2011. június 8., szerda

Technikai kitérő: Izrael // Technical stop: Israel


Nem sokszor fordult elő eddig velem, hogy valami szakmai programra meghívottként mentem volna, de a mostani Magyar-EU-Izrael Start-up és Innovációs Workshop ilyen volt. A dékánunk volt a fő meghívott, mint innovációs rektorhelyettes, és engem adtak mellé, mint élő példa, hogy a fiatalok is művelik az innovációt. (Főként a kezes történetünk kapcsán elért sikerek miatt figyeltek fel ránk.)
A péntek esti esküvő egy kicsit mozgalmasabbra és hosszabbra nyúlt, mint terveztem, és nem sikerült időben felébrednem a minibuszra, csak egy óra húsz perccel a gép indulása előtt keltem. Csodával határos módon mégis elértem, aztán az úton kicsit kipihentem magam. Mint kiderült, egész komoly magyar delegáció érkezett, többen a minisztériumból, kormányzati hivatalokból, más egyetemekről. A BME-ről ott volt még Remzső Tibor, akit már régebb óta ismertem, és akivel a hét nagyobb részét együtt töltöttem.
A workshop Tel Aviv egyik masszív szállodájában (Leonardo Towers) volt, de költséghatékonysági okokból én nem ott kaptam szállást, hanem közel a tengerparthoz, ami miatt kezdettől fogva béreltem egy kocsit. No, ebből rengeteg gondom-bajom származott, de ezt majd egy külön posztban fejtem ki. Röviden a lényeg, hogy Tel Aviv a legszörnyűbb város a világon parkolás szempontjából! Különben viszont nagyon kellemes, élhető. Nagyon modern is egyben, alig több, mint 100 éve alapították.
Első este a nagykövet úr tartott fogadást a rezidenciáján (nem rossz hely), és már itt kiderült, hogy a szervezőknek (főleg Korányi László attasénak köszönhetően) nagyon jó nemzetközi társaságot sikerült összehozni: voltak komoly szakemberek Angliából, Belgiumból, Finnországból, meg még ki tudja hány helyről.
Az előadások két napon keresztül tartottak , és leginkább az derült ki, hogy mi mennyire le vagyunk maradva az EU-hoz képest, és még ott is mindenkit vernek az izraeliek. Elképesztően jól csinálják az innovációmenedzsmentet, minden szinten. Az esti közös vacsorára már-már letargikus hangulatba került a magyar csapat a különbségeket látván és hallván, pedig az óvárosban, egy nagyon kellemes kis helyen ettünk.
A második napi programba még az is belefért, hogy busszal átmentünk Jeruzsálembe megnézni egy biotech inkubátort (Bynet). Ebből sajnos nem mutattak meg semmit, csak egy prezentációt hallhattunk, megint csak döbbenetes eredményekkel. Este egy frissen megismert lengyel sráccal (aki a briteknél dolgozik) és egy francia lánnyal (az EU delegációból) sétáltunk az óvárosban, vacsoráztunk egy líbiai étteremben, majd pedig összefutottunk két magyar haverommal, akik épp itt voltak szakmai úton. Közben elkezdtük lerakni egy EU szintű innovációs népszerűsítő és inkubációs program alapjait. Ha lesz belőle valami, írok még róla! Az estét némi bor társaságában a tengerparton fejeztük be.
Következő nap Tiborral átautóztunk Jeruzsálembe (miután visszaszereztem az éjszaka során elszállított kocsit), hogy részt vegyük az Izraeli High Tech Cégek Szövetségének (HTIA) éves kiállításán és konferenciáján. Ehhez kapcsolódóan megrendezésre került egy EURÉKAs befeketetői találkozó, amely érdekes tapasztalatokkal szolgált a saját projektünk számára. Megint csak megdöbbentünk, hogy milyen gazdasági és diplomáciai potenciállal rendelkeznek az izraeliek. Rengeteg start-upjuk volt jelen, és befeketedők érkeztek a világ minden tájáról. Sokat elárul a rendezvény szakmai színvonaláról, hogy a plenáris előadók között voltak a 100 dolláros laptop projekt alapítója, a China Mobile elnöke, az IBM elnökhelyettese és több más felsővezetője is. Előbbi élőben játszott Watson ellen egy kérdés erejéig. A jeruzsálemi szállásunk egy hostel volt, de teljesen meg voltunk vele elégedve: tiszta, rendezett, hangulatos. Este elindultunk gyalogosan felderíteni az óvárost, de erről már majd a következő postban mesélek…
***********

Highlights of my trip to Tel Aviv:
-    Attending the Hungary – EU - Israel Workshop on Start-Ups and Innovation
-    Reception at the Hungarian Ambassador’s residency
-    Tel Aviv beach
-    Tel Aviv medina
-    Good local wine with random old and new friends
-    HTIA Annual Conference in Jerusalem
-    Amazing plenary speakers, including Dr. Negroponte (One Laptop per Child founder), Bill Huang (China Mobile general manager), Haim Shani (Director general, Ministry of Finance), Michael Rhodin (Senior VP, IBM SW) and WATSON as well.

Nincsenek megjegyzések: