Legutóbb is Ágiéknál laktunk, igaz akkor még Tokió másik oldalán, Maiha-n. Most ismerkedtem meg férjével, Viktorral, aki remek srác, a Nagykövetségen dolgozik séfként, ő bonyolítja a magyar rendezvényeket. Emellett gasztronómiai nagykövetként főzőiskolát tart, és minden fórumon népszerűsíti a magyar ételeket. Olyan különlegességeket készít (pl. mangalica zsírhab), amelyekkel már bekerült a legnagyobb japán gasztronómiai lapokba is. Ennek megfelelően az ottlétem alatt sem volt hiány finom magyar ételekből. Esténként nagyokat beszélgettünk az otthonról és a világ dolgairól.
Még vasárnap ellátogattunk Yanakába, amely Tokió egyik régi negyede, amit megkímélt a nagy tűzvész, és átvészelte a világháborús bombázásokat is. Az egész környék egy sírkert, aminek egyes részeit már beépítették, emiatt furcsa módon a házak között is fel-feltűnnek a kopjafák, és persze minden sarkon szentélyek állnak. Este átvittek a híres Rainbow bridge-en a modern Odaiba szigetre, ahova Sári jár iskolába. Ági is itt dolgozik, és nyárig még itt is laktak. A sziget nagyon kellemes, a modern irodaházak mellett tágas parkok, homokos tengerpart, múzeumok és nagy bevásárlóközpontok állnak rajta. Remek kilátás nyílik a tokiói öbölre, ahol színes fényekben úszó étteremhajók ringatóznak a new yorki szabadságszobor mása előtt. Ági bevitt minket az irodájába, ami egy nagyon jópofa színes épület, és a legfelső emeletén kilátással rendelkező onsen (fürdő) van. Egy órát áztattuk magunkat, aztán irány haza. Esténként alvásra nem nagyon jutott időm, mert muszáj volt foglalkoznom az otthoni feladataimmal is, de szerencsére csak minimális kompromisszumot kellett kötnöm a programom rovására.
Hétfőn kora délután a Keio egyetem kawasaki kampuszát látogattam meg, ahol elintéztek nekem egy találkozót Ohnishi professzorral, akinek laborjában remek kutatásokkal foglalkoznak teleoperáció témakörében. Jót beszélgettünk, és bemutatták nekem a sebészeti robotrendszerüket. Délután a konferencián megismert japán lánnyal találkoztam, és mivel ő is most költözött Tokióba, kis városnézésre mentünk, első körben Asakusába. A Senjo-ji a legnagyobb, legfontosabb templom Tokióban, és az előtte elnyúló utca mindig érdekes vásári hangulatot áraszt a sok kis bolttal, szuvenírekkel, különleges ételekkel. Át akartunk hajózni Odaibára, de sajnos lekéstük az utolsót, így metróval mentünk. Egy remek okonomyiami-vacsorát csaptunk, de az óriáskerékre már nem jutottunk fel, mivel szakadni kezdett az eső. Inkább csatlakoztunk a barátaihoz Roppongiban egy pub-túrára. Bár az áraik elég hajmeresztőek, egész kellemes helyeken voltunk, és a srácok nagyon értettek a hangulatkeltéshez. Némi tánc és sör után az utolsó metróval mentünk haza, szakadó esőben.
Kedd nemzeti ünnep volt Japánban, így azt terveztük, hogy Ágiékkal együtt megyünk Kamakurába, de mivel esett az eső, nekik meg munkájuk lett, végül egyedül mentem az Ueno parkba. Délutánra a nap is kisütött, és nagyon élveztem az élettel teli, őszi színekben pompázó parkot: csónakázók, utcai mutatványosok, kikapcsolódó családok voltak mindenfele. A délután egy részét a Nemzeti Múzeumban töltöttem, ahol ez alkalommal volt időm megnézni nem csak a főépületet. Remek időszakos kiállítás volt a narai nagy Buddha építésének történetéről. Elsétáltam még a Ueno-okachimachi piacon keresztül Akihabarába, útba ejtve a Kanda szentélyt, aztán irány haza.
Szerdán egyedül vágtam neki Kamakurának. Tavaly már voltunk ott, de a Daibutsu ösvény felénél vissza kellett fordulnunk, mert Triciának bedurrant a lába. Ez alkalommal a másik oldalról kezdve jártam végig a legfontosabb helyeket. Kezdtem a központi Tsurugaoka Hachiman-gū ezer éves templomával, majd pedig a legrégebbi buddhista szentéllyel (Sugimoto-dera) és több kisebb templommal folytattam (Jomyio-ji, Hōkai-ji, Myoryuji). Remek hangulata van a városnak, alig bírtam betelni vele! Ragyogó napsütés volt, a fák ezernyi színben ragyogtak, az égen vércsék köröztek. Nagyon megkedveltem Kamakurát. Megnéztem felülről a Gionyama ösvény tetejéről a városkát, amely a 12-14 században a sogunok fővárosa volt. A Kanagawa-ken szentélyben impozáns, 13 méteres aranyozott Buddha áll, valamint több fontos ereklye. A templomkertek mindig változatosak, virágok nyílnak az évnek ebben a szakában is, és kis tavak, patakok szabdalják őket, valamint sok apró Buddha szobor. A következő állomás a híres Daibutsu, a 20 méter magas ülő Buddha volt, aminek a belsejébe is be lehetett menni.
A tengerparti, száz éves vonattal mentem át a közeli Enoshima városkába, amelyről egy hosszú hídon át megközelíthető Enoshima szigete. A sziget korábban szakrális központ volt, de ma már a szentélyek mellett kilátótorony, szállodák és yachtkikötő is található rajta. Tiszta időben gyönyörű kilátás nyílik innen a Fujira. A naplemente így, felhőkben sem volt csúnya. Romantikus egy környék! Itt találtam rá az idei túra legérdekesebb finomságára: a polip-chipsre. Sütés közben kipréselik a pácolt polipot, amíg egy nagy lapos rágcsálnivaló nem lesz. És még finom is! Egy nagyot sétáltam még, aztán hazavonatoztam.
Utolsó napomra rengeteg programom maradt, de szerencsére kölcsönkaptam Viktor biciklijét, így nem volt gond mindenhova eljutni. Hatalmas élmény volt! Amellett, hogy a bicikli egy szuper modell, a tekerés valóban élmény Japánban! Az utak simák, az autósok figyelmesek, és az emberek általában nagyon toleránsak. A legtöbb helyen van felfestett bicikli út a járdán, de az se gond, ha az úttesten teker valaki. A balos közlekedés sem jelentett nagy akadályt, hamar hozzászoktam. Először eltekertem a Tokyo Tower-ig (amelyet direkt pár méterrel magasabbra építettek 1958-ban, mint a mintájául szolgáló Eiffel torony. De a franciák utóbb felszereltek még egy 10 méteres antennát, visszavéve pozíciójukat, amire válaszul a japánok is nagyobb antennát telepítettek.) Következett a Hibiya park, a Tokyo Station környéke Ginza fel-alá, majd lenéztem a Tsujiki halpiacra (amely délre már teljesen kiürült), és egy nagyot sétáltam a gyönyörű Imperial Detached Garden-ben (Hama Rikyu). Ez a terület eredetileg egy tengeri láp volt, ahova a császárok kacsára vadászni jártak, később aztán kicsit feltöltötték, kiépítették és egy palotát is húztak fel az egyik szigeten. A kacsavadászat megmaradt szenvedélyüknek, ezért különleges csatornákat vájattak, ahova sípokkal csalogatták be a madarakat, majd a leshelyükről egy madzag segítségével egy hálót rántottak rájuk. Visszatérve a belvárosba meg akartam keresni a Kabuki színházat, és többször elmentem mellette, mire rájöttem, hogy az egész épületet lebontották a pincéig, és csak daruk állnak a telken. A tervek szerint két éven belül egy 49 emeletes felhőkarcoló áll majd a helyén, habár a homlokzatot és a színház részt az alsó emeleteken újraépítik.
Következő programként körbebicikliztem a Császári palotát – hatalmas telek, az egyszer biztos! Utána pedig az Akasaka negyedben akartam megnézni az útikönyv által is javasolt Royal parkot. Ahogy mentem végig mellette, minden bejáratnál fegyveres őrök álltak, és a magas kerítésen át sem lehetett látni. Mint utóbb kiderült, jelenleg a kormányzat használja a parkot, és a másik oldalról legalább messziről láthattam volna a parkban álló hatalmas Akasaka Palace-t. Úgy döntöttem, toronyiránt (szó szerint) indulok el Shinjuku felé, így egész kellemes lakókörnyékekre keveredtem el. A szürkületi időt még pont megcsíptem a Tokyo Metropolitan Government Building 47. emeltén lévő kilátóból, aztán kis kitérőt tettem Harajukuba, megnéztem Shibuya legforgalmasabb kereszteződését, és hazabicajoztam. Este Ágiékkal egy közeli barbecue helyre mentünk, ahol remek ételük volt!
Másnap reggel korán keltem, mert a Narita reptérre az út a vonattal majd két órát tart. De gond nélkül kiértem, és egész izgalmas repülőutam volt, mivel Frankfurtig egy új Airbus A380-assal repültünk. Szép, nagy madár. Nagyon csöndes, és legjobb, hogy folyamatosan lehet követni az eseményeket a gép külsején elhelyezett számos kamerából. Frankfurban erősen havazott, és némi szerencsétlen szervezés révén sikerült 3 óra késéssel indulnunk tovább Budapestre, de végül csak megérkeztünk szerencsésen. 10 pontos utazás volt!
Még vasárnap ellátogattunk Yanakába, amely Tokió egyik régi negyede, amit megkímélt a nagy tűzvész, és átvészelte a világháborús bombázásokat is. Az egész környék egy sírkert, aminek egyes részeit már beépítették, emiatt furcsa módon a házak között is fel-feltűnnek a kopjafák, és persze minden sarkon szentélyek állnak. Este átvittek a híres Rainbow bridge-en a modern Odaiba szigetre, ahova Sári jár iskolába. Ági is itt dolgozik, és nyárig még itt is laktak. A sziget nagyon kellemes, a modern irodaházak mellett tágas parkok, homokos tengerpart, múzeumok és nagy bevásárlóközpontok állnak rajta. Remek kilátás nyílik a tokiói öbölre, ahol színes fényekben úszó étteremhajók ringatóznak a new yorki szabadságszobor mása előtt. Ági bevitt minket az irodájába, ami egy nagyon jópofa színes épület, és a legfelső emeletén kilátással rendelkező onsen (fürdő) van. Egy órát áztattuk magunkat, aztán irány haza. Esténként alvásra nem nagyon jutott időm, mert muszáj volt foglalkoznom az otthoni feladataimmal is, de szerencsére csak minimális kompromisszumot kellett kötnöm a programom rovására.
Hétfőn kora délután a Keio egyetem kawasaki kampuszát látogattam meg, ahol elintéztek nekem egy találkozót Ohnishi professzorral, akinek laborjában remek kutatásokkal foglalkoznak teleoperáció témakörében. Jót beszélgettünk, és bemutatták nekem a sebészeti robotrendszerüket. Délután a konferencián megismert japán lánnyal találkoztam, és mivel ő is most költözött Tokióba, kis városnézésre mentünk, első körben Asakusába. A Senjo-ji a legnagyobb, legfontosabb templom Tokióban, és az előtte elnyúló utca mindig érdekes vásári hangulatot áraszt a sok kis bolttal, szuvenírekkel, különleges ételekkel. Át akartunk hajózni Odaibára, de sajnos lekéstük az utolsót, így metróval mentünk. Egy remek okonomyiami-vacsorát csaptunk, de az óriáskerékre már nem jutottunk fel, mivel szakadni kezdett az eső. Inkább csatlakoztunk a barátaihoz Roppongiban egy pub-túrára. Bár az áraik elég hajmeresztőek, egész kellemes helyeken voltunk, és a srácok nagyon értettek a hangulatkeltéshez. Némi tánc és sör után az utolsó metróval mentünk haza, szakadó esőben.
Kedd nemzeti ünnep volt Japánban, így azt terveztük, hogy Ágiékkal együtt megyünk Kamakurába, de mivel esett az eső, nekik meg munkájuk lett, végül egyedül mentem az Ueno parkba. Délutánra a nap is kisütött, és nagyon élveztem az élettel teli, őszi színekben pompázó parkot: csónakázók, utcai mutatványosok, kikapcsolódó családok voltak mindenfele. A délután egy részét a Nemzeti Múzeumban töltöttem, ahol ez alkalommal volt időm megnézni nem csak a főépületet. Remek időszakos kiállítás volt a narai nagy Buddha építésének történetéről. Elsétáltam még a Ueno-okachimachi piacon keresztül Akihabarába, útba ejtve a Kanda szentélyt, aztán irány haza.
Szerdán egyedül vágtam neki Kamakurának. Tavaly már voltunk ott, de a Daibutsu ösvény felénél vissza kellett fordulnunk, mert Triciának bedurrant a lába. Ez alkalommal a másik oldalról kezdve jártam végig a legfontosabb helyeket. Kezdtem a központi Tsurugaoka Hachiman-gū ezer éves templomával, majd pedig a legrégebbi buddhista szentéllyel (Sugimoto-dera) és több kisebb templommal folytattam (Jomyio-ji, Hōkai-ji, Myoryuji). Remek hangulata van a városnak, alig bírtam betelni vele! Ragyogó napsütés volt, a fák ezernyi színben ragyogtak, az égen vércsék köröztek. Nagyon megkedveltem Kamakurát. Megnéztem felülről a Gionyama ösvény tetejéről a városkát, amely a 12-14 században a sogunok fővárosa volt. A Kanagawa-ken szentélyben impozáns, 13 méteres aranyozott Buddha áll, valamint több fontos ereklye. A templomkertek mindig változatosak, virágok nyílnak az évnek ebben a szakában is, és kis tavak, patakok szabdalják őket, valamint sok apró Buddha szobor. A következő állomás a híres Daibutsu, a 20 méter magas ülő Buddha volt, aminek a belsejébe is be lehetett menni.
A tengerparti, száz éves vonattal mentem át a közeli Enoshima városkába, amelyről egy hosszú hídon át megközelíthető Enoshima szigete. A sziget korábban szakrális központ volt, de ma már a szentélyek mellett kilátótorony, szállodák és yachtkikötő is található rajta. Tiszta időben gyönyörű kilátás nyílik innen a Fujira. A naplemente így, felhőkben sem volt csúnya. Romantikus egy környék! Itt találtam rá az idei túra legérdekesebb finomságára: a polip-chipsre. Sütés közben kipréselik a pácolt polipot, amíg egy nagy lapos rágcsálnivaló nem lesz. És még finom is! Egy nagyot sétáltam még, aztán hazavonatoztam.
Utolsó napomra rengeteg programom maradt, de szerencsére kölcsönkaptam Viktor biciklijét, így nem volt gond mindenhova eljutni. Hatalmas élmény volt! Amellett, hogy a bicikli egy szuper modell, a tekerés valóban élmény Japánban! Az utak simák, az autósok figyelmesek, és az emberek általában nagyon toleránsak. A legtöbb helyen van felfestett bicikli út a járdán, de az se gond, ha az úttesten teker valaki. A balos közlekedés sem jelentett nagy akadályt, hamar hozzászoktam. Először eltekertem a Tokyo Tower-ig (amelyet direkt pár méterrel magasabbra építettek 1958-ban, mint a mintájául szolgáló Eiffel torony. De a franciák utóbb felszereltek még egy 10 méteres antennát, visszavéve pozíciójukat, amire válaszul a japánok is nagyobb antennát telepítettek.) Következett a Hibiya park, a Tokyo Station környéke Ginza fel-alá, majd lenéztem a Tsujiki halpiacra (amely délre már teljesen kiürült), és egy nagyot sétáltam a gyönyörű Imperial Detached Garden-ben (Hama Rikyu). Ez a terület eredetileg egy tengeri láp volt, ahova a császárok kacsára vadászni jártak, később aztán kicsit feltöltötték, kiépítették és egy palotát is húztak fel az egyik szigeten. A kacsavadászat megmaradt szenvedélyüknek, ezért különleges csatornákat vájattak, ahova sípokkal csalogatták be a madarakat, majd a leshelyükről egy madzag segítségével egy hálót rántottak rájuk. Visszatérve a belvárosba meg akartam keresni a Kabuki színházat, és többször elmentem mellette, mire rájöttem, hogy az egész épületet lebontották a pincéig, és csak daruk állnak a telken. A tervek szerint két éven belül egy 49 emeletes felhőkarcoló áll majd a helyén, habár a homlokzatot és a színház részt az alsó emeleteken újraépítik.
Következő programként körbebicikliztem a Császári palotát – hatalmas telek, az egyszer biztos! Utána pedig az Akasaka negyedben akartam megnézni az útikönyv által is javasolt Royal parkot. Ahogy mentem végig mellette, minden bejáratnál fegyveres őrök álltak, és a magas kerítésen át sem lehetett látni. Mint utóbb kiderült, jelenleg a kormányzat használja a parkot, és a másik oldalról legalább messziről láthattam volna a parkban álló hatalmas Akasaka Palace-t. Úgy döntöttem, toronyiránt (szó szerint) indulok el Shinjuku felé, így egész kellemes lakókörnyékekre keveredtem el. A szürkületi időt még pont megcsíptem a Tokyo Metropolitan Government Building 47. emeltén lévő kilátóból, aztán kis kitérőt tettem Harajukuba, megnéztem Shibuya legforgalmasabb kereszteződését, és hazabicajoztam. Este Ágiékkal egy közeli barbecue helyre mentünk, ahol remek ételük volt!
Másnap reggel korán keltem, mert a Narita reptérre az út a vonattal majd két órát tart. De gond nélkül kiértem, és egész izgalmas repülőutam volt, mivel Frankfurtig egy új Airbus A380-assal repültünk. Szép, nagy madár. Nagyon csöndes, és legjobb, hogy folyamatosan lehet követni az eseményeket a gép külsején elhelyezett számos kamerából. Frankfurban erősen havazott, és némi szerencsétlen szervezés révén sikerült 3 óra késéssel indulnunk tovább Budapestre, de végül csak megérkeztünk szerencsésen. 10 pontos utazás volt!
**********
Tokyo was just a whole lot of fun. A couple of recommendations:
- Yanaka, an old district of Tokyo, a weird combination of cemetery and residential areas
- Roppongi pub crawling, especially with locals
- Tokyo Metropolitan Government Building 47. floor for free views (instead of paying at Tokyo tower)
- People watching at Shibuya
- Imperial Detached Garden (Hama Rikyu)
- Local experience at Ueno park, with optional rowing and a visit to the National Museum
- Kamakura, probably the best place in Japan: Tsurugaoka Hachiman-gū, Sugimoto-dera, Jomyio-ji, Hōkai-ji, Gionyama trail, Kanagawa-ken shrine, Daibutsu, and much more!
- Enoshima with all its charm, the bridge, the shrines and the watchtower. If you are lucky, you can see Fujisan
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése