Chi-ca-go // And all that jazz...

Chicago-t mindenki úgy ismeri, a “szeles város”, azt azonban már kevesebben tudják, hogy ezt a becenevet eredetileg nem időjárása, hanem az 1893-as világkiállításért Washingtonban terjengős szónoklatokkal lobbizó szenátorai miatt kapta. A város igazi építészeti különlegesség. 1871-ben itt is annak rendje és módja szerint volt egy nagy tűzvész, ami két épület kivételével teljesen leradírozta a házakat (300.000 embert téve földönfutóvá), de így új, szervezett alapokon kezdhettek hozzá az építkezésnek. Ebből az időből származik a város jelmondata is “we will”, azaz “megcsináljuk”. William LeBaron Jenney nevéhez fűződik az első felhőkarcoló 1885-ből, mivel ő találta ki és fejlesztette tovább a váz-rendszerű építkezést, azaz hogy az épületek statikailag egy acélvázon nyugodnak, és nem a falak tartják a súlyt. A mai napig Chicago ad otthont a világ számos rekord magasságú épületének. Az 1974-ben elkészült Sears Tower a maga 442 méterével 2007-ig a világ legmagasabb toronyháza volt (akkor érte el a szintjét a Dubai-ban épülő Burj Dubai). Jelenleg a Michigan tó partján a Chicago Spire toronyház épül, amely 2012-es tervezett átadásakor a világ harmadik legnagyobb felhőkarcolója lesz 610 méteres magasságával. Chicago emellett híres a Jazz-ről, múzeumairól, al Capone-ról és arról, hogy az USA egyik legélhetőbb városa. (Nálam a második helyen szerepel Boston után.) A belváros végighúzódik a Michigen tó mentén, és egy hatalmas park (Grant park) frissíti levegőjét, ezáltal nem olyan nyomasztóak a felhőkarcolók, mint New Yorkban. Ezen túl a Chicago folyó és több ága is feldobja a városképet. Az utcai autóforgalom sokkal kisebb, mint más városokban, ugyanis az összes nagyobb út a föld alatt fut, átszelve a belvárost. Ezen kívül a belvárosban a metrók egy szinttel a föld fölött mennek.

Amikor szombat délelőtt megérkeztem, zuhogó eső fogadott, és felhőkbe burkolódzott a Sears Tower is. Miután leraktam a csomagomat a hatalmas chicago-i Hi-Hostelben, nekivágtam esernyőm alatt a városnak. Elsőként kisétáltam a Michigan tó partjára, és fényképezkedtem a város talán legismertebb látképével, a Grant park közepén lévő Buckingham szökőkúttal, amely a világ legnagyobbjai közé tartozik 5,7 millió literes medencéjével és a másodpercenként 880 litert akár 50 méter magasra fellövő pumpáival. Utamat a világhírű Field museum felé folytattam. Itt látható Sue, a világ legnagyobb, legépebb T-rex csontváza, és a fantasztikus őslénytani kiállítás mellett az amerikai népeket bemutató tárlat és az általános állat- és növénytani részleg is nagyon tetszetős volt. Időközben elállt az eső, és kirajzolódtak a Grant parkot övező hatalmas felhőkarcolók, Chicago első számú látványosságai. Meglátogattam a park északi csücskét magába foglaló Millenium parkot, ahol egy vadvirágos kert és egy hatalmas koncert tér mellett interaktív szökőkút is helyet kapott, valamint 2004 óta a Cloud Gate szobor, amit a köznyelv csak Bab-nak hív. Elképesztően jó fénykép téma, és szerencsére volt alkalmam megtekinteni napsütésben, naplementében és éjszaka is. Illinois állam fennállásának 200 éves évfordulója alkalmából borkóstolót rendeztek a környék legjobb boraiból. (Azt hiszem, importra szorulnának bor ügyileg.) Végigjártam a kukorica-labirintsukat, és belehallgattam egy-két utcai koncertbe. Chicago híres a színielőadásairól is, a State street a new york-i Broadway-hoz hasonlóan tele van színházakkal. Helyi találmány a a hagymás, zöldséges hot dog, valamint a deep dish (vastagtésztás) pizza, és a népszerűbb olasz éttermek előtt este kígyózik a sor.

A város folyamatosan épül: ahol a 2004-es Lonely Planet szerint parknak kellene lennie, már csak lakótömböket találtam. Végigsétáltam a város Váci utcáján, az un. Magnificent Mile-on, és a naplementét a John Hancock Tower tetejéről néztem. Ez az 1969-es toronyház csak az 5. legmagasabb a városban, de így is nagyobb, mint az Eiffel torony. Egyszerűen elképesztő. A 94. emeleti kilátóból minden irányba remek panoráma nyílik, különösen feltűnő innen, hogy a többi toronyház milyen elképesztően magas. Az estémet a Buckingham szökőkút látványos fény- és hangjátékánál zártam.
Másnap korán keltem, és a Sears Tower lábánál kezdtem a napot, majd végigsétáltam a Chicago folyó mentén (ha már a méregdrága hajós idegenvezetést kihagytam). Megnéztem a Cultural Centert, ahol a világ legnagyobb Tiffany üvegkupolája díszíti az egyik átriumot, valamit egy érdekes Marilyn Monroe-s és egy ortopédiai művészeti kiállítás is volt. Kisétáltam a tópartra, és a yachtkikötő mentén el a város egyik szabadidő-központjához, a Navy Pier-hez. A bő kilóméter hosszú móló eredetileg a haditengerészet kikötője volt, majd átépítették, és 1990-től szórakoztató és turisztikai központként üzemel, remek kilátással a városra. Felültem az itt található Ferris wheel óriáskerékre is, amelynek 80 méter magas eredetijét az 1893-as világkiállításra építették, hogy valami kilátóval előrukkoljanak ők is az Eiffel torony után. A napomat a világhírű Art Institute (épp le nem zárt) részének megtekintésével töltöttem, majd még egy nagyot sétáltam a Michigan avenue-n. Gond nélkül kitaláltam a reptérre, és útközben összefutottam a metrón egy észt sráccal, aki éppen keresztül-kasul járta Amerikát, és kiderült, hogy van közös tallinni ismerősünk. Kicsi a világ! Az esti United géppel kellett volna visszarepülnöm Baltimore-ba, ám már a kiérkezéskor volt másfél óra késésünk. (Később kiderült, hogy a repülőnket elküldték egy ledöglött gép helyett mentesítőként.) Miután a nekünk rendelt gép Bostonból nem tudott felszállni a rossz idő miatt, 10-kor már három órás késésnél tartottunk. Végül fél 12-kor törölték az esti 9-es járatot, mert rájöttek, hogy elfelejtettek pilótát szerezni a géphez. Mire elintézték a reggeli gépre való átcheckkolást meg a szállást, már csak röpke két órányi alvásra maradt időm, és végül reggel 9-re érkeztem meg Baltimor-ba éjfél helyett.
A hét további része különösebb esemény nélkül telt, igyekeztem visszazökkenni a munkába, mert vészesen közelednek az aktuális határidők.

*********************

Chicago is primarily famous for the jazz, the deep dish pizza, the gangstereous past and the huge buildings. It is also considered to be one of the most livable places in the US. The city’s modern history began after the Great Fire of 1871 (which only left two buildings standing). Soon after, William LeBaron Jenney invented the metal frame-based construction structure, where the steel holds the weight, and this opened the way for the construction of higher and higher buildings. Chicago has always been home of the tallest towers. Until 2007, the 442 meters Sears Tower was the tallest in the world (now it’s the Burj Dubai). And the Chicago Spire in already under construction on the Michigan lakefront, that will be the third tallest in 2012 with 610 meters above ground.
Chicago’s best place is the downtown, as the huge Grant park dominates it. It gives place to the Buckingham fountain (with light and music show every night), the famous Shedd aquarium, the Field museum with its excellent prehistoric collection, featuring Sue, the world’s biggest and most complete T-rex skeleton, the Art Institute, and many other nice places. The northern corner of the green is the Millennium park, containing a huge open-air concert area and the fantastic Bean (Cloud Gate in its original name), providing endless photo options. Next to the park, the Cultural center is remarkable with the biggest Tiffany glass dome in the world and the State street housing all the theaters. Up to the North, the Chicago river flows around the downtown area, with hundreds of architectural cruisers full of tourists. The Michigan avenue is called the Magnificent mile here, homing all the luxurious and super-expensive brands, and some good Italian restaurants. The furthest I got was the John Hancock Tower that has the highest open observation deck in the world (on the 94th floor). Though it’s only the fifth highest skyscraper in town, already taller than the Eiffel tower. The other day, I walked to the Navy Pier, one of the busiest areas during a weekend. Originally, it was a navy dockyard, but at the end of the 90s they renewed it and become a major attraction with cinemas, museums, concert halls, restaurants, funfair on the roof (with Ferris wheel) and a great view over the skyline in general. During the summer, Chicago is such a perfect place, to bad they have very though winters. The city is growing and renewing dynamically, and they are candidates for the 2016 Olympic games.
The only negative happening throughout my trip was the way back. United messed up with the evening planes, and bad weather also caused some troubles, so after being pushed back by many hours, our flight got canceled. I had a rough night sleeping only two hours, but finally managed to get to Baltimore with the first plane in the morning.