Mennydörgő víz // Thunder of waters

Az ICRA leadás után sem maradt sok időm lazulni, mert amellett, hogy rengeteg egyéb dolgot kellett behoznom, a hétvégi kanadai kirándulást is elő kellett készíteni. A héten volt már rendes szeminárium, kari barbeque és labmeeting is. Csütörtök este érkeztek meg észt barátaim, Maria és Marko, akik a korábban már említett akciós repülőjegynek köszönhetően jutottak el ide. Este gyorsan körbevezettem őket a laborban, aztán másnap lenéztünk a belvárosba ragyogó napsütésben. (Egyetlen problémám az volt, hogy letört a biciklim egyik pedálja, így gyakorlatilag fél lábbal tekerve kellett visszajutnom.) A nap fénypontja a Fran-nél szervezett képnézegető este volt, ahova mindenki elhozta a nyári utazásos képei legjavát. A csapat összességében igen jól teljesített, a fél világot bejártuk. (Az én válogatásomat kitettem ide.) A builhoz főztem egy nagy kondér gulyást még előző este, és olyan népszerű volt, hogy még az edényt is kinyalták.

Minimális alvás után a reggeli géppel mentünk Buffallo-ba Maria-ékkal hármasban. Előző este foglaltam bérelt autót, ami ugyan felháborítóan drága volt, de máshogy nem tudtuk volna grandiózus tervünket megvalósítani. Majd egy órát kellett várni még így is a kocsira, de mivel híján voltak a kocsiknak, végül egy igazi amerikai cirkálót kaptunk (Mercury Grand Marquis) a rendelt kompakt kisautó helyett. 12 liter fölött evett a monstrum ez igaz, de hamisítatlan amerikai életérzés volt hasítani vele. Fél óra alatt eljutottunk a Niagara vízeséshez, az egész út fénypontjához. Az Ontario folyó az Erie tóból ered, és rövidesen eléri az Ontario tavat. Közben azonban egy gránitkőzet-réteggel (illetve 56 méterrel) lejjebb zuhan a víz. A világ harmadik legnagyobb vízhozamú vízesését az indiánok mennydörgő víznek, Ongniaahra-nak hívták, innen ered a neve. Valójában két vízesés van, az amerikai (kisebb) és a kanadai (patkó alakú). A két gránitréteg közötti puhább homokkő folyamatosan mosódik ki, ezért a vízesés vándorol. (1969-ben az amerikai oldalt betonnal megerősítették a kőomlások ellen.) Egészen elképesztő látvány és élmény, ahogy az irdatlan vízmennyiség folyamatosan zubog lefelé. (A videókon egy kicsit jobban átjön talán: video1, video2, video3) Az ember agya alig bírja felfogni, hogy milyen hatalmas ez az egész. A zuhatagból eredő vízpára állandó takarásban tartja a híres patkó alakú rész nagyobbik felét, ugyanakkor emiatt mindenhol szivárványok vannak.

Elsőként a majdnem a vízesés alá is bemerészkedő hajóval tettünk egy kört, ahol az esőkabát ellenére alaposan eláztunk. Legalább a kameráink túlélték a kék ponyva alatt (video). Utána még tovább áztattuk magunkat az amerikai oldal vízesésének szélében. Az észtek úgy döntöttek, hogy többször nem akarnak elázni, de én beneveztem a másik híres programra, aminek keretében gyalogosan lehet az amerikai oldalon a “Menyasszonyi fátyol” vízesés tövéhez menni. Szinte a vízoszlop alá lehet állni, ahol már fájdalmasan ütnek a cseppek, és orkánszerű szél fúj. Emellett számos kisebb-nagyobb sziget van, amiken el lehet mászkálni. A Niagara leszebb arcát a kanadai oldalról mutatja, jóval többen is voltak itt (video). Sajnos a látványt rontja, hogy egy egész város épült már köré, ronda nagy felhőkarcolókkal és kilátótornyokkal. Az egyik kaszinóban vártuk meg, amíg felkapcsolták a színes fényeket a vízeséseken, és pár további fénykép után elindultunk szállást keresni.
Eredetileg a Macskanyávogás (Cat’s Miaow) nevű hotelben akartunk megszállni, de mivel az nem volt sehol a térképen jelzett helyen (és utóbb kiderült, hogy csak macskáknak van), egy hagyományos motelben töltöttük az éjszakát Toronto szomszédságában.
Másnap egy igazi kanadai palacsintás maple szirupos reggelivel indítottunk, majd csináltunk néhány mókás képes a kocsival, és beautóztunk torontói hostelünkhöz. Mivel mindhármunkat más-más érdekelte a városból, szétváltunk, és csak este találkoztunk újra a vacsoránál. Én a CN tower-ben kezdtem a programot (video), amely két évvel ezelőttig a világ legmagasabb épülete volt (553 m). A kilátás ragyogó volt, a 2.5 milliós város egészét be lehetett látni. A legjobb, hogy az egyik részen üvegpadlót építettek be, és 350 méret magasan lehet az utca felett állni. Utána gyalogosan barangoltam keresztül-kasul a belvárosban, a jacht-kikötőtől kezdve a színház- és vígalmi-negyeden át az egyetemig minden fontosabb dolgot megnéztem. Ez is mutatja, hogy Toronto méretei ellenére nem annyira kultúrálsan pezsgő hely, bár ez talán általában véve igaz Kanadára. Este az egyetemi negyedben ettünk sushit, majd pedig a kínai részen boroztunk. Reggel otthagytam a két észtet a hostelben, és nekivágtam kanada útjainak, ők pedig napközben visszabuszoztak Buffalo-ba, majd repülővel Baltimore-ba.

************

Submitting to ICRA did not free much time for me, as I had to catch up with all my other stuff, and notably, prepare for the weekend trip to Canada. Regular schooltime started with seminar, labmeeting and free food events, but more importantly, my old and new Estonian friends (Maria and Marko) arrived on Thursday (thanks to the cheap tickets I wrote about before). They were coming from New York, and despite being pretty tired, I forced them to visit the lab, and next day the Inner Harbor. Friday, we had a long-planned picture viewing evening at Fran's, titled "Around the world and back". We all had amazing summer pictured from Hawaii to Czech republic. (My selection can be seen here.) Delicious food accompanied the evening; Tricia made tofu pie, Fran prepared bread pudding cake and I cooked goulash. After a few hours of sleeping we flown to Buffalo with Maria and Marko in the morning, and jumped into the huge street cruiser we were given, a Mercury Grand Marquis. Despite the low mpg we had a fun time with the car, and as Marko put it, "the big car, big excuse".
Naturally, our furst way lead to Niagara, the third biggest waterfall in the world (by volumen). The Niagara river flows from lake Erie to lake Ontario, and on the way, it drops almost 60 m from one granite plateau to the other. As there is limestone in between, the waterfall keeps moving, and most recently it took the famous horseshoe form (on the Canadian side). There is a smaller, but still amazing fall on the American side, where you can already get impressed by the immense power of the water. We took the Maid of the mist tour first, the boatride to the feet of the falls, where you get wet even under your raincoat. It was "so amazing" to step right next to the wind and rain of the fall, and to soak our stuff. I went even further and joined the Cave of wind tour, where you can stand almost under the Bride's veil fall, in storm-like conditions. Niagara is best seen from the Canadian side, so we just took the bridge (and a hundred more pictures). The horseshoe is always covered by the mist, but at least it generates beautiful rainbows all the time. We spent a short while in the Niagara casino (one of the huge buildings that distroys the view from the US side) until they turned on the colorful lighting on the falls.
We took off from Niagara to find some accommodation, heading towards the "Cat's miaow Motel" first in Missassouga. Where the GPS signed it, we only found an industrial park, so ended up in a classic Motel6. (As we got to know, the Cat's Miaow is really just for cats.) After a nice Canadian pencake and maple breakfast the "gang" drove to Toronto, the biggest city of Canada. We spread up to discover most of the city; I began with the world's second tallest building, the 553m CN tower that gave an amazing overview over the city and the lake Ontario. Later, I walked around the entire downtown from the yacht-harbor to the university district. We meet again for a good soushi dinner, took some wine in chinatown, and passed out in our hostel.
The next day we had to brake up, while I continued my roadtrip to the North-East, the Estonians travelled back to Baltimore, to continue their itenirary. Fun time for all!