2011. április 30., szombat

Idézet // Quote for the week

„A haladás titka, hogy el kell indulni."
/Mark Twain/
***********

“If at first, the idea is not absurd, then there is no hope for it. Innovation is not the product of logical thought, although the result is tied to logical structure.”
/Albert Einstein/

2011. április 26., kedd

Innovact fórum // Reims&Paris

A program szokás szerint sűrű maradt, így következő héten már repültem is egy rövid látogatásra Franciaországba. Az utazás célja Reims volt, ahol a 17. Innovact Európai Innovációs Fórumot rendezték. Ennek keretein belül a Campus Award innovációs verseny döntőjében vettünk részt a kéz-fertőtlenítős projektünkkel. (Erről még majd fogok írni.) Nagy örömömre volt egy srác Sopronból és még egy BME-s csapat, akikkel együtt voltam nagyjából végig. Este érkeztünk Párizsba (ők eggyel későbbi géppel), és egy klasszikus párizsi bérház padlásán szálltunk meg, majd másnap reggel egy rövid TGV-s út után érkeztünk Reimsbe.
    Reims nagyon kedves kis város. Leghíresebb látnivalója a katedrális (a 12. századból), amely szépségében vetekszik a Notre Dame-mal. Sajnos nem jutottunk be a sűrű programunk miatt, de legalább kívülről alaposan megcsodáltunk nappali és esti fényben is. Az Innovact fórum a Kongresszusi Központban volt, ahol több tucatnyi kiállító (több magyar cég és egyesület) mellett a döntős projektnek is jutott egy-egy asztal. A szakmai program két napos volt, első nap a 16 tagú szakmai zsűri felkeresett minden ifjú kiállítót, hogy saját maguk győződjenek meg a legjobb 16 projekt eredményeiről, amiket előzetesen 160 jelentkező közül választottak ki. Meglátogatott minket a párizsi magyar nagykövet, illetve több céges érdeklődő is volt, akik igyekeztek felderíteni a nagyobb potenciállal kecsegtető munkákat. Az este kellemes borozgatással telt a diákszálláson, ahol szobát kaptunk. Másnap délután az esélytelenek nyugalmával ültem be az eredményhirdetésre, ahol nagy meglepetésre minket hirdettek ki győztesnek. Nyertünk egy szép kis díjat, pénzt (amiből telik a további fejlesztésekre) és egy számítógépet, no meg életemben először mondhattam díjátvevő beszédet. Elég random volt (köszönhetően az ebédhez elfogyasztott kellemes bornak is), de a többiek szerint hatásos. Állófogadással ért véget a program, ahol minden fontos emberrel koccinthattunk egyet, aztán összeszedtük a csomagjainkat, és visszavonatoztunk Párizsba. Pizzázással és némi tequilával ünnepeltünk a srácokkal.
Másnap reggel összeszedtük magunkat, és elindultunk felderíteni a várost. Párizst lehetetlen megnézni, még hetek alatt is csak egy kis része járható be, így egy nap alatt inkább csak a hangulatát akartuk átérezni, és elindultunk a Saint-Michel negyedből a Notre Dame felé (a harangtoronyba nem jutottunk fel a nagy sor miatt), majd a Hotel de Ville, a Forum des Halles és a Louvre következett. Két srác még nem volt a Louvre-ban, így ők azt választották, ketten pedig inkább az Orangerie-t néztük meg. (Sok éven keresztül zárva volt felújítás miatt.) Itt kerültek először kiállításra Monet Tavirózsái, és anno maga tervezte meg a kiállítóteret, hogy minél jobban érvényesülhessenek a festményei. Az alagsorban változatos gyűjtemény található a 20. század legnagyobbjaitól. Sétánkat az Eiffel toronynál fejeztük be, majd másfél óra eltéréssel hazarepültünk.
**********
 
Highlights of my short French trip:

2011. április 24., vasárnap

Idézet // Quote for the week

„Ne arra menj, amerre az ösvény vezet. Helyette menj arra, merre nincs út, és hagyj magad mögött egy ösvényt."
/Ralph Waldo Emerson/
********
"The reasonable man adapts himself to the world; the unreasonable one persists in trying to adapt the world to himself. Therefore, all progress depends on the unreasonable man."
/George Bernard Shaw/

2011. április 23., szombat

Qatari körök // Qatar rounds

Mivel Qatar Aiways-zel repültem, és át kellett szállnunk Doha-ban, kézenfekvő volt pár napra megszakítani az utazást, és körülnézni egy igazi olaj-emírségben. Hamarosan kiderült azonban, hogy ez nem ilyen triviális: elfelejtették revideálni a vízumpolitikájukat az elmúlt 10 évben, ennek megfelelően (a nyugat-európaiakkal ellentétben) a magyarok csak vízummal utazhatnak be, amit viszont egyénileg nem lehet megszerezni, csak egy kinti fogadó fél által. Ez praktikusan azt jelenti, hogy egy hotel (ha már foglalt az ember szobát) busás összeg ellenében hajlandó elintézni. Nekem végül is erre nem volt szükségem, mert a látogatás szakmai célja, a helyi robotsebészeti központ felkeresése volt, és ők intézték a vízumot.
Az emír felesége álmodta meg a robotsebészeti központot, és ennek megfelelően pár év alatt mindent el is rendeztek körülötte. A sivatag közepén gombamód nőtt ki a földből a Qatar Science and Technology Park (QSTP), amely magában foglal több céget, kutatóintézetet és egyetemi tanszéket is. Ezen belül kapott helyet a 2009-ben alapított Qatar Robotic Surgery Center (QRSC). (Bővebben a sebészrobotikai központról a SurgRob-on fogok írni hamarosan.) Mivel az osztrák ACMIT központ is kezdeményezett már tárgyalásokat a qatar-iakkal, így amellett, hogy tudományos előadást tartottam, meg körülnéztem, őket is tudtam képviselni a megbeszéléseken hétfőn és kedden. Ha jól mennek a dolgok, akkor a QRSC is bekapcsolódik a modern orvosi technikák oktatását és fejlesztését előremozdító nagy kutatási projektünkbe.
Qatar fővárosa Doha, amely egymillió lakosnak (az ország népességének 80%-a) otthona. Két részre tagolódik: az öböl déli oldalán fekszik az emír palotája, a Souq Waqid (központi bazár), a legtöbb múzeumuk és jó pár közigazgatási épület. Az átellenső oldalon terjeszkedik a modern üzleti negyed, amely látványában leginkább valami amerikai nagyvárosra emlékeztet, és folyamatosan húzzák fel az újabb és újabb felhőkarcolókat.
Meg kell hagyni, impresszív látvány volt a felkelő nap fényében a skyline, és két kört is mentem a bérelt kis Hondámmal, hogy megnézzem. Szállásom az óváros szélén volt, Doha egyik legolcsóbb hotelje (ami még így is sokba került), kicsi, büdös szobával egy egyszerűbb környéken, ahol a munka nélküli „munkások” egész nap az utcán ácsorognak.
Első nap délután meglátogattam az öbölparton álló Iszlám Művészeti Múzeumot, amelyet 2008-ban adtak át, és építészete legalább olyan látványos, mint a benne lévő kiállítási darabok: főként értékes Korán kötetek, szakrális tárgyak. A lemenő nap fényében vidáman fényképezgettem, majd elkészítettem a kötelező éjszakai felvételeimet is.
Másnap reggel a Nemzeti Múzeumot szerettem volna megnézni, de azt éppen alaposan átépítik, így elkocsikáztam új büszekségükhöz – a Pearl-höz – a tengerre épített városrészhez. Még nincs teljesen kész, de látszik, hogy számolatlanul költötték rá a pénzt. Nem is tudom, hogy fog nekik a közeljövőben megtérülni a luxuslakásokat, házakat, szállodákat tucatjával tartalmazó beruházás egyhamar, mert jelenleg kong az ürességtől. Igaz ez Doha többi részére is: jól látszik, hogy az infrastruktúrát megteremtették, hiszen pénzük van, de nincs elég emberük, hogy megtöltsék élettel. Ennek megfelelően rengeteg tehetséges külföldit várnának ide, például a QRSC-t vezetőket is Belgiumból és Angliából csábították ide. A kutatásokat vezető Juliennel (két éve végzett az Imperial College-en) elmentünk a bazársorra vacsorázni valami helyit (és nem az iráni étteremben) miután letudtuk a megbeszéléseket. Este elvitt a La Cigale hotel elképesztően puccos tetőteraszára sörözni (ami fájdalmasan drága volt), és közben sokat mesélt az itteni életről. Még nem győzött meg róla, hogy ott lenne a helyem, neki arab származása ellenére is nehéz beilleszkednie. (A qatari kultúráról még külön fogok írni.)
Szerda reggel egész korán indultam, szépen átrepültünk az egész város felett (értelemszerűen nem voltak felhők), aztán jött Bahrein, Kuwait, Bagdad, a török kaukázus, egy bukaresti technikai megálló, és már itthon is voltunk. Szép, nagy utazás volt…
**********

Qatar was a weird experience. You could definitely feel the wealth and richness of the state and the few, while seeing a different life for the ordinary. One thing is for sure: never seen gas for this cheap

2011. április 6., szerda

Idézet // Quote for the week

„A Világ egy nagy könyv. Akik nem utaznak, csak egy lapját látják.”
/Szent Augusztin/
*********

"Surgery is a side-effect of therapy."
/G. M. Guiraudon/

2011. április 2., szombat

Esős Bali // Bali in rain

A Bali kirándulást rég kifundáltam már, és a vendéglátóinknak sem volt ellene kifogása, hogy ott töltsünk egy hosszú hétvégét. Attila is velünk tartott, sőt, másnap délután csatlakozott hozzánk Eszter is, akivel korábban voltam kinn Szingapúrban, és szintén nyert csapatával a GSP pályázaton, majd maradt 1-2 hónapot utazgatni.
Bali az európaiaknak egy nászutazós, álomcélpont, a „földi paradicsom” – mondják, de saját élményeink alapján nem egészen ez szűrődött le. Inkább egy álmos (főleg az esős évszakban), szegény indonéz sziget, amely próbálja magát felhúzni a beáramló külföldi emberek pénzéből.
Késő este szálltunk le, és már a reptéren várt minket a bérelt autónk, egy szép nagy ezüst Toyota városi terepjáró, ami nagyon jó útitársunk lett, és jól megvédett minket a kaotikus forgalomban. Négy napot bal oldalon vezettem (Attilával váltva néha), és hallatlan intenzív élmény volt, tekintve, hogy mindenhol robogósok cikáznak, a sávokat csak dísznek tekintik még a teherautók is, és az index helyett a dudát nyomkodják. Második nap végére viszont már egész jól belejöttem, és helyenként élveztem a kaotikus közlekedést (amit végül egy karc nélkül megúsztunk).
A szállásunkat megtalálni Sanur beach-en viszont nem volt egyszerű (2+ óra bolyongás). Nem készültünk fel rendesen térképekkel, helyben meg nem sok minden volt kiírva, senki nem tudott útbaigazítást adni, és a házszámozások sem stimmeltek. Mivel autóstérképet nem sikerült később sem szereznünk, képekként lementegetett Google maps-ek és reklámprospektusok alapján tájékozódtunk, ami általában addig működött, amíg egyszer rá nem fordultunk a rossz útra. (Útjelző táblákat még véletlenül sem használnak.)
A sziget elég nagy, majdnem akkora, mint Pest megye, és laknak rajta 3.5 millióan, ennek megfelelően sűrűn vannak a települések, és gyatrák az utak. A sziget közepén 3000 méter magas vulkán emelkedik, így szerpentinből sincs hiány, és míg ragyogó napsütés és 35 fok van a vízparton, pár tíz kilométerrel arrébb a hágón már csak 15 fok és köd.
Bali legszebb látványosságai a pálmafás tengerpartok, amik közül különösen a Balangan beach tetszett lábon álló házaival. Sokkal szebb és romantikusabb volt, mint az első számúnak kikiáltott Jimbaran beach (ahol különben egy nagyon kellemes halvacsorát költöttünk el a parton, miközben vártuk Japán felől a cunamit, amely végül Balira már csak alig észlelhető árként jutott el.) Másik látványosság a vulkánok. Szerényen csak az 1700 méter magas Batur hegyre akartunk felmászni, de ebben is megakadályozott a helyiekből álló idegenvezető-maffia, akik csak borsos díj megfizetése mellett hajlandók felengedni a külföldieket, és a történetek szerint esetenként elbánnak a lent hagyott autókkal is (emiatt kihagytuk a mászást). Különösen tetszetősek voltak a lépcsőzetesen kialakított rízsföldek, amelyek élénkzöld színben, naptárba illően pompáztak helyenként. Persze mindez csak akkor ilyen, ha épp nem szakad az eső, ahogy általában az esős évszakban szokott napi sok órán át.
Nekem nagyon tetszettek a Bali hinduizmus változatos templomai (teljesen szokatlan istenségeikkel), amelyek közül kiemelkedik a mini szigetre épített Tanah Lot és a Pura Batur. Két fő templomukat is hiába kerestük a térkép és táblák híján csak kisebb szentélyeket találtunk meg. Sőt, egyik alkalommal egy szellemvárosba keveredtünk sötétedés után, elég nyomasztó élmény volt. Jártunk viszont egy teknősmenedékhelyen és számos autentikus piacon, ittunk sok helyi sört, helyi kávét, fürödtünk kis és nagy hullámokban, ettünk mindenféle jót, haltól kókuszdión át sült fagyiig. Kedd reggel repültünk vissza Szingapúrba, hogy befejezzük a munkánkat.    
*********
 
Bali is considered a dream destination for Europeans, but having visiting it in the rainy season left us less pleased. Highlights included: