Idézet // Quote for the week

"A tapasztalat csak egy név, amit hibáinknak adunk."

/Oscar Wilde/

****************
"The value of an idea lies in the using of it."

/Thomas Edison/

BioRob2008 // BioRob in Scottsdale

Scottsdale a golfpályáról híres üdülőváros, amely teljesen egybeépült Arizona székhelyével, Phoenix-szel. A kétévente megrendezésre kerülő BioRob konferencia színhelyéül is talán azért választották, hogy a résztvevők kellemesen kikapcsolódhassanak a munkás napok után. Szállónk, a FireSky Resort ennek megfelelően kifejezetten elegáns volt, különösen a lagúnás, pálmafás, sok medencés udvara tetszett (apró tűzrakásokkal meg homokos “tengerpart”-tal). Annak ellenére, hogy a város a Sonoran sivatag közepén fekszik, mindenhol folyt a víz, szökőkutak, medencék, ami különben nem volt olyan rossz a 35 fokos hőségben.
A konferencia vasárnap egy sebészrobotikai workshoppal kezdődött, ahol örömmel konstatáltam, hogy sok az ismerős arc. A szakma nagy öregjei adtak elő sorra, és a szünetekben sikerült többükkel beszélnem. (Az előadásokról részletesen írok a SurgRob-on.) A hagyományos rész plenáris előadásokból, poszterkiállításból és 5-6 párhuzamos szekcóból állt. Mivel elég kevesen voltak (kb. 200 fő), az egyes előadásokat nem túl népes közönség hallgatta. Az agysebészeti robotunkról szerda délelőtt beszéltem, megfelelő számú, ám kevésbé lelkes közönségnek. (Sajnos nem nagyon voltak hasonló kutatással foglalkozók.) Általánosságban eléggé alulreprezentált volt a sebészrobotika, inkább a modellezésen, bio-ispirált robotikán, mikro- és nanorobotokon volt a hangsúly. Bár a Hopkinsosokkal jól elvoltunk, kicsit hiányzott a szocializálódás. Részben a programok szervezése, részben talán a résztvevők habitusa miatt nem volt esténként nagy társas élet. Azért a medence körüli gála vacsora nem volt rossz.
Scottsdale-ban és környéken nem sok látnivaló van, néhány különlegesebb éttermet sikerült felfedeznünk a többi Hopkins-ossal (pl. Japanese fusion), valamint egyik este benéztünk a szomszédos Tempe belvárosába. (Ide járnak mulatni az Arizona State University hallgatói.) Szerencsére azért természeti szépségek akadnak a környéken, és a szoros időbeosztás mellett sikerült bezsúfolnunk egy hajnali hegymászást Phoenix leghíresebb hegyére, a Camelback mountain-re. Sajnos a napfelkeltét lekéstük negyed órával, de a kilátás így is nagyszerű volt 400 méterrel a város felett. Ezen túlmenően kedd délután elautózunk a Sonoran sivatag egy szeletét megőrző természetvédelmi területre, ahol egy szép sivatagi naplementét, és rengeteg hatalmas kaktuszt láttunk (és ölelgettünk). Az egész kirándulás hangulatos volt, emberekkel nem is igazán találkoztunk, csak nagyfülű sivatagi nyulakkal.
Szerda este megérkezett Tricia, hogy csatlakozzon a konferencia utáni Southwest túrához. Körbenéztünk Phoenix belvárosában, de ott néhány építkezésen kívül abszolút semmit nem találtunk, így a szálló pezsgőfürdőjében lazultunk. Másnap korán reggel útrakeltünk, de ez már a következő történet.

**************

The BioRob conference was held in the luxurious FireSky resort in Scottsdale, a smaller recreation town in the Phoenix area. The first day began with a workshop on surgical robotics (you can read more about it on SurgRob), and the then came the actual three-day-long conference. The professional program was kind of interesting, as very few people came working on the same field as we do. Interventional CIS technologies were underrepresented.
Besides the lectures, we also had some fun. Primarily with the other Hopkins people we went out to discover the extreme foods of the neighborhood (e.g. a Japanese fusion restaurant and some Mexican). Having no other option, we climbed the famous Camelback mountain in the early morning, and even though we missed the sunrise, the view was still very rewarding at the top. Tuesday afternoon we drove to the nearby Sonoran Desert reserve to hike around some nice tall cacti and to watch a real desert sunset. We tried to have fun in Phoenix downtown and Tempe city, but both places were pretty deserted and boring. When the professional program ended, Tricia arrived to join me for the post-conference journey, beginning with some relaxation in the jacuzzi and other pools of the hotel.

Idézet // Quote for the week

"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."

/Simone Weil/

**************
"The hardest battle is to be nobody but yourself in a world which is doing its best night and day to make you like everybody else."

/C.C. Cummings /

Holdutazás // Journey to the Moon

A hét első fele nem hozott nagy izgalmakat, az elnöki vita harmadik felvonása elég lapos volt, a jelöltek ugyanazokat az érveket és mondatokat ismételgették, mint korábban. Egyik este finom csirkepaprikást és almatortát sütöttem. A hét második fele azonban egészen varázslatos volt!
Sandrine-nal, a francia post-doc lánnyal a csütörtök reggeli géppel repültünk San Diego-ba, az USA leg-délnyugatibb városába. Miután felvettük a bérelt Toyotát, beautóztunk a belvárosba, és kis séta után a kikötőben alaposan is megnézhettem a USS Midway-t, az óriás repülőgéphordozót. A 300 méteres “ladik” a második világháború végén állt hadrendbe, és 2003-ig szolgált (utoljára az Öböl-háborúban vetették be). Az anyahajót és a gyomrában, valamint a fedélzetén kiállított repülőket a mellékelt audio guide mutatta be, valamint az egykor a fedélzeten szolgált önkéntesek. A Midway elképesztő méreteit némiképp mutatja, hogy a 4500 fős állandó személyzet élelmezésére napi 1000 kenyeret sütöttek és 2,5 tonna zöldséget valamint 2 tonna húst készítettek el a szakácsok. A város felfedezését a Balboa parkban folytattuk, ahol a híres állatkert is fekszik, majd az Old town-ban sétáltunk, és egy remek mexicói étteremben fejeztük be a napot, mielőtt az óceánparti szállásunkra vonultunk.
Másnap a hostelben elköltött reggeli után kisétáltunk az óceánpartra megnézni a szörfösöket, majd elnéztünk a félsziget legdélebbi csücskébe, a 150 éves világítótoronyhoz. A kilátás egészen fantasztikus volt, és bár bálnákat ezúttal nem láttunk, számos katonai jármű vonult fel. San Diego ad otthont a legnagyobb aktív katonai támaszpontnak, és ennek okán csak az ottlétünk alatt tanúi voltunk két tengeralattjáró kifutásának, egy szállító-anyahajó érkezésének (USS Bonhomme Richard), számos egyéb repülőnek és helikopternek, és messziről láttuk az építés alatt álló USS G. H. Bush-t is. Mindezután délnek vettük az irányt, és probléma nélkül átértünk Mexico-ba. A határ túloldalán az igen kétes hírű Tijuana fekszik; rossz nyelvek szerint 2 milliós lakosságának legalább fele átszökni készül az USA-ba. A belváros túrista-csalogató szörnyűség, de kicsit messzebb már egész kellemes hangulata van. Tipikus meleg éghajlatú város: színes, nyüzsgő, zajos, koszos. Tele van fogászattal, gyógyszertárral, szuverír shoppal és bordélyházakkal. Az utcán mindenki el akar adni valamit, néha egészen szörnyűséges formában (pl.: keresztrefeszített Jézus pókember maszkkal). Egyetlen látnivalója a kulturális központ. Délután továbbautóztunk kelet felé a határ mentén; gyönyörű sziklás hegyeken és sivatagon át egészen Mexicali-ig. A térkép alapján kellemes helynek tűnt, de valójában Baja California Kazincbarcikája a milliós város. Az ipari szmogot már messziről lehetett látni (és utána érezni is). Térkép híján igazi csoda, hogy megtaláltuk a kinézett szállásunkat, és gond nélkül eljutottunk egy kellemes kínai éttermbe is (ahol kicsit ijesztő módon először teljesen egyedül voltunk).
Másnap hiába keltünk korán, mire az USA határhoz értünk, már másfél órás sor állt. Elég börtönszerű, ahogy a gyalogosok a hatalmas rácsoskapukon keresztül közlekednek. (A határ jó részén hatalmas szögesdrótos kerítést építettek az amerikaiak.) A határ utáni mérföldek is elég egyhangúak voltak (leszámítva egy katonai ellenőrzőpontot és néhány tehénfarmot), amíg el nem értünk a Salten Sea tóhoz, amely ilyenkor a vízveszteség miatt sós, és teljesen kihalt (70 méterrel a teng szintje alatt fekszik). A tó partját vastagon borította a halcsontváz és a kiszáradt tetemek, míg a vizen pelikánok ringatóztak kényelmesen. Némi autós hegymászás után elértünk aznapi úticélunkhoz, a Joshua Tree nemzeti parkhoz. A Joshua fa Kalifornia egyik szimbóluma, egy jópofa fa-fajta, amely nem tudta eldönteni, hogy fenyő, vagy pálmafa szeretne inkább lenni. A park számos rövid túrát kínál a legfőbb látványosságok megtekintésére, és mi is ezeket vettük szépen sorra. Ahogy keresztülautóztunk a kietlen vidéken, egészen holdbéli volt a táj az elszórt hatalmas sziklákkal, és sivatagok, fennsíkok. Elsőként a kaktusz kertnél álltunk meg, amely egy szőrös kaktuszokkal sűrűn borított hegyoldal. A következő állomás néhány elképesztő sziklaformáció volt, amely magába foglalt több lyukat és egy kicsi sziklaívet is. A hatalmas kövek között egy hivatalos kemping van, egészen természetközeli élményt nyújtva az itt táborozóknak. A park egyetlen (mesterséges) tava ugyan teljesen ki volt száradva, de a szomszédos hegyet megmászva a remek kilátással kárpótoltuk magunkat, majd még sötétedés előtt körbenéztünk a Rejtett kanyonban is, amelyet a környező sziklák a XIX. sz-ig elszigeteltek az itt legelésző marhacsordáktól, megóva az őshonos flórát. A naplementét a híres Key View pontról néztük, ahonnan a Szent András törésvonal déli vonulatát is lehetett látni. Sötétedés után még jó 5 órányi autózás várt ránk, míg elértünk Phoenix-be, a BioRob konferencia helyszínére. Hamisítatlan amerikai élmény volt “száguldani” a sivatagon át a nyílegyenes úton country zenét hallgatva… (Itt van belőle egy kis ízelítő.) Extravagáns szállásunkról és a környék természeti szépségeiről a következő post-ban mesélek majd.

**************

The beginning of the week with third presidential debate was boring, but definitely not the second part which began on Thursday morning, flying out to San Diego with Sandrine, the French post-doc. We rented a car, and started an intensive roadtrip to discover the far side of the US.
Our three-day-long pre-conference tour was pack with amazing programs. First day we discovered most of San Diego, including the impressive 300 m long USS Midway aircraft carrier, the old town, downtown and the Balboa park. Out hostel was right next to the beach, so we began the next day with a walk on the shore, and then climbing up to the 150-year-old lighthouse at Point Loma. From here, we had a great view not just over the skyline of San Diego, but also the biggest active military base of the US. We saw fighters, Apache battle helicopters, two submarines, a carrier under construction and an Austin-class amphibious transport dock ship. Soon we were heading to the South to Mexico, the infamous city of Tijuana. It was like being on another continent: colorful, noisy, busy, disorganized and poor. Everybody was trying to sell something, but we were only interested in their food. After a big walk we drove to Mexicali, an ugly, smelly industrial city close to the border, just to see some more of Mexico. (The drive there was beautiful though.)
The next day was a lot more pleasant, after driving through the border (OK, waiting in line for 1.5 hours), we were just rolling on the empty highways along trains, cow farms and dead salty lakes (the Salton sea). Around noon we arrived to the magnificent Joshua tree national park. It was great to drive through the wast lands, sometimes we really had the feeling we are on the Moon. Every valley and plateau offered a different view and vegetation. First, we discovered the cactus garden, the natural bridge, the crazy rock formations, then moved on a dried lake, climbing a hill and to the hidden valley. We watched the sunset from a peak looking over a 2000 m deep valley with the Saint Andreas fault. We still had to achieve a 500 km driving to get to Phoenix in the evening, but it was a cool US roadtrip feeling.

Recept extra

Ezt a finom receptet a Gaál családtól kaptam útravalónak. Helyenként módosítottam rajta, de szinte mindegy, a lényeg, hogy a végeredmény jó legyen.

Elzászi almatorta

Hozzávalók egy tepsihez:
40 dkg liszt
25 dkg margarin
2-3 ek rum (meg még kicsi a szakácsnak)
2 ek porcukor
1.5 kg alma
fahéj, citromhéj
2 dl tejföl
1 dl tejszín
6 tojás
3 zacskó vaníliáscukor

Elkészítés: A lisztet a margarinnal, a rummal, sóval, kis fahéjjal és a porcukorral tésztának összegyúrjuk, majd fél órára állni hagyjuk.
Az almákat (ha nem nagyon kásásak) vékony szeletekre vágva, kis vajjal 10-15 percre betesszük a sütőbe puhulni. A tojásfehérjéket keményre verjük, majd óvatosan hozzáadjuk a sárgákat, a tejszínt, a tejfölt és a vaníliáscukrokat. Fahéjjal és citromhéjjal ízesítjük.
Egy közepes méretű tepsibe kinyújtjuk a tésztát, peremet is hagyva, majd elterítjük az almákat és ráöntjük a krémet. Addig sütjük, míg a teteje teljesen megszilárdul, és sötétbarna nem lesz.

Jó étvágyat!

Idézet // Quote for the week

„A jó bor vízben oldott napfény.”

/G. Galilei/

*************
"There is nothing more important than preparing young people to face the world."

/ Benjamin T. Rome – Hopkins president/

Az ősz szépségei // Beauties of autumn

Hétfőn nagy buli volt az egyetemen, egy öregdiák (igen sikeres építkezési vállalkozó) 10 millió dollárt adományozott a mérnöki karnak egykori mentora (és későbbi dékán) emlékére. Ezt állófogadással, díszelőadással és emlékfilmmel ünnepelték meg. (Ez utóbbiban én is szerepeltem statisztaként.) Kedden bakonyi sertésszeletet főztem, aztán az elnökjelöltek vitáját néztük meg. Igazság szerint egykük sem tett rám igazán nagy benyomást, én a múlt hét alapján leginkább Joe Bidenre szavaznék (Obama alelnöke). Szerdán Balázzsal mentem vacsorázni a helyi afgán étterembe (amely az afgán elnök bátyjáé), és ezzel tulajdonképpen kezdetét vette búcsúzkodások sora. Sorra jönnek a jelentkezők a szobámra, adom el a bútoraimat, készülök, mert összesen már csak egy hetem lesz Baltimore-ban (jövő héttől konferencián leszek Arizona-ban).
A falmászó teremben régi tervemet sikerült megvalósítanom, és kiépítettem egy új utat, amely a Ria-ria-Hungária nevet kapta. Pont kellemes nehézségűre sikerült. A hétvégénk is a falmászás jegyében telt, mert újra West Virginia-ban voltunk az egyetemi sportklubbal. Ezúttal nyolcan mentünk (ugyanazzal az SUV-val, és megint csak kempingeztünk a New River Gorge-nál), és nagyon jó fejek voltak a többiek. Első nap közvetlen a hatalmas viaduct mellett másztunk (Bridge Buttress), és megint csak elképesztő kilátás volt a fal tetejéről, és sikerült majdnem tisztán megmásznom első 5.11-es sziklámat. Másnap a Sumerville tóhoz mentünk, az Orange Oswald falra. Bár nagyobb volt a tömeg, mint múltkor, a varázslatos színű erdő és a pazar látvány felülmúlt mindent. (Egy kis video ízelítőnek.) Remek hétvége volt! Annyi történt csak, hogy hazafelé volt egy súlyos baleset az autópályán, ami miatt az egész forgalmat órákra leállították, de sok más kocsihoz hasonlóan mi is off-road technikával oldottuk meg a problémát, és végül normális időben hazaértünk.

***************

Monday, the T. D. Rome deanship dedication party was held at campus, celebrating the 10M USD donation of J. A. Clark, commemorating his mentor and later Whiting School dean Dr. Rome. There was a official program at Shriver Hall with speeches, a memorial movie (featuring me as a walk-on student), and later a huge reception for everyone.
The second presidential candidate debate did not bring to much excitement, Obama and McCain were both pretty flat. I would still vote for Joe Biden.
The rest of the week was spent with some climbing. I managed to set a nice new route at the gym, named “Ria-ria-Hungaria” (5.11d), but more importantly, we left for an outdoor climbing weekend again to West Virginia. The trip was organized by the Outdoor Pursuit club (really cool guys), and we went with the same Hopkins SUV, stayed at the same campsite as in May. On Saturday, we climbed right at base of the New River Gorge’s famous bridge, on a rock called the Bridge Buttress. The view was very rewarding from the top, and with one fall I managed to ascend my first outdoors eleven. Next day was even more beautiful, the forests in the Summerville Lake area were already dressed in autumn colors, providing a gorgeous view all around. The weather was beautiful, and attracted a great many people to the walls. I flashed Orange Oswald and a few other climbs. Such a perfect weekend! On the way back, there was a serious accident on I-70, and they closed the road for hours, but we managed to avoid it in a “Fast and furious” style highway U-turn, and got back home safe.

Idézet // Quote for the week

„Minden elhallgatott igazság méreggé válik.”

/Nietzsche/

*************
"And, in the end, the love you take is equal to the love you make."

/The Beatles/

Őszi napok // Fall falls

Az esős napok után némi kellemes nyárutót idéző időjárás köszöntött Baltimore-ra, ennek megfelelően igyekeztünk több szabadtéri programot csinálni, már amennyire a munkánk engedte. Csütörtökön az alelnök-jelöltek TV vitáját néztük meg, ahol Sarah Palin és Joe Biden mérkőztek meg, és minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy a demokrata Biden nyerte az estét. A következő hetekben elnöki viták lesznek majd. Pénteken az alumnik szerveztek nagyszabású pikniket a diákoknak, este pedig végre elmentünk Tiricával a Peabody intézetbe a hallgatók koncertjére. Mivel ez az USA első számú zenetanodája, már a hallgatók kamarazenekara is elég színvonalas volt. Szombaton ellátogattunk DC-be. Elsőként a régóta tervezett botanikus kertben sétálgattunk, majd a nemzeti képgaléria következett (a modern szárny egészen kiábrándító volt), végül pedig az őslakos indiánok történeti múzeumát ismertük meg kicsit alaposabban. Délután még kinéztünk a magyar nagykövetség által félévente szervezett piknikre, amely a környékbeli magyarok összetartását hivatott segíteni. Volt sok kinn élő család meg átmeneti ösztöndíjas is. Szólt a csujogató népdal, meg sütöttek jó fajta tócsnit. Este még összefutottunk Szabival és egy másik HAESF-es sráccal, aztán visszaautóztunk Baltimore-ba, ahol Tricia barátaival néztük meg a heti egyetemi rögbibajnokság USC-t érintő mérkőzését (a többiek is mind ott végeztek). (A USC Trojans lemosta az ellenfelét.) Vasárnap hosszú hosszú idő után bemerészkedtem a medencébe, és még csak bele sem fulladtam. Triciához képest megalázóan lassú voltam, igaz ő korábban versenyszerűen úszott. Jó hír, hogy megvette a repülőjegyét, így a Szilvesztert Budapesten tölti.

***********

Fall fell to Baltimore with chilly mornings and more rain, but we also got some beautiful sunny days as well. Thursday we watched the vice president candidate’s debate (Sarah Palin vs. Joe Biden), and though both were very well prepared and focused, the democrat Biden managed to make a lot better impression with his style and preparedness. Next week will be about McCain vs. Obama! The weekend was fun, as always. After a relaxing concert at the Peabody on Friday, we went to DC with Tricia the next morning, to catch up with some of the Smithonians (beginnning at the Botanical garden). The modern wing of the National Gallery was disappointing, but the old wing showed good old heartwarming classics. Afther the native Americans' museum we drove up to the Hungarian Ambessy's semi-annual picnic, and tried some tasty tócsni and kolbász. We even met with Szabi and Balazs briefly (two other HAESF fellows) before we headed back to Baltimore, to watch the USC Trojans footballers beating very badly the Oregon Ducks team.

Kanadai városok // Cities of Canada

A kocsinak hála, gond nélkül eljutottam hétfő délre Kingstonba, az Ontario tó másik végébe. A békés kisváros mozgatórugója a román és neo-gótikus stílusban épült Queens egyetem, Kanada egyik legjobbja. Fichtinger Gábor jelenleg itt kutat orvosi robotika és képfeldolgozás területen, és vezeti a Perk csoportot. (Neki köszönhetem, hogy a Hopkinsra kerültem.) Nagyjából három tucat hallgató dolgozik velük első sorban szoftveres projekteken. Majd egy órás előadást tartottam a robotos kutatásunkról, és utána még több hozzáértővel konzultáltam, új ötleteket gyűjtve. Kicsit sétáltam a 15.000 diákot befogadó kampuszon, és megkóstoltam az egyik helyi különlegességet, az olajban sütött panírozott uborkát. Az estét Gáboréknál töltöttem (a felesége, Zsuzsa is a Queens-en tanít), nagyon tágas és igényesen dekorált házukban. (A legjobb a pincéjük, ami a fiuknak berendezett igazi gyerekbirodalom.) Megfogadva tanácsukat, másnap reggel az Ontario tóból eredő szent Lőrincz folyó “ezer sziget” vidékén mentem sétahajókázásra. Egész pontosan 1793 sziget van, ami az utolsó jégkorszak nagy gleccsereinek peremén felgyülemlett hordalékból alakult ki. Területileg igazságosan vannak elosztva Kanada és az USA között, a legnagyobb sziget majd 100 km2-es, és definíció szerint a legkisebb is legalább 6 nm-es, és két fa van rajta. A két és fél órás hajóút alatt a legszebb helyeket jártuk be, a sebes szorosoktól a német mintára épített Boldt kastélyig. A vidéket világhírűvé az egyik közeli fogadó salátaöntete tette, amelyben az összetevők eredetileg a helyi naplementét adják ki (az uborkák a kis szigetek). A Szent Lőrincz folyó nagyon fontos szállítmányozási útvonal, és bár helyenként mélysége eléri a 60 métert, sok zátony és sziklapad található medrében, ezért számos hajóroncs fekszik a területen az elmúlt 5 évszázadból. Mivel a szeszcsempészek is előszeretettel lépték át itt a határt a szesztilamon alatt, még manapság is találnak búvárok érintetlen korabeli whiskey rakományokat. Szintén Gáborék tanácsára tettem egy kitérőt Ottawa felé, amit nagyon nem bántam meg. Amikor 1857-ben Viktória királynő az akkor még csak kicsiny favágótelepülést jelölte ki a fővárosnak félúton Toronto és Montreal között, az amerikaiak úgy kommentálták: “...Bölcs döntés, mert még ha meg is akarnánk támadni Kanadát, képtelenek lennénk megtalálni a fővárosát.” Azóta persze virágzó nagyváros lett belőle, de késői építésének is köszönhetően megőrzött valamit vidéki bájából. A legszembetűnőbb az 1916-ban épített neo-gótikus parlament és adminisztratív épületek, amelynek mintájául a brit parlament szolgált, úgy építészetileg mint működésileg. A város legtöbb pontjáról kiváló rálátás nyílik a tornyára, különösen az Ottawa folyó túlpartjáról. Beneveztem egy vezetett túrára, hogy kicsit többet is megtudjak Kanadáról. Az ország mind a mai napig alkotmányos monarchia, azaz a brit királynő az uralkodó, és a kanadai kormányzó megbízott vezetőként tevékenykedik (rábólint mindenre). Praktikusan persze parlamentáris demokrácia van, és az emberek nem sokat törődnek a királynővel. A világ második legnagyobb területű országa 10 provinicából és 3 körzetből tevődik össze, és hivatalosan teljesen kétnyelvű. Ottawa francia neve például Gatineau, és nem is hívják (írják) máshogy Quebec-ben, az ország francia ajkú észak-keleti részében. A parlament 308 tagú alsóházában minden 100.000 lakosnak van egy képviselője, míg a szenátus 105 kinevezett tagból áll. A parlament ékessége a csodaszép könyvtár, az egyetlen rész, amely megmenekült a korábbi (1857-es) épületet teljesen elpusztító 1916-os tűzvésztől. A túra után még a háborús emlékműnek helyet adó toronyba is felmentem. Számomra meglepő volt az indiai turisták elképesztő tömege (fpleg a Niagaránál). A város számos érdekes múzeumnak és kultúrális központnak ad otthont, de idő híján egy rövid séta után folytattam utamat az Ottawa folyó hangulatos völgyében Montreal felé.
Már öreg este volt mire Kanada második legnagyobb városába értem, amely egy szigetre épült, középen egy termetes heggyel (Mt. Royal). Mivel nem volt semmi turistatérképem (csak a GPS), találomra autóztam körbe, de így is rátaláltam az óvárosra. A néhány utcányi kerület ódon épületeivel, templomaival és vásárcsarrnokával egészen hasonlít egy európai történelmi óvárosra. Az éjszakát egy közeli parkolóban töltöttem, kihasználva a kocsi tágas hátsó ülését, és másnap kora reggel bevetettem magam a városba. Elsőként az egykori kikötőt sétáltam be, majd az óváros érdekesebb részeit. A Mount Royal másik oldalán is csatangoltam egy kicsit, ellátogatva a száz éves Hegyi Szent József Oratórium imponzáns dómjához. A város erős katolikus hagyományokkal rendelkezik, székesegyházuk, bazilikájuk és érsekük is van. Az óváros ékessége a Notre-Dame bazilika, amelynek első faépületét 1642-ben emelték. Ahogy nőtt a város, a későbbi kőtemplom is kicsinek bizonyult, ezért 1823-ban új templom építését határozták el. Mintául a párizsi Sainte-Chapelle kápolna szolgált (külsőre meg a Notre Dame), így ez a bazilika is kecses gótikus ívekkel dekorált, és a mélykék festés az eget idézi. Mintegy 3500 ülőhely van a templomban, nem számítva a századok során hozzáadott kápolnákat. A beltérben a lágy, színes fények dominálnak (köszönhetően a különleges tetőablakoknak, és a Montreal történetét feldolgozó rózsaablakoknak). A főoltár fafaragásán túl említésre méltó a szószék és a 7000 sípos orgona is. A misék, esküvők, szertartások mellett koncerteket és hang- és fényjátékokat is tartanak rendszeresen. Elsétáltam még az egyetem felé, megnéztem a chinatown-t és a közigazgatási negyed nagyobbik felét. Bár nagyon kellemes idő volt, és a fél város biciklin közlekedett, november végén általában leesik az első hó, amely áprilisig fogságban tartja a várost. Ilyenkor az emberek leköltöznek a föld alá, és az egész belvárost behálózó pláza hálózatban töltik idejük nagyobb felét.
Kora délután sajnos már útnak kellett indulnom, hogy visszaautózzak az USA-ba, Burlingtonba, ahol a világ legüresebb repülőterén leadtam a kocsit rendben, és becsekkoltam. Annyi érdekesség volt, hogy a légierő egy határvédő repülőszázada ott állomásozik közvetlenül a polgári kifutópálya mellett, így remek rálátás nyílt az F-16-osokra. Némi késéssel érkeztem meg New Yorkba, de Manhattan elképesztő fényárja felülről kárpótolt minden kellemetlenségért, és végül még aznap éjjel szerencsésen landoltam Baltimore-ba.
Visszatérve igyekeztem behozni lemaradásaimat, mivel amúgy sem lehetett sok mindent a szabadban csinálni a folyamatosan szakadó eső miatt. A mászóteremben mérföldkőhöz értem, életem első 5.12-es falát másztam meg (otthon kb. 7-es). Szombaton Tomoéknál volt házibuli, különben pedig rakott krumplit főztem meg gombalevest, és pihentem is egy kicsit.

***************

Having a car, it was pretty easy to roll on to the Northern side of lake Ontario, to Kingston. (It only took some time to get used to again the metric scales in traffic, such as km/h.) Kingston is only known for Canada's second best university, Queens. Gabor Fichtinger leads the research group for percutaneous therapies (he helped me to get into Hopkins back in time). I gave a lecture on our projects and consulted some of the folks for future directions. I spent the night at Gabor's nice and spacious house, and took out next morning to catch a cruise around Thousand Islands. In fact, there are 1793 islands on this part of river St. Lawrence formed through the last iceage. The tiniest ones are only 60 feet2 with a tree, while some give home to cottages, mansions, castles or entire villages. Next stop was in Ottawa, capital of Canada. When Queen Victoria picked the small lumberjackvillage in 1857 half in between Montreal and Toronto, the Americans commented: "Wise choice; even if we were to attack Canada, we could never find its capital." Ottawa lies on the border of the English and French (Quebec) parts, and truly is bilingual. I took a guided tour to the wonderful neo-gothic building of the parliament, formed after the British one. Canada's queen is still the British queen, and the Governor is her ultimate representative, however practically they have long worked as a parliamentary democracy, having a government and a prime minister in charge. The most beautiful part of the building is the old library, the only wing survived the big fire in 1916. The administrative quad is most impressive from the other side of the Ottawa river that flows lazy all the way to Montreal and towards the Atlantic.
Montreal was build on a huge island, with a hill in the middle (Mount Royal). While I tested the backseat of the car for sleeping, I could start my day right in the center from a nice municipal carpark. The city has a fairly European style old district with lovely houses, market and churches. I walked around day and night, discovered the famous Notre Dame de Montreal basilica, the Oratory of St. Joseph of Mt. Royal, University of Montreal and many other places. While the city is vibrant and full of people during the summer, the strong winter push the life underground, to the labyrinth of interconnected malls beneath the downtown area. To end my trip I had to drive back to the US to the deserted airport of Burlington, and leaving the colorful Canadian forests behind.
On the way back I had to change at JFK, and Manhattan showed a brilliant night view of itself, while we were circling around to land. The rest of the week in Baltimore spent quickly, only remarkable things are that I first managed to ascend a 5.12 wall in the gym, and we went to Tomo's and Sarah party on Saturday.