Szerencsésen úgy foglaltam jegyet, hogy hazafelé az átszállások között maradt három teljes napom Hong Kongra, amit igyekeztem maximálisan kihasználni. Magunk mögött hagyva a felhőkbe burkolózó ROC szigetet, hamar átértünk Hong Kongba. A városállam "vacak" 7 millió polgárával csak alig valamivel marad le Szingapúrtól népsűrűségben. A zsúfoltság benyomását tovább tetézi, hogy a szigeteken általában meredek hegyek emelkednek, így a házak mind a keskeny tengerparti részre zsúfolódnak. (Hong Kong fő szigetén legalább is mindenképp.) 156 év brit uralom után kerül vissza Kínához 1997-ben, és azóta „különleges igazgatású területként” funkcionál, azaz van saját kormányzójuk, megtartották a pénzüket, az európaiaknak nem kell vízum a beutazáshoz, míg a kínaiaknak igen.
A reptérről most már jó 40 percet tart a befele vezető út, mióta felszámolták a világ legveszélyesebbjének tartott belvárosi repterüket. Elsőre is a legszembetűnőbb a lakóházak elképesztő magassága, csomókban „nőnek” az 50 emeletes tömbök. Ikonikus közlekedési eszközük a központi szigeten található emeletes villamos, de az északi rész (Kowloon) utcáin is csak emeletes buszokat látni, alkalomadtán 5-10-et is egymás hegyén-hátán.
A szállásomat szokás szerint vakon foglaltam, és bár elég lepukkant házban volt (csupa arab meg török pénzváltóval az aljában), közvetlen a főutcára nyílt, és mindössze 5 percre volt a Kowloon félsziget csücskétől. Ott kezdtem a város felderítését, mert onnan a legjobb a rálátás a Hong Kong sziget híres skyline-jára. Ezt a helyiek is felismerték, és minden este 8-kor a felhőkarcolók hang- és fényjátékba kezdenek. (Elképesztő jó lenne, ha a kezelőszervekre rászabadulhatnának a Schönherzesek…) A part menti helyi sztárok útja Hollywoodra próbál hajazni, de én nem ismertem egy nevet sem. Megtekintettem a 17. századi kínai tájképfestészetből rendezett kiállítást a Művészeti Múzeumban, aztán átsétáltam az egyik gigantikus áruházukon (az egész városrész plázák és luxusüzletek láncolata), majd pedig a Kowloon parkban relaxáltam a tukánok szomszédságában. Kis pihenő után felkerestem a Mong Kok negyedet, ahol az éjszakai élet (piac) központja található. Taiwan után nem volt annyira felemelő, és az ételek sem ízlettek annyira. Az aranyhal árusok utcája mondjuk különleges volt, bár én kifejezetten sajnálom a halakat, akik életük nagyobbik részében egy zacskóban lógnak.
A következő napot az útikönyvek szerint a világ legdrámaibb hajóútjával kezdtem: átkompoltam a Hong Kong szigetre. Tény, hogy azok a toronyházak elképesztően magasak (bár a helyi csúcstartó (484 m) pont a másik oldalon van), de azért a Niagarán lemenni ütősebb lenne… Az üzleti negyedek alig különböznek egymástól, de itt érződik, hogy szűkén vannak a lapos területeknek, és ebédidőben például annyi ember tolong az utcákon, hogy képtelenség rendesen közlekedni. Nem szabad kihagyni az Bank of China székház 42. emeletét, ahonnan kiválóan meg lehet figyelni, hogy miként próbálnak mostanában a tenger rovására terjeszkedni. A belvárosi park üde kis színfolt ezen a részen, egy meglehetősen nagy madár-röptetővel. Elsétáltam a világ leghosszabb kültéri mozgólépcső-rendszeréhez, meg a Man Mo templomhoz (ahol nagyjából 500 füstölő égett), majd pedig felmásztam a Victoria hegyre. A legtöbben csak a nyeregig mennek (The Peak), ide jön fel a híres fogaskerekű is, de kicsit tovább egy nagyon kellemes park van, bár a kilátás nem olyan jó. A városban gyönyörködni egyértelműen az üllő alakú pláza tetejéről kell, vagy a szomszédos kis kilátóból. Megvártam a naplementét, így sikerült a betondzsungel minkét arcát megnézni. Hazafelé betértem az Űrmúzeumba, ami nem volt rossz, de 20 évente hozzányúlhatnának a kiállításhoz.
Utolsó napomon áthajóztam a reptér melletti Lantau szigetre, ahol a világ egyik legnagyobb (34 méteres) ülő Tian Tan Buddha szobra található. Kifejezetten monumentális alkotás (igaz nincs még 20 éves), de benne őrzik Buddha egyik fog ereklyéjét. Befizettem a szerzetesek konyhájáról származó, állítólag kihagyhatatlan vegan ebédre (ami állítom, kihagyható), aztán viszont kapkodnom kellett, mert várt a hegycsúcs. Személyes rekordot döntve (500 m 40 perc alatt) felértem Hong Kong második legmagasabb pontjára, a 934 méteres Lantau csúcsra. Szerencsére egész szép idő volt (és kellően hűvös a kiránduláshoz), így gyönyörködhettem a tájban. Meglepő, hogy ilyen közel a nyüzsgő belvároshoz érintetlen esőerdőket és magányos csúcsokat is lehet találni. Kényelmesen lesétáltam a tengerig (pont sötétedésre), aztán szépen hazametróztam. Este a lakótársaimmal mentünk el vacsorázni, és búcsúsört ittunk a mólón.
Szokás szerint a repülőút villámgyorsan eltelt; láttuk felülről Hong Kongot meg a Himalaját is (aztán később Zürich-et). Egy könnyed párizsi átszállással még aznap hazaérkeztem, igaz a csomagom késett egy napot. Változatos 2+ hét után kerültem vissza a közegembe, de csak annyi időre, hogy új lendületet vegyek.
*******
I was lucky to find a cheap connection on the way home that allowed me to spend three full days in Hong Kong. Highlights of my visit:
- Just wondering around the city. It’s crazy enough!
- Kowloon park
- Hong Kong Museum of Art with 17. century landscape paintings
- Hong Kong skyline from Kowloon
- Bank of China building, 42floor observatory
- Light- and soundplay of the skyscrapers
- Ladies market
- Aviarium in the Hong Kong city park
- The Peak
- Visiting the gigantic Tian Tan Buddha
- Hiking up to 934 m Lantaupeak
- Farewell beer in the harbor
- Flying over Hong Kong, the Himalaya and Zürich on the way home
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése