
A kocsinak hála, gond nélkül eljutottam hétfő délre Kingstonba, az
Ontario tó másik végébe. A békés kisváros mozgatórugója a
román és neo-gótikus stílusban épült
Queens egyetem, Kanada egyik legjobbja.
Fichtinger Gábor jelenleg itt kutat orvosi robotika és képfeldolgozás területen, és vezeti a
Perk csoportot. (Neki köszönhetem, hogy a Hopkinsra kerültem.) Nagyjából három tucat hallgató dolgozik velük első sorban
szoftveres projekteken. Majd egy órás előadást tartottam a robotos kutatásunkról, és utána még több hozzáértővel konzultáltam, új ötleteket gyűjtve. Kicsit sétáltam a 15.000 diákot befogadó kampuszon, és megkóstoltam az egyik helyi különlegességet, az olajban sütött panírozott uborkát. Az estét Gáboréknál töltöttem (a felesége, Zsuzsa is a Queens-en tanít), nagyon tágas és
igényesen dekorált házukban. (A legjobb a pincéjük, ami a fiuknak berendezett igazi gyerekbirodalom.) Megfogadva tanácsukat, másnap reggel az Ontario tóból eredő szent Lőrincz folyó “
ezer sziget” vidékén mentem sétahajókázásra. Egész pontosan
1793 sziget van, ami az utolsó jégkorszak nagy gleccsereinek peremén felgyülemlett hordalékból alakult ki. Területileg igazságosan vannak elosztva Kanada és az USA között, a
legnagyobb sziget majd 100 km2-es, és definíció szerint a
legkisebb is legalább 6 nm-es, és két fa van rajta. A két és fél órás hajóút alatt a legszebb helyeket jártuk be, a sebes szorosoktól a német mintára épített
Boldt kastélyig. A vidéket világhírűvé az egyik közeli fogadó salátaöntete tette, amelyben az összetevők eredetileg a helyi naplementét adják ki (az uborkák a kis szigetek). A Szent Lőrincz folyó nagyon fontos
szállítmányozási útvonal, és bár helyenként mélysége eléri a 60 métert, sok zátony és sziklapad található medrében, ezért
számos hajóroncs fekszik a területen az elmúlt 5 évszázadból. Mivel a szeszcsempészek is előszeretettel lépték át itt a határt a szesztilamon alatt, még manapság is találnak búvárok érintetlen korabeli whiskey rakományokat. Szintén Gáborék tanácsára tettem egy kitérőt Ottawa felé, amit nagyon nem bántam meg. Amikor 1857-ben Viktória királynő az akkor még csak kicsiny favágótelepülést jelölte ki a fővárosnak félúton Toronto és Montreal között, az amerikaiak úgy kommentálták: “...Bölcs döntés, mert még ha meg is akarnánk támadni Kanadát, képtelenek lennénk megtalálni a fővárosát.” Azóta persze virágzó nagyváros lett belőle, de késői építésének is köszönhetően megőrzött valamit vidéki bájából. A legszembetűnőbb az 1916-ban épített
neo-gótikus parlament és adminisztratív épületek, amelynek mintájául a brit parlament szolgált, úgy építészetileg mint működésileg. A város legtöbb pontjáról kiváló rálátás nyílik a tornyára, különösen az
Ottawa folyó túlpartjáról. Beneveztem egy vezetett túrára, hogy kicsit többet is megtudjak Kanadáról. Az ország mind a mai napig alkotmányos monarchia, azaz a brit királynő az uralkodó, és a kanadai kormányzó megbízott vezetőként tevékenykedik (rábólint mindenre). Praktikusan persze parlamentáris demokrácia van, és az emberek nem sokat törődnek a királynővel. A világ második legnagyobb területű országa 10 provinicából és 3 körzetből tevődik össze, és hivatalosan teljesen kétnyelvű. Ottawa francia neve például Gatineau, és nem is hívják (írják) máshogy Quebec-ben, az ország francia ajkú észak-keleti részében. A parlament
308 tagú alsóházában minden 100.000 lakosnak van egy képviselője, míg a szenátus
105 kinevezett tagból áll. A parlament
ékessége a
csodaszép könyvtár, az egyetlen rész, amely megmenekült a korábbi (1857-es) épületet teljesen elpusztító 1916-os tűzvésztől. A túra után még a
háborús emlékműnek helyet adó t
oronyba is felmentem. Számomra meglepő volt az indiai turisták elképesztő tömege (fpleg a Niagaránál). A város számos
érdekes múzeumnak és kultúrális központnak ad otthont, de idő híján egy rövid séta után folytattam utamat az Ottawa folyó
hangulatos völgyében Montreal felé.
Már öreg este volt mire Kanada második legnagyobb városába értem, amely egy szigetre épült, középen egy termetes heggyel (Mt. Royal). Mivel nem volt semmi turistatérképem (csak a GPS), találomra autóztam körbe, de így is rátaláltam az
óvárosra. A néhány utcányi kerület ódon épületeivel, templomaival és
vásárcsarrnokával egészen hasonlít egy európai történelmi óvárosra. Az éjszakát egy közeli
parkolóban töltöttem, kihasználva a kocsi tágas hátsó ülését, és másnap
kora reggel bevetettem magam a városba. Elsőként az
egykori kikötőt sétáltam be, majd az óváros érdekesebb részeit. A
Mount Royal másik oldalán is csatangoltam egy kicsit, ellátogatva a száz éves
Hegyi Szent József Oratórium imponzáns
dómjához. A város erős katolikus hagyományokkal rendelkezik,
székesegyházuk, bazilikájuk és érsekük is van. Az óváros ékessége a
Notre-Dame bazilika, amelynek első
faépületét 1642-ben emelték. Ahogy nőtt a város, a későbbi kőtemplom is kicsinek bizonyult, ezért 1823-ban új templom építését határozták el. Mintául a párizsi
Sainte-Chapelle kápolna szolgált (külsőre meg a
Notre Dame), így ez a bazilika is kecses
gótikus ívekkel dekorált, és a mélykék festés az eget idézi. Mintegy 3500 ülőhely van a templomban, nem számítva a századok során hozzáadott kápolnákat. A beltérben a lágy,
színes fények dominálnak (köszönhetően a különleges tetőablakoknak, és a Montreal történetét feldolgozó rózsaablakoknak). A főoltár fafaragásán túl említésre méltó a szószék és a 7000 sípos orgona is. A misék, esküvők, szertartások mellett koncerteket és hang- és fényjátékokat is tartanak rendszeresen. Elsétáltam még az egyetem felé, megnéztem a chinatown-t és a közigazgatási negyed nagyobbik felét. Bár nagyon kellemes idő volt, és a fél város biciklin közlekedett, november végén általában leesik az első hó, amely áprilisig fogságban tartja a várost. Ilyenkor az emberek leköltöznek a föld alá, és az egész belvárost behálózó pláza hálózatban töltik idejük nagyobb felét.
Kora délután sajnos már útnak kellett indulnom, hogy visszaautózzak az USA-ba, Burlingtonba, ahol
a világ legüresebb repülőterén leadtam a kocsit rendben, és becsekkoltam. Annyi érdekesség volt, hogy a légierő egy határvédő repülőszázada ott állomásozik közvetlenül a polgári kifutópálya mellett, így remek rálátás nyílt az
F-16-osokra. Némi késéssel érkeztem meg New Yorkba, de
Manhattan elképesztő fényárja felülről kárpótolt minden kellemetlenségért, és végül még aznap éjjel szerencsésen landoltam Baltimore-ba.
Visszatérve igyekeztem behozni lemaradásaimat, mivel amúgy sem lehetett sok mindent a szabadban csinálni a folyamatosan szakadó eső miatt. A mászóteremben mérföldkőhöz értem, életem első 5.12-es falát másztam meg (
otthon kb. 7-es). Szombaton
Tomoéknál volt házibuli, különben pedig rakott krumplit főztem meg gombalevest, és pihentem is egy kicsit.
***************

Having a car, it was pretty easy to roll on to the Northern side of lake Ontario, to
Kingston. (It only took some time to get used to again the metric scales in traffic, such as km/h.) Kingston is only known for Canada's second best university,
Queens.
Gabor Fichtinger leads the research group for
percutaneous therapies (he helped me to get into Hopkins back in time). I gave a lecture on our projects and consulted some of the folks for future directions. I spent the night at Gabor's
nice and spacious house, and took out next morning to catch a cruise around
Thousand Islands. In fact, there are
1793 islands on this part of river St. Lawrence formed through the last iceage. The tiniest ones are only 60 feet2 with a tree, while some give home to
cottages,
mansions,
castles or entire
villages. Next stop was in
Ottawa, capital of Canada. When Queen Victoria picked the small lumberjackvillage in 1857 half in between Montreal and Toronto, the Americans commented: "Wise choice; even if we were to attack Canada, we could never find its capital." Ottawa lies on the border of the English and French (Quebec) parts, and truly is bilingual. I took a guided tour to the wonderful
neo-gothic building of the
parliament, formed after the British one. Canada's queen is still the British queen, and the Governor is her ultimate representative, however practically they have long worked as a parliamentary democracy, having a government and a prime minister in charge. The most
beautiful part of the building is the
old library, the only wing survived the big fire in 1916. The administrative quad is most impressive from the
other side of the Ottawa river that
flows lazy all the way to Montreal and towards the Atlantic.
Montreal was build on a huge island, with a hill in the middle (Mount Royal). While I tested the backseat of the car for sleeping, I could start my day right in the center from a n
ice municipal carpark. The city has a fairly
European style old district with lovely houses,
market and
churches. I walked around day and night, discovered the famous
Notre Dame de Montreal basilica, the
Oratory of St. Joseph of Mt. Royal, University of Montreal and many other places. While the city is vibrant and full of people during the summer, the strong winter push the life underground, to the labyrinth of interconnected malls beneath the downtown area. To end my trip I had to drive back to the US to the
deserted airport of Burlington, and leaving the colorful Canadian forests behind.
On the way back I had to change at JFK, and
Manhattan showed a brilliant night view of itself, while we were circling around to land. The rest of the week in Baltimore spent quickly, only remarkable things are that I first managed to ascend a
5.12 wall in the gym, and we went to
Tomo's and Sarah party on Saturday.