Kon'nichiwa, Tōkyō // こんにちは、東京

 Legutóbb is Ágiéknál laktunk, igaz akkor még Tokió másik oldalán, Maiha-n. Most ismerkedtem meg férjével, Viktorral, aki remek srác, a Nagykövetségen dolgozik séfként, ő bonyolítja a magyar rendezvényeket. Emellett gasztronómiai nagykövetként főzőiskolát tart, és minden fórumon népszerűsíti a magyar ételeket. Olyan különlegességeket készít (pl. mangalica zsírhab), amelyekkel már bekerült a legnagyobb japán gasztronómiai lapokba is. Ennek megfelelően az ottlétem alatt sem volt hiány finom magyar ételekből. Esténként nagyokat beszélgettünk az otthonról és a világ dolgairól.
Még vasárnap ellátogattunk Yanakába, amely Tokió egyik régi negyede, amit megkímélt a nagy tűzvész, és átvészelte a világháborús bombázásokat is. Az egész környék egy sírkert, aminek egyes részeit már beépítették, emiatt furcsa módon a házak között is fel-feltűnnek a kopjafák, és persze minden sarkon szentélyek állnak. Este átvittek a híres Rainbow bridge-en a modern Odaiba szigetre, ahova Sári jár iskolába. Ági is itt dolgozik, és nyárig még itt is laktak. A sziget nagyon kellemes, a modern irodaházak mellett tágas parkok, homokos tengerpart, múzeumok és nagy bevásárlóközpontok állnak rajta. Remek kilátás nyílik a tokiói öbölre, ahol színes fényekben úszó étteremhajók ringatóznak a new yorki szabadságszobor mása előtt. Ági bevitt minket az irodájába, ami egy nagyon jópofa színes épület, és a legfelső emeletén kilátással rendelkező onsen (fürdő) van. Egy órát áztattuk magunkat, aztán irány haza. Esténként alvásra nem nagyon jutott időm, mert  muszáj volt foglalkoznom az otthoni feladataimmal is, de szerencsére csak minimális kompromisszumot kellett kötnöm a programom rovására.
Hétfőn kora délután a Keio egyetem kawasaki kampuszát látogattam meg, ahol elintéztek nekem egy találkozót Ohnishi professzorral, akinek laborjában remek kutatásokkal foglalkoznak teleoperáció témakörében. Jót beszélgettünk, és bemutatták nekem a sebészeti robotrendszerüket. Délután a konferencián megismert japán lánnyal találkoztam, és mivel ő is most költözött Tokióba, kis városnézésre mentünk, első körben Asakusába. A Senjo-ji a legnagyobb, legfontosabb templom Tokióban, és az előtte elnyúló utca mindig érdekes vásári hangulatot áraszt a sok kis bolttal, szuvenírekkel, különleges ételekkel. Át akartunk hajózni Odaibára, de sajnos lekéstük az utolsót, így metróval mentünk. Egy remek okonomyiami-vacsorát csaptunk, de az óriáskerékre már nem jutottunk fel, mivel szakadni kezdett az eső. Inkább csatlakoztunk a barátaihoz Roppongiban egy pub-túrára. Bár az áraik elég hajmeresztőek, egész kellemes helyeken voltunk, és a srácok nagyon értettek a hangulatkeltéshez. Némi tánc és sör után az utolsó metróval mentünk haza, szakadó esőben.
Kedd nemzeti ünnep volt Japánban, így azt terveztük, hogy Ágiékkal együtt megyünk Kamakurába, de mivel esett az eső, nekik meg munkájuk lett, végül egyedül mentem az Ueno parkba. Délutánra a nap is kisütött, és nagyon élveztem az élettel teli, őszi színekben pompázó parkot: csónakázók, utcai mutatványosok, kikapcsolódó családok voltak mindenfele. A délután egy részét a Nemzeti Múzeumban töltöttem, ahol ez alkalommal volt időm megnézni nem csak a főépületet. Remek időszakos kiállítás volt a narai nagy Buddha építésének történetéről. Elsétáltam még a Ueno-okachimachi piacon keresztül Akihabarába, útba ejtve a Kanda szentélyt, aztán irány haza.
Szerdán egyedül vágtam neki Kamakurának. Tavaly már voltunk ott, de a Daibutsu ösvény felénél vissza kellett fordulnunk, mert Triciának bedurrant a lába. Ez alkalommal a másik oldalról kezdve jártam végig a legfontosabb helyeket. Kezdtem a központi Tsurugaoka Hachiman-gū ezer éves templomával, majd pedig a legrégebbi buddhista szentéllyel (Sugimoto-dera) és több kisebb templommal folytattam (Jomyio-ji, Hōkai-ji, Myoryuji). Remek hangulata van a városnak, alig bírtam betelni vele! Ragyogó napsütés volt, a fák ezernyi színben ragyogtak, az égen vércsék köröztek. Nagyon megkedveltem Kamakurát. Megnéztem felülről a Gionyama ösvény tetejéről a városkát, amely a 12-14 században a sogunok fővárosa volt. A Kanagawa-ken szentélyben impozáns, 13 méteres aranyozott Buddha áll, valamint több fontos ereklye. A templomkertek mindig változatosak, virágok nyílnak az évnek ebben a szakában is, és kis tavak, patakok szabdalják őket, valamint sok apró Buddha szobor. A következő állomás a híres Daibutsu, a 20 méter magas ülő Buddha volt, aminek a belsejébe is be lehetett menni.
A tengerparti, száz éves vonattal mentem át a közeli Enoshima városkába, amelyről egy hosszú hídon át megközelíthető Enoshima szigete. A sziget korábban szakrális központ volt, de ma már a szentélyek mellett kilátótorony, szállodák és yachtkikötő is található rajta. Tiszta időben gyönyörű kilátás nyílik innen a Fujira. A naplemente így, felhőkben sem volt csúnya. Romantikus egy környék!  Itt találtam rá az idei túra legérdekesebb finomságára: a polip-chipsre. Sütés közben kipréselik a pácolt polipot, amíg egy nagy lapos rágcsálnivaló nem lesz. És még finom is! Egy nagyot sétáltam még, aztán hazavonatoztam.
 Utolsó napomra rengeteg programom maradt, de szerencsére kölcsönkaptam Viktor biciklijét, így nem volt gond mindenhova eljutni. Hatalmas élmény volt! Amellett, hogy a bicikli egy szuper modell, a tekerés valóban élmény Japánban! Az utak simák, az autósok figyelmesek, és az emberek általában nagyon toleránsak. A legtöbb helyen van felfestett bicikli út a járdán, de az se gond, ha az úttesten teker valaki. A balos közlekedés sem jelentett nagy akadályt, hamar hozzászoktam. Először eltekertem a Tokyo Tower-ig (amelyet direkt pár méterrel magasabbra építettek 1958-ban, mint a mintájául szolgáló Eiffel torony. De a franciák utóbb felszereltek még egy 10 méteres antennát, visszavéve pozíciójukat, amire válaszul a japánok is nagyobb antennát telepítettek.) Következett a Hibiya park, a Tokyo Station környéke Ginza fel-alá, majd lenéztem a Tsujiki halpiacra (amely délre már teljesen kiürült), és egy nagyot sétáltam a gyönyörű Imperial Detached Garden-ben (Hama Rikyu). Ez a terület eredetileg egy tengeri láp volt, ahova a császárok kacsára vadászni jártak, később aztán kicsit feltöltötték, kiépítették és egy palotát is húztak fel az egyik szigeten. A kacsavadászat megmaradt szenvedélyüknek, ezért különleges csatornákat vájattak, ahova sípokkal csalogatták be a madarakat, majd a leshelyükről egy madzag segítségével egy hálót rántottak rájuk. Visszatérve a belvárosba meg akartam keresni a Kabuki színházat, és többször elmentem mellette, mire rájöttem, hogy az egész épületet lebontották a pincéig, és csak daruk állnak a telken. A tervek szerint két éven belül egy 49 emeletes felhőkarcoló áll majd a helyén, habár a homlokzatot és a színház részt az alsó emeleteken újraépítik.
Következő programként körbebicikliztem a Császári palotát – hatalmas telek, az egyszer biztos! Utána pedig az Akasaka negyedben akartam megnézni az útikönyv által is javasolt Royal parkot. Ahogy mentem végig mellette, minden bejáratnál fegyveres őrök álltak, és a magas kerítésen át sem lehetett látni. Mint utóbb kiderült, jelenleg a kormányzat használja a parkot, és a másik oldalról legalább messziről láthattam volna a parkban álló hatalmas Akasaka Palace-t. Úgy döntöttem, toronyiránt (szó szerint) indulok el Shinjuku felé, így egész kellemes lakókörnyékekre keveredtem el. A szürkületi időt még pont megcsíptem a Tokyo Metropolitan Government Building 47. emeltén lévő kilátóból, aztán kis kitérőt tettem Harajukuba, megnéztem Shibuya legforgalmasabb kereszteződését, és hazabicajoztam. Este Ágiékkal egy közeli barbecue helyre mentünk, ahol remek ételük volt!
Másnap reggel korán keltem, mert a Narita reptérre az út a vonattal majd két órát tart. De gond nélkül kiértem, és egész izgalmas repülőutam volt, mivel Frankfurtig egy új Airbus A380-assal repültünk. Szép, nagy madár. Nagyon csöndes, és legjobb, hogy folyamatosan lehet követni az eseményeket a gép külsején elhelyezett számos kamerából. Frankfurban erősen havazott, és némi szerencsétlen szervezés révén sikerült 3 óra késéssel indulnunk tovább Budapestre, de végül csak megérkeztünk szerencsésen. 10 pontos utazás volt!

**********

Tokyo was just a whole lot of fun. A couple of recommendations:

• Yanaka, an old district of Tokyo, a weird combination of cemetery and residential areas
• Roppongi pub crawling, especially with locals
• Tokyo Metropolitan Government Building 47. floor for free views (instead of paying at Tokyo tower)
• People watching at Shibuya
• Imperial Detached Garden (Hama Rikyu)
• Local experience at Ueno park, with optional rowing and a visit to the National Museum
• Kamakura, probably the best place in Japan: Tsurugaoka Hachiman-gū, Sugimoto-dera, Jomyio-ji, Hōkai-ji, Gionyama trail, Kanagawa-ken shrine, Daibutsu, and much more!
• Enoshima with all its charm, the bridge, the shrines and the watchtower. If you are lucky, you can see Fujisan

Idézet // Quote for the week

"A fejlődés ellen nincs gyógyszer."

/Neumann János/

*******

“The philosophies of one age have become the absurdities of the next, and the foolishness of yesterday has become the wisdom of tomorrow.”

/William Osler/

50 sebész és a mérnök // 50 surgeons and an engineer

Ez lehetne akár valami vicc kezdete is, de szerencsére nem az. Múlt héten részt vehettem a Japán-magyar Sebészeti Társaság 4. konferenciáján Yokohamában. A csoport 13 éve alakult, Dr. Sándor sebészprofesszor (az egyik konzulensem) és Dr. Kitajima barátságára alapozva. Idén rászervezték az eseményt a Sentinel Node Conference-re, amely a daganatokohoz legközelebb eső nyirokcsomók megtalálásáról és kezeléséről szól. Emiatt a konferencia tudományosan is tágabb körű volt, és sokkal több ember volt jelen a Pacifico Yokohama-ban.
Magyarországról 50 sebész érkezett - nagy többségük előadóként -, illetve sokan hozták el párjukat is. Mérnökként egyedül voltam, de a Sentinel-esek között már akadt több kolléga. Szakmailag az esemény főleg azért volt fontos, mert  kapcsolatba kerülhettem a magyar sebészekkel, sokukkal beszélgettem a négy nap alatt, van, akit itthon nem tudtam megtalálni már hónapok óta.  Többen érdeklődtek a témám és a kutatásaink iránt, ami előrevetíti későbbi együttműködések lehetőségét.
A japán szervezők olyan rendesek voltak, hogy biztosították a magyar résztvevők szállását (egy vadi új 4*-os hotelben, ahol gyönyörű panorámás szobánk volt, és reggelente minden jóval - és tengeri hereberével - rakott japán svédasztal), valamint fedezték a regisztrációs költséget is. A konferencia programja szerencsére nem volt olyan feszített, mint egy IEEE rendezvény, jutott idő a város felderítésére is. A konferencia megnyitóján fiatal japán tehetségek adtak koncertet Mozarttal és Vivaldival, amit állófogadás követett. Kiemelkedően jó volt a bankett, ami alatt körbehajóztuk az öblöt, remek rálátást nyerve a városképre.
 Yokohama Japán második legnagyobb városa 3.7 millió lakossal, mégse tartogat túl sok izgalmat a látogatóknak. A belváros gyalogosan is átjárható, itt található japán legnagyobb kínai negyede, sok-sok étteremmel és bárral, de mind kiürülnek este 10 után. Még pénteken és szombaton sem találtunk különösebb életet. A japánok sokáig dolgoznak, aztán megvacsoráznak, és irány haza. Ennek megfelelően a modern üzleti negyed reggel és este zsúfolt, olyankor hatalmas tömeg hömpölyög az irodaházakba ki-be és a plázákban. Hírének megfelelően mindenhol a vásárlás a központi elem, a hotelünktől a konferenciaközpontig egy magasított mozgójárdán és 5 épületnyi plázán keresztül lehetett eljutni. Közvetlen szomszédságunkban volt a 70 emeletes Landmark Tower, amely Japán legmagasabb épülete 296 méterével. Tetejéről jó kilátás nyílik a Fujira, de sajnos amikor én felmentem túl felhős volt, és csak a minden irányba kiterjedt várost és a kikötőt lehetett látni. A régi kikötő helyén (ahol laktunk) modern városrészt alakítottak ki nagy sétányokkal, bevásárlóközpontokkal, vidámparkkal. Kifejezetten kellemes környék, és az időközben kellemesen enyhe őszire fordult idő megengedte, hogy alaposan bejárjuk.

A konferencia keretei között csütörtökön buszos kirándulásra mentünk Nikko-ba, Tokugawa sógun temetkezési központjába. (Nem egészen értem, miért Nikko-ra esett a választás, mivel 3.5 órányi buszozásra van Yokohamától.) A hosszú út legalább alkalmat adott jobban megismerkedni a magyarokkal. Másfél éve már voltunk egy napot erre Sáriékkal, és igazság szerint most sem láttunk többet, mert a sógun sírjához, és a távolabbi szentélyekhez nem mentünk el, csak a monumentális központi szentélyt tekintettük meg. Tavalyhoz képest különbség volt, hogy a fő buddhista templom, a Rinno-ji köré olyan masszív állványzatot húztak fel, mint nálunk a metróalagutakhoz. Egy tradicionális (elég silány) ebédet kaptunk a városka egyik legrégebbi vendéglőjében, délután pedig felbuszoztunk a hegyekbe, a Kegon vízeséshez. Bár tavasszal több víz van benne, most is nagyon szép látványt nyújtott. A kirándulást Yokohama kínai negyedében, egy előkelő vendéglőben fejeztük be remek vacsorával. Ezután még a másnap délelőtti prezentációm ellenére elnéztünk egy ír bárba sörözni, majd hajnalig folytattuk a szállodában a sebészekkel a világmegváltást.

Szombat délután véget ért a hivatalos program, egy japán dalocskával búcsúztunk a szervezőktől, aztán még sétáltam egy nagyot a belvárosban meg a kikötőben. Másnap reggel átvonatoztam Tokióba, és beköltöztem Ágiékhoz a nagykövetségre, Minato negyedbe.

**********

This could be the beginning of a nice joke, but fortunately it was not. I attended the 4th Scientific meeting of the Japan-Hungarian Surgical Society last week, held in Yokohama. It was a great experience, learning from all the physicians both during the lectures and in the one-on-one talks. Besides, we got richer with some memorable experience:

• Side trip to Nikko (the Tokugawa shrine) and visiting the Kegon falls
• Landmark Tower in Yokohama, where you can catch a glimpse of  Fujisan with some luck
• Our rooms in New Otani Inn with a panoramic view over the harbor
• Banquett in the harbor,  with amazing view over the Yokohama skyline

Idézet // Quote for the week

„Ha nem akarod, hogy kitudódjon, akkor inkább meg se tedd!”

/kínai közmondás/

*******

Do good for being good, not for any kind of reward. Gratitude is just delight.

Újra Európában // Back to Europe

Egy laza hétvégével és egy elképesztően zsúfolt keddel kezdődött itthonlétem, majd kivételesen kocsival mentem Wiener Neustadba, mivel pénteken kinn volt a Kutatók Éjszakája rendezvény (Lange Nacht der Forschung - LNF), amire kijött egy hallgatóm és egy kollégám is: demóztunk a Stery-Hand kézmosós készülékünkkel, meg az Apollo laparoszkópos trénerrel. Nagy sikerünk volt, éjfélig álltak sorba a családok, hogy kipróbálhassák magukat. Egy közös pálinkával zártuk az estét, jó mulatság volt! Másnap kiruccantunk a Hoche Wand-hoz, mert gyönyörű idő volt. A sziklán csak úgy nyüzsögtek a mászók, alig bírtam türtőztetni magam, hogy ne csatlakozzak én is. A kollégák mellett Yashar is velünk tartott, és utána együtt jöttünk haza Budapestre. (Gyönyörű naplementénk volt, pont a határon.) Yashar nálunk aludt, kapott egy kis ízelítőt Budapestből (egyik fénypontja a Bánk bán ősváltozata volt az Operában), majd hétfőn reggeltől estig megbeszéléseket tartottunk a Műegyetemen, mivel itt volt mindkét osztrák főnököm (Gábor és Gernot). Zárásként a Sir Lancelotba vezetett utunk egy jó vacsorára. Kedd reggel vonatoztam vissza, hogy kipihenjem a fáradalmakat. A kinti napok nyugisan teltek, pályázatokat írogattam, meetingeket tartottunk, próbáljuk elcsípni a klinikusokat, valamint egyik délután nagy fogadást tartottak az LNF megünneplésére. Csütörtökönként squasholni járunk. Az egyik srác a laborból nagyon jó, laposra ver mindig, szóval találtam kihívást. Utána nagy szaunázások következnek, tanuljuk a helyi szokásokat.

*******

 

Past two weeks were very exciting:

• First, we had the researchers night at TFZ (our research center), the Lange Nacht der Forchung, for which we brought over our Stery-Hand device and the Apollo laparoscopic trainer. Laci and Melinda also joined me from BME.
• Next day, we went to look down from Hohe Wand again: still beautiful, perfect place for climbing!
• Yashar came to Budapest for the weekend, making time to attend the new „ancient version” of Bánk bán from Erkel.
• Monday was a full meeting day, Gábor and Gernot also gave a seminar at BME
• The evening was easier at Sir Lancelot’s
• Back to Wiener Neustadt, I got to get beaten badly by Wolfgang again in squash, and had some nice time in the sauna
• Finally, on Thursday we attended the Technopol Heuriger, celebrating the LNF.

Idézet // Quote for the week

"Néha a kérdés fontosabb, mint a válasz."
*********
"If you seek happiness for yourself you will never find it; only when you seek happiness for others will it come to you."

Hong Kong, ahogy én láttam // HKG as I saw

Hong Kong érdekes kontraszt volt Taiwan után, bár csak kevés időt töltöttem ott. A legfeltűnőbb dolgok:

•  sokkal több nemzetiség képviselteti magát (Taiepei-ben alig lehetett látni nem-kínaiakat, itt meg a világ minden nemzete feltűnt),
•  az autósok soha nem engedik el a gyalogosakat (mintha nem lenne épp elég, hogy a "rossz" oldalon hajtanak)
• az utcaképek általában nyugatibbak (egymást érik a világmárkák üzletei).

Jó ötletnek tartom, hogy sok helyen a gyalogosforgalom egy több utcán át tartó felüljárón valósul meg, ezáltal sokkal gyorsabban lehet közlekedni, és nem az autók között bóklásznak az emberek. A tömegközlekedés nagyon hatékony, a világon itt a legmagasabb az azzal utazók aránya (90%). Igaz, a belvárosban nem is férnének el az autók, parkolni meg egyáltalán nem lehet.  

2003-ban a SARS járvány nagyon megviselte a tartományt, itt volt a legsúlyosabb a fertőzöttség. Ennek nyomán hatalmas pénzeket fektettek a higiéniai viszonyok javítására, mindenhol rendszeresen fertőtlenítenek (ki is írják, hogy mit naponta hányszor), és információs táblákat helyeztek el a lakosság oktatására.

A város meglehetősen tiszta, 20 méterenként vannak szemetesek, és mindegyikre ki van írva, hogy hányszáz dollár, ha valaki szemetel. E mellett még az is rá van írva a kukákra, hogy ki tartja karban, mennyi időnként ürítik és milyen telefonszámon lehet panasszal élni, vagy megjegyzéseket tenni.

Elképesztő kommunikáció-mániája van a kormányzatnak, mert táblák milliárdjaival árasztották el a legtöbb felületet. Mint a lenti kép is mutatja, mindent kiírnak, jól el is magyaráznak, és ezt 5 méterenként ismétlik. A parkban például a játszótér mellett minden egyes fára ki volt rakva egy tábla, hogy “No climbing”. Aztán külön kirakva, hogy ne etesd a galambokat ($1500 büntetés) és ne engedd szabadon a megunt háziállataidat ($2000 büntetés). Kedvenceim voltak még a Buddhista templom udvarán egymás mellé kitett “Beware of vehicles (Óvakodj a kocsiktól)” és “Beware of pedestrians (Óvakodj a gyalogosoktól)” táblák, majd kicsivel arrébb találtam egy “Beware of flash floods (Óvakodj a hirtelen áradásoktól)” jelzést is.    

Az ételeik nem tettek rám olyan nagy benyomást, az éjszakai piacon sokkal kisebb volt a változatosság, mint Taiwanon. Ugyanakkor remek pékségeket találtam, ahol japán módra mindenki kis csipesszel és tálcával jár körbe a boltban, és begyűjti, amihez gusztusa van.

*********

Hong Kong showed some contrasts after Taiwan. Most notably:

• The place is absolutely multi-cultural (non-Chinese were rare in Taipei, while in Hong Kong, you could meet the whole world)
• The drivers treat pedestrians as second order citizens (if it weren’t already enough that they drive on the wrong side) 
• The whole place looks a lot more western (due to the enormous amount of fancy shops with global brands).

I really like the idea of elevated walkways all around the downtown area, facilitating the motion of the crowd, and avoiding jams at the crossings. The public transportation is well developed, a great number of double-decker bus lines are running across the city in addition to the 5 subway lines. On Hong Kong island, they have the famous double-decker tramway as well, all for very cheap.

In 2003, the SARS epidemic practically paralyzed the city, it caused 299 casualties, and the highest rate of infection in the world. As a result, they poured a lot of money to improve hygiene, to perform awareness raising, in order to avoid further incidents. For examples, door handles on public buildings get infected several times a day.

The city was also clean, having a trash can at every 20 m (unlike in Taipei, where they are practically non-existent). Just as in Singapore, one faces sever fines for littering, as it is indicated on every trash can. They also post the operator of the can, the times of emptying, and a phone number that you can call if you have comments or concern.

They are just crazy about signs, posting something on all available surfaces (as you can see on the image above). E.g in a park around the playground, they had a sign on every tree saying “No climbing”. Also, a sign “Do not feed the pigeons ($1500 fine)” and “Do not release your old pets ($2000 fine)” repeated after every 5 m. My favorites were the “Beware of vehicles” and “Beware of pedestrians” right next to each other on the court of a Buddhist temple. A little further I found a “Beware of flash floods” sign.

Their food did not make a big impression, the night markets had significantly less options than in Taiwan (I could not find the recommended pigeon birdies dish). I liked the Japanese style bakeries on the other hand, where you can walk around with your clips and sample what you like.   

Kitérő Hong Kongba // Sidetrip to Hong Kong

Szerencsésen úgy foglaltam jegyet, hogy hazafelé az átszállások között maradt három teljes napom Hong Kongra, amit igyekeztem maximálisan kihasználni. Magunk mögött hagyva a felhőkbe burkolózó ROC szigetet, hamar átértünk Hong Kongba. A városállam "vacak" 7 millió polgárával csak alig valamivel marad le Szingapúrtól népsűrűségben. A zsúfoltság benyomását tovább tetézi, hogy a szigeteken általában meredek hegyek emelkednek, így a házak mind a keskeny tengerparti részre zsúfolódnak. (Hong Kong fő szigetén legalább is mindenképp.) 156 év brit uralom után kerül vissza Kínához 1997-ben, és azóta „különleges igazgatású területként” funkcionál, azaz van saját kormányzójuk, megtartották a pénzüket, az európaiaknak nem kell vízum a beutazáshoz, míg a kínaiaknak igen.

A reptérről most már jó 40 percet tart a befele vezető út, mióta felszámolták a világ legveszélyesebbjének tartott belvárosi repterüket. Elsőre is a legszembetűnőbb a lakóházak elképesztő magassága, csomókban „nőnek” az 50 emeletes tömbök. Ikonikus közlekedési eszközük a központi szigeten található emeletes villamos, de az északi rész (Kowloon) utcáin is csak emeletes buszokat látni, alkalomadtán 5-10-et is egymás hegyén-hátán.

A szállásomat szokás szerint vakon foglaltam, és bár elég lepukkant házban volt (csupa arab meg török pénzváltóval az aljában), közvetlen a főutcára nyílt, és mindössze 5 percre volt a Kowloon félsziget csücskétől. Ott kezdtem a város felderítését, mert onnan a legjobb a rálátás a Hong Kong sziget híres skyline-jára. Ezt a helyiek is felismerték, és minden este 8-kor a felhőkarcolók hang- és fényjátékba kezdenek. (Elképesztő jó lenne, ha a kezelőszervekre rászabadulhatnának a Schönherzesek…) A part menti helyi sztárok útja Hollywoodra próbál hajazni, de én nem ismertem egy nevet sem. Megtekintettem a 17. századi kínai tájképfestészetből rendezett kiállítást a Művészeti Múzeumban, aztán átsétáltam az egyik gigantikus áruházukon (az egész városrész plázák és luxusüzletek láncolata), majd pedig a Kowloon parkban relaxáltam a tukánok szomszédságában. Kis pihenő után felkerestem a Mong Kok negyedet, ahol az éjszakai élet (piac) központja található. Taiwan után nem volt annyira felemelő, és az ételek sem ízlettek annyira. Az aranyhal árusok utcája mondjuk különleges volt, bár én kifejezetten sajnálom a halakat, akik életük nagyobbik részében egy zacskóban lógnak.

A következő napot az útikönyvek szerint a világ legdrámaibb hajóútjával kezdtem: átkompoltam a Hong Kong szigetre. Tény, hogy azok a toronyházak elképesztően magasak (bár a helyi csúcstartó (484 m) pont a másik oldalon van), de azért a Niagarán lemenni ütősebb lenne… Az üzleti negyedek alig különböznek egymástól, de itt érződik, hogy szűkén vannak a lapos területeknek, és ebédidőben például annyi ember tolong az utcákon, hogy képtelenség rendesen közlekedni. Nem szabad kihagyni az Bank of China székház 42. emeletét, ahonnan kiválóan meg lehet figyelni, hogy miként próbálnak mostanában a tenger rovására terjeszkedni. A belvárosi park üde kis színfolt ezen a részen, egy meglehetősen nagy madár-röptetővel. Elsétáltam a világ leghosszabb kültéri mozgólépcső-rendszeréhez, meg a Man Mo templomhoz (ahol nagyjából 500 füstölő égett), majd pedig felmásztam a Victoria hegyre. A legtöbben csak a nyeregig mennek (The Peak), ide jön fel a híres fogaskerekű is, de kicsit tovább egy nagyon kellemes park van, bár a kilátás nem olyan jó. A városban gyönyörködni egyértelműen az üllő alakú pláza tetejéről kell, vagy a szomszédos kis kilátóból. Megvártam a naplementét, így sikerült a betondzsungel minkét arcát megnézni. Hazafelé betértem az Űrmúzeumba, ami nem volt rossz, de 20 évente hozzányúlhatnának a kiállításhoz.

Utolsó napomon áthajóztam a reptér melletti Lantau szigetre, ahol a világ egyik legnagyobb (34 méteres) ülő Tian Tan Buddha szobra található. Kifejezetten monumentális alkotás (igaz nincs még 20 éves), de benne őrzik Buddha egyik fog ereklyéjét. Befizettem a szerzetesek konyhájáról származó, állítólag kihagyhatatlan vegan ebédre (ami állítom, kihagyható), aztán viszont kapkodnom kellett, mert várt a hegycsúcs. Személyes rekordot döntve (500 m 40 perc alatt) felértem Hong Kong második legmagasabb pontjára, a 934 méteres Lantau csúcsra. Szerencsére egész szép idő volt (és kellően hűvös a kiránduláshoz), így gyönyörködhettem a tájban. Meglepő, hogy ilyen közel a nyüzsgő belvároshoz érintetlen esőerdőket és magányos csúcsokat is lehet találni. Kényelmesen lesétáltam a tengerig (pont sötétedésre), aztán szépen hazametróztam. Este a lakótársaimmal mentünk el vacsorázni, és búcsúsört ittunk a mólón.

Szokás szerint a repülőút villámgyorsan eltelt; láttuk felülről Hong Kongot meg a Himalaját is (aztán később Zürich-et). Egy könnyed párizsi átszállással még aznap hazaérkeztem, igaz a csomagom késett egy napot. Változatos 2+ hét után kerültem vissza a közegembe, de csak annyi időre, hogy új lendületet vegyek.

*******

 

I was lucky to find a cheap connection on the way home that allowed me to spend three full days in Hong Kong. Highlights of my visit:

• Just wondering around the city. It’s crazy enough! 
•  Kowloon park
• Hong Kong Museum of Art with 17. century landscape paintings 
• Hong Kong skyline from Kowloon
• Bank of China building, 42floor observatory
• Light- and soundplay of the skyscrapers
• Ladies market 
• Aviarium in the Hong Kong city park
• The Peak
• Visiting the gigantic Tian Tan Buddha
• Hiking up to 934 m Lantaupeak
• Farewell beer in the harbor
• Flying over Hong Kong, the Himalaya and Zürich on the way home  

Taiwan, ahogy én láttam // Taiwan as I saw

Taiwan kifejezetten pozitív csalódás volt. Nem vártam, hogy ennyire modern, fejlett, tiszta országot találok, ahol az ázsiai kultúra megfér a globalizmussal. Sokban hasonlít Szingapúrhoz, azonban még annál is nyugatibb, és kevésbé trópusi, így Japánra talán jobban hajaz. A belváros általában tervezett utcákból áll (aminek oka lehet a második világháború pusztítása is), nyomornegyedekkel pedig egyáltalán nem találkoztunk. Az utcák teljesen tiszták annak ellenére, hogy szemetest elvétve sem találni, és az utcaseprők sem nyüzsögnek mindenhol.

Taiwan történelme meglehetősen viszontagságos volt. Sokáig a portugálok hódítottak a szigeten, és a kínaiaknak csak akkor volt sürgős elfoglalni, amikor valami háború zajlott a környéken. 50 éven keresztül, egészen 1945-ig, a japánok tartották megszállás alatt, így mentalitásban és szervezőkészségben is sokat tanulhattak. No meg egészséges génkeveredeés jött létre, amely révén a lányok átlagon felüli szépek lettek (amire még rá is játszanak kirívó öltözködésükkel.) A japánok távozásával az 1912-ben alapított, Mao-val szembenálló Kínai Köztársaság (Republic of China) áttette székhelyét Taipeibe, és 1971-ig még az ENSZ-ben is teljes jogú tagként vehetett részt. Azóta lecserélték őket a Kínai Népköztársaságra, és Taiwan napi szinten küzd a diplomáciai fennmaradásért, pengeélen táncolva. 

Az útikönyvek szerint emiatt is nagyon nyitottak a külvilágra, és tárt karokkal várják a külföldieket, de valahogy mi ebből semmit nem tapasztaltunk. Nem voltak barátságtalanok, de leginkább nem törődtek velünk.

A közlekedés meglehetősen jól szervezett, a metróban a hömpölygő tömeget jól kontrollálják, biztonsági kerítések vannak, minden kapu chipkártyával (RF ID-val) működik, és a tájékozódás egyáltalán nem bonyolult, mivel minden ki van írva angolul is. Ezen felül minden metrómegállóban van ingyenes, kulturált WC, benne papír, szappan, ivókút, kézszárító, stb. A felszínen rengeteg buszjáratuk van, de ezek helyenként egész furcsa sávkiosztásban közlekednek (főleg az egyirányú utcák miatt), és a megállókat nem jelzik olyan egyértelműen. A hatalmas embertömeg miatt bizonyos gyalogos kereszteződésekben bizonyos napszakokban minden irányban lehet közlekedni, mint Shibuya-ban.

Az ételek nagyon változatosak, izgalmasak voltak, azt hiszem, Taiwan letaszította Szingapúrt az első helyről a "különleges ételek" preferencialistámon. Finomakat ettem, de nagyon sok mindenről fogalmam sincs, hogy mi volt. Az éjszakai piacokon különösen nagy az érdeklődés a mindenféle ételek iránt, legyen az rántott csirke, darált hús falatkák vagy kakastaréj, kacsanyelv. A kevésbé bátraknak minden sarkon áll egy 7-elven vagy FamilyMarkt kisbolt, ahol japán módra készételeleket is lehet venni, ott helyben megmelegíteni, és féllábon egyszerűen elfogyasztani.
Feltűnt még az ázsiaiakra jellemző játékszenvedélyük, hogy a bevásárlóközpontokban, piacokon számos pénzdobáló gép található, amelyeken a legkülönfélébb szórakoztató programokkal játszanak. 

********

 

Taiwan made a big impression on me. It is modern, dynamic, tidy, well organized, but still Asian. Reminded me a lot to Singapore  and Japan. Taipei was seriously damaged in the second world war, and they rebuilt it in a strutured way, so you will not meet slums in the downtown (unlike in Rio). The streets are very clean despite the fact that there are no trashcans, neither swarms of street sweepers.
The history if the island is rather adventurous: it has been ruled by the Portuguese/Dutch, the Chinese many times, but they never took a good care of it. The Japanese attacked it in every century and were here for 50 years, only abandoning Taiwan after WWII. They made their impression on the society it seems, and due to the mix of the genes, the girls are just amazingly beautiful (and also crazy about dressing up, wearing 5-cm-long jeans, etc). The island become the refuge and the center of the Republic of China, the movement that was started in 1912 to oppose Mao on the mainland. While the ROC used to be the recognized China by the West, since 1971, it's the mainland "People's ROC" and  they have also taken the seat in the UN. Taiwan is struggling day-by-day to remain independent, defying the "one China" policy.     

According to the guidebooks, that is one reason behind their remarkable friendliness towards foreigners (something we did not experience; they just did not care about us). 

Transportation is organized the way it should be, the crowds are well managed with security fences, signs everywhere, and through a generic RF-ID based payment system. Navigating around is easy, as every sign is also there in English. In the subway, you can find a clean and nicely maintained restroom at every station. Surface traffic is via buses (that run in silly bus lanes), however, I found it harder to find the stops and to get the directions. In certain crossings, pedestrian (hordes) can walk across the street in any ways, just like in Shibuya.
Evidently I like the food the most. (Sorry, Singapore, you can only be no.2. on my food-list!) Taiwan offers an amazing variety of food, lots of them unknown for Europeans. I ate delicious things (without knowing their name or ingredients) especially at the night markets. Locals also go there for food, but I noticed though that they tend to like fried chicken the most. For less curageous travelers, there is a 7-eleven or a FamilyMarkt on every corner offering cheap food, just like in Japan. 
Finally, I have taken notice of the gaming/gambling spirit they have. There are huge arcade centers to play with all kinds of videogames, toys, simulators etc. One night, we could experience the grandiosity of Karaoke in Taiwan as well, visiting one of the bigger clubs.

Taipei és az IROS II // IROS week in Taipei II

 A konferencia plenáris előadásai átlagon felül jók voltak, de a szekciók között alig találtam nekem valót. (Részletesebb beszámoló a SurgRob-on.) Esténként viszont nagyon jókat mulattunk, csütörtökön a Luxy nevű klubot látogattuk meg (hip-hop verseny volt), pénteken pedig vagy 20-an karaoke-zni mentünk. Mókás élmény volt! Pénteken és szombaton nekem már a RAS meetingjeim voltak, ami további prezentációkat, brainstormingokat jelentett, aztán vasárnap következett az AdCom ülés, ahol nagy dícséretet kaptam eddigi munkámért, és örömmel adtak további támogatást a folytatáshoz. Ennek fényében a májusi ICRA konferencia előkészületeit már el is kezdhetjük…
Szombat délután csatlakoztam a többiekhez egy kis városnézésre. Felkerestük Taipei első számú buddhista templomát a Longshan temple-t, ahol bizonyára valami ünnep volt, mert tele volt imádkozó helyiekkel, füstölőkkel, áldozati adományokkal. Utána elsétáltunk a National Chiang Kai-shek Memorial-hoz, ami egy monumentális emlékmű a sziget első vezetője tiszteletére. (Mostanában leginkább eltávolítani kívánják véreskezűsége miatt.) Itt vártuk meg a naplementét, miközben gyönyörű
képeket készítettünk az operaházról és a nemzeti színházról, amelyek szintén ott állnak a Liberty square két oldalán.
Vacsorázni visszamentem a Shilin piacra, ahol hihetetlen tömeg fogadott. Teljesen olyan érzésem volt, mint Tokyoban. Ettem mindenféle bizarr dolgokat, aztán este hazaértem, és szokás szerint hajnalig dolgoztam, meg a képeimet rendezgettem.
Vasárnap, amikor véget ért minden hivatalos program, egy másik éjszakai piacot (Hwahsi market) kerestem fel, ahol kígyókat, krokodilt és teknőst is árultak (fogyasztásra), meg láttam mindenféle fura helyi szokást, pl. ebihal-pecázást.
Sokat vacilláltam, hogy mi legyen a hétfői programom, mivel az volt az egyetlen nap, amikor szabadon mozoghattam. Végül nagy szerencsémre úgy döntöttem, hogy a keleti parton lévő Yehliu Geo parkot keresem fel, amely híréhez méltó módon lenyűgöző volt. Korán reggel keltem, és nyitás után kicsivel már ott is voltam. A csendes óceáni parton fekvő 2 kilométer hosszú, meglehetősen keskeny félsziget több száz különleges sziklaformációt növesztett az évmilliók során. A több rétegű, eltérő keménységű kőzet az erózió hatására gombákat, kelyheket, gyertyatartókat, golyókat formált, amelyek azután kiemelkedtek a tengerből, és jelenleg körbesétálhatók. Elbűvölő alakzatok jöttek létre: a leghíresebb a királynő-szikla, de van elefánt, gorilla, madár, cipő, és sok egyéb is. A félsziget nagyobbik része egy esőerdővel borított hegy, amely meredek sziklafalban ér véget az egyik oldalon, és fantasztikus kilátás nyílik róla. Több órát bóklásztam a parkban, mert nem bírtam betelni a csodáival. Délben indultam tovább busszal, mert meg akartam még mászni az északi rész legmagasabb csúcsát a Yangminshan parkban, de kicsit elkavarodtam a buszokkal, így kettőre értem fel a hegyre, ahol a napsütés helyett vastag köd és szakadó eső fogadott. Szinte tapogatózva jutottam el a látogatóközpontba, ami zárva volt hétfő lévén, és az eresz alatt meg kellett várnom, amíg az özönvízszerű eső alábbhagy. (Mint kiderült, hiba volt a városra nézni időjárás-jelentést, mert míg oda egész napra csak pár mm csapadékot mondtak, a hegyvidékre 110 mm-t!)  Meghallgattam a feltörő gejzíreket (mivel látni nem lehetett), és a körülmények miatt úgy döntöttem, hogy elhalasztom a csúcstámadást, helyette inkább csak lefelé sétálok a völgyben. Így is kénytelen voltam 2/3 távnál feladni, mert annyira esett, hogy az esőkabát alatt is bőrig áztam. Szerencsére két kedves munkás felvett kocsival, és levittek a hegy lábához, a metró beitou-i végállomására. Beitou egy híres történelmi fürdőhely, mivel számos hőforrás itt tör fel. Hétfő lévén, a forrásokhoz sem lehetett odamenni, de legalább körbesétáltam a területet. Hazafelé menet megálltam még megnézni a novemberben nyitó nemzetközi virágkiállítást, meg a Confucian templomot, a mellette lévő Baoan templomot és a szomszédos éjszakai piacot. Eddigre nagyjából meg is száradtam, és nagy szerencsére még csak meg se fáztam. Este még egy kört sétáltam a Lijang piacon, megkóstoltam pár gusztustalanságot, aztán bepakoltam, elkészültem.
Hajnalban egy órával később ébredtem csak fel, mint szerettem volna, de némi rohanás után szerencsére még elértem az egyik buszt, amivel időben kiértem a reptérre. Percekkel a zárás előtt sikerült még becsekkolnom, aztán átverekedtem magam az ellenőrzéseken, és újra egy 747-es orrészében utazhattam Hong Kong felé.  

***********

The rest of the conference week was just as busy. (For more details, see my post on SurgRob.)
Highlights of the second half of my week in Taiwan:

• Longshan temple in downtown Taipei
• National Chiang Kai-shek Memorial, remembering the iron-hand dictator
• Shilin market, when crowded
• Hwahsi (snake) night market
• Karaoke night with roboter fellows
• Amazing mushroom, cup, candle and ball rock formations in the wonderful Yehliu geo park
• Defeated by severe weather in Yangmingshan
• At least listening to the geysers
• Taking a 747 to Hong Kong