Mókuskerék // In the treadwheel

Tricia egy csomó ajándékot hozott nekem Hawaii-ról, különösen a szörfös cápának és az igazi hawaii-i ingnek örültem. Mivel mindketten a szeptember 15-ei ICRA konferencia leadására gyúrunk, egész héten dolgoztunk, elég komolyan. Befejeztem a Surgery for Engineers kurzusra beadandó házidolgozatomat is: műtéti követésről és mozgáskompenzációról szól, a SurgRob-ban majd írok róla bővebben.
Na jó, a munka mellett (után) kicsit néztük az Olimpiát is, ha már itt mindenki úgyis Phelpsről beszél (mert baltimore-i születésű). Az NBC közvetítései nagyon vontatottak, és tele vannak reklámmal, de sikerült végignéznünk, és végigizgulnunk a 12 órás eltolással sugárzott vízilabda döntőt is. Jó volt nagyon… Még az elején meggyőztem Triciát, hogy ő is szurolkoljon a magyaroknak (nekik már úgyis annyi érmük van), így mindenki örült a végén. Miután kedvet kaptunk mi is egy kis sportra, lementünk (volna) falat mászni, de nyári szünet miatt nem volt nyitva a fal, így végül squashoztunk, ám felszerelés híján mezítláb játszottunk egy órát. Érdekes élmény volt. Végül nem húztuk sokáig falak nélkül, és hétvégén elmentünk a külvárosban lévő mászóközpontba, ahol hatalmas (25 méter magas) utakon mászhattunk végkimerülésig.

***************

Tricia brought me a cool shirt, an even cooler shark and many other fun (and tasty) things from Hawaii, but nothing cheered me as much as herself. Otherwise, last week was pretty boring. We are both preparing for the ICRA conference. The papers are due to September 15th, not leaving much time to sleep and relax. In the mean time, I finished my paper for Surgery for Engineers about patient and tool motion tracking in the OR. (I will cover it in the SurgRob.)
We took some time to watch the Olympics. Phelps is everywhere, as he was born in Baltimore, and planning to move back. I only felt sorry for Cseh Laci, the Hungarian swimmer ending up 2nd thress time behind Phelps. We managed to see the waterpolo final game without knowing the results. I persuaded Tricia to support the Hungarian team, so we were all very happy at the end. We took a fancy to do some sports as well, but once we were in the gym it turned out that the climbing wall is closed. Eventually we played an hour of squash, but bare feet, as we did not have the shoues. To catch up with climbing we went to a huge center in Timmonium. The highest walls were around 25 m (75 feet) and we really climbed until the last finger held...

Idézet // Quote for the week

„Igaz embernek minden út egyenes.”

************

"We know what we are, but know not what we may be."

/Shakespeare: Hamlet/

Vissza a munkába // Back to work

A fantasztikus kaliforniai hét után nem volt egyszerű visszarázódni a munkába, de meg akartam hajtani kicsit magamat, hogy amíg egyedül vagyok, haladjak a munkáimmal. (Tricia ezen a héten a családjával Hawaiira ment rokonokat látogatni. Hawaii elképesztő hely, mint egy-két képe is tanúsítja.) Igazán jó érzés, hogy két héten belül a világ két átellenső pontjáról kaptam képeslapot, Maui szigetéről (hármat is) és Liverpoolból.

A hétvégi programterveimet keresztülhúzta, hogy kiderült, hibás volt a program, amit még anno használtunk az adatgyűjtésnél a robottal, és mindent újra kellett mérnem.
Tricia hétfőn este jött vissza, és ez alkalomból rendes vacsorát főztem. Előételnek volt pogácsa (tepertős), aztán következett a sonkás kocka, majd rízsfelfújt. A főzőcskézés során külön móka volt, hogy eszköz és gép hiányában kézzel vertem fel a tojást, klopfolóval aprítottam zsemlemorzsát és hasonló módszerekkel daráltam a sonkát. Végül minden nagyon finom lett, és majd egész hétre elegendő...
Közben arra azért szakítottam időt, hogy frissítsem a kedvenc képeimből álló galériámat, amit sok szeretettel ajánlok az érdeklődők figyelmébe. (Elérhető jobb oldalt, a PhotoCV linken keresztül is.)

***************

It was not easy to get back to my work after such an amazing weekend in California. I tried to push hard to make some progress while Tricia was away in Hawaii with family, visiting relatives. (And visiting incredibly beautiful places... ) It was so cool to receive postcards in one week from the two opposite ends of the worlds: from Maui (three) and Liverpool.
As Tricia was coming back on Monday, I was preparing a nice mean for her: pogacsa, layered ham and pasta and ricepudding. Beyond cooking, I did not have time for anything else, as some nasty bug turned out with our program that I had to correct. I still took time for one important thing: updating my best-of gallery with all my favorite pictures. Everyone is welcome to take a tour here.

Földi paradicsom // Heaven on earth

Alig vártam már a hétvégét, a kaliforniai tartózkodásom csúcspontját: kirándulás Yosemite-be, az USA első és talán legszebb nemzeti parkjába. Eredetileg öten vállalkoztunk a túrára, (HAESF-ek) amiről a helyiek csak annyit mondtak, őrültség! Kicsit aggódtunk mert a kalifornia-szerte pusztító erdőtüzek Yosemite-t is fenyegették, de sikerült időben megfékezni a lángokat. (Idén pusztított eddig a legtöbb tűzvész a feljegyzések szerint, összesen 1600 km2 égett le, és több tűzoltó is életét vesztette.)
Régi jó EESTEC-es barátom, Szabi csatlakozott még hozzánk Dallas-ból, ám Marci sajnos végül nem tartott velünk. Hajnali 3-kor indultunk kocsival, Joki remekül elvezetett végig - igaz nem először volt erre. A napfelkeltét már a keleti dombok között néztük, és még nyitás előtt megérkeztünk a park központi völgyébe. Joki és Tivadar nagyon rendesek voltak, és elintézték a sátorhelyet (mivel az előre foglalható helyek már hónapokkal ezelőtt beteltek), míg mi Szabival nekivágtunk az USA egyik leghíresebb és legszebb egynapos túrájának, a Half Dome sziklacsúcs megmászásának. Amikor hetekkel korábban megláttam ezt az oldalt róla, egyből beleszerettem…
Yosemite-ről azt érdemes megemlíteni, hogy már amikor Abraham Lincoln felkereste, annyira ámulatba ejtette, hogy hamarosan ratifikálta a park kialakításáról szóló törvényt (1864-ben). 1916 óta a Nemzeti Park szolgálat őrzi és gondozza a fél Pest megyényi hegyvidéket. A parkot évente majd 4 millió turista keresi fel, így komoly intézkedéseket kellett hozni a természet megóvása érdekében. Szigorúan limitálják a parkban éjszakázók számát, és a sátorozás is külön engedélyhez kötött. (Az élővilág miatt egyéb elővigyázatosságra is szükség van, például éjszakára minden ételt és illatos dolgot medve-biztos ládákba kell elhelyezni, különben könnyen zsákmányul eshet. Még a kocsiban sincsenek biztonságban a holmik.) A leglátogatottabb és leghíresebb rész a Yosemite Valley. A 11 km hosszú, gleccser vájta völgyet mindkét oldalon 1000-1500 méteres gránit-falak szegélyezik, festői látványt nyújtva. A völgyből indulva számos csúcsra fel lehet kapaszkodni; a leghíresebb út a 2693 méter magas Half Dome megmászása, ami az útikönyvek szerint roppant kemény, összesen 25 kilométeres táv.
Természetesen ez utóbbit szemeltük ki magunknak, és bele kellett húznunk, hogy világosban visszaérhessünk, mert “csak” ½ 9-kor kezdtük meg a túrát. Két lenyűgöző vízesés (Vernal Falls és Nevada Falls) mellett másztunk fel, majd egy fenyveses rész következett az igazi hegymenet előtt. Minden várakozást felülmúlt a látvány, amikor megérkeztünk az utolsó szakaszhoz, amely a 45 foknál is meredekebb, simára koptatott gránittömbön visz fel. 1868-ban még az állt a prospektusban, hogy ember soha nem fogja lábát a csúcsra tenni, de ez is csak arra sarkallta a legbátrabbakat, hogy tovább próbálkozzanak, és végül 1875-ben George Anderson hódította meg elsőként. A gránit megmászásához felszerelésre volt szükség, és innen indul útjára az újkori sziklamászás sportja. A Rangerek 1919 óta minden tavasszal két drótkötelet feszítenek ki, amik lehetségessé teszik az utolsó száz méterek megmászását minden komolyabb felszerelés nélkül. Nyári hétvégéken szabályos dugó alakul ki, és nekünk is 20 helyett vagy 40 percbe tellett mire feljutottunk. Meglehetősen fárasztó volt végig a drótkötélbe kapaszkodni, miközben csak helyenként találsz a lábadnak támaszt. A lefelé jövők néha már görcsösen kapaszkodtak és küzdöttek, miközben bámultak az alattuk tátongó mélységbe. Az időjárással nagy szerencsénk volt, mert a ragyogó napsütés és kellemes meleg mellett tiszta is volt az idő, egészen képeslap-szerű. Esős időben szinte képtelenség feljutni a csúszós sziklákon, és villámcsapástól is többen haltak már meg a hegyen.
Szabival nagyon jót beszélgettünk menet közben, de a csúcson kicsit kidőlt, így volt alkalmam még pár képet csinálni, miközben a fantasztikus tájban gyönyörködtem, meg összeismerkedtem egy mormotával. Lefele már nem volt tömeg, így szinte rohanhattam a sziklafalon, kezemet vezetve a drótkötélen, mint a san francisco-i villamosok. Amikor lement a Nap, mi még mindig az erdőben voltunk, de már a túra végső, kiépített szakaszán. Lebuszosztunk a táborhelyre, ahol Jokiék sültkolbásszal vártak minket, majd kidőltünk, mint a zsák.
Csak reggel láttuk, hogy milyen fantasztikus helyen sátorozunk a sziklafalak alatt. Elsétáltunk a Yosemite vízeséshez, ami tavasszal hatalmas és látványos zuhatag, de most épp hogy csak csepegett benne a víz. Én nekivágtam egy másik túrának, fel a legszebb kilátópontra, míg a többiek inkább pihentek a Merced folyó partján (és kocsival mentek fel a kilátóig). Az erdőben találkoztam egy feketemedve családdal: a bocsok nagyon aranyosak voltak, és egyáltalán nem tűntek veszélyesnek. (Persze egy feldühített anyamedve már más kérdés.) A Glacier point nyújtja az egyik legfantasztikusabb látványt, amit valaha csodálhattam. Lefele 1300 méter szakadék és a fenyvesekkel borított völgy, körbe pedig a hatalmas gránitcsúcsok. A legszebb persze a Half Dome, amely valóban szinte uralja a völgyet. Korábban állt itt egy szálló is, de 1969-ben porig égett. A srácok is felértek kocsival, és miután kigyönyörködtük magunkat, visszaautóztunk az Öbölhöz, és a srácok egyből a reptéren raktak ki, felejthetetlen élményekkel gazdagabban.

**************

A weekend trip to Yosemite sounds awesome. Hiking Half Dome may be though. Waking up 3 am, driving to the park and hiking the Half Dome on the same day was said to be insane, but we really enjoyed it. While Joki and Tivadar stood in line for a perfect camping spot at Camp 4, Szabi and I did our 16 miles (25 km) trip to the 8,836 feet (2,693 m) peak, the symbol of Yosemite.
Yosemite was the very first national park in the US, Abraham Lincoln-amazed by its beauty-signed the protecting act in 1864. The 761,000 acres (3,000 km²) wilderness attracts almost 4 million tourists a year, making it extremely hard for the National Park Service to protect the nature. The number of campers and overnight hikers are strictly limited, and there are additional rules, such as you must store all your food in bear-proof containers, otherwise they get it, even from your car. The center of the park is the 11 km long Yosemite Valley carved by glaciers into the granite. There are 1100-1500 meter (3-5000 feet) tall rock walls on both sides with incredible peaks and waterfalls.
First day, we did the magnificent Half Dome, hiking along the Muir trail next to the Vernal falls and the Nevada Falls, passing by the highest campsite in the forest. We were infused by the magnificent view when we arrived to the last section of the hike, the 200 m (600 feet) long cableway running to the very top. Until 1919, it was impossible to reach the top of the dome without serious climbing equipment, but ever since the Park Service put up an iron cable from spring to fall to facilitate the climbing on the 45 degree steep top. Despite the huge crowd, it was wonderful, and looking down to Yosemite Valley surpassed all my expectations. It took us another 5 hours to finish the hike, and then get to our tent at Camp 4, already in darkness.
The next day I was the only one having cravings for more elevation, so after walking together to the dried-up Yosemite falls, I hiked up to Glacier point, while the others preferred driving (missing the cute black bear family I met). The view was amazing again, better than any of the postcards I have seen. No question about it, Yosemite deserves its fame.
Joki drove us back safely to the Bay area, and I went directly to the airport to catch my red-eye-flight back to Baltimore.

Idézet // Quote for the week

„Csak a lélek értheti meg, amit a szem lát.”

/Yosemite brossúra/

***************

"No temple made with hands can compare with Yosemite. Every rock in its walls seems to glow with life; the true ownership of this wilderness belongs in the highest degree to those who love is most."

/John Muir/

San Francisco, a dombok városa // City of hills

Szerdán a kétemeletes CalTrain vitt be a City-be, ahogy a környéken emlegetik San Francisco-t. A város tervezői őrült módon ragaszkodtak a szögletes utcatervezéshez, egyáltalán nem vették figyelembe a domborzati viszonyokat, ezért elképesztően meredek utak vannak. A félsziget mikroklímája egészen különleges, a tenger felől folyamatosan hömpölyögnek a felhők, és a város fölött tudja csak a nap feloszlatani őket. Az időjárástól függően a nyugati kerületek esősek, ködösek, borúsak, míg a belső oldal napfényes. A tenger miatt 8-10 fokkal hidegebb van, mint az Öböl déli végén, és a ködszitálás ellen a kardigán mellett egy kabát sem árt még augusztusban sem. (Az éves átlagos hűmérsékletingadozás mindössze 8 fok.)

Az 1776-ben alapított spanyol San Francisco erőd és misszió köré épülő telepet, Yerba Buena-t, 1848-ban háborúban szerezték meg az amerikaiak Mexikótól. A helyet egy évvel később aranyláz tette naggyá, pillanatok alatt néhány százról 25.000-re nőtt a lakosok száma, ás átkeresztelték San Francisco-nak. A század végére a City híres lett viktoriánus házsorairól, kiváló művészeti központjairól, tömegközlekedéséről és luxusszállóiról. 1906-ban egy Richter skála szerinti 7,7-es erősségű földrengés és az azt követő tűzvész pusztította el, megölve 3000 embert és hajléktalanná téve 400.000-et. A becsült anyagi kár (mai áron) mintegy 6 milliárd dollár volt, az 1915-ös világkiállításra azonban már teljes fényében pompázott megint a város, és a romokkal feltöltött kikötői területen számos üzleti- és szórakoztató-központot hoztak létre.
Sétámat a kínai negyedben kezdtem, ami a legnagyobb az USA-ban. Nagyon élveztem, hogy mindenfélét ehettem a helyi pékségekben, amikről azt sem tudtam, hogy micsoda. Rögtön elmentem a város legismertebb irodaházához, a piramis alakú Transamerica Buildinghez (ami mint kiderült, nem látogatható). A portás már felkészült volt, és egyből a kezembe nyomott egy térképet, hogy mely toronyházakba lehet felmenni. Ez alapján utamat a Hyatt szálló felé folytattam, és a 36. elemeti bárból gyönyörködtem a kilátásban. Utána végigsétáltam az öböl mentén a hatalmas dokknál, egészen a szórakoztatónegyeddé fejlődött mólóig, a Pier 39, ahová 20 évvel ezelőtt pár oroszlánfóka fészkelte be magát, és azóta olyan jól érzik magukat, hogy mintegy 300 egyedes kolóniává szaporodtak. Hangosak, büdösek, de nagyon jó fejek, ahogy egymást lökdösik le a stégekről, mint a gyerekek a Balatonon. Innen már lehetett látni Alcatraz szigetét, sőt, a távolban a Golden Gate hidat is kicsit fátyolosan, ahogy úsznak át a szoroson a felhők. A börtönszigettúrára a jegyek már sajnos egy héttel előre elkeltek, így csak messzebbről szemlélhettem meg. Feljutottam viszont a második világháborús USS Pampanito (SS-383) tengeralattjáró fedélzetére, és végül a halászmóló nyüzsgésében elvegyülve élveztem a kilátást és a tenger illatát. A város (és Kalifornia állam) USA-hoz való csatlakozásának idejére nyúlik vissza a Boudin pékség története (1849), ahol a vidék hírességét, a sourdough (savanyútésztás) kenyeret készítik, sőt a látványpékségükben mindenféle tengeri állatot is gyúrnak belőle. Délután én is megízleltem egyik ínyencségüket, a sourdough cipóban felszolgált clam chowder hallevest. A jó kenyér is szerepet játszott abban, hogy sokan itt telepedtek le.
A csütörtöki napomat a város nevét is adó Assisi Szent Ferenc templomban kezdtem, amely anno a tűzvészt is átvészelte, majd felmásztam a város északi dombján (Telgraph hill) fekvő Coit toronyba. Innen aztán fantasztikus a panoráma minden irányba, eredetileg is kilátónak építették. Ha már Alcatraz szigetére nem sikerült eljutnom, két órás sétahajózásra mentem az öbölbe, ami alatt sok érdekességet megtudhattam a börtönről is. A Szikla becenevet nem véletlenül kapta, erdetileg tényleg csak egy csupasz kőrakás volt, a zord időjárás semmi élőlénynek nem adott esélyt. A hadsereg erődöt épített rá, de aztán hamarosan már csak fegyintézetnek használták. 1868-tól 1963-ig szolgált az ország legveszedelmesebb bűnözőinek rabhelyéül. Átlagosan 250-300 fegyencet tartottak itt, többek között Al Capone is töltött el benne néhány évet. A szigetről hivatalosan soha nem sikerült megszöknie senkinek, ám kísérletek bőven voltak, és öt elítéltet eltűntnek nyilvánítottak. Elég kicsi az esély, hogy élve kijutottak a parta az állandóan háborgú, hideg (nyáron is csak 10-12 fokos) és cápák (nagy fehér és leopárd) által is látogatott tengervízben. A hajóút legjobb része a Golden Gate alatt volt. A monumentális építmény egyszerűen lenyűgöző, kiskorom óta a kedvencem. A 2,7 kilométer hosszú híd 1937-ben készült el, összekötve a várost az északi Marin megyével. Ez volt az első híd, ahol biztonsági intézkedéseket vezettek be az építkezés során (védősisak, biztonságiháló, stb), de még így is 11-en vesztették életüket. A rendkívül fotogén híd karbantartásán és festésén egy 55 fős csapat dolgozik folyamatosan. Láttuk még messziről az Angel Island-et is, amely hasonlóan a new york-i Ellis Island-hez, egy időben a bevándorlók karanténjaként üzemelt. Főleg az ázsiai immigrációt igyekeztek visszafogni, néha embertelen módszerekkel.
Délután béreltem egy biciklit, és azzal kerekeztem körbe a városban, ami nem is volt annyira egyszerű feladat a domborzat miatt. Minden esetre feljutottam még a világ legmeredekebb utcájának kikiáltott Lombard street-en is, és végigkanyarogtam a híres szerpentinen. A kikötő végén szerényen meghúzódó Palace of Fine Arts egyike a város kiemelkedő emlékműveinek, az 1915-ös világkiállításra emelték, és szerencsére nem rombolták le utána. Este a Museum of Modern Art-ban egy kis kultúrát szívtam magamba, bár nem volt annyira izgalmas a gyűjteményük, leszámítva Lee Miller modell és riporter második világháborús képeit. Este még fényképeztem a Hyettből, meg a mólóról az öböl túlpartján fekvő Berkley és a City fényeit, majd hazatekertem/vonatoztam Los Altosba.
Az utolsó napomat is igyekeztem jól kihasználni, az impozáns városháza után (ahol egy csomó esküvőt láttam, de minden pár legalább félig ázsiai volt), a Castro negyedbe tekertem el, ami a melegek központja. Bár sokat a másságból nem látni napközben, azért találkoztam az utcán több homoszexuális párral is. San Francisco mindig is híres volt toleranciájáról és befogadó politikájáról. Pár hegyen áttekerve a Golden Gate parkhoz érkeztem. A new york-i Central Parknál is nagyobb zöld számos szépséget rejteget. Például itt található amerika legidősebb botanikus kertje, világhírű orchidea kiállítással és külön lepkeházzal. A park másik fontos épülete a de Young múzeum, amelyet csak néhány éve építettek újjá. Impresszív gyűjteményük van amerikai festményekből és mindenféle szobrokból az egész világból. Legizgalmasabb Dale Chichuly üvegművész időszakos kiállítása volt, aki a muranói üveggyárban kitanult fortélyokat fejlesztette tovább, elképesztő színes alkotásokat hozva létre. A park a város nyugati oldalán fekszik, így az időjárása is vacakabb. A múzeum tornyából például alig lehetett látni. Átkerekeztem pár magaslattal arrébb, és leereszkedtem a Kínai öbölbe. Szerencsémre az idő kicsit kitusztult, így teljes pompájában szemlélhettem a Golden Gate-et. Felküzdöttem magam a kilátóba, és oda-vissza át a hídon. Nagy élmény volt, különösen hogy a szél majd lefújt a bicikliről. (Alant közben a kite-szörfösök száguldoztak nagy boldogan.) Utána lementem még a híd lábánál álló Fort Point erődhöz, majd visszavittem a biciklit. Hiába próbáltam egyet utazni a híres drótköteles villamoson, be kellett érnem, hogy végigsétáltam a vonalán, mert bő órás sor állt hozzá mindkét végállomáson. Bár messze nem sikerült mindent megnéznem a városból, három napig nagyon élveztem különleges hangulatát, sokszínűségét. Ha az időjárása kicsit barátságosabb lenne, szívesen laknék itt.

************

I only had a short three days to discover the colorful, alternative, acceptant and refuge City by the Bay, San Francisco. In 1776 only a Spanish fortress and a Mission was founded here, and the population of the nearby city, Yerba Buena, was still under a thousand during the reign of the Mexicans till 1848. Then, within a year, the census counted 25,000 people, due to the gold found nearby and a new name was given, San Francisco. The old city grew and become prosperous, but a heavy earthquake and the resulted fire destroyed it all in 1906. During the rebuilding they still insisted on the squared street map, that creates insanely steep roads in the hilly downtown.
The micro-climate of the City is weird. While you are thankful to the fog coming from the see for feeding the coastal forests and the redwoods, somehow it's not that nice within the city. Even in August, the average high temperature is around 70F (20C). In addition a strong wind blows all day long, so I needed a sweater and an extra coat while biking. On the Bay side of the downtown, the climate is a lot nicer, you can see the sun a lot more often.
Based on my experience, I just try to give hint what are the best things and places in the City:

• the fantastic Golden Gate bridge (from China Beach, from underneath by boat, or through by bike)
• 360 panoramic view from Coit tower
• eating an unidentifiable food in Chinatown
• smelling and listening to the playful sea lions at the Pier 39
• eating clam chowder in sourdough bread while staring at Alcatraz
• observing the city from above day and night
• curving down Lombard street
• enjoying the cablecar-ride (if you stand the crowd)
• the colorful glass art exhibition form Chichuly at the de Young museum
• the Bay and the Bay bridge by night
  

Idézet // Quote for the week

“Die Luft der Freiheit weht"
(The wind of freedom blows - A szabadság szele fúj)

/Stanford University mottó/

**********

"Veritas vos liberabit"
(The truth shall make you free - Az igazság szabaddá tesz)

/Johns Hopkins University motto/

Kalifornia hidege // Cold California

Triciával együtt repültünk át a kontinens felett (las vegasi átszállással), ő két hétre ment családot látogatni, én meg vele tartottam egy vakáció erejéig. Késő este érkeztünk meg San Jose-ba, ahol rögtön kiderült, hogy Észak-Kalifornia egyáltalán nem forró nyáron. Gyakorlatilag egész évben 20-25 fok körül van a hőmérséklet, nincsenek is nagyon évszakok. Két estét töltöttem náluk igazi amerikai családi házukban, és megismertem egy csomó rokonát is. Mindenki nagyon rokonszenves volt, a nagymamája külön elhívott egy dim sum (kínai svédasztalos) ebédre. Emellett Tricia elvitt a környék legszebb helyeire, elsőként vasárnap a Monterey félszigetet kerestük fel. Az óceánparton autóztunk végig eper és articsóka földek között, míg elértünk a híres üdülőváros kikötőjébe. A halászmóló nevezetessége, hogy számos oroszlánfóka lakik itt, kiáltozásuktól hangos az egész öböl. Először csak egyet-kettőt láttunk, aztán egyre többet a mólón, stégeken, hajókon, végül pedig az öböl másik oldalán több százan voltak. Közvetlen mellettük lehet ségtálgatni, és olyan aranyosak és szórakoztatóak, hogy az ember legszívesebben órákig elnézné őket. A környék igazi híressége a félsziget sziklákkal szabdalt tengerpartja, ahol a külön fizetős 17-mile-scenic-drive (17 mérföldes panorámaút) visz körbe. A táj valóban elképesztő volt, fekete sziklák, százéves cédrusok, kék óceán, hullámok, további oroszlánfókák és tengeri kormoránok. Láttunk kaliforniai fókákat és tengeri vidrákat is. A parton mindenhol a milliomosok nyaralói vagy golfpályák nyújtózkodnak szerénytelenül. Az út végén fekszik a festői Carmel-by-the-sea halászfalu ahol egy hangulatos olaszos vacsora után sétáltunk a már igen igen ködös és hűvös óceánparton.

Másnap teljesen más tájakra mentünk, a híres kaliforniai óriás vörösfenyőket (mammutfenyők) akartuk megnézni. Bár a hatalamasabbak északabbra vannak, a legközelebb eső Purisima Creek Open Space park is tartogatott számos szépséget. A kirándulás után a Gibo családdal vacsoráztam, majd még Tricia húgának spanyolországi élménybeszámolóját hallgattuk. Este átvittek a szomszéd városba egy HAESF-es barátomhoz, Jokihoz, és nála töltöttem a további napokat.

San Jose és San Francisco között a san francisco-i öböl mentén elfekvő sík terület teljesen beépült, és ezt szokták együttesen Szilikon völgynek hívni. Valójában számos kisebb város van itt (Palo Alto, Los, Altos, Mountain View, Sunnyvale, Menlo Park, San Mateo, stb. ), és a környék tipikus kertvárosias jellegű, helyenként nagyobb egyetemi kampuszokkal (mint Stanford) vagy cégek irodáival. A modern világ technológiai krémje sűrűsödött itt össze, a Microsoft, Google, HP, SAP, Intel, AMD, Intuitive, mindenki itt van. Évente majd 10000 új céget jegyeznek be, és bár ezek többsége nem lesz sikeres, köztük vannak az új csillagok. A keddi napot a völgy leghíresebb intézményének felkeresésével kezdtem, ellátogattam a Leland Stanford Junior University-re. Az egyetemet Leland Stanford kaliforniai kormányzó alapította betegségben elhunyt 18 éves fia emlékére, 20 millió dolláros adománnyal (majd háromszor annyi, mint a Hopkins alapja volt). Stanford 1891-ben nyitotta meg kapuit, és kezdettől fogva koedukált volt, valamint törekedtek a kiemelkedő színvonalú oktatás biztosítására.
A neo-román stílusú kampusz középpontjában álló kerengő már messziről is különlegesen szép látványt nyújt az idősebb L. Stanford emlékére állított templom mozaik homokzatával, meg előtte Rodin szobrokkal. A másik jellegzetes épület a 90 méter magas Hoover torony, amit a volt stanford-diák, bányamérnök, üzletember, humanitárius, majd elnök, Herbert Hoover nevét viseli (róla nevezték el a Colorado gátját is). Még szerencse, hogy biciklivel voltam, mert különben esélyem se lett volna a 33 km2-es kampusz körbejárására (akkora, mint a XI. kerület). Előzetes megbeszélés alapján bejutottam a BioRobotikai laborba is. Eredetileg ide jelentkeztem az ösztöndíjammal, mivel az MIT mellett ez a legismertebb és legjobb mérnöki egyetem. Nagyon örülök, hogy nem ide jöttem végül, mert teljesen más a labor hangulata. Összesen hét PhD kiválasztott hallgató van Salisbury professzor alatt (aki rettentően elfoglalt), mindenki házas, és sokkal önállóbban dolgoznak. A szociális élet hiánya mellett valószínűleg itt szakmailag is kevesebbet tudtam volna fejlődni. (A laborban látottakról a SurgRob-ban írok.) Stanford után a Szilikon völgy érdekesebb központjait akartam meglátogatni, de valahogy sikerült egy fránya tüskés bozóton áthajtanom, ami szó szerint szitává lyuggatta mindkét kerekemet. Innentől kezdve toltam a biciklit, de még így is eljutottam a Google campuszhoz, ahova sajnos be már nem jutottam. Az öböl térsége különben a biciklisek paradicsoma, mindenhol van bicikliút, külön lámpa, tároló, és a vonatra is ingyen fel lehet vinni a járgányt. Este kis utcai piknik volt a szomszédban, ahová meghívták az összes helyi rendőrt is, így beszélgethettünk igazi amerikai motoros járőrökkel. Este esett pár csepp eső, amiért a kárpótlás egy fantasztikus dupla-teljes szivárvány volt a naplementés égen. A közvetlen szomszéddal kitaláltuk, hogy másnap legyen gulyás party, és valóban, egy hatalmas adagot főztünk két kondérban. A hét második felében San Francisco-t derítettem fel, erről majd a következő postban írok.

***************

One week in California was like four vacations combined. I managed to see the best parts of the county, from sea to hill, city to forest. I spent the first two nights at Tricia’s place in San Jose and met the Gibo family. They were very nice, even took me out for family dinner, moreover, Tricia’s grandma invited us for a Chinese dim sum lunch another day. To get the best, Tricia drove me to the Pacific, we went to see the sea lions in the Monterey harbor. There were so many, and so loud! You could walk right next to them on the wharf and take amazing pictures while they were sleeping, barking, or having fun. We also enjoyed our time on the rocks doing some jumping pictures and later took the 17-mile-scenic-drive that leads all along the peninsula, on the most beautiful shore. One side is the ocean and the waves with seals, otters and cormorants, while luxurious golf courts and mansions under ancient cypress trees on the other. We ended the tour in the picturesque village of Carmel, and after an Italian dinner we walked around the foggy and cool beach, finally missing the opening hours of the San Carlos Borroméo Mission. For me it was really surprising how cold the summer can be in California, especially close to the ocean. After the heat-waves in Baltimore, it was weird to put on my jacket and sweatshirt. Next day, we headed to the closest forest in the Purisima Creek Open Space reserve, and hiked under the famous Californian Redwoods.
The next day I moved to another HAESF fellow, Joki, living nearby and visited Silicon valley. First I biked to the world famous Leland Stanford Junior University. It was founded by governor Leland Stanford im memoriam his early passed away son, with a fund of 20M USD (a fifth of the total university funds in the US that time). Stanford opened in 1891 az a secular, mixed and modern school aiming for excellence in many areas.

The neo-romanique style campus' central quad features the famous arcade and the church erected to commemorate senior L. Stanford (with the mosaic front and Rodin statues). The 285 feet tall Hoover tower stands for Stanford alumni mine engineer, businessman, humanitarian and 31st president Herbert Hoover. The 8200 acre (33 km2) campus is wast, many shuttles are operating around it, but the best way to explore is on bike.
At Stanford, I managed to get into the Rio-robotics lab. Originally I was intended to come here with my scholarship, but now I'm happy ending up at Hopkins, as the guys here must be a lot more self-sustaining and autonomous in research. (You can read more about it in SurgRob.)
To finish my day, I went to see the Google Campus, but unfortunately I could not get in. Too bad I got double flat tires due to some nasty, thorny weed, and had to pull my bike half of the day. This prevented me from getting to NASA Ames research center and other interesting places.
There was a neighborhood watch party in the evening, where the cool local police showed up, and after a few raindrops, we saw an amazing double rainbow. With Joki's neighbor, we arranged a gulyás (goulash) party for the next day, and cooked a wonderful dish for everyone.

Idézet // Quote for the week

"Ha az agy olyan egyszerű lenne, hogy megérthetnénk működését, nem lennénk elég okosak, hogy felfogjuk."

/ John Horgan/

**************
When asked why he robbed banks, Willie Sutton simply replied, "Because that's where the money is."

Rohanó nyár // Flying summer

Az előző hétvégém kellemesen telt, pénteken Dan-nél és Tian-nál volt sütögetés és tető-party, szombaton egy thai étterembe mentünk Triciával, vasárnap meg én főztem, majd az új Batman filmet néztük meg. (Mindenkinek nagyon ajánlom, tényleg jó.) Furcsa, hogy itt a moziban nincsenek helyre szóló jegyek. A hét során igyekeztem visszarázódni a munkába, illetve megvettem a hazaútra a jegyemet. (A végső verzió szerint november 4-én érkezem.)

A héten volt a Surgery for Engineers kurzus utolsó két alkalma a kórházban, ezúttal is sok minden érdekeset csináltunk, péládul egy disznó epehólyagját távolítottuk el laparoszkóposan, majd egy da Vinci robottal gyakorolhattunk. (Minderről részletesen a SurgRob-ban írok.) Pénteken befejeződött az REU-k programja. Az NSF által támogatott “Research Experience for Undergraduates” program célja, hogy a legkiválóbb alsóbbéveseknek 10 hetes nyári ösztöndíjat adjon, amit egy kiválasztott kutatóközpontban tölthetnek el, egy-egy izgalmasabb projekttel. Pénteken egyesével tartottak beszámolót a diákok, volt aki a prosztata robot szoftverét tökélestesítette, a da Vinci-n nyomaték szenzorokat tesztelt, rehabilitációs görkorcsolyát épített, vízalatti robotot programozott és sok egyéb. Este volt Tiffany búcsúbulija is, mert megszerezte Hopkinson a diplomáját, és a GeorgaTech-en folytatja a PhD képzést. Igen jól szórakoztunk a Wii Fit játékokkal, ping ponggal, billiárddal. Most döbbentem rá, hogy milyen nagy a fluktuáció itt, folyamatosan cserélődnek az emberek. Szombaton sajnos lemaradtam Peter kerti partijáról, mert délután már indult a gépem Kaliforniába, egy kis san francisco-i kiruccanásra.

Itt szeretném megjegyezni, hogy új webalbumot kezdtem (mivel a régi betelt), amit ezen a címen lehet elérni (meg persze ott van oldalt a címlistában).
Mindezeken felül pár jó dolgot találtam a héten, gondoltam megosztom mindenkivel. Elsőként ezt a központi LEGO gyárba tett látogatásról készült beszámolót ajánlom mindenkinek. Remélem, másokban is sok kellemes emléket ébreszt. Ezen kívül még Los Angeles-ben láttam ezt a marsos IMAX filmet, amit végre megtaláltam Youtube-on, és nagyon ajánlok mindenkinek. Akit pedig kicsit jobban érdekel a Hopkins kórház élete, most megy egy hét részes sorozat az ABC-n, amit neten is lehet ingyen nézni, és ténylegesen a kórházban dolgozókat mutatja be egyes eseteken keresztül. (Több ismerős arc is felbukkant már benne.)

**************

Last weekend was nice and easy. Tian and Dan had a roof party combined with a camp fire. We went to a thai restaurant the other day with Tricia, and watched the new Batman movie incredibly good indeed. The weekdays passed very quickly with some amazing rainfalls. Severe thunderstorms are coming and going here pretty often. The surgery for Engineer course has ended with some more interesting MIS operations performed (see SurgRob for more details). I bought my new tickets to go back home, finally, I will arrive November 4th. On Friday, the REU students presented what they had achieved in their NSF founded 10-week-long summer traineeship at our lab. There were some very interesting projects, such as the haptic feedbacking of the da Vinci, rehab strolling shoe, underwater robot navigation and so on. We also had Tiffany’s farewell party, as she is leaving to GeorgiaTech to get her PhD. We had some potluck, and played a lot with Lawton’s Wii. Unfortunately I had to miss Peter’s grill party on Saturday, as I was leaving to San Francisco in the afternoon. A fair deal though I guess.
This week I came across some interesting things I want to share. First, this blog on LEGO and especially the video documentation on a visit to the LEGO factory is absolutely compulsory for all LEGO funs. Then, there is an awesome IMAX movie about Mars and NASA missions I saw back in Los Angeles, and now found on Youtube. And finally, I long wanted to mention that ABC is running a short sequence on the Hopkins Hospital, introducing doctors and patients, cases and everyday life at the JHMI. It’s free to watch online on ABC’s website.
Technical announcement: I have started a new Picasa album that can be found here.

Egyetemi élet az USA-ban II. // University life a la USA II.

(Folytatás...) A sikeres felsőoktatás egyik kulcsa, hogy az egy tanárra jutó diákok száma meglehetősen alacsony. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a professzor tudja mindenkinek a nevét, hanem személyre szabott feladatokat tud kiadni, konzultál a diákokkal és szemeszter végén szöveges értékelést is ad. Ez utóbbinak és a tanártól kapott szubjektív ajánlóleveleknek nagy szerepe van a felvételinél és egyes ösztöndíjaknál. Az osztályozási rendszer többé-kevésbé megfeleltethető a miénknek. A jegyek helyett betűk vannak, “A” jelenti az 5-öst, “B” a négyest és így tovább. +/- jelekkel tudják még finomítani a skálát, ugyanakkor az átlag meghatározásához már a GPA-t (Grade Point Average) használják, ahol a legjobb a 4,0.
A Hopkinson kimondott cél, hogy a diákok jól érezzék magukat. Ennek része, hogy a számos ingyenes kulturális lehetőség (fesztiválok, tánctanfolyam, kiállítások, koncertek) mellett van korlátlan mennyiségben kiváló kávé, minden hónapban közös szülinapozás, bulik (Halloween, Karácsony, stb.), számos különböző szakmai díj és elismerés (mind a diákoknak, mind a tanároknak) és hasonlók.
Érdemes egy pár szót ejteni az egyetemi sportéletről is. Egyes helyeken hihetetlen szintre fejlődött néhány sportág, a tehetséges fiatalok kifejezetten oda jelentkeznek, mielőtt a profi pályára lépnének. Országosan is legnagyobb az amerikai foci (rögbi). Például a University of Southern California (USC) hagyományosan jó csapattal rendelkezik, és minden mérkőzésükön teltház van a 90.000 fős egyetemi stadionban (hozzávetőlegesen a Népstadion mérete). A Hopkins igazán csak a lacrosse-ban kiemelkedő, rendszerint a dobogósak az országos bajnokságban.
A mindennapokban is a tanárok partnerként tekintenek a diákokra, és akik cserébe mindent megtesznek, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Ami elsőre a legszembetűnőbb volt, hogy sokkal inkább közösségben folyik a kutatás és a munka. (Ez első sorban persze a grad student-ekre vonatkozik.) A diákok kikérik egymás véleményét, és sokan több projektben dolgoznak egyszerre, így rengeteg mindent megtanulnak az itt töltött évek során. A felvételinél is szempont, hogy megfelelően szociális jelentkezőket válogassanak ki, ez nem a sarokban ülő kockák helye.
Bár az órák nem kezdődnek korán (kilencnél előbb sose), és ennek megfelelően a többség csak 10 körül ér be a laborba, cserébe addig maradnak, amíg munka van, és még vasárnap este is mindig van benn valaki.
A boldog diákévek alatt a hallgató 2-3 egyetemről gyűjtött be diplomát, és ha nem sürgős még az iparba mennie (igen komoly pénzekért), akkor jelentkezhet post-doc pozícióba egy-két évre egy újabb laborba. A felhalmozott tudással és kapcsolatokkal általában már válogathat az egyetemi pozíciók közül is. A szamárlétra hasonló az otthonihoz, előbb tanársegédként, majd adjunktusként és docensként kell bizonyítani. A legtöbb egyetemen 6 vagy 7 év után általános értékelést végeznek, összevetik a tanár eredményeit, munkásságát, és ha megfelelőnek találják, akkor az életfogytig tartó professzori állást, az úgynevezett “tenure-t” ajánlják fel neki. (Egyéb esetben távoznia kell az egyetemről.) A végleges kinevezés célja, hogy anyagi és szociális stabilitást adjon az arra érdemes professzoroknak, így ők probléma nélkül fókuszálhatnak a kutatásra és az oktatásra.
Az amerikai egyetemek kiváló anyagi körülményei az egész világból idecsábítják a kutatókat, aminek eredménye, hogy potens nemzetközi szakmai közösségek jöttek létre, amelyek biztosítják, hogy az amerikai egyetemek a legmagasabban rangsoroltak a világon. Ugyanakkor két jelentős tényező árnyalja a képet mostanában. Az egyik, hogy szeptember 11 óta jelentősen csökkentetteék a K+F-re szánt pénzeket, illetve ami még ennél is fájdalmasabban érinti az intézményeket, hogy nagyon megnehezítették a külföldiek bevándorlását, emiatt sok tehetséges ember nem juthat már el az itteni egyetemekre. A másik, fokozatos tendencia, hogy az ázsiaiak (első sorban a kínaiak) hazamennek a tanulmányaik befejezése után, és az otthoni egyetemüket erősítik szaktudásukkal és szorgalmukkal.

***************

(Continued...) One key element of the success of the American graduate schools is the reduced number of students per professor. This does not only mean that the professor knows everyone by name, but also allows for personalized projects, more consultation and a deeper teacher-student relation. The semester-end evaluations are also personal many times, in addition to the basic marks. They use a five grade, letter based marking, where A is the best, B is fine and so on. Sometimes they add +/-s. The GPA (Grade Point Average) keeps track of the average grades, and 4.0 means the straight A.
It is important to Hopkins to make the students happy, they provide an incredible amount of social activities, dance classes, happy hours, concerts, we have a birthday social in the lab every month and much more. The gym is equipped with everything, and even the rental is free. Sport is more important here to universities in general. Some places specialized on one genre, and the quality is pretty good, perfect for preparation for a professional sport career. Hopkins is outstanding in lacrosse, having won several national champion title. Most popular is football, e.g. at the University of Southern California (USC), the 90,000 stadium is full on every game.
Not many people stay at the same institution to get all (2-3) degrees. They move to better and better places to learn and discover more. Already working at our CISST center means the people are taking part in many projects, students are talking to each other and consulting, learning many different skills. If you choose the academic career (that pays less here as well), most common path is to get you PhD, go to somewhere else for a post-doc fellowship and then pick a good offer to get a faculty position. The titles are similar to ours: assistant professor, adjunct, associate prof and finally professor. After 6 or 7 years, they revise the entire career of the academic fellow, and the university may offer the tenure (or send away the people). This is a life-long position that enables the merited teachers to focus on research and education.
US universities are attracting people from all over the world. The adequate financial and moral support convinces many fellows to come over and integrate. No wonder the US universities are ranked highest in the world. Things changed a little though recently, as after September 11th not only the R&D budgets have been cut back dramatically, but now it’s a lot harder for foreigners to get the legal permissions to stay. Other strengthening tendency is that the Asian people (especially Chinese) go back after graduation to their mainland, and takeback the knowledge, skills and resources they earned here.