Kis késéssel érkeztünk meg Thaiföld legnagyobb szigetére, Phuket-re, majd Phuket town-ba mentem busszal. A szállásom innen még 5 km-re volt, de mivel 5 óra után már nincs semmi tömegközlekedés, maradt a taxi vagy a tuk-tuk. A buszon a jegykezelő nő felajánlotta, hogy olcsóbban elvisz a mopedjén. Nem zavarta, hogy a rendes hátizsákom mellett van egy 100 l-es óriásom is. Hamar kiderült, hogy Thaiföldön a közlekedés első számú formája a moped (robogó). Nem gyalogolnak sehova, mopeddel mennek, emiatt járdák sincsenek. A hostelem nagyon egyszerű volt, viszont olcsó, és egyedül voltam a szobában, mert nincs szezon. Első este felderítettem a környéket, barátkoztam a helyiekkel (leginkább jelbeszéddel), és benéztem egy kis zenés bárba. (Furcsa módon a sört itt is aranyárban mérik.)Másnap reggel a recepciós mögött elmotoroztam a sziget egyik legszebb tengerpartjára, a Kata beach-re. Az Indiai óceán felől hatalmas hullámok ostromolták a partot, egész félelmetes volt. A homokos részen a legtöbb helyen tilos a fürdőzés, mert veszélyes felszín alatti áramlatok vannak, de a strand egyik végében meg tudtam mártózni. Sétáltam kicsit a sziklákon, ugráltam, mászogattam, barátkoztam a rákokkal, aztán felderítettem a falut. Gyakorlatilag az egész vidék a turizmusból él, mindenhol éttermek, utcai árusok, masszázsszalonok. (Egy röpke fél órára én is befeküdtem egy thai masszázsra, amely kellemes ropogtatással telt.) A helyiek őrültnek néztek, mert gyalog felmásztam a szomszédos hegyre egy kilátóba, majd elstoppoltam a következő tengerpartra (Hai Harn Beach). Útközben megálltam egy szafari-központban. Némi vívódás után ugyan nem ültem fel az elefántra (elég szánalomkeltően néztek ki szegények), de csináltam velük pár képet. Hai Harn-ból egy újabb kaptató vezetett fel a naplemente néző ponthoz, azonban a felhők miatt sajnos most sem láttam tengerbe lenyugvó napkorongot.
Következő nap autót béreltem, mert nem ajánlották jogosítvány és megfelelő gyakorlat nélkül a robogót. Egy borzalmasan gagyi Szuzuki ál-terepjárót kaptam, ami legalább 20 éves volt, 80-nál már szét akart esni, de végül csak kibírta alattam a napot. Életemben először vezettem bal oldalon, de egész hamar megszoktam, és estére már sportosan váltottam, csak néha még ablaktörlőztem az index helyett. Elsőként a környék legmagasabb hegyén még építés alatt álló 45 méter magas óriási Buddha szobrot néztem meg. Körülötte lesz majd egy komplett szentély, kilátó, miegymás. Következett a szállásomhoz közel fekvő Wat Chalong thai buddhista templom. A karcsú tornyok és színes dekorációk nagyon megkapóak a templomaikon. Bemerészkedtem Phuket town zsúfolt belvárosába is, bár egy idő után inkább gyalog folytattam az utam a koloniális stílusú házak között. A városka tipikusan ázsiai, nyüzsgő, koszos, kaotikus, de nagyon jó hangulata van. Mindenféle ismeretlen és ismert gyümölcsből fillérekért feltankoltam a piacon, majd lenéztem a közeli félsziget déli csücskébe a csónakkikötőhöz és az akváriumhoz. Mivel Phuket mindössze 30 km hosszú és 10 km széles, egy nap alatt az egészet körbeautóztam (200 km-t mentem). A sziget nagy részét gumifaültetvények foglalják el, csak északon van két nemzeti park, ahol még igazi őserdő van. Az egyiket meglátogattam, megnéztem a Gibbon rezervátumot, meg fürödtem és ugráltam a Bang Pae vízesésben. Végiglátogattam a nyugati oldalon a nagyobb strandokat és a központi üdülőövezetnek számító Patongot. Ez utóbbi inkább nyomasztó volt, tipikus tengerpart bazáros forgatagával. Útközben megálltam egy falu melletti piacon, és mindenféle különleges (és kicsit gusztustalan) ételt kipróbáltam.
Az utolsó napra hagytam a legszebb programot, a Phang Nga öbölben a hajókirándulást. A Phuket, Thaiföld és Vietnam által határolt öböl egésze nemzeti park, mivel itt találhatók a világhírű égbenyúló mészkősüvegek. A vízből meredeken emelkedő sziklafalak tetejét mindenhol dús vegetáció borítja, és a tenger által kimosott peremekről hatalmas cseppkövek lógnak alá. Az egész túra olyan volt, mint egy sétahajókázás meseországban. A legmesszebbi sziget, ameddig elmentünk a Koh Ping Kan volt, amely mellett ott áll a James Bond sziget (amely az 1974-es filmben mutatkozott). Elbűvölő volt! A hajónktól helyi csónakosok vittek teherautó-motorral hajtott színes ladikjaikkal a szigetre, de nagyon megküzdöttek a széllel. Később egy heves (ám szerencsére rövid) trópusi zápor is lecsapott ránk. Máskülönben szerencsém volt az idővel, inkább csak éjszaka esett (de akkor áltlaában nagyon). Az öbölben mindenhol a sziklafalak tele vannak repedésekkel, hasadékokkal, így kiváló mászóterepet biztosítanak. Következő megállónknál pillatatok alatt kirakodtak a hajóból 20 tengeri kajakot, és azokba szállva fedeztük fel a hangulatos öblöket, rejtett barlangokat. A Boi Noi szigetnél van a leghíresebb barlang: 50 méter hosszú, 1,5-2 méter magas, apálykor gyalogosan lehet közlekedni benne, dagálykor inkább csak kajakkal. A barlang végén viszont egy rejtett völgy van, burjánzó vegetációval, amit kb. 80 méter magas sziklafal ölel körbe. (Tényleg a barlang az egyetlen bejárata.) Benne tüdőshalak, rákok, kígyók, majmok élnek a mangrovék között. Az egész egy fantasztikus, elvarázsolt hely! A hajón fogyasztottuk el frissen grillezett ebédünket, remek
gyümölcsökkel, majd friss kókusztejkoktélt szopogattunk. Végül még megálltunk egy sziget közelében fürdeni, csónakázni, ugrálni, majd visszatértünk a kikötőbe. Felejthetetlen élmény volt! Este még ellátogattam egy helyi étterembe némi fűszeres thai specialitásért, aztán másnap kora reggel mentem ki a reptérre, hogy megkezdjem szakaszos hazautazásomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése