Idézet // Quote for the week

“Goldolkozz úgy, amint kevesen gondolkoznak; beszélj úgy, amint a legtöbben beszélnek!”

/Grazian/

**********
"I don't care about what anything was designed to do, I care about what it can do."

/Ed Harris in Apollo 13/

Egy kis ráadás // Encore: Stockholm

Hazafelé Londonba eddigi legnagyobb repülőmmel, egy Boeing 777-essel repültem (2+5+2 szék volt soronként), majd tovább, Stockholmba is egy meglepően nagy és teli járat vitt. Szerencsére a svédeknél nem volt annyira hideg (-1-3 fok), de persze Puerto Rico után ez sem volt olyan kellemes. Gond nélkül megtaláltam a hostelemet, ahol egészen nyugati módon csak egy borítékot hagytak a nevemre a szobámhoz való kóddal. A szállás nem volt olcsó, de maximálisan kulturált és tiszta, valamint egyik este jót mulattunk a bennlakó osztrák és brit társasággal. (A fiatalok többsége a Ryanair filléres jegyeit választja hétvégi skandináv kirándulásaihoz.)

Stockholm nagyjából 10 km-re fekszik a tengertől, a jégkorszakból visszamaradt apró szigetek hálózatán. Mindössze egyetlen biztonságosan hajózható csatorna vezet ki a tengerre, ezért nagyon jól védhető kikötője volt a városnak. Ennek megfelelően már a 13. században laktak itt bányászok, és a mai városközpont területén a 17. századra virágzó főváros épült, amely a svéd királyság és az uralkodó székhelye volt. A svéd birodalom a 18. században is még Európa egyik meghatározó hatalma volt, és Stockholm is ennek megfelelően gyarapodott. Az óvárosnak számító Gamla Stan szigeten a házak jó része még ebből az időszakból származik. A fejlődés kitartott a 20. századig, és mivel a világháborúk megkímélték, könnyebben tudott egyszerre hagyományos és modern, technológiai és kulturális központtá fejlődni. Stockholm mai területének 30%-át a csatornák és nyíltabb vizű öblök teszik ki, további 30%-a pedig park és zöld terület.
A város felderítését egy rövid orientációs sétával kezdtem még este, de a hideg miatt túl messzire nem jutottam. Másnap első utam a Vasa múzeumba vezetett. Gusztáv Adolf király egy minden korábbinál erősebb, két ágyúsoros zászlóshajó építését rendelte el 1626-ban. Az új hajónak rohamléptekben kellett készülnie, hogy mielőbb bevethessék a lengyelek ellen. 1628-ban a pompás hajó el is készült, kifutott az öbölre, majd az ünneplő tömeg szeme láttára 20 perc hajózás után egy széllökéstől túlságosan oldalra billent, megtelt vízzel és elsüllyedt. Legalább 20-an vesztették életüket, és oda lett a teljes felszerelés. A tragédia elsődleges oka a tervezési hiányosságokban keresendő, a hajó nem volt eléggé leterhelve méretéhez képest. Ugyanakkor a holland főmérnököt már nem lehetett felelősségre vonni, mivel korábban elhalálozott. Noha az ágyúk egy részét később sikerült kimenteni, a hajó érintetlenül pihent 300 évig, jól konzerválódva az öböl hideg vizében. 1956-ban egy amatőr régésznek sikerült lokalizálnia, és közös kormányzati és katonai összefogással 3 éven belül kiemelték a hajótestet, száraz dokkba vontatták, és még 30 éven át dolgoztak a restaurációján. A 70 méteres hajótest 90%-ban ép maradt, és a köré épített múzeum Stockholm egyik fő nevezetessége lett. A múzeum után a közelben lévő nevezetes skanzent kerestem fel, amely ízelítőt ad Svédország különböző tájain fellelhető hagyományos építészetből, kultúrából. A szentendreihez hasonlóan itt is szépen be vannak rendezve a házak, többen mesteremberek dolgoznak. A tél miatt sajnos csak töredéke volt nyitva az 1891-ben alapított Skansen-nek, de így is több órát töltöttem benne a fagyos idő ellenére. Őshonos állatokat is tartanak, így a jópofa rénszarvasok és jávorszarvasok mellett láthattam rozsomákot, farkast, hiúzt és vidrát is. (A medvék tényleg aludtak.) A varázslatos esti fényeket kiélvezve besétáltam a belváros jelentős részét, a múzeum szigettől kezdve a fő sétáló utcán át az óvárosig és a királyi palotáig. (Igaz, közben haza kellett mennem egyszer melegedni.) Külön elsétáltam a városházához, ahol a Nobel díj gálákat tartják.
Az óvárosnak remek hangulata van szűk utcáival, ódon házakkal és árkádokkal, mind nappal, mind éjszaka. Mivel elég korán voltam benn, láttam a munkába menő embereket, meg egy csomó óvodást, ahogy megkezdték a napjukat a csoportjukkal. Amikor kirándulni, vagy sétálni mennek, mindenki egy hosszú kötélbe kapaszkodik, nem egymás kezét fogják, mint itthon. A királyi palotában ma is az uralkodó család lakik, bár a hatalom 1974 óta a parlament kezében van, ami a közeli stílusos Riksdag épületében ülésezik.
Sajnálatos módon a gépem indulását előre hozták 5 órával, így nem tudtam többet megnézni a gyönyörű és még hidegben is nagyon hangulatos Stockholmból. Némi buszozás és repülés után újra itthon voltam, és téli kalandjaim végleg lezárultak.

**********

Stockholm is a great place! Despite the chilly weather I enjoyed a lot hanging around, surrounded by instant history.
Things to do (or at least I did):
-Just strolling around in the city. Some part of the city preserved the 400-year-old buildings that give a truly European charm.
- Wondering in Gamla Stan (old town) among the XVII. century houses
The Parliament and the Royal Palace are also there in Gamla Stan
- Do not miss the Vasa Museum, the magnificent frigate built by Gustav Adolf in 1626 that sank after 20 min on water. The 70-meter-long shipwreck was recovered in 1956 and restored
- The Skansen is an open air folk museum with cottages and farm houses from all around Sweden. You can also meet the traditional wildlife: elks, rain deer, bears, wolves, wolverines
- The City Hall is most famous for the annual Nobel prize award ceremonies. Meet you there next time!

Charles Village és környéke // Charles Village neighborhood

Egy régről elmaradt írás:
Rossz híre ellenére Baltimore arculata jelentősen megváltozott az elmúlt 15 évben, és a korábban elkerülendő környékek lassan élhetővé, sőt kellemessé váltak. Nagy szerepe volt mindebben Martin Joseph O'Malley jelenlegi kormányzónak, aki 1999-től 2007-ig Baltimore innovatív és proaktív polgármestere volt. (Íme egy kellemes videó a városról.) Charles Village a város északi részén nemcsak a Homewood kampuszról ismert, hanem Baltimore egyik feljövőben lévő kerülete (köszönhetően többek között a Hopkins és a helyi lakosok által eszközölt kiterjedt biztonsági intézkedéseknek). A takaros, színpompás sorházak mellett több park is található erre fele, otthont adva számos mókusnak, nyúlnak és vadlúdnak. Az APA (American Planning Association) 2008-ban Charles Village-t beválasztotta az USA 10 legnagyszerűbb kerülete közé. (Ami azért talán túlzás, mert közbiztonsági problémák még továbbra is bőven akadnak.) Egy kis történeti ismertető az egyik helyi lapból:
“Az eredetileg Peabody Magaslatnak” hívott területet a 20. század fordulóján építették be, és hajdanán villamos kötötte össze a belvárossal. A tradícionális baltimore-i sorházak helyett az épületeket itt kis előkerttel látták el, ezáltal tágasabb, hangulatos sétálóutcákat alkotva.
A tervezők - az Olmsted testvérek - a híres tájépítész, Frederick Law Olmsted Sr. leszármazottai. Az ő elképzelésük alapján valósult meg a 16 hektáros Wymann park erdős és füves területeivel és a Művészeti múzeummal, amely ma a világ legnagyobb Matisse kollekciójának büszke tulajdonosa. Említésre méltó még (helyi viszonyok között) a szombatonkénti 32. utcai piac, amelyet minden héten több mint 500-an látogatnak, hogy friss áruhoz jussanak.”

***********

Despite its bad reputation, Baltimore made a significant improvement in the past decade (primarily thanks to Mayor Martin Joseph O'Malley’s immense work), and previously sketchy neighborhoods become safer and having vibrant social life. (See this lovely video.) Charles Village is not only famous for the Homewood campus; it is one of the emerging areas of Baltimore. (Undoubtedly this is partially due to the enormous security efforts invested by Hopkins and the locals.) The charming and colorful rowhouses are very typical for this area, and in the local parks hundreds of squirrels, rabbits and wild geese find refuge. Even more, the American Planning Association (APA) announced this fall that Charles Village has been designated one of 10 Great Neighborhoods for 2008 through APA's Great Places in America program. A bit of history about Charles Village from a local magazine:
“Originally known as Peabody Heights, the neighborhood was built at the turn of the 20th century and originally connected to downtown Baltimore by streetcar. Instead of following the city’s traditional street grid pattern and building rowhouses to the sidewalk as in the more urbanized areas to the south, Charles Village has park-like boulevards and rowhouses with suburban-like front yards.
Adding to the neighborhood’s distinctive character is work by the Olmsted Brothers, descendants of the famous 19th Century landscape architect Frederick Law Olmsted Sr. They planned and designed the 16-acre Wyman Park Dell, creating a public space that contrasts steeply wooded slopes on the park’s periphery with manicured areas and a large lawn in the center.
Besides its parks and the Baltimore Museum of Art, which holds the largest Matisse collection in the world, another favorite amenity of the neighborhood is the 32nd Avenue Farmers Market. “

Idézet // Quote for the week

„Önmagunkkal harcolni a legnehezebb harc, önmagunkat legyőzni a legszebb győzelem.”

/Logau/

***********
"There is no defeat except for those who give up."

/Joseph B. Wirthlin/

Ezerarcú PR 2 // Land of wonders 2

Puerto Rico minden nap új csodákkal várt minket. Időközben áttettük székhelyünket egy még kevésbé elegáns, de olcsóbb helyre, amely közel esett a sziget keleti “nagyvárosához”, Fajardo-hoz és a komphoz. Korai kelés után hajóra szálltunk, hogy átkeljünk Culebra szigetére. Culebrát 1975-ig (és a közeli Vieques-t 2003-ig) az amerikai hadsereg támaszpontként és bombatesztelésre használta, és ez persze alaposan megviselte a területet. Szerencsére ma már békésebb a környék, és csak pár elhagyott harci jármű emlékeztet a múltra. (A repülőteret ma is aktívan használják viszont, a központi szigetről hat perc alatt át lehet érni.) 3000 állandó lakosa van Culebrának és a hozzá tartozó kisebb szigeteknek, és eléggé elmaradott a környék (a csatornarendszert még most építik). Számos zöld projektet indítottak viszont a fenntartható fejlődés jegyében, megújuló energiaforrásokkal, bio-házakkal kísérleteznek. Az útikönyvek szerint csúcsszezonban a kompra napokkal előre elkel minden jegy, és a szigeten is hónapokkal előre lefoglalnak minden szállást és bérautót. Nekünk nagyobb szerencsénk volt, a komp félig se volt, valamint Culebrán is csak lézengtek a turisták. Mivel a szigeten limitáltak a vásárlási lehetőségek, mindenki hatalmas hűtőládákkal (meg teljes strand-kemping felszereléssel) közlekedett. Útközben számos kisebb sziget és homokzátony mellett hajóztunk el, legszebb a parányi Palominitos, amelyre még egy ház is nehezen férne el, mégis dús vegetáció van rajta.
Megérkezés után egy helyi taxis segítségével egyből az USA egyik legszebb tengerpartjának titulált Flamenco Beach felé vettük az irányt. A látvány egészen lenyűgöző volt: hófehér, selymes homok, a partra kinyúló pálmafák, azúrkék óceán, sziklák az öböl két oldalán és korallzátonyok, amelyek megvédik az öblöt a nagyobb hullámoktól. Teljesen olyan volt, mint amit a naptárakon látni, és az ember azt gondolná, hogy a valóságban nem is létezik. A víz kicsit hideg volt, de így is nagyon élveztük, és a korábban vásárolt egyszerű búvárfelszerelésünkkel többször alámerültünk. A parttól mindössze néhány mérternyire máris elképesztő látványban volt részünk, a korallzátonyok körül színes halak tucatjai úszkáltak, alig karnyújtásnyira. Az egész olyan volt, mint az állatkert egy nagyobb akváriuma, színes, élettel teli, káprázatos. (Persze a képeken nem látszik sok.) Láttunk sok egyéb mellett lepényhalat, pillangóhalat, doktorhalat, neonhalat, elefánthalat, és még egy félelmetes barracudával is összefutottunk. Két merülés, némi napozás és egy rákos empanadas (olajban sütött helyi specialitás) után átmentünk a szigetcsücsök másik oldalára (Carlos Rosario Beach), ahol más jellegű (színes, legyezőszerű) korallok voltak főleg, hasonlóan gazdag és változatos élővilággal. Készítettünk pár vízalatti felvételt is, de a pompás látványt és az érzést nem adja vissza semmit. Hiába készültünk naptejjel, mindketten rendesen leégtünk. (Sőt nekem foltosra sikerült a nem megfelelő kenési technikámnak hála.) Sajnos hamar vissza kellett indulnunk, mert az utolsó komp 5-kor megy vissza a központi szigetre, így nem maradt időnk felfedezni a mindössze 28 négyzetkilóméternyi sziget további természeti kincseit, mint például a tengeri teknősök tojásrakó helyeit. Visszaúton Tricia szunyókált, én meg élveztem a 2-3 méteres hullámokat a nyílt óceánon, valamint gyönyörű dupla szivárvány és ragyogó naplementénk volt búcsúzóul. (A hasonlóan szép szomszédos Vieques szigetén egész nap esett az eső.)
Este a kikötőnél egy tengeri halétteremben vacsoráztunk, de a korábbi napokon nem volt ilyen egyszerű a dolog. Többször megpróbáltunk valami normális vacsorázó helyet keríteni, de a mindenhol (kiosk-okban) kapható olajban sütött falatokon kívül leginkább csak meglepően drága turistacsalogatókat találtunk. A helyi viszonyok között nagyvárosnak számító Fajardo-ban például többszöri kísérletre sem találtunk autentikus kisvendéglőt, és végül egy kínaival kellett beérnünk. Pedig egész híres a konyhájuk. Helyi specialitásnak számít a mafango, a főtt, tört plantain (főzőbanán) és fokhagyma disznóhússal, illetve a plantain egyéb formái, valamint az édes burgonya és a yucca. (A legfinomabb, amit ettem egy mango-kiwi szószos rák koktél volt olajban sütött plantain ágyon.) Lehet, a helyiek nem igazán eszik a saját kosztjukat, mert minden sarkon van egy Burger King. Igazán meglepő volt, hogy a különben főszezonnak kikiáltott időszakban gyakorlatilag pangás volt, a legtöbb hely hétközben egyáltalán nem nyitott ki, és esténként is csak lézengtek az emberek. San Juan-on kívül alig találkoztunk külföldiekkel (látogatókkal), a legtöbben helyinek tűntek. Ennek megfelelően az angolt is jó, ha törték, és néha egészen hihetetlennek tűnt, hogy még mindig az Egyesült Államokban vagyunk. Az utak feltűnően rossz állapotúak, felettébb bosszantó, hogy a kanálisokat rendre 10-20 centivel az út szintje alá illesztik (talán a nagy trópusi esők miatt), és emiatt néha még a bératuót is sajnáltam a bukkanóknál.
Túlságosan hamar elérkezett az utolsó nap. Egy nagyobb autós túrát csináltunk, le Puerto Rico déli oldalára, és úgy vissza San Juan-ba, de a sziget vadregényesebb keleti részét egyáltalán nem érintettük, a világ legnagyobb rádóteleszkópjára sem maradt időnk, és a híres coqui békával sem találkoztuk. Fajardo-tól indultunk, útközben láttunk nagy banán-ültetvényeket, betértünk helyi falvakba, és meglátogattunk egy külföldieknek épített elképesztően nagy üdülő központot (Palmas del Mar), ahol nem a kocsiddal, hanem a yachtoddal parkolhatsz a házad előtt. A sziget dél-keleti csücskében panorámás autóút (#901) vezet végig a parton, érintve egy jópofa teraszos éttermet és végül a Punta Tuna világítótornyot. A hófehér épület ma is használatba van, és a parti őrség gondozza. A körülötte lévő erdő természetvédelmi terület, így különösen szép a tengerpartja, ahogy a dzsungel-szerűen növő pálmafák közvetlen a sárgás színű homokpartra nőnek ki. Visszafelé az autópálya helyett a kis erdei átvágást választottuk amíg lehetett, így az esőerdőben kanyarogtunk keskeny kis utakon, bambusz erdők, banánfák, hibiszkuszok között. Nem volt nagy kedvünk visszatérni a civilizációba, pláne nem kimenni a reptérre, és elhagyni ezt a földi paradicsomot. A gépeink egyszerre indultak, de míg Tricia visszarepült Baltimore-ba, én New Yorkon át Londonba. Amerikai kalandozásaim ezzel a felejthetetlen túrával egy időre lezárultak.

***********

The following journal is from Tricia, describing her feelings and experiences. (Published with permission.)

Friday, February 6, 2009

After picking up some (very sweet) pastries for breakfast at a local bakery, we were soon off to Fajardo to catch the ferry to the island of Culebra. At the dock, I was amazed to see so many people (relatively speaking)! Both locals and tourists were ready with their beach gear to go to what is known to be one of the most beautiful beaches in the world. This was the largest crowd of tourists we had seen since we left San Juan. The street was busy with people and cars and we even found two restaurants open!
The ferry ride took about an hour and a half. As we left the harbor, we had a great view of Puerto Rico and many of the surrounding smaller islands. One was particularly ugly, as the (private) island was mainly taken up by two large hotels. On the other hand, there was one cute little island (Palominitos) that just had a tiny patch of plants and palm trees. I don’t know what the rest of the ride looked like because I immediately fell asleep.
At the dock of Culebra, we were immediately surrounded by people advertising jeep and bike rentals and offering rides to Flamenco Beach. We hopped in a van and our driver gave us a mini tour of the island on the way to the beach. Many residents are working to keep Culebra “green”, in the hopes of maintaining the natural beauty of the island.
Upon arriving to Flamenco Beach, all rumors were immediately confirmed – this was by far the most beautiful beach I have ever seen. It really did look like something out of a movie or in a calendar. The water was crystal clear, with the various shades of blue growing darker farther from the shore. The white sand was the finest I’ve ever walked on. The palm trees and greenery, which were within 30 feet of the shore, added to the tropical ambiance. The water was nice and calm too, which made it perfect for snorkeling. There were many coral reefs within close proximity to the shore with tons of tropic fish, which were surprisingly friendly. We even saw a barracuda! But I didn’t get close enough to see how friendly that one was. Afterwards, I laid out on the beach to work on my tan while Tamas took some more pictures. We also walked down the beach and saw some corroded spray-painted WWII tanks, which seemed really out of place. The navy used to occupy the island and use it as target practice until 1975.
We bought some fish and crab empanadas from a kiosk nearby, then were off to try out another beach. We had to walk along a dirt path for about 20 minutes, so this beach was much less crowded than Flamenco Beach. (And even Flamenco Beach, which seemed to be a popular place, did not feel overly crowded.) This second beach was not as pretty, but we still got some amazing snorkeling. The coral itself was not as large as those at Flamenco, but there were huge colorful plants swaying with the waves and many fish. Tamas also found a really large shell and swam down to get it for me.
At 4 pm, we unfortunately had to catch the van back to the dock to take the ferry back to Puerto Rico. I ended up sleeping most of the way back, but Tamas did wake me up to see a rainbow and the beautiful sunset through the clouds over El Yunque. We went to Rosa’s seafood restaurant in Fajardo (which was finally open!) for dinner and had yummy fish, plantains, and yucca. Back at the hotel, I was shocked to find something moving inside the shell that Tamas had found – a hermit crab was still living in there! Luckily we were close to the beach, so we quickly drove there to bring the little guy back home. Although we did admit that he experienced quite the downgrade in the move from Culebra to Fajardo…

Saturday, February 7, 2009

Last day in Puerto Rico :( Today we decided to explore the southeastern part of the island. We hopped in the car and were soon off to see what this part of the island had to offer. We tried to drive along the shore as much as possible in order to see the ocean. At one point, we drove past a small town which seemed to be a slum. Surprisingly, just a minute down the road was a gigantic, gated area with many communities, golf courses, artificial lakes and yachts. I was amazed by how many houses there were, considering how deserted the island seemed of non-locals. As we continued driving, we drove past banana fields, roadside restaurants that seemed popular with the locals, and of course more beautiful beaches. We went to the Punta Tuna lighthouse and walked on the gorgeous beach below. There was a boy riding a horse along the beach, which seems to be a fairly common means of transportation. To drive through the center of the island, we decided to take smaller mountain roads rather than the main highway. The entire way was very windy, but we got views of the rainforest and small towns. I dozed off part of the way, as usual. This road was taking longer than expected so we later turned off onto the main highway. After we returned our rental car, we ate lunch at a Mexican restaurant (having no better option) then headed back to the airport. Luckily our flights were scheduled to leave at the same time, so I got to spend up until the last minute with Tamas.
Overall this trip was truly surreal, with the breathtaking Flamenco Beach, the magical bioluminescence of Laguna Grande, and the lush El Yunque rainforest. At times it really felt like we were in a foreign country, with few other tourists around and the locals speaking little to no English. And of course, there were occasions that just seemed ridiculous, like our hunt for food in Fajardo and the dog that stole Tamas’ sandal. But overall it was an amazing experience with Tamas, just as all of our adventures are :)

Idézet // Quote for the week

"Nem azért tudunk szeretni, mert találunk valakit, aki tökéletes, hanem azért, mert megtanuljuk az esendőt tökéletesnek látni."

/Sam Keen/

************

"Have you ever wondered which hurts the most: saying something and wishing you had not, or saying nothing, and wishing you had?"

Ezerarcú PR 1 // Land of wonders 1

Kedd reggel még havazott Baltimore-ban, amikor felszálltunk, majd pár órával (ill. egy szundítással) később már ragyogó napsütés fogadott minket San Juan-ban. Puerto Rico egyike az USA 5 extraterritorális régióinak. Columbus fedezte fel a szigetet 1493-ban, és ő alapította San Juan-t, ami az újvilág második legrégebbi települése. Az öböl egyike a legjobb természetes kikötőknek a térségben, és fontos stratégiai támaszpontja volt a spanyoloknak 400 éven keresztül, hogy megvédjék az anyaországba tartó (kincsekkel megrakott) hajóikat más nemzetektől és a kalózoktól. 1898-ban, a spanyol-amerikai háború révén került az USA fennhatósága alá. A tized MO-nyi sziget a karibi szigetek közepén foglal helyet, 4 milliós lakossága mellett egész évben turisták hada látogatja. Az átlaghőmérséklet 30 fok körül van még télen is, és legfeljebb csak a hurrikánok veszélyeztetik a pihenni vágyók nyugalmát.

A bérelt autónk (KIA Rio) és a szállás átvétele után San Juan központja felé vettük az irányt. A spanyol stílusú óváros hangulatos utcáit 400 éves házak szegélyezik, és monumentális erődrendszer veszi körül. A tenger felől a Morro erőd védte a várost, amely több mint 200 évnyi fejlesztés és bővítés révén érte el mai formáját, és a térség legnagyobb spanyol stílusú erődje. A falai legtöbb helyen 7 méter vastagok, és a tenger fölé kinyúló őrtornyok San Juan szimbólumává váltak. Ezen kívül még két nagyobb erőd is áll a falak mentén, valamint belül több kúria, templom és piactér, mint látványosság. A kikötőben ma már 10 emelet magas óceánjárók sorakoznak, amelyeken több ezer ember élvezi a karibi körutazásokat. A város távolabbi, újabb építésű része tipikus tengerparti szállodákból és lakóközpontokból áll.
Északába nyúlóan sétálgattunk a hangulatos utcákon és a hatalmas falakon, ittunk pina colada-t ananászból, és kipróbáltuk a sziget legtipikusabb ételét, a tésztába csavart, olajban sült húsos pitét. A kikötőnél egy híres francia fotográfus, Yann Arthus-Bernard képeiből volt egy kültéri kiállítás. Elképesztő légifotói vannak a világ minden tájáról, amelyek különleges módon mutatják be varázslatos természeti kincseinket (és pusztulásukat). Szállásunk Ocean Parkban nem volt semmi különös, viszont a tengerpart végig gyönyörű a város mentén is már.
Másnap Puerto Rico észak-keleti részének híresen szép tegerpartjaival kezdtünk. A pálmafák a legtöbb helyen egészen a homokos tengerparton nőnek, amiket lagúnák szabdalnak. A föveny és a pálmák után a különleges mangrove mocsarak következnek, otthont adva több tucat fajta gyíknak, madárnak és egyéb állatnak. A gyönyörű partok mellett láttunk helyi falvakat is, ahol az emberek láthatóan szerény körülmények között élnek. Eljutottunk egészen a sziget csücskéig, ami egy zárt természetvédelmi terület (Las Cabezas de San Juan Natural Reserve), és csak vezetéssel lehet megtekinteni. A Laguna Grande körüli természetvédelmi területet 1975-ben alapították, és azóta komoly erőfeszítéseket tesznek a helyi élővilág megőrzése érdekében (ezért pl. tilos fürdeni a tóban). Rögtön a bejáratnál két méretes iguánával találkoztunk, és a két órás túra alatt sok egyéb szépet is láttunk. Egy kiépített sétánynak hála körbenéztünk a mangrovék által övezett Laguna Grande-nél. Három féle mangrove fa nő itt a sós és az édes víz keveredésénél, különböző technikákat fejlesztve a vízben lévő só leválasztásához. A vörös mangrove levelei tövénél elhelyezkedő könnycsatornákon választja ki a sót, a fehér mangrove levelei egész fonákján teszi ezt, emiatt különleges léggyökereket növeszt, míg a fekete mangrove gyökerei nem engedik felszívódni a sót, csak a vizet. A park többi része, a körülötte lévő korallzátonyokkal szegélyezett tengerpart, az 1882-es, első puerto rico-i világítótorony és az abban helyet kapott tengerbiológiai kiállítás megtekintése után lefoglaltuk helyünket egy esti kajakozásra a Parkba. A Laguna Grande egyike a földön létező 5 olyan tónak, ahol specális fluoreszkáló planktonok élnek. Ezen túlmenően csak két olyan hely van, ahol a jelenség egész évben igazán látványos: itt, valamint a közeli Viequez szigetén. A kajakosokkal este 8-kor találkoztunk a közeli kikötőnél, majd bő húsz perc alatt a holdvilág fényénél feleveztünk a mangrovék sűrűjében a lagúnát a tengerrel összekötő természetes csatornán. Ahogy a tóhoz közeledtünk, az evezőcsapásaink nyomán elkezdett fényleni a víz, majd már minden mozdulatra ragyogni látszott. A Dinoflagella planktonok a biolumineszcenciát használják a ragadozók elijesztésére, ezért ha veszélyt éreznek (hirtelen mozog körülöttük a víz), ragyogva felfénylenek. Mivel literenként nagyjából 250.000 plankton van itt a vízben, az egész világítani látszik, ha az ember megérinti, vagy megkavarja. A holdvilág elől elbújva, egy ponyva alatt szinte teljes sötétségben figyelhettük meg a jelenséget, és egészen elképesztő volt, ahogy minden egyes kis állatka villanását lehetett látni. A kezünket a vízbe mártva úgy fénylett, mint valami karácsonyi égősor. Visszafelé is nagyon élvezetes és romantikus volt a kajakozás. Amikor visszaértünk a kikötőbe kiderült, hogy egy kóborkutya elvitte az egyik papucsomat, és elmenekült vele az egyik lezárt csónakházba. A tulajt végül felhívták a kajakosok, kijött a kikötőbe, kinyitotta a kaput, és így meglett a papucsom is.
Puerto Rico ezer arcú sziget, fantasztikus természeti adottságokkal. A homokos tengerpart, a mangrovék és a mediterrán jellegű erdők mellett néhány kilométerre már a sziget közepén magasodó Luquillo hegységben esőerdők burjánzanak. A keleti oldal leghíresebb része az El Yunque nemzeti park, amely nevét a mondák szerint a hegyen lakozó indián istenségről kapta. A park fái között találni ezer évesnél is öregebbet, bár a legnagyobb része meglehetősen fiatal, ugyanis az elmúlt évtizedek hurrikánjai jelentős irtásokat végeztek. Az esőerdő hangulata elképesztő. Számos vízesés, patak tarkítja a banánfák, broméliák, pálmák, hibiszkuok által alkotott buja zöld rengeteget. A turisták kedvéért két kilátótornyot is építettek, és a 20 méter magas Yokahu toronyba fel is mentünk. Szerencsére alig voltak mások, így szinte privát túrát tehettünk a legmagasabb hegy, az El Yunque tetejére. (Útközben egy mongúzt láttunk, amelyet indiából telepítettek be, és mára már túlságoasn elszaporodott.) A nap végén a La Mina vízesésben megfürödtünk. Bár nem volt meleg a vize, nagyon izgalmas volt a zuhatag alá állni (mászni), és az egész környezet mesébe illő. Az időjárással nagy szerencsénk volt, mert az összes többi napon vastag esőfelhők takarták be az El Yunque csúcsait, nekünk meg végig ragyogó napsütésben volt részünk.

**********

The following journal is from Tricia, describing her feelings and experiences. (Published with permission.)

"Tuesday, February 03, 2009

This morning it started snowing in Baltimore…thank goodness Tamas and I were leaving for Puerto Rico! Although 8:30am was not the most convenient time for a flight, we managed to make the best of it. Tamas was originally planned to leave the previous day. In fact, I had dropped him off at the airport and was quite shocked to see him walking down the hall of CSEB a few hours later. It ended up that his flight had been cancelled and luckily he was able to get on my flight the next day.
Upon arriving in Puerto Rico, we shed our winter coats and scarves and were greeted with beautiful 80 degree weather! It was gorgeous flying in, as our plane flew over the northern part of the island and we could see San Juan. We picked up our rental car and checked into our hotel Mont Caribe in Ocean Park. Elena, the reservations manager that I had been in contact with, checked us in – she is very nice, but so talkative!
We spent the afternoon in Old San Juan. The city actually reminded me of Rome in a way, with its narrow streets lined with cobblestone, humid weather, and stray cats wandering the sidewalks. But the smart cars and mopeds were replaced with trucks and motorcycles, and the buildings were much more colorful. For lunch, I had garlic chicken with mashed green plantains and garlic…not nearly as good as the sweet fried plantains, unfortunately.
Our first stop was El Morro, a huge fort at the tip of the peninsula. As we walked up to the fort across the huge green lawn, the thick fort walls grew taller against the bright blue ocean in the background. Inside the fort, we had a gorgeous view of the water below. The most interesting thing about the fort was that once it had been built to its current massive state, it had only been attacked for three hours in its entire history, which was during the Spanish-American War.
Afterwards, we walked around the San Jose Plaza, which was a very lively area. We saw a small exhibit of art students’ work, kiosks with homemade jewelry and clothes (where we bought a yummy non-alcoholic pina colada in a pineapple), and many bars. I noticed that many of the homes, like the bars, have entrances or large windows that are left open to the street, so you can see directly into the rooms – not enough privacy for me. Another area seemed more commercialized with more brand name stores. We went to buy some snorkeling gear and a waterproof camera at Walgreens. Our last stop was the southern harbor area, where a huge Carnival cruise ship was docked. There were more kiosks with crafts and food, where we tried a fried fish pancake and a beef empanadilla. We walked through an outdoor photo exhibit (by Yann Arthus-Bertrand) of aerial views from around the world. There were over 120 photos of fantastic sceneries, each with a caption about the negative effects that man has had on nature. By the end, we were exhausted and went back to our hotel to catch up on some much missed sleep.

Wednesday, February 04, 2009

Today we set off to explore the northeastern part of the island. Soon after we began driving along the shore, we were already compelled to stop and take pictures of the beach. The view was seriously something you’d expect to see on a postcard. As we neared the town of Loiza, the road was lined with tons of kiosks, only a few of which were occupied, selling all sorts of fried snacks. We also took a short hike along a path through the nearby mangrove forest. We were most amused by the abundance of lizards darting across the path and on the plants – one was especially photogenic! It was interesting to see the different towns that we drove through – Loiza looked very small and run down, with many people bicycling through the streets. Other cities along the main road C3 looked more modern, with large brand-name stores.
We continued driving all the way to the tip of the northwestern part of the island to the Las Cabezas de San Juan Nature Reserve. Luckily we arrived there just before the 2 pm guided tour and were able to get on the list for the tour. We were immediately greeted by a big iguana upon driving into the parking lot! For the tour, we rode in a small tram while the tour guide pointed out certain features of the environment. I was amused because we were by far the youngest people on the tour (there were mostly senior citizens). The first stop was the mangrove forest. The plants in this area must be able to survive the salt water that comes in and out with the tide, so they have special adaptations for dealing with this. Some plants “sweat” out the salt, while others have roots that stick out of the ground, pulling oxygen from the air. We saw a small swamp lined with mangrove trees, which have roots that stick out of the water, some coming from their branches, in order to get oxygen. The second stop was the ocean shore, where there were many pieces of old coral scattered among the rocks. The last stop was the lighthouse, which is the oldest in Puerto Rico. At the top of the lighthouse, we had a great view of Puerto Rico and some of the surrounding islands. Looking inland, we could barely make out the rainforest, as it was covered with gray clouds. Looking beyond the lighthouse, we could see Culebra and a few other islands. There was a marine exhibit inside the lighthouse. In the touch tank, we got to touch animals like the sea cucumber and the sea urchin – we even saw the sea urchin move quite fast across the tank floor! The coolest part was when we went into an almost pitch black room and touched some plastic bags filled with sea water and bioluminescent microorganisms. They are not the same kind in the lagoons in Puerto Rico, since those are so fragile and hard to keep in captivity. But their glow was still amazing and a great preview for what was in store for us later tonight.
By the time the tour ended, we were hungry and tried to look for some restaurants. The road here only had many roosters and dogs. Very few restaurants were open near the reserve, and those that were fairly expensive. So we ventured onto Fajardo, the biggest city in the area. It was very strange here because the town seemed completely deserted. One funny story – the supposedly one-way streets here are not marked. The first time we accidently went down a one-way street the wrong way, a girl walking by informed us of our mistake. After driving through the streets looking for an open restaurant, we almost repeated our mistake on another road, but the same girl just happened to be walking by and again warned us. After finding what seemed to be the main square of the city, Tamas and I were shocked at the lack of people (some locals, but only one other tourist group) and open businesses. The only three places that were open (besides Subway) were two Chinese restaurants and one pizza parlor – so we settled for the Chinese.
Having satisfied our stomachs, we headed back to the shore to embark on our kayaking trip. It was nice because our group was relatively small – six people and two guides, in 5 kayaks. We kayaked single file through the narrow mangrove grove. The moonlight faintly illuminated the surrounding trees and their roots, and the sounds of birds were the only sounds heard. As we neared Laguna Grande, we noticed that the water began to glow with each stroke of our paddles. Once we emerged into the lagoon, the glow was stronger. You could see when fish darted by, as the moving water glowed around them. Unfortunately there was a moon tonight, so the sky wasn’t completely dark. However, our guide had us cover our kayaks with a tarp so we could see the bioluminescence better. And what an improvement! Our guide had told us that we would be able to see the individual glowing single celled organisms, and I originally didn’t believe him. But once we got under the tarp, I realized our kayak was filled with these glowing dinoflagellites! I could see individual bright blue, glowing sparkles everywhere – in the kayak, flowing down my arms and legs, in the surrounding water – it was such a magical, surreal experience. After rowing around in the lagoon for a bit, we headed back towards the dock. As we made our way back through the mangrove grove, the glow got fainter and fainter. Back at the dock, we retrieved our slippers, but Tamas was surprised to find that a dog had stolen one of his shoes! (Luckily he was able to get it back from the owner though). A funny end to a magical night…

Thursday, February 5, 2009

After picking up some food at a local grocery store, we headed out to El Yunque, Puerto Rico’s rainforest natural reserve! First we drove along, stopping every so often at lookout points. At one point, we climbed up a tower and got a great view of the surrounding forest. The main adventure was our hike up to El Yunque Peak, the highest peak in the rainforest. The 2.4 mile (one way) El Yunque Trail was nice because, although it was well-marked and easy to follow, it didn’t disturb the scenery of the surrounding environment. As we hiked up the mountain, bird calls filled the air. The ground was still muddy from an earlier rainfall, perhaps from the morning. We were surrounded by green palm trees and lush, green plants. Pink flowers often lined the trail, which was also littered with huge white leaves that had fallen from the towering trees above. Just before the top of the peak, there was a rocky lookout point from which we got an amazing view of the rainforest and cities beyond. The sky was clear blue and there was a nice breeze as our reward for finishing the hike. As we got to the very top of the peak, we saw a mongoose dart off into the bushes! Like in Hawaii, they were brought here as pest control, but turned into a pest themselves. There was a small concrete tower with graffiti at the top of El Yunque Peak, but both Tamas and I enjoyed the previous lookout point much better.
After hiking back down the trail, we took a short hike to Mina Falls. This path was made of concrete, but was so narrow that it reminded me of a snake winding through the trees. At the end of the ~20 minute hike, we were greeted by a waterfall! It was gorgeous – just the right amount of water flow, and there was a large rock in the middle of the fall that made the water spray out. There were only a handful of other people swimming beneath the falls. Tamas and I braved the cold water and got to swim beneath the waterfall!
Our rainforest adventures had left us quite hungry, so we went to Luquillo in search of food. For some reason, although all the tour guide books and websites had told us that this would be high season, it seemed like we were the only tourists around. We found the Luquillo Kiosks, a long row of stands selling fried snacks, food, and alcohol. About every other kiosk was closed, and those that were open had at most one or two other locals there. The prices for food were surprisingly high, around $15-25 per entrée. We eventually settled on a kiosk because it offered sweet fried plantains :) I ordered beef on a mountain of mashed garlic plantains, along with sweet fried plantains. Tamas ate shrimp, fruits, and vegetables in a “birdnest” of shredded fried plantains with mango and kiwi sauce. Afterwards, we drove into the main part of town, where people were walking around the streets or sitting in the square with their laptops. We had a quick walk to the beach, then went to check in at our new accommodation, the Anchor’s Inn (near Fajardo and the nature reserve). The room was relatively cheap, $50/night if we paid with cash, but the downstairs restaurant was very expensive. We don’t understand where all the tourists are, why all of the restaurants/stores are always closed, and why all the food that we do manage to find is so expensive!"

Idézet // Quote for the week

"A világon a legjobb és legszebb dolgok nem láthatók és nem tapinthatók, csak szivünkkel érezhetjük őket."

/ H. Keller/

*************

"Keep your faith in all beautiful things; in the sun when it is hidden, in the Spring when it is gone." /Roy R. Gilson /

Utolsó hét // Last week

Ahogy ez lenni szokott, az utolsó hétre összesűrűsödtek a dolgok. Első sorban a robottal kapcsolatos teendők halmozódtak fel, amiatt kicsit több időt töltöttem a laborban. Közben megkezdődött a tavaszi félév a Hopkinson, megvolt az első szeminárium, és a közös havi születésnapozás. Kedden esett 10 centi hó, majd szerdán hajnalban komolyabb mennyiségű ónos eső ráadásnak, így az utcákat olyan jégpáncél borította, hogy Triciával csak csoszogva tudtunk bejutni a laborba. Este a város legjobb koreai éttermébe mentünk egy kellemes barbecue-zásra.
Bár eredetileg a hétvégén megint síelni terveztünk, végül nem fért bele a programba, és még így is nagy rohanás volt. Szombaton Tianéknál tartottam gulyás partit, amire legalább 15-en eljöttek, és mindenkinek nagyon ízlett. (Előételnek pálinka, ráadásnak lángos volt.) Mivel a Baltimore Ravens kiesett az utolsó fordulóban a rögbi kupából, nem vártuk annyira izgatottan az idei döntőt, a Superbowl-t, és csak az utolsó negyedet néztük Tricia barátainál. (Különben is ez volt a legizgalmasabb másfél órája a mérkőzésnek, nagy küzdelemben a Pittsburgh Steelers hódította el a kupát.)
Triciának sikerült úgy alakítania az életét, hogy csatlakozni tud hozzám puerto rico-i kirándulásomon. Eredeti tervek szerint hétfő délután indultam volna, ő pedig kedden reggel utánam. El is búcsúztam szépen mindenkitől (az utolsó pillanatig még adatokat gyűjtöttem a robottal), gyorsan pát intettem az egyetemnek és Baltimore-nak. Tirica kivitt a reptérre, becsekkoltam, majd már a hivatalos felszállási idő után közölték, hogy technkai okok miatt törölték a járatot. Jól megleptem mindenkit, amikor két órával később ismét felbukkantam a laborban, és végül is Triciával egy gépen utaztunk kedd reggel.

**********

The last week was busy. Busy with work, good programs and and preparation for departure. The spring semester began at Hopkins, so we had our first seminar and the monthly birthday social as well. Tuesday, 10 cm snow fell, followed by icy rain on Wednesday morning, so the roads were flat ice. It took us 30 minutes to toddle to lab. After a long day of work, we ate out in the town’s best Korean barbecue place.
We planned some skiing for the weekend, but it was impossible to fit that in onto our tight schedule. First, there was a nice goulash party at Tian’s place, with over 15 people and palinka, langos and some Chinese brad Tian made. On Sunday, the 43rd Superbowl was held in Florida, were the Pittsburgh Steelers triumphed in a fierce competition. We watched the last quarter at Vi’s place, after a farewell climbing.
I was planning to leave Monday afternoon to Puerto Rico, and Tricia also managed to arrange her life so she was about to join me on Tuesday. I was busy working on data collection and saying good bye to people, Tricia gave me a ride to the airport, and only after the original departure time passed did it turn out that my flight was canceled, so eventually I also took the Tuesday morning flight.