Kyoto-ban egy lepukkant, de nagyon autentikus vendégházban szálltam meg (Uno House), amely gyakorlatilag üres volt, így a nagy szobában csak még egy valaki aludt a tatamikon. A kihívás az volt, hogy hiába értem oda egyre, négy előtt nem volt ott senki, így teljes menetfelszerelésben vágtam neki a környék felderítésének. Jól meg is bámultak az utcán. Besétáltam a császári palota körüli parkot (a palotába és a közvetlen kertjébe bejutni csak külön engedéllyel lehet), több kis szentélyét, volt nemesi kúriát, japán kertet. Következett az Ieyasu sógun által 1603-ban épített Nijo-jo vár. Az osakaitól eltérően ez nagyjából épen maradt fenn, és nem pagodaszerű szintekből áll, hanem egy emeletes, eltolható falú szobákból. Azért a falai és védművei ennek is ugyanolyan masszívak, és a kertjei ápoltak. A folyosók érdekessége, hogy a padlódeszkát úgy rögzítették, hogy ha valaki rálép, akkor különös nyikorgó hangot adjon (nagyon nem hasonlít mondjuk a fülemüle csicsergésére, amiről elnevezték), minden esetre arra volt jó, hogy ne lehessen hang nélkül odaosonni bárkihez. Miután megszabadultam a csomagomtól, a belváros felé vettem az irányt, ahol elmerültem a majdnem osakai méreteket öltő forgalomban. Kyotoban több mint 2000 templom (buddhista) és szentély (shinto) van, azaz szinte minden sarkon egy, és számos szervesen beépült a modern városba, esetenként a „bazárokba”. Kipróbáltam többféle helyi édességet, meg felderítettem egy nagyon hangulatos éttermes városrészt, aminek a kedvéért egy külön patakot terelnek el a szomszédos folyóból.A második nap a templomok jegyében telt. Több órai utánaolvasás és nyomozás után sem tudtam egyértelműen eldönteni, hogy melyek a legfontosabb, legszebb templomok, minden útikönyv más tucatot emel ki. Azért az átfedések alapján egy körülbelüli tervet készítettem, egy tucatot fűztem fel egy útvonal mentén, és biciklivel nekivágtam, hogy minél többre jusson időm. Az első, egy nagy parkos rész közepén, északra fekvő Kamo Mioya szentély volt, aminek a helyén már időszámításunk előtt is szakrális épületek voltak. Jelenlegi formája a XII. századi templom XVI. századi restaurálásából maradt fenn.
A Ginkakuji buddhista templom és zen kert az egyik leghíresebb a városban, és tényleg ez tette rám az egyik legnagyobb benyomást. Igaz, az ezüst-pavilonja épp restauráció alatt áll, de a kis tavas, aranyhalas, bambuszos kertje valódi zen nyugalmat áraszt. A Filozófusok sétányán folytattam utam több kisebb szentélybe benézve az Eikan-do kolostorig, amelyet a IX. században alapítottak. A kertje ennek is mesés, tavakkal, pagodával, patakokkal. A következő, legfontosabbként kiemelt Nanzen-ji nem nyújtott akkora élményt, bár a 22 méteres kapuzata elég impresszív.
A Hean-jingu-t mindössze a XIX. sz. végén emelték, de mivel mindenben a Heian korabeli építészeti stílushoz ragaszkodtak, így is jól néz ki. Igazán dícsérik a kertjét, oda viszont idő hiányában nem jutottam be. A Shoren-in szép udvarait és gondozott parkját viszont meglátogattam, majd megint csak futó pillantásra volt lehetőségem a Chion-in, a Kodaji és a Tasaka templomoknál. Maradék időm nagy részét a méltán egyik leghíresebb Kiyamiau-Dera templomegyüttesben töltöttem, ami egészen fenn van a hegyoldalban. A teraszáról remek kilátás nyílik Kyoto-ra, de a szentély belső szerkezete és az oltárai is lenyűgözőek. Egyetlen gond a hatalmas tömeg volt. Már a szentélyhez felvezető úton úgy tolongtak az emberek, hogy a biciklimet még tolni se tudtam, ott kellett hagynom. Aztán odafenn százával az iskolás csoportok, és mindenki mindenhez sorban állt. A szentély ma is aktív imahely, gyakorlatilag nincs az a forma felajánlás, amit itt ne lehetne megtenni (füstölő, gyertya, kép, szöveges, ital áltozat, kőre írás, plüss állat és ki tudja még mi... ) A végén a helyi gyógyító forrás vizét is megkóstoltam, aztán utolsó fontos állomásomhoz, a Sanjusangendo, másnéven az ezer buddha templomához kerekeztem. A 120 méter hosszú masszív faépítmény 1265 óta rendületlenül áll, köszönhetően többek között a földrengés-álló alapozásnak, amit már akkor tudtak készíteni rétegelt homokból és agyagból. A templom előtte kétszer is leégett, azóta viszont szerencsére nem, ami kisebb csoda, hiszen a faszerkezet és a tipikus szalmatetők miatt a legtöbb szentély rendszeresen áldozatul esett. A Sanjusangendo-ban ténylegesen 1001 Buddha szobor található, amelyek közül nagyjából 200 még eredeti XII. Század közepi, a többi száz évvel későbbi. Az embernagyságú álló aranyozott fa Buddhák egy majd 3 méter magas ülő Buddha körül sorakoznak, 28 őrző istenség társaságában. Fényképezni sajnos nem szabad a szakrális szobrokat, de nagy hatású volt az egész templom. Ötkor sajnos minden szent hely bezár, így már csak kívülről láthattam további 4-5 lényeges helyet, amelyeket a legfontosabbak között tartanak számon a több ezrből. Hazafelé még elbicikliztem a gésák negyedébe, Gion-ba, de fura mód már minden csendes volt.
A következő napnak ismét biciklivel vágtam neki, ezúttal azonban a város másik, észak-nyugati végének. Több kisebb-nagyobb templomegyüttes és palota után a zen kőkertek mintájának tekintett Ryoanji templomot kerestem fel. A mindössze 25x10 méteres udvaron egyetlen fa vagy fűszál sincs, csak 15 különleges gonddal elhelyezett ködarab és körülötte az elsiímtott homok (gereblyézett kavics), amely a XVI. sz. óta változatlanul áll. A meditáláshoz kiváló a látvány, azt mondják. A tömeg már itt is jelentős volt, hát még a következő helyen, Kyoto leghíresebb kertjében, a Rokuon-ji templomhoz, ahol az arany pavilon áll. A majd 800 éves épületeket villának, nyaralónak építették, majd később avatták szentéllyé. Pozitívan csalódtam, mert a tó, a kert és az aranyozott pavilon valóban olyan jól fest, mint a képeken, sőt! A kertje sem volt éppen csúnya, de amit igazán élveztem, a kijáratnál a mindenféle japán édesség árusok kóstolóit. Rengeteg féle különlegességet összeettem; a legtöbb rizs alapú tésztából készül, és nagyon édes és nyúlós. A helyi gyerekek láthatóan imádják. Egy rövid ebéd után következett a Daikotuji templomegyüttes, ahol a főtemplom nem látogatható, de több melléktemploma igen, és kettőben különösen szép kőkerteket és mohakerteket, temetőket találtam. A Daisen-in esetében egész történetet és mitológikus világképet alakítottak ki kövekből és növényekből, amit részletesen el is magyaráztak a zen buddhizmusban kevésbé járatosaknak. Mivel maradt még egy kis időm, ellátogattam a botanikus kertbe is, ahol a szokásos trópusi, sivatagi, stb. növénytárlaton kívül rengeteg cseresznye fát, bonsaiit és japán kert részletet is láttam.(Csináltam sok jó fényképet.) Visszakerekeztem az Uno házhoz még vagy egy tucatnyi templomot érintve, felcihelődtem, és kibuszoztam a pályaudvarra, a Triciával megbeszélt helyre.
Két óra várakozás után egy másik Hopkinsos sráccal futottam össze, majd kicsivel később Tricia is befutott, de addigra már össze-vissza telefonáltam, hogy mi lett vele. Szerencsére csak az általános, influenza elleni reptéri egészségügyi vizsgálat húzódott el, illetve egy lassú vonattal küldték el Osakából. Elkísértem a szállására, ettünk egy jó kis raman-t (levest), és elmeséltem neki turisztikai tapasztalataimat. Sajnos hamar el kellett válnunk, mert nekem még este ment a vonatom Kobe-ban, mivel másnap kezdődött a workshopok sora.
*******
I cannot even list the amazing number of temples I had been to in Kyoto. I will only try to focus on the major attractions, in the order of apperiance.- Imperial Palace garden (3)
- Nijo castle (4)
- Arcades in the downtown (4)
- Restaurant area in Daikokucho (5)
- Kamo Mioya temple (4)
- Ginkakuji temple and zen garden (5)
- Eikan-do temple (5)
- Philosophers' path (4)
- Nanzen-ji temple (3.5)
- Shoren-in temple (4)
- Chion-in (5?)
- Hean-jingu temple (4)
- Sanjusangendo (5)
- Kyamiau-Dera (5+)
- Nanna-ji shrine (3)
- Ryoanji temple (3)
- Rokuon-ji temple (5)
- Daisen-in temple (5)
- Botanical garden (4)
- Shokokuji temple (3)
For more details see Tricia's blog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése