Görög a szekér // Research advancing

 

A múlt hét munkával telt. Yashar összerakta a kísérletekhez szükséges fantom-dobozt, voltunk Bécsben műtéten, és szereztünk felvételeket, amik alapján elkezdhetünk végre igazán dolgozni. A tárgyalót, ahol eddig ültünk az irodában leválasztották, így végre rendes helyünk lett. Csütörtökön volt a céges karácsonyi parti (életemben először voltam ilyenen), némi bowling után Katzelsdorfba mentünk vacsorázni. 

Végre valahára felderítettem a helyi mászólehetőségeket. Egy közeli gimnázium tornatermében van egy egész korrekt fal és boulder terem is, csak épp az osztrák mászószövetség tagjának kell lenni, hogy rendszeresen használhassam. A másik meg a katonai akadémián van, ott viszont csak osztrák állampolgárok lehetnek tagok. Ezen még dolgoznom kell :) 

************

Last weeks, we got some improvements: Yashar finished the manufacturing of the phantom box, now we only need the brachytherapy needles to start poking some beefsteak.
In addition, they finished the new wall, therefore from now on, we have an office. The ACMIT Christmas party was on Thursday, playing bowling and then going to a nice restaurant in Katzelsdorf.

Idézet // Quote for the week

„Gyermekeinket nem megvédeni kell az élet nehézségeitől, hanem
alkalmassá tenni őket azok leküzdésére.”

/Gieber Györgyi/

**********
"Were there none who were discontented with what they have, the world would never reach anything better."

/Florence Nightingale/

Védés 1.0 // Defense week no1

Japánból hazajöttem védeni. Na jó, az utazás előbb volt, de szerencsére sikerült nagyon jól rászervezni. A munkahelyi vitán minden rendben ment, aztán még beszámoltattam a hallgatóimat is (miközben Yashar felbukkant elkérni a kulcsomat, mert elhagyta az övét), és még pár munkával töltött nap után következett a rég-várt hétvége Bécsben. Két nap alatt esett 30 centi hó, így amellett, hogy gyönyörű lett a táj, biciklizni kicsit nehezebb lett. Mariann és Andris jöttek ki vizitelni, és egy hosszúra nyúlt péntek este után szombat délután mentünk be a fővárosba a havas tájon. 

Andris javaslatára felmentünk a Grinzingi negyed fölött található hegyekre gyönyörködni a kilátásban. (Mint kiderült, Danielék esküvője is itt volt két évvel ezelőtt.) Következő megállónk a Kahlenberg hegy másik oldalán lévő kis étterem volt, a Hütte am Weg. A kékes fényben a friss hóban az egész hely olyan volt, mintha meseországba csöppentünk volna. A lobogó tűz a forralt borral, színes vándorkocsik, téli játékok, bundás székek és a kellemes klasszikus zene egészen elvarázsolt... Ha már erre jártunk, megnéztük Klosterneuburgot is,  hatalmas és díszes kolostorával, ahol jelenleg is az Augustine rendhez tartozó szerzetesek laknak. Következett egy bécsi szelet a Schwedenplazt mellett, majd végigsétáltunk a díszesen kivilágított belvároson, és egy Sacher tortával jutalmaztuk magunkat. Már rég besötétedett, mire bejutottunk a bécsi vásárba (elsőként a Maria Theresia téren), amely hírével masszív tömegeket vonz. Gyakorlatilag folyamatosan álltak sorba a turistabuszok, és ontották a főleg magyar, cseh és olasz látogatókat. Folytattuk sétánkat a fagyos időben a Rathaus előtti, központi vásárba (némi szíverősítővel felvértezve, no meg a felejthetetlen tejszínhabos, kókuszos Maria Theresia punccsal). Miután kinézelődtük magunkat, és megállapítottuk, hogy az ég világon semmi használható dolgot nem árulnak - no meg alaposan át is fagytunk - hazafelé vettük az irányt egy kiadós vacsorára. 

A vasárnapot is Bécsben töltöttük, végigsétáltunk a teljesen bezárt Mariahilfer strasse-n, és benéztünk a Museum Quartier-be. Szerettünk volna bejutni a Frida Kahlo  kiállításra, de a bő órás sor a -10 fokban eltántorított, így inkább Picasso-t és Michelangelo-t néztünk az Albertinában. Habár kezdtük már megszokni a hideget, jól esett bepattanni az ülésfűtéses kocsiba, és elnézni a Huderwasser házhoz. Még egy búcsúkört tettünk a Rathausnál, majd pedig irány haza-haza. 

A következő hétvége is igzalmas volt, mert ekkor Ritáék jöttek látogatóba. A hóból nem maradt sok, viszont emberből rengeteg lett (legalább ismerőssel is találkoztunk), így a vásárok gyakorlatilag teljesen élvezhetetlenné váltak. Ezért csak kicsit kárpótolt a gyönyörű "kék óra" (naplemente utáni fényképezős idő), amiben részünk volt. 

Másnap ragyogó napsütés keltett minket, ami még mindig nem volt elég ahhoz, hogy előcsalogassa az embereket Wiener Neustadtban, így csak a kihalt főteret tudtam megmutatni. Cserébe Bécsben tombolt a tömeg, ez alkalommal például esélyünk se volt bejutni a Sacher éttermébe, és csak hosszas keresgélés után találtunk egy szabad asztalt egy cukrászdában. A hangulat azért még megvolt. 

*********

I just got home from Japan to defend my thesis and then I moved on to Vienna for the weekend, to emerge in the Christmas market crowd. Highlights of the past two weeks:

• Over 10" fresh snow fell, which made cycling really fun
• Up on Schönestrsse to the top of Grinzingi
• Hütte am Weg, a small wonderland
• Kloisterneuburg monastery
• A cake at Sacher's
• Maria Theresia punch
• Christmasmarkt no1 and no2.
• NOT joining the hour++ line for the Frida Kahlo exhibition
• Picasso and Michelangelo at Albertina
• Huderwasser house
• Blue hour in town

Japán, ahogy én láttam // Japan as I saw

A korábbi megállapításaim Japánnal és a japán kultúrával kapcsolatban csak megerősítést nyertek (Epizód1, Ep2, Ep3), de megfigyeltem pár további apró részletet.

Legfeltűnőbb újításuk, hogy a legtöbb városban a köztereken betiltották a dohányzást, de gondolva a füstölőkre is, elég sűrűn kialakítottak dohányzó sarkokat, amit sárga felfestés választ el az utca többi részétől (és száz módon ki van táblázva).
Sári házi feladatain keresztül volt alkalmam kis betekintést nyerni az oktatási rendszerbe. Meglehetően ijesztő: a gyerekek az iskolában már első osztálytól kezdve folyamatosan teszteket írnak (főleg a naponta megtanult új kanji-kból), és csak a 100% a jó eredmény. Napi több órát is elvihet a házi feladat, és ha nem akarnak lemaradni a többiektől, akkor már ilyen korban is különórára kell járatni a gyereket  - még többet tanulni (a 8-4-ig tartó iskola utána). A gyerekeket és a felnőtteket egyaránt folyamatosan nevelik (agymossák), hogy "ne szemeteljenek", "viselkedjenek rendesen", "álljanak be a sorba", "tartsák rendben a dolgaikat", stb.
A vonatközlekedés köztudottan jól szervezett, angolul is bemondanak mindent, kiírják az állomásokat, megadják, hogy hány perc múlva ér a szerelvény az egyes megállókba, milyen tömöttek a vonalak. Azt viszont már túlzásnak tartom, amikor két nyelven elismétlik, hogy vágányt vált a vonat (azaz kanyarodni fog), ezért mindenki nagyon kapaszkodjon.
 Mindig nagyon furcsállottam, hogy a metrón alszanak az emberek. Aki leül, az rögtön elalszik, és csak néhány megállónként néz fel, hogy hol is járunk. Aztán egy egész napos kamakurai kirándulás után lehuppanva a „mogyorópörkölően” forró ülésfűtésre nekem is sikerült ezt az utazási módot abszolválnom. És még csak el sem tévesztettem a megállómat.

Ételek tekintetében most sem kíméltem magam, mindent kipróbáltam, amit csak lehetett, de igazán komoly extremitásokra nem bukkantam. (Leszámítva a makákó-ürülékként reklámozott csokit). Kedvencem a korábban már emlegetett préselt-polip chips volt, és az okomoyaki még mindig nagyon jó.
A másik híres dolog a pilótafülkére hasonlító irányítókonzolos WC-csészék. Mindig is kíváncsi voltam, hogy milyen messzire lehet velük elspriccelni. Egy szállodai kísérlet alapján 3-4 métert saccolnék. Impresszív!

********

Pretty much all my previous considerations about Japan and the Japanese culture were reaffirmed this time, (Episode1, Ep2, Ep3), and I had a memorable time just submerging into the local atmosphere.

A few new observations will follow.

More recently, they banned smoking on the streets, but to be fair with smokers, there are smoking corners allocated, indicated with clear signs and paintings.

Through Sári’s homework I got a little insight into their educational system. It seems to be extremely hard. Kids at first grade already have school 8-4, then dealing with the homework for many hours. They have a test almost every day of the kanjis they learn and only 100% result is fine. Therefore many kids go to Kumons, additional afternoon learning groups. Though!

Previously I thought it’s crazy that everyone is always sleeping on the trains and the subway, and only waking up at their station, but after a full day excursion at Kamakura, sitting down on the burning hot benches, I managed to reproduce this symptom.

Foodwise, I did not encounter any seriously new extremity like in Taipei, however, probably the best new thing was the fried octopus-chips I ate at Enoshima island. Marinated octopus is squeezed and fried into a square format.

Japan is famous for its „western-style” toilets. I was always wondering how far can they spritz the water, In a hotel experiment, I derived its max be 3-4 meters. Impressive!

Idézet // Quote for the week

„A boldogtalanság legtöbbször a saját magunk által nyitva hagyott ajtón kúszik be.”

/kínai közmondás/

*********

“If you can’t forgive to a person, it’s like letting them live in your head rent-free.”

/AA/

Kon'nichiwa, Tōkyō // こんにちは、東京

 Legutóbb is Ágiéknál laktunk, igaz akkor még Tokió másik oldalán, Maiha-n. Most ismerkedtem meg férjével, Viktorral, aki remek srác, a Nagykövetségen dolgozik séfként, ő bonyolítja a magyar rendezvényeket. Emellett gasztronómiai nagykövetként főzőiskolát tart, és minden fórumon népszerűsíti a magyar ételeket. Olyan különlegességeket készít (pl. mangalica zsírhab), amelyekkel már bekerült a legnagyobb japán gasztronómiai lapokba is. Ennek megfelelően az ottlétem alatt sem volt hiány finom magyar ételekből. Esténként nagyokat beszélgettünk az otthonról és a világ dolgairól.
Még vasárnap ellátogattunk Yanakába, amely Tokió egyik régi negyede, amit megkímélt a nagy tűzvész, és átvészelte a világháborús bombázásokat is. Az egész környék egy sírkert, aminek egyes részeit már beépítették, emiatt furcsa módon a házak között is fel-feltűnnek a kopjafák, és persze minden sarkon szentélyek állnak. Este átvittek a híres Rainbow bridge-en a modern Odaiba szigetre, ahova Sári jár iskolába. Ági is itt dolgozik, és nyárig még itt is laktak. A sziget nagyon kellemes, a modern irodaházak mellett tágas parkok, homokos tengerpart, múzeumok és nagy bevásárlóközpontok állnak rajta. Remek kilátás nyílik a tokiói öbölre, ahol színes fényekben úszó étteremhajók ringatóznak a new yorki szabadságszobor mása előtt. Ági bevitt minket az irodájába, ami egy nagyon jópofa színes épület, és a legfelső emeletén kilátással rendelkező onsen (fürdő) van. Egy órát áztattuk magunkat, aztán irány haza. Esténként alvásra nem nagyon jutott időm, mert  muszáj volt foglalkoznom az otthoni feladataimmal is, de szerencsére csak minimális kompromisszumot kellett kötnöm a programom rovására.
Hétfőn kora délután a Keio egyetem kawasaki kampuszát látogattam meg, ahol elintéztek nekem egy találkozót Ohnishi professzorral, akinek laborjában remek kutatásokkal foglalkoznak teleoperáció témakörében. Jót beszélgettünk, és bemutatták nekem a sebészeti robotrendszerüket. Délután a konferencián megismert japán lánnyal találkoztam, és mivel ő is most költözött Tokióba, kis városnézésre mentünk, első körben Asakusába. A Senjo-ji a legnagyobb, legfontosabb templom Tokióban, és az előtte elnyúló utca mindig érdekes vásári hangulatot áraszt a sok kis bolttal, szuvenírekkel, különleges ételekkel. Át akartunk hajózni Odaibára, de sajnos lekéstük az utolsót, így metróval mentünk. Egy remek okonomyiami-vacsorát csaptunk, de az óriáskerékre már nem jutottunk fel, mivel szakadni kezdett az eső. Inkább csatlakoztunk a barátaihoz Roppongiban egy pub-túrára. Bár az áraik elég hajmeresztőek, egész kellemes helyeken voltunk, és a srácok nagyon értettek a hangulatkeltéshez. Némi tánc és sör után az utolsó metróval mentünk haza, szakadó esőben.
Kedd nemzeti ünnep volt Japánban, így azt terveztük, hogy Ágiékkal együtt megyünk Kamakurába, de mivel esett az eső, nekik meg munkájuk lett, végül egyedül mentem az Ueno parkba. Délutánra a nap is kisütött, és nagyon élveztem az élettel teli, őszi színekben pompázó parkot: csónakázók, utcai mutatványosok, kikapcsolódó családok voltak mindenfele. A délután egy részét a Nemzeti Múzeumban töltöttem, ahol ez alkalommal volt időm megnézni nem csak a főépületet. Remek időszakos kiállítás volt a narai nagy Buddha építésének történetéről. Elsétáltam még a Ueno-okachimachi piacon keresztül Akihabarába, útba ejtve a Kanda szentélyt, aztán irány haza.
Szerdán egyedül vágtam neki Kamakurának. Tavaly már voltunk ott, de a Daibutsu ösvény felénél vissza kellett fordulnunk, mert Triciának bedurrant a lába. Ez alkalommal a másik oldalról kezdve jártam végig a legfontosabb helyeket. Kezdtem a központi Tsurugaoka Hachiman-gū ezer éves templomával, majd pedig a legrégebbi buddhista szentéllyel (Sugimoto-dera) és több kisebb templommal folytattam (Jomyio-ji, Hōkai-ji, Myoryuji). Remek hangulata van a városnak, alig bírtam betelni vele! Ragyogó napsütés volt, a fák ezernyi színben ragyogtak, az égen vércsék köröztek. Nagyon megkedveltem Kamakurát. Megnéztem felülről a Gionyama ösvény tetejéről a városkát, amely a 12-14 században a sogunok fővárosa volt. A Kanagawa-ken szentélyben impozáns, 13 méteres aranyozott Buddha áll, valamint több fontos ereklye. A templomkertek mindig változatosak, virágok nyílnak az évnek ebben a szakában is, és kis tavak, patakok szabdalják őket, valamint sok apró Buddha szobor. A következő állomás a híres Daibutsu, a 20 méter magas ülő Buddha volt, aminek a belsejébe is be lehetett menni.
A tengerparti, száz éves vonattal mentem át a közeli Enoshima városkába, amelyről egy hosszú hídon át megközelíthető Enoshima szigete. A sziget korábban szakrális központ volt, de ma már a szentélyek mellett kilátótorony, szállodák és yachtkikötő is található rajta. Tiszta időben gyönyörű kilátás nyílik innen a Fujira. A naplemente így, felhőkben sem volt csúnya. Romantikus egy környék!  Itt találtam rá az idei túra legérdekesebb finomságára: a polip-chipsre. Sütés közben kipréselik a pácolt polipot, amíg egy nagy lapos rágcsálnivaló nem lesz. És még finom is! Egy nagyot sétáltam még, aztán hazavonatoztam.
 Utolsó napomra rengeteg programom maradt, de szerencsére kölcsönkaptam Viktor biciklijét, így nem volt gond mindenhova eljutni. Hatalmas élmény volt! Amellett, hogy a bicikli egy szuper modell, a tekerés valóban élmény Japánban! Az utak simák, az autósok figyelmesek, és az emberek általában nagyon toleránsak. A legtöbb helyen van felfestett bicikli út a járdán, de az se gond, ha az úttesten teker valaki. A balos közlekedés sem jelentett nagy akadályt, hamar hozzászoktam. Először eltekertem a Tokyo Tower-ig (amelyet direkt pár méterrel magasabbra építettek 1958-ban, mint a mintájául szolgáló Eiffel torony. De a franciák utóbb felszereltek még egy 10 méteres antennát, visszavéve pozíciójukat, amire válaszul a japánok is nagyobb antennát telepítettek.) Következett a Hibiya park, a Tokyo Station környéke Ginza fel-alá, majd lenéztem a Tsujiki halpiacra (amely délre már teljesen kiürült), és egy nagyot sétáltam a gyönyörű Imperial Detached Garden-ben (Hama Rikyu). Ez a terület eredetileg egy tengeri láp volt, ahova a császárok kacsára vadászni jártak, később aztán kicsit feltöltötték, kiépítették és egy palotát is húztak fel az egyik szigeten. A kacsavadászat megmaradt szenvedélyüknek, ezért különleges csatornákat vájattak, ahova sípokkal csalogatták be a madarakat, majd a leshelyükről egy madzag segítségével egy hálót rántottak rájuk. Visszatérve a belvárosba meg akartam keresni a Kabuki színházat, és többször elmentem mellette, mire rájöttem, hogy az egész épületet lebontották a pincéig, és csak daruk állnak a telken. A tervek szerint két éven belül egy 49 emeletes felhőkarcoló áll majd a helyén, habár a homlokzatot és a színház részt az alsó emeleteken újraépítik.
Következő programként körbebicikliztem a Császári palotát – hatalmas telek, az egyszer biztos! Utána pedig az Akasaka negyedben akartam megnézni az útikönyv által is javasolt Royal parkot. Ahogy mentem végig mellette, minden bejáratnál fegyveres őrök álltak, és a magas kerítésen át sem lehetett látni. Mint utóbb kiderült, jelenleg a kormányzat használja a parkot, és a másik oldalról legalább messziről láthattam volna a parkban álló hatalmas Akasaka Palace-t. Úgy döntöttem, toronyiránt (szó szerint) indulok el Shinjuku felé, így egész kellemes lakókörnyékekre keveredtem el. A szürkületi időt még pont megcsíptem a Tokyo Metropolitan Government Building 47. emeltén lévő kilátóból, aztán kis kitérőt tettem Harajukuba, megnéztem Shibuya legforgalmasabb kereszteződését, és hazabicajoztam. Este Ágiékkal egy közeli barbecue helyre mentünk, ahol remek ételük volt!
Másnap reggel korán keltem, mert a Narita reptérre az út a vonattal majd két órát tart. De gond nélkül kiértem, és egész izgalmas repülőutam volt, mivel Frankfurtig egy új Airbus A380-assal repültünk. Szép, nagy madár. Nagyon csöndes, és legjobb, hogy folyamatosan lehet követni az eseményeket a gép külsején elhelyezett számos kamerából. Frankfurban erősen havazott, és némi szerencsétlen szervezés révén sikerült 3 óra késéssel indulnunk tovább Budapestre, de végül csak megérkeztünk szerencsésen. 10 pontos utazás volt!

**********

Tokyo was just a whole lot of fun. A couple of recommendations:

• Yanaka, an old district of Tokyo, a weird combination of cemetery and residential areas
• Roppongi pub crawling, especially with locals
• Tokyo Metropolitan Government Building 47. floor for free views (instead of paying at Tokyo tower)
• People watching at Shibuya
• Imperial Detached Garden (Hama Rikyu)
• Local experience at Ueno park, with optional rowing and a visit to the National Museum
• Kamakura, probably the best place in Japan: Tsurugaoka Hachiman-gū, Sugimoto-dera, Jomyio-ji, Hōkai-ji, Gionyama trail, Kanagawa-ken shrine, Daibutsu, and much more!
• Enoshima with all its charm, the bridge, the shrines and the watchtower. If you are lucky, you can see Fujisan

Idézet // Quote for the week

"A fejlődés ellen nincs gyógyszer."

/Neumann János/

*******

“The philosophies of one age have become the absurdities of the next, and the foolishness of yesterday has become the wisdom of tomorrow.”

/William Osler/

50 sebész és a mérnök // 50 surgeons and an engineer

Ez lehetne akár valami vicc kezdete is, de szerencsére nem az. Múlt héten részt vehettem a Japán-magyar Sebészeti Társaság 4. konferenciáján Yokohamában. A csoport 13 éve alakult, Dr. Sándor sebészprofesszor (az egyik konzulensem) és Dr. Kitajima barátságára alapozva. Idén rászervezték az eseményt a Sentinel Node Conference-re, amely a daganatokohoz legközelebb eső nyirokcsomók megtalálásáról és kezeléséről szól. Emiatt a konferencia tudományosan is tágabb körű volt, és sokkal több ember volt jelen a Pacifico Yokohama-ban.
Magyarországról 50 sebész érkezett - nagy többségük előadóként -, illetve sokan hozták el párjukat is. Mérnökként egyedül voltam, de a Sentinel-esek között már akadt több kolléga. Szakmailag az esemény főleg azért volt fontos, mert  kapcsolatba kerülhettem a magyar sebészekkel, sokukkal beszélgettem a négy nap alatt, van, akit itthon nem tudtam megtalálni már hónapok óta.  Többen érdeklődtek a témám és a kutatásaink iránt, ami előrevetíti későbbi együttműködések lehetőségét.
A japán szervezők olyan rendesek voltak, hogy biztosították a magyar résztvevők szállását (egy vadi új 4*-os hotelben, ahol gyönyörű panorámás szobánk volt, és reggelente minden jóval - és tengeri hereberével - rakott japán svédasztal), valamint fedezték a regisztrációs költséget is. A konferencia programja szerencsére nem volt olyan feszített, mint egy IEEE rendezvény, jutott idő a város felderítésére is. A konferencia megnyitóján fiatal japán tehetségek adtak koncertet Mozarttal és Vivaldival, amit állófogadás követett. Kiemelkedően jó volt a bankett, ami alatt körbehajóztuk az öblöt, remek rálátást nyerve a városképre.
 Yokohama Japán második legnagyobb városa 3.7 millió lakossal, mégse tartogat túl sok izgalmat a látogatóknak. A belváros gyalogosan is átjárható, itt található japán legnagyobb kínai negyede, sok-sok étteremmel és bárral, de mind kiürülnek este 10 után. Még pénteken és szombaton sem találtunk különösebb életet. A japánok sokáig dolgoznak, aztán megvacsoráznak, és irány haza. Ennek megfelelően a modern üzleti negyed reggel és este zsúfolt, olyankor hatalmas tömeg hömpölyög az irodaházakba ki-be és a plázákban. Hírének megfelelően mindenhol a vásárlás a központi elem, a hotelünktől a konferenciaközpontig egy magasított mozgójárdán és 5 épületnyi plázán keresztül lehetett eljutni. Közvetlen szomszédságunkban volt a 70 emeletes Landmark Tower, amely Japán legmagasabb épülete 296 méterével. Tetejéről jó kilátás nyílik a Fujira, de sajnos amikor én felmentem túl felhős volt, és csak a minden irányba kiterjedt várost és a kikötőt lehetett látni. A régi kikötő helyén (ahol laktunk) modern városrészt alakítottak ki nagy sétányokkal, bevásárlóközpontokkal, vidámparkkal. Kifejezetten kellemes környék, és az időközben kellemesen enyhe őszire fordult idő megengedte, hogy alaposan bejárjuk.

A konferencia keretei között csütörtökön buszos kirándulásra mentünk Nikko-ba, Tokugawa sógun temetkezési központjába. (Nem egészen értem, miért Nikko-ra esett a választás, mivel 3.5 órányi buszozásra van Yokohamától.) A hosszú út legalább alkalmat adott jobban megismerkedni a magyarokkal. Másfél éve már voltunk egy napot erre Sáriékkal, és igazság szerint most sem láttunk többet, mert a sógun sírjához, és a távolabbi szentélyekhez nem mentünk el, csak a monumentális központi szentélyt tekintettük meg. Tavalyhoz képest különbség volt, hogy a fő buddhista templom, a Rinno-ji köré olyan masszív állványzatot húztak fel, mint nálunk a metróalagutakhoz. Egy tradicionális (elég silány) ebédet kaptunk a városka egyik legrégebbi vendéglőjében, délután pedig felbuszoztunk a hegyekbe, a Kegon vízeséshez. Bár tavasszal több víz van benne, most is nagyon szép látványt nyújtott. A kirándulást Yokohama kínai negyedében, egy előkelő vendéglőben fejeztük be remek vacsorával. Ezután még a másnap délelőtti prezentációm ellenére elnéztünk egy ír bárba sörözni, majd hajnalig folytattuk a szállodában a sebészekkel a világmegváltást.

Szombat délután véget ért a hivatalos program, egy japán dalocskával búcsúztunk a szervezőktől, aztán még sétáltam egy nagyot a belvárosban meg a kikötőben. Másnap reggel átvonatoztam Tokióba, és beköltöztem Ágiékhoz a nagykövetségre, Minato negyedbe.

**********

This could be the beginning of a nice joke, but fortunately it was not. I attended the 4th Scientific meeting of the Japan-Hungarian Surgical Society last week, held in Yokohama. It was a great experience, learning from all the physicians both during the lectures and in the one-on-one talks. Besides, we got richer with some memorable experience:

• Side trip to Nikko (the Tokugawa shrine) and visiting the Kegon falls
• Landmark Tower in Yokohama, where you can catch a glimpse of  Fujisan with some luck
• Our rooms in New Otani Inn with a panoramic view over the harbor
• Banquett in the harbor,  with amazing view over the Yokohama skyline

Idézet // Quote for the week

„Ha nem akarod, hogy kitudódjon, akkor inkább meg se tedd!”

/kínai közmondás/

*******

Do good for being good, not for any kind of reward. Gratitude is just delight.