Torontó kellemes hely. Megvan benne a nagyvárosok üzleti negyede, szórakoztatóipara, Chinatownja, kellemes park az Ontario tó mentén, mégis emberi léptékű, és egész könnyen kiismerhető. Tömegközlekedése európai, így nem okozott gondot megtalálni a szállásunkat, amit Laci foglalt le a neten. Az már inkább problémás volt, hogy a 3 ágyasnak feltüntetett szoba egy alul kiszélesített emeletes ágyat takart, a WC és a fürdő pedig egy másfél méter magas függönnyel volt csak elválasztva a “hálószobától”. Szerencsére a harmadik lakótársunkat még időben outsource-oltuk, így végül egész normálisan elvoltunk.
A MICCAI konferencia az orvosi képfeldolgozás, kép alapú intervenció és kép által vezetett sebészet területek legnagyobb, legfontosabb mérnöki konferenciája, és nagyon komoly erőfeszítéseket kellett tennünk, hogy olyan színvonalú cikket küldjünk be a kezes témánkból, amit elfogadnak a bírálók. (Szingapúrból váltott műszakban készítettük a dolgozatot márciusban.) A főszervező Fichtinger Gábor volt, aki az elmúlt évet Bécsben töltötte (miatta vágtam bele az osztrák együttműködésbe), és gyakorlatilag a szabatikusának nagy részét a MICCAI szervezésére fordította. Ez meg is látszott, nagyon rendben mentek a dolgok, kellemes hangulatú, stresszmentes konferencia volt. Itt is rengeteg volt az ismerős, minden este más társasággal mentük vacsorázni, lazítani. Az ételre sem lehetett kifogás, remek ebéddel, uzsonnákkal, fogadásokkal kényeztettek minket. A hivatalos program mellett nem is csináltam túl sok mindent, egy torontói ismerősömmel futottam még össze, de például az idő nem volt kegyes, és amikor ráértem volna felmenni a CN toronyba, épp esős idő volt. Csütörtök este közvetlen járattal kellett Kaliforniába repülnöm, mert péntek reggel már jelenésem volt.
*********
MICCAI was really great this year, good scientific materials, excellent food, some social events, but most importantly, tons of friends! To begin with, Gábor Fichtinger was the general chair, which already meant a lot of familiar faces from Queens and Hopkins among the volunteers. In addition, he brought over Tamás and András from the lab, and we met 2 more random Hungarians, so probably it was the largest Hungarian crowd I’ve ever seen at a conference. Half of Hopkins was there, plus the other US friends, good old people from all around Europe (especially from Germany), but even my radiologist supervisor from Vienna could only arrange a meeting with me here. The program was very relaxed, so I could talk a lot to the exhibitors. Trying hard to set up some ACMIT collaborations! The only bad thing was our hostel at Chinatown, therefore we did not really spend time there more than 4-6 hours spent in the bed. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése