2012. augusztus 22., szerda

Idézet // Quote for the week

„Aki nem hisz a csodákban, az nem realista…”
/André Kostolany/
**********

"Choose a job you love, and you will never have to work a day in your life."
/Confucius/

Kedvenc ferrátáim // Best of the klettersteigs

A hétvégén eljött a várva-várt via ferrátázás. Nórival ezt már nyár eleje óta terveztük, amikor kiderült, hogy ő Innsbruckban székel, és hogy megszerette a klettersteiget. Gondoltam, lehetünk bevállalósak, és kinéztem egy ütős utat szombat délutánra és vasárnapra is. Közben bejelentkezett Kristóf (EESTEC-es haverom) Erlangenből, hogy egy barátnőjvel együtt szívesen csatlakozna. Mivel péntek este még HP 30. szülinapját ünnepeltük, szombaton 6-kor indultam kocsival, 7:15-kor felszedtem Gyöngyit Győrben, 11:30-kor Nórit a Mondsee-nél, elautóztunk a salzkammergut-i tavak másik végébe, és 1-kor megkezdtük a mászást. (Kristóf a dugók miatt csak később ért utól minket.) A Postalmklamm steig egy patak szurdokán halad végig, helyenként 20 méteres mélység fölött, végig bevert fém rudakkal és láncokkal. Nagyon látványos és élvezetes volt, főleg, hogy helyenként át kellett lendülni az egyik oldalról a másikra, vagy ingó fa-hidakon átkelni. A steig második vele egy sziklafalban vezetett fölfelé, egyre szebb kilátást nyújtva a környező hegyekre. A fal alján pár éve nyitottak egy extrém E/F-es szakaszt (tulajdonképpen ezért jöttünk ide), amit Kristóffal sikeresen abszolváltunk. A fal tetején pezsgővel és csokival ünnepeltünk. Kicsit esett az eső, emiatt elég vizes volt minden, de gond nélkül visszaértünk a kocsihoz, és átvezettünk Kaprunba, ahol a szállásunk volt. (Persze, mire megérkeztünk, már rég zárva volt a recepció, de rendesek voltak, és otthagyták nekünk a kulcsot egy levéllel.) Este még benéztünk a faluba, ahol épp nagy mulatság volt, ettünk sültkolbászt, ittunk sört, bár táncra nem perdültünk, remekül szórakoztunk.
Másnap reggel Kristóf hamarabb távozott, mert raftingolni ment kollégákkal, mi viszont átautóztunk a szomszéd völgybe, és egy remek kávé után fellifteztünk 2300 méterre, a Weisssee-hez. A tó egészen elképesztő volt, igazi alpesi táj közepén egy kristálytiszta tengerszem, mögöttünk a Grossglocknerrel, Ausztria legmagasabb csúcsával. Miután kiugráltuk és kifényképeztük magunkat, elsétáltunk a tó hátsó oldalán lévő klettersteig-hez, amely egy gleccserpatakon való át-flyingfox-ozással kezdődött. A beszállónál elég sokat kellett várnunk, míg egy csoport előttünk átküzdötte magát az első nehéz szakaszon, és aztán mi is nekiállhattunk a víz fölötti falon való mászásnak. Az útnak voltak kifejezetten nehéz részei, de így is nagyon élveztük. Egyedüli problémát a rövid E-s szakasz jelentette a végén, ahol egy létráról kellett egy negatív falba kimászni áthajlásban. De mindkét lány ügyes volt, együtt megoldottuk a problémát, és a tetőről gyönyörű kilátás nyílt a gleccserre, a tóra, meg az egész környékre. Gyakorlatilag már csak mi voltunk a hegyen, eddigre a lift sem üzemelt, így el kellett kezdenünk kapkodni a lábunkat, ha időben le akartunk még érni a hegyről (1400 méter szint ereszkedéssel), hogy Nóri visszajusson Innsbruckba a másnap reggeli meetingjére, Gyöngyi pedig Szombathelyre, megkezdeni a 24 órás ügyeletét. Végül úgy sikerült ez a mutatvány, hogy Kitzbüchelig elvittük Nórit (ott értük utol a vonatát), Gyöngyi meg Bécsújhelyen aludt, és a reggel 7 órás vonathoz átvittem Sopronba. Értelemszerűen friss és üde voltam egész nap a munkában, de bőven megérte, nagyon jó kis hétvége volt. Mintegy befejezésül, Gyöngyivel kedden még találkoztunk Sopronban, ahol megmutatta nekem a helyi mászófalat, és az ottani csapatot.

********
We had a wonderful weekend klettersteiging the most beautiful routes in  the Alps. First, we did Postalmklamm steig, a deep river gorge, with waterfalls, suspension bridges and a cute (lethal) E/F overhang section, then hiked/lifted up to Weisssee, where we toured the majestic Kristalsteig (crawling through the E section), over the water and with a great view to Grossglockner and all the surrounding 3000+ peaks and glaciers. The team was excellent, I just met Gyöngyi from Szombathely, picking her up at Győr, 7am, then Nóri at Mondsee, arriving from Innsbruck and finally, Kristóf joined us, driving down from Erlangen. The way back was equally complex: Kristóf left us Sunday morning, and after having run down 1400 m elevation, we intercepted Nóri's train in Kitzbüchel, drove a mere 5 hours to Wiener NEustadt, slept for 2 hours, then delivered Gyöngyi to Sopron trainstation! Such a perfect weekend… 

2012. augusztus 19., vasárnap

2012. augusztus 12., vasárnap

Idézet // Quote for the week

"Abból a tényből, hogy magam sem látom tisztán festményeim értelmét, nem következik, hogy nincs értelmük." 
/Dali/
*********

“Those who have the privilege to know have the duty to act.”
/ Albert Einstein/

2012. augusztus 7., kedd

Schneeberg tetején // Schneeberg--check


Mióta legelőször megláttam a Schneeberget, fel akartam rá menni, de annyi minden egyéb program volt, máskor az időjárás szólt közbe, hogy végül csak július utolsó hétvégéjén tudtunk menni. Marc kollégám szintén sportos srác, így ketten is nagy örömmel vágtunk neki az útnak. Én vasárnap, a kora reggeli vonattal érkeztem (szombatig még amerikai tárgyalópartnerek voltak nálunk), az állomáson Marc felszedett, és egyből a hegy hátához autóztunk, ahol a technikailag nehezebb utak vannak. 1600 méter szintkülönbséget toltunk le vidám szűk 3 óra alatt, útbaejtve egy rövid C klettersteiget is egy oldalsó csúcsra. Sajnos, mire felértünk a 2076 méteres tetőre, már egy felhő ránkakaszkodott, így még a menedékházat is alig találtuk meg. Kis evés-ivás után pedig olyan viharos szél és zuhé lett, hogy még egy órát nem mozdultunk ki a házból. Végül rávettük magunkat, és bár az esőkabátunk nem sokat számított, nekivágtunk a lefele útnak. Szerencsére félút táján elkezdett felszakadozni a felhőzet, és végül még a nap is kisütött, így egész kellemesre fordult a túra. Sok ember már nem volt fenn a hegyen, de egy zergét azért láttunk. Lefelé megtaláltuk a szurdokot, ahol eredetileg felfelé szerettünk volna jönni, így mindenféle létrás, láncos, vasalt úton jutottunk vissza a lenti vendégházig.
Másnap megint Anettáékkal sétáltunk, és ezúttal náluk kötöttünk ki egy remek házi készítésű sajttortára.
Következő hétvégén remek Clariton-os team buildinget tartottunk Aranyhegyen, egy kis kirándulással egybekötve. (Csak a Nagy Kevélyig mentünk, meg a pincébe…)


**********
Hiking Schneeberg was fun, but not for the ordinary. We have been planning it for long, but even this time, only Marc made it to the appointment. The weather forecast was not terrific, but the sun was out in the morning, and we wanted to do the hike anyway. We drove to the back of the hill, where the harder routes are. Picked a climb that was supposed to include a lot of ladders, chains and easy klettersteigs, but we missed the trailhead and only made it to the gorge on the way down. Either way, we found a small cliff halfway up with a 50 m section of C ferrata. Was fun to do that! By the time we got the top (~3 hours), a big cloud covered the 2076m peak, and we could not enjoy the view. Even worth, the weather turned stormy while we were having a beer in the hütte, forcing us to take an extra nap, until we had had enough, and started our descent despite the desperate conditions. Luckily, half way down, the sky started to clear up, and we could dry. It was great fun! 

2012. augusztus 5., vasárnap

Idézet // Quote for the week

„Csak egy jó emberből lehet jó orvos.”
/Hermann Nothnagel, 1882/
*********

"The best interest of the patient is the only interest to consider."
/W. J. Mayo, 1910/

2012. július 28., szombat

Egy sima, egy fordított... // Week in, week out

Az elmúlt két hét a korábbiakhoz képest egészen nyugisan, békésen telt. Jutott időm otthon a barátokra, családra, bulira, munkára egyaránt. Kétszer két napot töltöttem kinn, mivel most épp nincs szállásom, így átmenetileg csak szállodákban húzom meg magam, amíg nem találok rendes helyet. Megnéztük, hogyan kerekedik Anetta hasa, meg hogy milyen félős a fehér-egerük a terráriumon kívül. Mostanában a naplementék és a napfelkelték is nagyon szépek. (Előbbit Kapuvár környékén szoktam nézni, utóbbit Kelenföldön.) Itthon közben az IEEE POCO konferencia volt, azaz a konferenciaszervezők éves konferenciája. Ezen nagy örömmel vettem részt, mert amellett, hogy az egész IEEE felső vezetés itt volt Budapesten, ha valaha nagy IEEE konferenciát fogok szervezni (és miért is ne akarnék?) akkor legalább egyszer el kell látogatni erre az eseményre. No meg az Intercontinentálban és a Cyranoban kényeztettek minket legjobb ételeikkel-italaikkal. Emmáék hazajöttek a keresztelőre, és ennek kapcsán szépen összegyűlt a család apraja-nagyja. Egyik este Sanyival Várkert nézőbe mentünk. A hírek szerint már csak pár évtized, és újra használható lesz (valamire) a Várkert Bazár.
********
The past two weeks were quite calm and relaxed, especially compared to the previous months. I took some time to have fun with family and friends, while also working here and there. The two ACMIT visits were fine and nice, but now I have to find a new place for myself, since Altabachgasse is gone, and now I can only stay in some hotels. In the mean while, we had the annual IEEE POCO meeting in Budapest, the conference of the conference organizers. (With all the IEEE top officers and some good food.) One evening, we went for a nice walk in the Castle with Sanyi, just enriching the My Budapest folder with some nice shots

2012. július 24., kedd

2012. július 20., péntek

Idézet // Quote for the week

„Ahhoz, hogy szabadok legyünk, nem elég lerázni a láncainkat, olyan módon kell élnünk, hogy másokat is hozzásegítsünk szabadságuk elnyeréséhez.”
 /Nelson Mandela/
 *********

 "The 21st century is a terrible time to be a control freak." 
 /Alec Ross, senior advisor for innovation to Hillary Clinton/

2012. július 15., vasárnap

Viva Espana!

Elég sűrűn váltották egymást a jó programok: következett a SCATh wokshop Madridban. A SCATh egy FP7 projekt, ami keretein belül évente rendeznek egy szakmai találkozót, és tavaly csak azért mentem el rá, mert a szomszédban volt, Graz-ban. (Idén meg pont azért, mert Madridban...) Közben az is kiderült, hogy ez egy nagyon rendes csapat, szakmailag erősen kapcsolódunk, így több kulcs emberrel voltam tavaly októberben Taiwanon és januárban is meglátogattam őket Lövenben.
Soha nem voltam még Madridban, de anyuék tavaszi útibeszámolója nagyon felkeltette a kíváncsiságomat. Madrid az ország geometriai közepén fekszik, és 1561-ben lett főváros (akkoriban csak egy kicsi, 30.000-es település volt.) Legtöbb építészeti műemlékét V. Fülöpnek és III. Károlynak köszönheti, de 1936-39 között hatalmas károkat szenvedett a spanyol polgárháború alatt. Ma mintegy 3,5 millióan lakják, és központja a Puerta del Sol tér, ahol mindig hatalmas a tömeg (utcai mutatványosok, zenészek, bohócok és artisták tucatjai szórakoztatják az embereket).
A belváros kellős közepén, a Sol és az Opera között sikerült egy teljesen kulturált hostelt találnom, és annak ellenére, hogy este 7-re értem oda, még aznap négy órán keresztül mászkáltam a városban (mert nagyon későn sötétedik), és rengeteg szépet láttam. Kezdtem a királyi palotával, amely számomra mindig a londoni Buckingham palotát idézi, de még annál is nagyobb. (Európa legnagyobb működő palotája.) A lemenő nap fényében vetettem egy pillantást az Almudena katedrálisra, aztán felderítettem a Plaza Mayor melletti piacot, a Sol környékét, majd végigsétáltam a Calle Mayor pompás fehér épületei között, hogy pont a kék óra legszebb pillanataira érkezzem meg a Metropolis épülethez, majd tovább a Cibeles palotához, amely városházaként szolgál, előtte a város egyik jelképének számító Cidebel szökőkúttal és szoborral. Szerencsére Madridban nem voltak szúnyogok (ellentétben Milánóval), és 5-8 fokkal hűvesebb volt, mint Budapesten, így remek turista időt fogtam ki. 
Anyuék tanácsára az egyetlen teljes szabadnapomon átmentem busszal Toledo-ba (egy órányira délre), amely a XVI. sz. közepéig a főváros volt, és megőrizte középkori bájosságát, a városképe még ma is hangulatában olyan, mint amit El Greco láthatott annak idején. Miután felsétáltam a város magasabbik dombjára, az Alcazar erődben kezdtem a napot a fegyvermúzeumban. (Négy jelentős múzeum hadi kincseit egyesítették itt, és hozták ide Madridból.) A toronyba sajnos nem mentem fel, ami azért is kár, mert később kiderült, hogy vasárnaponként a katedrális tornya mindig be van zárva. A kis sikátorokban csavarogtam, bóklásztam, majd következett az egyik legnagyobb élmény, a toledói Szűz Mária Katedrális, amely monumentalitásával, dekorációjával kitűnik az összes többi templom közül. Külön képtára van (kiváló alkotóktól származó művekkel), valamint az idők során számos oltárral, sekrestyével, kerengővel és sírkamrával bővítették. Legjobban a főoltára és a kórusa tetszett. Következőnek elsétáltam a zsidó negyedbe, megnéztem a legnagyobb zsinagógájukat, El Greco "The Burial of the Count of Orgaz" c. képét (a háza és a múzeum már be volt zárva), valamint, ami sokkal jobban tetszett, a San Juan de los Reyes monostor a letisztult formavilágával és a kerengőjével. Mindezek után átsétáltam még a XV. sz.-i kőhídon, majd végig a város mellett a Tagus folyó túloldalán, ahonnan igazán megmutatkozik Toledo szépsége. Nagyon megkapó volt, minden kanyarból csináltam egy panoráma képet a városról, meg felmásztam a helyi sziklákra ugrálni. Búcsúzóul még egyszer felmásztam az Alcazar-hoz, aztán busszal vissza Madridba.
Hétfőn kezdődött a workshop a Madridi Egyetemen, amely során jó pár régi-új ismerőssel voltam együtt. Este a fogadás egy közeli parkban volt egy rendezvényházban, aztán a csapattal még bementünk a belvárosba egy ír kocsmába. Másnap volt az előadásom, rendben lement, aztán délután már vége is volt a szakmai programnak, és így nyakamba vettem a várost. Feltártam Anita elrejtett üzenetét, felmentem a Cibeles palota tornyába, lenéztem a városra, a Retiro parkba kicsit besétáltam, megnéztem a Szt. Jeromos templomot, majd pedig az utolsó két órára ingyen bementem a Pradoba, ahol az ország legrangosabb festménygyűjteményét tartják. Elsétáltam még az Atocha pályaudvarra, amelyben egy gigantikus pálmaház kapott helyet, majd pedig a híres medvés szobornál (Bear and the Madroño Tree) találkoztam újra a többiekkel, és kipróbáltuk az egyik Museo de Jemon sonkaházat, ahol egy euró a sör a bor, a tapas és minden egyéb. Nagyon jól mulattunk. 
Szerdán már csak egy fél napom volt, a királyi palotával kezdtem (nem volt akkora nagy szám, mint mondjuk Schönbrunn), bár a királyi fegyvertár és a patika szép volt. Megnéztem az Almudena katedrálist belülről is. Ahhoz képest, hogy a XIX.-XX. sz.-ban épült, és csak 1996-ban szentelték fel, egész klasszikus a berendezése, és a színes üvegei tesztetős fényeket varázsolnak a belsejébe. Itt található a Madonna a Gyermekkel szobor és ikon - érdekes módon a kereszthajóba beillesztve. Rohamtempóban elmentem még az Egyiptomtól (az Asszuáni gát megépítéséhez nyújtott segítségért cserébe 1968-ban) ajándékba kapott Debod templomhoz, megnéztem Cervantes szobrát a Plaza de Espana-n, és a Plaza del Toro-t, ami sajnos zárva volt napközben, de különben még mindig itt tartják a bikaviadalokat, amely a '30-as évekig a legnépszerűbb nemzeti sport volt. (Azóta természetesen a foci az. Legutóbbi sikereik nyomán gyakorlatilag minden második bolt focis szuveníreket árul.) Útközben még szereztem egy új bőröndöt, mert a sajátomat idefelé megtörték kicsit, majd még jó időben kiértem a reptérre. Gyanús volt, hogy nagyon kényelmesen kezdték meg a boardingot, aztán a gépben még egy órát ültünk, majd amikor még azt hittem, van esélyem Londonban elérni a budapesti csatlakozást, parkolópályára állítottak minket, és egy fél órát köröztünk (több más gép társaságában) London felett. Legalább szép volt az idő, jó kis columbusok voltak, és leszállásnál is jók voltak a fények az elvonuló vihar után. Mivel 15 percem maradt a gép felszállásáig, és terminált is kellett cserélnem, az esélytelenek nyugalmával sétáltam/buszoztam át, de mint ott kiderült, a budapesti gép akkor még meg sem érkezett! Végül 2,5 óra késéssel szálltunk fel Londonból (a csomagomat persze ezalatt sem sikerült a másik géphez odavinni), és hajnali 1/2 3-kor meg is érkeztünk épségben.
***********
Never been to Madrid before, so I was excited to attend the SCATh meeting there, especially since it was such a pleasant surprise last year already. Madrid is a great place with a lot of buzz, happenings and so. Highlights of the visit:
I also took a day trip to Toledo:

2012. július 13., péntek

2012. július 11., szerda

Idézet // Quote for the week

„Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet  megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.”
/Albert Einstein/
*********
"To dream big or to dream small takes the same amount of energy, so why not stretch a little bit?"
/Brito/

2012. július 9., hétfő

Irány vissza Itáliába // Return to Italy

Az új főnök az ACMIT-ban még márciusban elhatározta, hogy költségcsökkentés okán feladják az Altabachgasse lakást, és nekem egy kisebb után kell néznem. Így a leges legutolsó éjszakámat töltöttem ott Brüsszelből érkezve, és utána egészen elképesztő módon felmálházva kellett kibicikliznem a vasútállomásra. (Remélem, a biciklim azóta is ott van még.) Este 11-re értem haza, még be kellett mennem az egyetemre elintézni pár dolgot, illetve bepakolni a hordómba, mert másnap reggel 6:20-kor már a Keletiben találkoztunk a vízitúrás csapattal, és mentünk egyből a Fekete Körös-re. (12 órán belül átszeltem vonattal átlósan keresztbe Magyarországot.) A szokásos módon, a Malomfoki gátőrháznál kezdtük a túrát, alig 2 kilométerre a határtól, viszont rekord számú emberrel (70+) és hajóval (16). Még aznap délután leeveztünk Szanazugra, Berek főzött egy remek milánóit, majd zárásig karaokeeztunk a helyi élménykombinátban. Este Ritáék is lejöttek, Ágostonnal együtt, igaz ők nem sátraztak, hanem pár faluval arrébb szálltak meg. Az időjárásra nem lehetett panasz, tikkasztó meleg volt egész nap, így félóránként megálltunk csobbani, összekapaszkodni, meg hosszú ebédszüneteket tartottunk. Végre kipróbáltam a vízhatlan fényképezőtokomat is. Vasárnap este a Hosszúfoki csatornánál a srácok a semmiből termetettek EB-néző központot: szatellitről néztük HD-ben a meccset kivetítőn. Zseniális volt, kár, hogy a szúnyogok is megtaláltak minket. Aztán hétfő reggel a 7 órás vonattal jöttem is fel, volt pár megbeszélésem az egyetemen, majd 6-kor már indultam tovább Ferihegyről Milánóba.
Az ISO bizottság aktuális ülése Milánóban volt, és az eredeti tervek szerint Róma után Pisaba mentem volna egy másik konferenciára és onnan Milánóba, végül Brüsszel miatt megszakítottam ezt az olasz nyaralást, de egyáltalán nem bántam meg, mert a vízitúra is nagyon jól esett, igazán kikapcsolt. A milánói program (a Politechnico di Milano-n) kedden egy egész napos workshoppal kezdődött, ahol én is előadtam. Floridából már ismertem a csapat (ISO TC184 JWG9 bizottság) nagy részét, de persze voltak új arcok. Következett három napnyi bizottsági munka (orvosi robotok biztonsági szabványain dolgozunk), megszakítva finom vacsorákkal és rövid esti városnézésekkel. Volt alkalmam röviden megnézni a Sforzesco hercegi várat (amely meglepően masszív renesszánsz erődítmény), a Szent Szív Katolikus Egyetemet, a Santa Maria Delle Grazie templomot (amely mellett Leonardo Utolsó vacsoráját lehet megnézni, kb 2 hetes előjegyzéssel), a lenyűgöző Duomo-t, mellette a Galleria Vittorio Emanuele II-t, a Scalat (kívülről) és pár szép teret, meg biciklis felvonulást még. Sőt, egyik este a német sráccal, Michael-lel még Geocaching-et is játszottunk.
Pénteken normális időben végeztünk, így miután meglátogattuk Prof. Ferrigno kiváló robotsebészeti laborját (amiről a SurgRob-on fogok írni), megnéztem a St. Ambrosius templomot (ahol a 4. századi püspök van eltemetve, aki a város vezetője volt 25 éven keresztül (azóta védőszentje), és hatalma vetekedett a római császáréval), a római korból épségben fennmaradt San Lorenzo bazilikát és rendes nappali fényben, kívül-belül is a Dómot. Ez a keresztény világ második legnagyobb temploma (a római Szt. Péter után), 45 méter magas és 108 méter hosszú a főhajója, az alapkövét 1386-ban rakták le, de csak 1577-ben szentelték fel, igaz, már előtte is használták. A méretein túl a legmegdöbbentőbb a külső szobrok és faragások sokasága. Kecses oszlopok, apró mészkő szobrok és finoman megmunkált bronz kapuk díszítik minden oldalról. Estére még pont kaptam a sorbanállós jegyek közül egyet a Scala-ba, így megvolt a tökéletes programom. Donizetti Don Pasquale-ját adták, ami nem egy Verdi Traviata, de azért remekül szórakoztat. A Scala se belülről, de kívülről nem veszi fel a versenyt a Magyar Állami Operaházzal, de a zene és az ének, valamint a díszletek is elsőrangúak voltak.   
Másnap reggel a Brera negyeden sétáltam át az Accademia di Belle Arti di Brera művészeti egyetemhez, és az ott lévő híres festészeti kiállításhoz. Ezután következett az egész út fénypontja, a Dóm teteje! Az egész olyan, mint egy elvarázsolt kastély, vagy kőcsipke-erdő. Olyan mennyiségben vannak a szobrok, tornyok és vízköpők, hogy az ember nem is tud betelni vele! A Dóm legtetején pedig furcsa széksorok vannak, és koncerteket szoktak adni. Bűbájos! Mindezek után már csak megnéztem, hogyan pörögnek a bika-mozaik heréjén (ami Torinó jelképe), aztán a Malpensa expressz-szel kihúztam a repülőtérre: irány Espana!
*******
 
I did not spend too much time at home. Arrived at 11 pm from ACMIT and left at 6 am for a canoeing camp, traditionally organized by my former school. I could only stay with them for the first two days on the far Eastern end of Hungary on the river Körös, but it was an amazing relaxation, and great fun! Most notably we set up our on soccer-viewing arena in the middle of nowhere for the Eurocup finals. Monday morning I had to take the first train to get back to Budapest and get ready for my afternoon flight to Milan.I attended the upcoming meeting of the  ISO TC184 JWG9 and CIS Workshop at the Politechnico di Milano (the last one was in Florida). I also visitied Prof. Ferrigno's great lab. (More will follow on SurgRob.) 
Highlights of the city:

2012. július 7., szombat

2012. július 5., csütörtök

Idézet // Quote for the week

„Légy kevésbé kíváncsi az emberek dolgai iránt, és inkább légy nyitott új ötletek iránt!”
/Marie Curie/
**********

"We are our dream; if we don't dream, we are no longer alive."
/Kilian Jornet/

2012. július 3., kedd

2012. július 1., vasárnap

Róma, Brüsszel, Bécs - röviden // Rome, Brussels, Vienna short

 
Vasárnap hajnalban repültem Rómába Tom után a BioRob konferenciára. Eredetileg nem terveztem ide eljönni, de mivel a dolgozatomat másodszor is kivágták az ICRA-ról, és nem volt már értelme tovább görgetni, ide benyomtuk. A program közben elég sűrűvé vált, mert a 4 napos konferenciám második felére hirdették meg Brüsszelbe az Európai Fiatal Innovátorok Fórumát (EYIF, ahol bekerültem a döntőbe), így oda kellett repülnöm. Idő- és költségoptimalizálás végett tehát csak a BioRob első két napján akartam/tudtam részt venni. Azaz tudtam volna, ha nem szervezik ki az első napi szimpóziumot a város mellé, és külön fizetősre. Ezzel betelt a pohár, és azt mondtam, nem vagyok hajlandó zsebből a $650 konferencia mellé még $150-et fizetni egy napért, hiába ott megy le gyakorlatilag az összes sebészrobotos előadás fele. Mindenki más is ki volt akadva. (Kegyetlen drágák a konferenciák, ha az ember egyszer befejezi a tanulmányait. Ezért is ideje egy újabba fogni, de erről majd egy következő posztban.) Minden esetre így nyertem egy szabadnapot Rómában, aminek nagyon örültem, és igyekeztem a régi élményeket feleleveníteni (cirka 15 éve jártunk itt a családdal), illetve felnőtt szemmel kicsit beleszagolni/kóstolni a város életébe. Meg kell mondjam, nagyon tetszett, amit tapasztaltam! Elsőként a szállásom közvetlen szomszédságában lévő Basilica di Santa Maria Maggiore templomot kerestem fel (a négy nagy egyike), ahol meghallgattam egy fél misét. Lesétáltam a Forum Romanumhoz, elnézegettem a tömeget a Kolosszeumnál, majd megnéztem jól kívül-belül a II. Viktor Emmanuel emlékművet (az írógép), amely anno felújítás alatt állt. A benne levő hadtörténeti múzeum annyira nem fogott meg, de a tetejéről a kilátás pazar! Meglepő módon a meleg ellenére nagyon tiszta idő volt, messzire el lehetett látni. Megjártam fel-le a Kapitólium lépcsőjét (mostanra már helyére került Marcus Aurelius lovas szobra is), lenéztem a Forum Romanumra, majd pedig toronyiránt a Spanyol lépcső felé indultam. Útközben belebotlottam több szép palotába és múzeumba is. A Spanyol lépcsőnél minden sarokra ki van írva, hogy tilos rajta ülni, enni, vagy inni. Korábban az is benne volt a hírekben, hogy sorozatosan bírságolták a turistákat, akik ezt nem tartották be. A kötelezők közül jött sorban a mindig tömeges Trevi kút, a lenyűgöző építészetű Patheon és egy csomó szép templom a Corso Victorrio Emanuel mentén. (Rákaptam a mennyezetfotózásra.) A Navona térre egyáltalán nem emlékeztem, pedig most ez tette rám a legjobb benyomást szökőkútjaival és állandó nyüzsgésével, a mutatványosokkal, zenészekkel. Az Angyalvár már bezért mire odaértem, és szintén a Szent Péter bazilika is, de a lemenő nap fényénél mindkettő nagyon szép volt. A neten olvastam, hogy a Gianicolo dombra érdemes felmenni a szép kilátásért, és valóban, nem csalódtam! Este a Hopkinsos csapattal vacsoráztunk (nem volt egyszerű a 3 különböző társaságot összeegyeztetni, hogy épp kikkel, mikor, hova megyek), majd elsétáltunk még a Kolosszeumig, az ünneplő olasz autósok dudaszójával kísérve.
Másnap rendesen részt vettem a konferencián (a Sasnti Domenico e Sisto parókián volt, nagyon szép környezetben), kinyomtattam a poszteremet, meg kiműveltem Tom-ot, hogy mit kell tudni a projektünkről. Délután volt még pár meetingem, egy állófogadás, kis lazulás az olaszokkal, majd pedig Tomékkal sétáltam egy búcsúkört. 2 körül értem haza, és 3:30-kor akartam kelni, hogy az első busszal menjek ki a reptérre, de végül elaludtam, így kénytelen voltam taxival menni. Szerencsére a gépemet gond nélkül elértem, így Brüsszelben folytattam a turnét.
Az EYIF idén kezdte meg működését az EU Bizottság támogatása alatt, és ez volt az első nagy saját rendezvényük. Nagyon komoly előadókat szedtek össze (Hilary Clinton innovációs tanácsadója, a Facebook innovációs igazgatóhelyettese, Microsoft európai kutatási igazgatója, IBM volt ügyvezetője, Az Európai Innovációs Alap igazgatója, Stanford professzorok és még sorolhatnám). Ilyen társaság előtt megtiszteltetés volt előadni a kezes történetünket. Annak ellenére, hogy az éjszakai alvásom meglehetősen alulméretezettre sikerült, hoztam a kötelező formát, így az esti fogadáson már javában ment a networking, majd pedig régi kedves EYPs ismerősömmel, Magdával beszélgettünk hajnalig. Másnap folytatódott a szakmai program, és újra az Európai Parlamentben voltunk (csak ezúttal a másik nagy tanácsteremben), és nagy örömünkre minket választottak az év fiatal európai innovátorának. Ennek megfelelően megtarthattam első beszédemet is az EP-ben, röviden köszönetet mondva mindenkinek. Este kis koktélozás után még megnéztük a Luxemburg téren a meccset, aztán haza, egy kis alvásra. Másnap csak délután ment a repülőm, így megnéztem a Parlamentariumot (az EP látógatóközpontját, ahol szépen bemutatják, mire is költenek olyan sok pénzt), majd pedig az Autoworld-öt a Cinquantenaireparkban. Visszafelé még belebotlottam egy tüntetésbe (a balti országok agrártámogatásáért), aztán irány a reptér és Bécs, ugyanis csak oda tudtam venni olcsó jegyet. Mire Wiener Neustadt-ba értem, kiderült, hogy kiestek a németek.    
 *********
 
Since I refused to pay an extre fee for the Medical robotics Symposium over the regular BioRob program and registration, I had a full day in Rome to explore the city. It was magnificent! I enjoyed every single moment of wandering around the eternal city, taking hundreds of pictures. (Decided to run a sepia study day.)
Some of the highlights:
Unfortunately, I could not stay for the whole conference, since I had to participate in the finals of the European Young Innovators Forum’s pitch competition in Brussels, so after just one day of the BioRob conference I took a 6 am flight to Brussels. I had my pitch at noon, and then I was happy networking in the rest of the day over some good beer and wine, especially enjoying a long-night chat with Magda, a forever friend from EYP. The next day, we were having more top notch speakers (such as Alec Ross, senior advisor to Hilary Clinton or Jan Muehlfeit, Chairman of Microsoft Europe), then came the announcement: we made it to the top again! It was great feeling. Went off to celebrate with the other participants, then over the cheering Spanish-fan crowd. The next morning I still had some time to visit the Parlamentarium and the Auto world before flying back to Vienna, and busing/training back to my very last stay at Altabachgasse.

2012. június 29., péntek

Idézet // Quote for the week

„Soha nem aggódom a jövő miatt. Eljön az elég hamar.” 
/Albert Einstien/ 
*********

"An ounce of prevention is worth a pound of cure." 
/Ben Franklin/

2012. június 27., szerda

2012. június 25., hétfő

Magasságokban // High in the Alps

Némi személyes rábeszéléssel sikerült Tomot még februárban rávennem, hogy látogasson meg a római BioRob konferencia kapcsán. Egészen remek 5 napot töltöttünk együtt: először megmutattam Budapest legszebb helyeit és legjobb ételeit, az egyetemet (ahol szemináriumot is tartott), majd Ausztria és az Alpok mesés tájait. Mivel mindketten lelkes mászók vagyunk, jól előre kiterveltük, hogy együtt megmásszuk a Keleti-Alpok legnagyobb, leghosszabb via ferrata-ját, a Königsjodlert. Az utat 2001-ben nyitották, és egyik mászós ismerősöm küldte róla kb. egy éve ezt a videót, amely teljesen belelkesített. Azt találtuk ki, hogy Wiener Neustadtban alszunk, és egy hosszú napba belesűrítjuk az egészet. A Königsjodler Salzburg alatt található, és a teljes megmászására oda-vissza 11-12 órát mondanak. A kalandra csatlakozott hozzánk még egy srác az egyetemi mászókörből, meg majdnem egy EESTEC-es haverom is Nürnbergből, de őt végül nem engedte el a főnöke. Nagyjából terv szerint, 6 után kicsivel indultunk, és a Schladming-i völgynél kezdtek el feltűnni az igazi Alpok. A forgalomlassítások miatt csak 10-re értünk a varázslatos csipkékkel tarkított Hochkönig-hez, és fél 11-kor kezdtük meg a túrát pár boci társaságában, 1350 méterről. Az elején még jó ütemben haladtunk, de a másik magyar srác nem nagyon bírta a tempót, pedig sietnünk kellett az első 1000 méterrel. Gyönyörű napsütés volt, és igen meleg, ezért szinte meglepetésként kért minket az a pár nagyobb hófolt, amin át kellett kelnünk. (A hegy meredeksége miatt egyáltalán nem volt trivális a dolog.) A beszámolók szerint 11 óráig mindenképp el kell kezdeni a biztosított szakaszt, ha az ember időben le akar érni a hegyről, de mire mindent elrendeztünk, már fél 2 volt. A másik srác úgy döntött, inkább visszafordul, így Tommal ketten vágtunk neki a csúcsoknak. Az út valami elképesztően szép volt. A mészkőcsipkék élén vezet fel a lánc a gerincen, úgy, hogy helyenként csak 20 centi széles a szikla, és mindkét oldalon több száz méteres mélység tátong. Van, ahol hasadékok fölött kell átlépni, máshol szinte a kötélen lógva átugrani, egy helyen pedig rendesen lehet drótkötélen siklani. (A mászós blogon hamarosan lesz majd egy részletesebb beszámoló.) Én megpróbáltam végig szabadon kimászni az utat, ami azt jelenti, hogy semmilyen mesterséges tárgyat, kötelet, drótot, stb. nem érinteni (de persze ettől még be voltam rendesen akasztva biztonságból), emiatt lassabban haladtunk, de így a tempó Tomnak is pont megfelelő volt. A trükk az egész útban, hogy majdnem annyit mászik az ember lefele, mint fölfele a hegyes csúcsokon, így elég lassan értük el az egyetlen kiszállási pontot. Azt hittük, már jócskán túl vagyunk a felén, de valójában épp hogy ott jártunk. A következő szakasz egy nehéz fallal kezdődik, és ekkor a hátunk mögött megmordult az ég. Időközben elég sötét felhők jöttek, aminek a fele sem tréfa, tekintve, hogy egy hosszú fém drótba vagyunk bekötve. Expressz fokozatba kapcsoltunk, és a következő 200 méter szintet (kb. 400 fel meg 200 le közben) rohamtempóban tettük meg. Szerencsére az első viharfront elkerült minket, és csak némi szemerkélő esőt kaptunk (amitől azonban rögtön csúszósabbá vált a szikla). Végül időben felértünk a csúcsra, és nagyban fotózkodtunk 2900 méteren, amikor Tom felkiáltott, hogy „Tűnés le!”, mert a haja elkezdett az égnek állni, és a szomszéd felhőből elkezdtek csapkodni a villámok. A csúcs mögött platón, szélárnyékban meguzsonnáztunk, felöltöztünk a melegebb ruhánkba, és mivel eddigre már fél 7 lett, ideje volt lefele indulni, nem mentünk tovább a 300 m-en lévő menedékházba. A lefele út azonban csöppet sem volt triviális, mert az első 20 méter után a jelzések eltűntek és csak egy brutális meredek hómező volt előttünk, amin lábnyomok sem nagyon voltak. (Egész nap összesen 7 embert láttunk a hegyen messziről, nem tudjuk, ők hogy jutottak le.) Mivel felszerelésünk nem volt, így nagyon óvatosan, a lehető legnagyobb körültekintéssel indultunk lefelé, és már kezdtem meglehetősen aggódósba fordulni fél óra után, amikor végre megtaláltunk a következő jelzést. Az út láthatóan a több méter hó alatt vezetett, ami nem könnyítette meg a tájékozódást. Át kellett kelnünk laza kavicsos szakaszokon, sziklákon, patakokon, míg végre több száz méterrel lejjebb kibukkant az ösvény a hó alól, és azon folytathattuk az ereszkedést. Gyakorlatilag függőlegesen mentünk lefele a hegyoldalon, ami elég megterhelő volt (viszont gyönyörű, mert végig a via ferrata mellett jöttünk), és egy idő után újabb hómező következett. Itt már találtunk két pár lábnyomot, amik szintén lefele vezettek, és a völgy alján (kb 5-600 méterrel lejjebb) már látszott a turistaút. Megint csak a jégmezőn kellett lefele bandukolnunk, de legalább itt már nem volt halálfélelműnk, így átváltottunk csúszkálós, síelős üzemmódba, egészen addig, míg észre nem vettük, hogy egyre nagyobb gleccser-hasadékok tarkítják a hómezőt. Volt egy hely, ahol mindössze két méteren volt összefüggő hótakaró a hasadék fölött (ami ugyan csak pár méter mély volt, de akkor is). Mivel az előttünk haladók nyomai is itt vezettek át, nagyon óvatosan mi is átkeltünk a hídon, de azért elég izgalmas volt. 9 óra tájban még jött egy zuhé (pont mikor elértük a hómező alját), aztán viszont még kibukkant utoljára a lemenő nap, így egész sokáig világos volt. Az utat már fejlámpák fényénél fejeztük be (nem is beszélve arról, hogy az ösvényen tanyázó bocikat kellett kerülgetnünk), és 10-re értünk vissza a kocsihoz. Jó móka volt nagyon! Az a része már kevésbé tetszett, hogy hazafelé végig szakadt az eső, így csak valamikor hajnali fél 4 tájban értünk haza. Mire ágyba kerültünk, megvolt a 24 órás nap…
Másnap – az eredeti tervek szerint – a Hohe Wand-ra mentünk volna további ferratakra, de mivel nem keltünk fel csak 9 körül, így végül nem maradt időnk csak egy gyors sétára a Skywalk-on. Utána mentünk az ACMIT-ba labort látogatni, és Tom itt is előadott. Este beautóztunk Bécsbe, és körbejártuk a belváros legfontosabb nevezetességeit a gyönyörű naplemente fényénél (beleértve a Sacher-t is). Péntek reggel kivittem Tom-ot a reptérre, majd a napot az AKH-ban töltöttem megbeszéléseken, és estére szépen hazaértünk. 

A többi videó meg itt van fenn a YouTube csatornámon.

********
 
 This was Tom’s first time in Europe, so I wanted to show him the very best of it. Since we share a passion for climbing, I built the whole itinerary around completing Königsjodler, the biggest, mightiest via ferrata of the Alps! Since it requires a full day (11-12 hours of hiking and climbing), we had to make arrangements wisely. Tom flew in to Budapest Sunday (with a couple of hours of delays), I showed him my favorite sunset viewing statue, the core of the downtown area, good food and some bars. He got a bike to explore the city on Monday while I was doing my entry exam (details will follow later), and he also got a chance to see our lab and present his work at a seminar. (Details will follow on SurgRob.)
Tuesday evening, we drove to Wiener Neustadt, walked around a little, but had to take a short sleep at least, since Wednesday began at 5am. I drove the guys (another Hungarian form the climbing gym joined us) to Hochkönig, just South of Salzburg. We were a little late, only beginning the hike at 10:30, but hope to catch up with speed hiking. Eventually the other guy did not take part for the via ferrata part, just the hike, but we did it with Tom all along. (We freed most of the first half.)
Highlights included:

The other great videos are on my YouTube channel.