsi sziklaívet is. A hatalmas kövek között egy hivatalos kemping van, egészen természetközeli élményt nyújtva az itt táborozóknak. A park egyetlen (mesterséges) tava ugyan teljesen ki volt száradva, de a szomszédos hegyet megmászva a remek kilátással kárpótoltuk magunkat, majd még sötétedés előtt körbenéztünk a Rejtett kanyonban is, amelyet a környező sziklák a XIX. sz-ig elszigeteltek az itt legelésző marhacsordáktól, megóva az őshonos flórát. A naplementét a híres Key View pontról néztük, ahonnan a Szent András törésvonal déli vonulatát is lehetett látni. Sötétedés után még jó 5 órányi autózás várt ránk, míg elértünk Phoenix-be, a BioRob konferencia helyszínére. Hamisítatlan amerikai élmény volt “száguldani” a sivatagon át a nyílegyenes úton country zenét hallgatva… (Itt van belőle egy kis ízelítő.) Extravagáns szállásunkról és a környék természeti szépségeiről a következő post-ban mesélek majd.
**************
The beginning of the week with third presidential debate was boring, but definitely not the second part which began on Thursday morning, flying out to San Diego with Sandrine, the French post-doc. We rented a car, and started an intensive roadtrip to discover the far side of the US.Our three-day-long pre-conference tour was pack with amazing programs. First day we discovered most of San Diego, including the impressive 300 m long USS Midway aircraft carrier, the old town, downtown and the Balboa park. Out hostel was right next to the beach, so we began the next day with a walk on the shore, and then climbing up to the 150-year-old lighthouse at Point Loma. From here, we had a great view not just over the skyline of San Diego, but also the biggest active military base of the US. We saw fighters, Apache battle helicopters, two submarines, a carrier under construction and an Austin-class amphibious transport dock ship. Soon we were heading to the South to Mexico, the infamous city of Tijuana. It was like being on another continent: colorful, noisy, busy, disorganized and poor. Everybody was trying to sell something, but we were only interested in their food. After a big walk we drove to Mexicali, an ugly, smelly industrial city close to the border, just to see some more of Mexico. (The drive there was beautiful though.)
The next day was a lot more pleasant, after driving through the border (OK, waiting in line for 1.5 hours), we were just rolling on the empty highways along trains, cow farms and dead salty lakes (the Salton sea). Around noon we arrived to the magnificent Joshua tree national park. It was great to drive through the wast lands, sometimes we really had the feeling we are on the Moon. Every valley and plateau offered a different view and vegetation. First, we discovered the cactus garden, the natural bridge, the crazy rock formations, then moved on a dried lake, climbing a hill and to the hidden valley. We watched the sunset from a peak looking over a 2000 m deep valley with the Saint Andreas fault. We still had to achieve a 500 km driving to get to Phoenix in the evening, but it was a cool US roadtrip feeling.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése