Puerto Rico minden nap új csodákkal várt minket. Időközben áttettük székhelyünket egy még kevésbé elegáns, de olcsóbb helyre, amely közel esett a sziget keleti “nagyvárosához”, Fajardo-hoz és a komphoz. Korai kelés után hajóra szálltunk, hogy átkeljünk Culebra szigetére. Culebrát 1975-ig (és a közeli Vieques-t 2003-ig) az amerikai hadsereg támaszpontként és bombatesztelésre használta, és ez persze alaposan megviselte a területet. Szerencsére ma már békésebb a környék, és csak pár elhagyott harci jármű emlékeztet a múltra. (A repülőteret ma is aktívan használják viszont, a központi szigetről hat perc alatt át lehet érni.) 3000 állandó lakosa van Culebrának és a hozzá tartozó kisebb szigeteknek, és eléggé elmaradott a környék (a csatornarendszert még most építik). Számos zöld projektet indítottak viszont a fenntartható fejlődés jegyében, megújuló energiaforrásokkal, bio-házakkal kísérleteznek. Az útikönyvek szerint csúcsszezonban a kompra napokkal előre elkel minden jegy, és a szigeten is hónapokkal előre lefoglalnak minden szállást és bérautót. Nekünk nagyobb szerencsénk volt, a komp félig se volt, valamint Culebrán is csak lézengtek a turisták. Mivel a szigeten limitáltak a vásárlási lehetőségek, mindenki hatalmas hűtőládákkal (meg teljes strand-kemping felszereléssel) közlekedett. Útközben számos kisebb sziget és homokzátony mellett hajóztunk el, legszebb a parányi Palominitos, amelyre még egy ház is nehezen férne el, mégis dús vegetáció van rajta.Megérkezés után egy helyi taxis segítségével egyből az USA egyik legszebb tengerpartjának titulált Flamenco Beach felé vettük az irányt. A látvány egészen lenyűgöző volt: hófehér, selymes homok, a partra kinyúló pálmafák, azúrkék óceán, sziklák az öböl két oldalán és korallzátonyok, amelyek megvédik az öblöt a nagyobb hullámoktól. Teljesen olyan volt, mint amit a naptárakon látni, és az ember azt gondolná, hogy a valóságban nem is létezik. A víz kicsit hideg volt, de így is nagyon élveztük, és a korábban vásárolt egyszerű búvárfelszerelésünkkel többször alámerültünk. A parttól mindössze néhány mérternyire máris elképesztő látványban volt részünk, a korallzátonyok körül színes halak tucatjai úszkáltak, alig karnyújtásnyira. Az egész olyan volt, mint az állatkert egy nagyobb akváriuma, színes, élettel teli, káprázatos. (Persze a képeken nem látszik sok.) Láttunk sok egyéb mellett lepényhalat, pillangóhalat, doktorhalat, neonhalat, elefánthalat, és még egy félelmetes barracudával is összefutottunk. Két merülés, némi napozás és egy rákos empanadas (olajban sütött helyi specialitás) után átmentünk a szigetcsücsök másik oldalára (Carlos Rosario Beach), ahol más jellegű (színes, legyezőszerű) korallok voltak főleg, hasonlóan gazdag és változatos élővilággal. Készítettünk pár vízalatti felvételt is, de a pompás látványt és az érzést nem adja vissza semmit. Hiába készültünk naptejjel, mindketten rendesen leégtünk. (Sőt nekem foltosra sikerült a nem megfelelő kenési technikámnak hála.) Sajnos hamar vissza kellett indulnunk, mert az utolsó komp 5-kor megy vissza a központi szigetre, így nem maradt időnk felfedezni a mindössze 28 négyzetkilóméternyi sziget további természeti kincseit, mint például a tengeri teknősök tojásrakó helyeit. Visszaúton Tricia szunyókált, én meg élveztem a 2-3 méteres hullámokat a nyílt óceánon, valamint gyönyörű dupla szivárvány és ragyogó naplementénk volt búcsúzóul. (A hasonlóan szép szomszédos Vieques szigetén egész nap esett az eső.)
Este a kikötőnél egy tengeri halétteremben vacsoráztunk, de a korábbi napokon nem volt ilyen egyszerű a dolog. Többször megpróbáltunk valami normális vacsorázó helyet keríteni, de a mindenhol (kiosk-okban) kapható olajban sütött falatokon kívül leginkább csak meglepően drága turistacsalogatókat találtunk. A helyi viszonyok között nagyvárosnak számító Fajardo-ban például többszöri kísérletre sem találtunk autentikus kisvendéglőt, és végül egy kínaival kellett beérnünk. Pedig egész híres a konyhájuk. Helyi specialitásnak számít a mafango, a főtt, tört plantain (főzőbanán) és fokhagyma disznóhússal, illetve a plantain egyéb formái, valamint az édes burgonya és a yucca. (A legfinomabb, amit ettem egy mango-kiwi szószos rák koktél volt olajban sütött plantain ágyon.) Lehet, a helyiek nem igazán eszik a saját kosztjukat, mert minden sarkon van egy Burger King. Igazán meglepő volt, hogy a különben főszezonnak kikiáltott időszakban gyakorlatilag pangás volt, a legtöbb hely hétközben egyáltalán nem nyitott ki, és esténként is csak lézengtek az emberek. San Juan-on kívül alig találkoztunk külföldiekkel (látogatókkal), a legtöbben helyinek tűntek. Ennek megfelelően az angolt is jó, ha törték, és néha egészen hihetetlennek tűnt, hogy még mindig az Egyesült Államokban vagyunk. Az utak feltűnően rossz állapotúak, felettébb bosszantó, hogy a kanálisokat rendre 10-20 centivel az út szintje alá illesztik (talán a nagy trópusi esők miatt), és emiatt néha még a bératuót is sajnáltam a bukkanóknál.
Túlságosan hamar elérkezett az utolsó nap. Egy nagyobb autós túrát csináltunk, le Puerto Rico déli oldalára, és úgy vissza San Juan-ba, de a sziget vadregényesebb keleti részét egyáltalán nem érintettük, a világ legnagyobb rádóteleszkópjára sem maradt időnk, és a híres coqui békával sem találkoztuk. Fajardo-tól indultunk, útközben láttunk nagy banán-ültetvényeket, betértünk helyi falvakba, és meglátogattunk egy külföldieknek épített elképesztően nagy üdülő központot (Palmas del Mar), ahol nem a kocsiddal, hanem a yachtoddal parkolhatsz a házad előtt. A sziget dél-keleti csücskében panorámás autóút (#901) vezet végig a parton, érintve egy jópofa teraszos éttermet és végül a Punta Tuna világítótornyot. A hófehér épület ma is használatba van, és a parti őrség gondozza. A körülötte lévő erdő természetvédelmi terület, így különösen szép a tengerpartja, ahogy a dzsungel-szerűen növő pálmafák közvetlen a sárgás színű homokpartra nőnek ki. Visszafelé az autópálya helyett a kis erdei átvágást választottuk amíg lehetett, így az esőerdőben kanyarogtunk keskeny kis utakon, bambusz erdők, banánfák, hibiszkuszok között. Nem volt nagy kedvünk visszatérni a civilizációba, pláne nem kimenni a reptérre, és elhagyni ezt a földi paradicsomot. A gépeink egyszerre indultak, de míg Tricia visszarepült Baltimore-ba, én New Yorkon át Londonba. Amerikai kalandozásaim ezzel a felejthetetlen túrával egy időre lezárultak.
***********
The following journal is from Tricia, describing her feelings and experiences. (Published with permission.)Friday, February 6, 2009
After picking up some (very sweet) pastries for breakfast at a local bakery, we were soon off to Fajardo to catch the ferry to the island of Culebra. At the dock, I was amazed to see so many people (relatively speaking)! Both locals and tourists were ready with their beach gear to go to what is known to be one of the most beautiful beaches in the world. This was the largest crowd of tourists we had seen since we left San Juan. The street was busy with people and cars and we even found two restaurants open!
The ferry ride took about an hour and a half. As we left the harbor, we had a great view of Puerto Rico and many of the surrounding smaller islands. One was particularly ugly, as the (private) island was mainly taken up by two large hotels. On the other hand, there was one cute little island (Palominitos) that just had a tiny patch of plants and palm trees. I don’t know what the rest of the ride looked like because I immediately fell asleep.
At the dock of Culebra, we were immediately surrounded by people advertising jeep and bike rentals and offering rides to Flamenco Beach. We hopped in a van and our driver gave us a mini tour of the island on the way to the beach. Many residents are working to keep Culebra “green”, in the hopes of maintaining the natural beauty of the island.
Upon arriving to Flamenco Beach, all rumors were immediately confirmed – this was by far the most beautiful beach I have ever seen. It really did look like something out of a movie or in a calendar. The water was crystal clear, with the various shades of blue growing darker farther from the shore. The white sand was the finest I’ve ever walked on. The palm trees and greenery, which were within 30 feet of the shore, added to the tropical ambiance. The water was nice and calm too, which made it perfect for snorkeling. There were many coral reefs within close proximity to the shore with tons of tropic fish, which were surprisingly friendly. We even saw a barracuda! But I didn’t get close enough to see how friendly that one was. Afterwards, I laid out on the beach to work on my tan while Tamas took some more pictures. We also walked down the beach and saw some corroded spray-painted WWII tanks, which seemed really out of place. The navy used to occupy the island and use it as target practice until 1975.
We bought some fish and crab empanadas from a kiosk nearby, then were off to try out another beach. We had to walk along a dirt path for about 20 minutes, so this beach was much less crowded than Flamenco Beach. (And even Flamenco Beach, which seemed to be a popular place, did not feel overly crowded.) This second beach was not as pretty, but we still got some amazing snorkeling. The coral itself was not as large as those at Flamenco, but there were huge colorful plants swaying with the waves and many fish. Tamas also found a really large shell and swam down to get it for me.
At 4 pm, we unfortunately had to catch the van back to the dock to take the ferry back to Puerto Rico. I ended up sleeping most of the way back, but Tamas did wake me up to see a rainbow and the beautiful sunset through the clouds over El Yunque. We went to Rosa’s seafood restaurant in Fajardo (which was finally open!) for dinner and had yummy fish, plantains, and yucca. Back at the hotel, I was shocked to find something moving inside the shell that Tamas had found – a hermit crab was still living in there! Luckily we were close to the beach, so we quickly drove there to bring the little guy back home. Although we did admit that he experienced quite the downgrade in the move from Culebra to Fajardo…
Saturday, February 7, 2009
Last day in Puerto Rico :( Today we decided to explore the southeastern part of the island. We hopped in the car and were soon off to see what this part of the island had to offer. We tried to drive along the shore as much as possible in order to see the ocean. At one point, we drove past a small town which seemed to be a slum. Surprisingly, just a minute down the road was a gigantic, gated area with many communities, golf courses, artificial lakes and yachts. I was amazed by how many houses there were, considering how deserted the island seemed of non-locals. As we continued driving, we drove past banana fields, roadside restaurants that seemed popular with the locals, and of course more beautiful beaches. We went to the Punta Tuna lighthouse and walked on the gorgeous beach below. There was a boy riding a horse along the beach, which seems to be a fairly common means of transportation. To drive through the center of the island, we decided to take smaller mountain roads rather than the main highway. The entire way was very windy, but we got views of the rainforest and small towns. I dozed off part of the way, as usual. This road was taking longer than expected so we later turned off onto the main highway. After we returned our rental car, we ate lunch at a Mexican restaurant (having no better option) then headed back to the airport. Luckily our flights were scheduled to leave at the same time, so I got to spend up until the last minute with Tamas.
Overall this trip was truly surreal, with the breathtaking Flamenco Beach, the magical bioluminescence of Laguna Grande, and the lush El Yunque rainforest. At times it really felt like we were in a foreign country, with few other tourists around and the locals speaking little to no English. And of course, there were occasions that just seemed ridiculous, like our hunt for food in Fajardo and the dog that stole Tamas’ sandal. But overall it was an amazing experience with Tamas, just as all of our adventures are :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése