2008. augusztus 15., péntek

San Francisco, a dombok városa // City of hills

Szerdán a kétemeletes CalTrain vitt be a City-be, ahogy a környéken emlegetik San Francisco-t. A város tervezői őrült módon ragaszkodtak a szögletes utcatervezéshez, egyáltalán nem vették figyelembe a domborzati viszonyokat, ezért elképesztően meredek utak vannak. A félsziget mikroklímája egészen különleges, a tenger felől folyamatosan hömpölyögnek a felhők, és a város fölött tudja csak a nap feloszlatani őket. Az időjárástól függően a nyugati kerületek esősek, ködösek, borúsak, míg a belső oldal napfényes. A tenger miatt 8-10 fokkal hidegebb van, mint az Öböl déli végén, és a ködszitálás ellen a kardigán mellett egy kabát sem árt még augusztusban sem. (Az éves átlagos hűmérsékletingadozás mindössze 8 fok.)
Az 1776-ben alapított spanyol San Francisco erőd és misszió köré épülő telepet, Yerba Buena-t, 1848-ban háborúban szerezték meg az amerikaiak Mexikótól. A helyet egy évvel később aranyláz tette naggyá, pillanatok alatt néhány százról 25.000-re nőtt a lakosok száma, ás átkeresztelték San Francisco-nak. A század végére a City híres lett viktoriánus házsorairól, kiváló művészeti központjairól, tömegközlekedéséről és luxusszállóiról. 1906-ban egy Richter skála szerinti 7,7-es erősségű földrengés és az azt követő tűzvész pusztította el, megölve 3000 embert és hajléktalanná téve 400.000-et. A becsült anyagi kár (mai áron) mintegy 6 milliárd dollár volt, az 1915-ös világkiállításra azonban már teljes fényében pompázott megint a város, és a romokkal feltöltött kikötői területen számos üzleti- és szórakoztató-központot hoztak létre.
Sétámat a kínai negyedben kezdtem, ami a legnagyobb az USA-ban. Nagyon élveztem, hogy mindenfélét ehettem a helyi pékségekben, amikről azt sem tudtam, hogy micsoda. Rögtön elmentem a város legismertebb irodaházához, a piramis alakú Transamerica Buildinghez (ami mint kiderült, nem látogatható). A portás már felkészült volt, és egyből a kezembe nyomott egy térképet, hogy mely toronyházakba lehet felmenni. Ez alapján utamat a Hyatt szálló felé folytattam, és a 36. elemeti bárból gyönyörködtem a kilátásban. Utána végigsétáltam az öböl mentén a hatalmas dokknál, egészen a szórakoztatónegyeddé fejlődött mólóig, a Pier 39, ahová 20 évvel ezelőtt pár oroszlánfóka fészkelte be magát, és azóta olyan jól érzik magukat, hogy mintegy 300 egyedes kolóniává szaporodtak. Hangosak, büdösek, de nagyon jó fejek, ahogy egymást lökdösik le a stégekről, mint a gyerekek a Balatonon. Innen már lehetett látni Alcatraz szigetét, sőt, a távolban a Golden Gate hidat is kicsit fátyolosan, ahogy úsznak át a szoroson a felhők. A börtönszigettúrára a jegyek már sajnos egy héttel előre elkeltek, így csak messzebbről szemlélhettem meg. Feljutottam viszont a második világháborús USS Pampanito (SS-383) tengeralattjáró fedélzetére, és végül a halászmóló nyüzsgésében elvegyülve élveztem a kilátást és a tenger illatát. A város (és Kalifornia állam) USA-hoz való csatlakozásának idejére nyúlik vissza a Boudin pékség története (1849), ahol a vidék hírességét, a sourdough (savanyútésztás) kenyeret készítik, sőt a látványpékségükben mindenféle tengeri állatot is gyúrnak belőle. Délután én is megízleltem egyik ínyencségüket, a sourdough cipóban felszolgált clam chowder hallevest. A jó kenyér is szerepet játszott abban, hogy sokan itt telepedtek le.
A csütörtöki napomat a város nevét is adó Assisi Szent Ferenc templomban kezdtem, amely anno a tűzvészt is átvészelte, majd felmásztam a város északi dombján (Telgraph hill) fekvő Coit toronyba. Innen aztán fantasztikus a panoráma minden irányba, eredetileg is kilátónak építették. Ha már Alcatraz szigetére nem sikerült eljutnom, két órás sétahajózásra mentem az öbölbe, ami alatt sok érdekességet megtudhattam a börtönről is. A Szikla becenevet nem véletlenül kapta, erdetileg tényleg csak egy csupasz kőrakás volt, a zord időjárás semmi élőlénynek nem adott esélyt. A hadsereg erődöt épített rá, de aztán hamarosan már csak fegyintézetnek használták. 1868-tól 1963-ig szolgált az ország legveszedelmesebb bűnözőinek rabhelyéül. Átlagosan 250-300 fegyencet tartottak itt, többek között Al Capone is töltött el benne néhány évet. A szigetről hivatalosan soha nem sikerült megszöknie senkinek, ám kísérletek bőven voltak, és öt elítéltet eltűntnek nyilvánítottak. Elég kicsi az esély, hogy élve kijutottak a parta az állandóan háborgú, hideg (nyáron is csak 10-12 fokos) és cápák (nagy fehér és leopárd) által is látogatott tengervízben. A hajóút legjobb része a Golden Gate alatt volt. A monumentális építmény egyszerűen lenyűgöző, kiskorom óta a kedvencem. A 2,7 kilométer hosszú híd 1937-ben készült el, összekötve a várost az északi Marin megyével. Ez volt az első híd, ahol biztonsági intézkedéseket vezettek be az építkezés során (védősisak, biztonságiháló, stb), de még így is 11-en vesztették életüket. A rendkívül fotogén híd karbantartásán és festésén egy 55 fős csapat dolgozik folyamatosan. Láttuk még messziről az Angel Island-et is, amely hasonlóan a new york-i Ellis Island-hez, egy időben a bevándorlók karanténjaként üzemelt. Főleg az ázsiai immigrációt igyekeztek visszafogni, néha embertelen módszerekkel.
Délután béreltem egy biciklit, és azzal kerekeztem körbe a városban, ami nem is volt annyira egyszerű feladat a domborzat miatt. Minden esetre feljutottam még a világ legmeredekebb utcájának kikiáltott Lombard street-en is, és végigkanyarogtam a híres szerpentinen. A kikötő végén szerényen meghúzódó Palace of Fine Arts egyike a város kiemelkedő emlékműveinek, az 1915-ös világkiállításra emelték, és szerencsére nem rombolták le utána. Este a Museum of Modern Art-ban egy kis kultúrát szívtam magamba, bár nem volt annyira izgalmas a gyűjteményük, leszámítva Lee Miller modell és riporter második világháborús képeit. Este még fényképeztem a Hyettből, meg a mólóról az öböl túlpartján fekvő Berkley és a City fényeit, majd hazatekertem/vonatoztam Los Altosba.
Az utolsó napomat is igyekeztem jól kihasználni, az impozáns városháza után (ahol egy csomó esküvőt láttam, de minden pár legalább félig ázsiai volt), a Castro negyedbe tekertem el, ami a melegek központja. Bár sokat a másságból nem látni napközben, azért találkoztam az utcán több homoszexuális párral is. San Francisco mindig is híres volt toleranciájáról és befogadó politikájáról. Pár hegyen áttekerve a Golden Gate parkhoz érkeztem. A new york-i Central Parknál is nagyobb zöld számos szépséget rejteget. Például itt található amerika legidősebb botanikus kertje, világhírű orchidea kiállítással és külön lepkeházzal. A park másik fontos épülete a de Young múzeum, amelyet csak néhány éve építettek újjá. Impresszív gyűjteményük van amerikai festményekből és mindenféle szobrokból az egész világból. Legizgalmasabb Dale Chichuly üvegművész időszakos kiállítása volt, aki a muranói üveggyárban kitanult fortélyokat fejlesztette tovább, elképesztő színes alkotásokat hozva létre. A park a város nyugati oldalán fekszik, így az időjárása is vacakabb. A múzeum tornyából például alig lehetett látni. Átkerekeztem pár magaslattal arrébb, és leereszkedtem a Kínai öbölbe. Szerencsémre az idő kicsit kitusztult, így teljes pompájában szemlélhettem a Golden Gate-et. Felküzdöttem magam a kilátóba, és oda-vissza át a hídon. Nagy élmény volt, különösen hogy a szél majd lefújt a bicikliről. (Alant közben a kite-szörfösök száguldoztak nagy boldogan.) Utána lementem még a híd lábánál álló Fort Point erődhöz, majd visszavittem a biciklit. Hiába próbáltam egyet utazni a híres drótköteles villamoson, be kellett érnem, hogy végigsétáltam a vonalán, mert bő órás sor állt hozzá mindkét végállomáson. Bár messze nem sikerült mindent megnéznem a városból, három napig nagyon élveztem különleges hangulatát, sokszínűségét. Ha az időjárása kicsit barátságosabb lenne, szívesen laknék itt.
************
I only had a short three days to discover the colorful, alternative, acceptant and refuge City by the Bay, San Francisco. In 1776 only a Spanish fortress and a Mission was founded here, and the population of the nearby city, Yerba Buena, was still under a thousand during the reign of the Mexicans till 1848. Then, within a year, the census counted 25,000 people, due to the gold found nearby and a new name was given, San Francisco. The old city grew and become prosperous, but a heavy earthquake and the resulted fire destroyed it all in 1906. During the rebuilding they still insisted on the squared street map, that creates insanely steep roads in the hilly downtown.
The micro-climate of the City is weird. While you are thankful to the fog coming from the see for feeding the coastal forests and the redwoods, somehow it's not that nice within the city. Even in August, the average high temperature is around 70F (20C). In addition a strong wind blows all day long, so I needed a sweater and an extra coat while biking. On the Bay side of the downtown, the climate is a lot nicer, you can see the sun a lot more often.
Based on my experience, I just try to give hint what are the best things and places in the City:

Nincsenek megjegyzések: