2007. október 31., szerda

Baltimore Halloween


Október 31-én van hivatalosan Halloween, a szellemek ünnepe. ez alkalomból elsősorban a gyerekek beöltöznek mindenféle kísértetnek, és végigjárják a házakat, cukorkáért kopogtatva. A legtöbben feldíszítik portájukat, úgy várják a kicsiket. Mára a Halloween tipikus pénzköltős ünneppé vált: mindenki üzeletet akar csinálni belőle. A korábbi post-omban már írtam róla, hogy milyen hatalmas jelmez-választékkal készülnek a boltok, és minden üzletben van egy külön sarok a szezonális áruknak. A laborban LabPod dekoráló versenyt hírdettek, és mivel a zsűrizést váratlanul előrehozták délután 1-re SOS kellett mindent megcsinálnunk. Végül is nagyon jól sikerültünk, de a többiek is kitettek magukért. Volt külön kis performansz, elvarázsolt labor, dühöngő robotok
(erről van egy kis videom itt) és számos egyéb szellemes ötlet. A zsűri a tanárokból állt, és számos szempont szeirnt pontozták a műveket. Délután pizzázásra, ezeréves horrorfilm-nézésre, kosztümversenyre gyülekezett a labor apraja-nagyja. A versenyen bejutottam a legjobb négy közé "friss hulla" alakításommal, azonban a díjat végül is Smith ügynök vitte el a Mátrixból Dan alakításában. A legjobb labordekorációnak Dr. Hager-ét választották, de mindenki kapott egy külön kategóriadíjat. Este Marcin-nal csatlakoztunk a biciklis Halloween programhoz. Nagyon nagy buli volt: nagyjából 50-en tekertünk fel-alá a városban mindenféle jelmezben, miközben kísértettünk. Két videot feltettem ide és ide. Miután a biciklijeinket letettük Marcin egyik haverjánál, besétáltunk Fells Point központjába, ami a város legöregebb része, és igazi szórakozónegyed. Hatalmas tömeg volt, eszméletlen kosztümök, maszkok mindenhol. Erről is van egy kis videóm itt. A bárok, klubbok előtt kígyózó sor állt, és az emberek láthatóan nagyon élvezték, hogy gyerekek módjára bohóckodhatnak szabadon. Végül az egyik bárba azért sikerült bejutnunk, és zárásig ott mulattunk. Hazafelé kis kitérővel mentünk, hogy elkerüljük a rossz környékeket. Nagyon nagyon élmény volt!

***************************************

Halloween was really great fun. First we had to decorate our lab pods, as there was a contest on that. We decided to create a graveyard, with tho graves of all the lab people. It was very soompy! We put a lot of ketchup on the decoration as well. The others also did a great job, they had performances, cool decorations, wide robots and so on. I even have a short video on the last one here. In the afternoon, the entire lab got together to have fun. We ate pizza, wathced very old a funny horror movies and even had a costume competition. I managed to get into the finaly with my "fresh dead" installment. After the lab party we cycled to downtown with Marcin to join a couple of other people on bike and howl around the streets. I have two nice videos on that here and here. We were still in costumes, it was great fun! We ended up at Fells Point, the oldest negihborhood of Baltimore, which is a great party place now. There was a huge croud: a lot of people in great costumes and scary masks and nice girls, everyone having great fun! Here is a video on that. They were even queing up in front of all the pubs and clubs to get in. It was early already when we got back home, but was a fantastic experience!

2007. október 30., kedd

Szakmai blog // Professional blog

Szeretném a technikai részletek iránt nyitott kedves olvasóim figyelmét felhívni másik blogomra, amely első sorban a szakmai részletekre koncentrál. A címe: http://surgrob.blogspot.com/

********************************
For my dear readers who are more open to technical manners I would like to suggest to visit my professional blog at http://surgrob.blogspot.com/.

Idézet // Quote for the week

„Ha valaki szomorú, az azt jelenti, hogy majdnem mindig csak magára gondol.”
/Hilárion atya/

****************************
"What are we aiming at? The encouragement of research... and the advancement of individual scholars, who by their excellence will advance the sciences they pursue, and the society where they dwell."
/Daniel Coit Gilman -
- the first president of the Johns Hopkins University/

2007. október 29., hétfő

Tájolódás // Orientation


Hogy jobban el tudjátok képzelni a dolgokat, belinketem ide a Google Maps vonatkozó részét. Egyszerűen erre a linkre kell kattintani, és utána megjelenik egy interaktív térkép, amin tudtok navigálni. A kis kék jelzőkék mutatják a különböző helyeket, amikről eddig írtam. Mindegyikhez van magyarázat is. Lehet váltogatni a jobb felső sarokban lévő gombokkal, hogy térképet vagy szatellit képet szeretnétek nézni. A Hopkins egyetem Homewood Campus-ának térképe itt található. Mi a 11-es épületben vagyunk. Az egyetemen virtuális sétát is lehet tenni ezen az oldalon.
******************************************
To have a better view of the places I'm writing about I have created my Google Maps. Just click here to get a marked map of my living area. The map of the Hopkins Homewood Campus can be found here, while you can take a virtual tour around the university here.

2007. október 28., vasárnap

Baltimore belvárosa // Downtown Baltimore


Több Shuttle busz is van, ami ingyen szállítja a diákokat a város északi részén lévő JHU Homewood Campus-tól a Hopkins Kórházig. Még vasárnap is rendszeresen járnak, így nem volt gond bejutni a központba. Baltimore gyakorlatilag a kikötő köré épült, a mai napig az USA keleti áruforgalmának majd 50%-a áramlik keresztül rajta. A Patapsco folyó torkolata átlagosan 50 láb (15 m) mély, ezért ideális természetes kikötő. A 45 mérföld (75 km) hosszú partszakaszon évente 40.000.000 tonna árut rakodnak ki. Ennek megfelelően a központi rész virágzó üzleti negyed, azonban figyeltek arra is, hogy megfelelő élettér maradjon, így hétvégenként a mólón lévő rengeteg kávézó, áruház, múzeum megtelik emberekkel. A kikötőben kapott helyet a híres akvárium is, és több hadihajó és tengeralattjáró horgonyzik itt különböző korokból, amikre mind fel lehet menni. Voltam a Pearl Harbort is megjárt Taney Cutter-en, és a USS Constellation-ön, ami a polgárháború alatt az északiak zászlóshajója volt. Volt néhány vitrin a rabszolgakereskedelemről, ami elég elborzasztó volt. Például egy rajz, hogy az elfogadott nemzetközi normák szerint hogyan lehetett szállítani a néger rabszolgákat. Ragyogó idő volt egész nap, különösen nagy élmény volt felmenni a 429 láb (130 m) magas World Trade Center 27. emeleti körpanorámás kilátójába. Délre a város legrégebbi része terül el, tipikus sorházas környék, azonban fehér embereknek nem javasolt arra sétálnia, különösen nem este. Az öböltől nyugatra koncentráltan helyezkednek el a nagy szállodaláncok és üzletközpontok felhőkarcolói. Messze nem akkorák, mint New Yorkban, de így is autentikus amerikai hangulatot adnak a városnak. Az Inner Harbor körüli gyűrűt gazdagabb lakoházak alkotják, pár sarok után viszont már minden irányba a szegényebb negyedek következnek. A kikötőre gyönyörű kilátás nyílik a Federal Hill Park dombjáról, ahol egykor egy katonai erőd állt. Az egész belváros nyugodt, tiszta és rendezett. Az emberek békések, ráérősek - legalább is vasárnap. Nagyon szimpatikus volt, amit láttam. Legközelebb már benézek majd pár múzeumba is.
A képeim fent vannak itt.

*****************************


Downtown Baltimore is a very nice area. The city was basically built around the harbor. It is a good natural estaurine port, 50 feet deep in average. Even nowadays almost 50% of the US's eastern trade traffic goes through here (app. 40.000.000 tons). The business is thrieving around the inner harbour, and beside the fancy hotels and offices, there is a nice lively public area. Cafés, malls, restaurants and wide walkways everywhere. The best view over the city is from the top of the 429-feet-high World Trade Center. The weather was pretty nice, so the entire city could be seen from above. The skyscrapers are relatively packed into the downtown area, there comes a ring of expensive lining quaters and beyond that the poorer rowhouses. The harbor is best seen from the Federal Hill park where a fort stood a century ago. My pictures are available here.

Az első hétvégém // The first weekend



Amint láthatjátok, ismét ékezetekkel írok, ami azt jelenti, hogy megvan a saját gépem. Végül is egy nagyon aranyos HP tabletet vettem, ami reményeim szerint sokáig együtt él majd velem. Ezen túlmenően sok érdekes dolog történt az első hétvégén. Péntek este rögtön együtt mentünk vacsorázni Tiannal és Helmuth-tal, a német sráccal aki nemrég érkezett. A Dizzy Issie's nevű helyre mentünk, Tianék szerint itt van a város legjobb burgere. Én inkább egy másik specialitásukat, a marylandi ráklevest kóstoltam meg. Utána egy laza sörözésbe torkollott az este, amit még a szakadó eső sem tudott elrontani. Szombaton két buliba is hivatalos voltam, de végül nem egészen úgy sültek el a dolgok, ahogy elterveztük, mivel Marcin, aki vitt volna a preferenciaként kezelt orvostanhallgatós házibuliba ottragadt az egyetemi puccos fogadáson, és 11-kor, amikor odaértünk, már csak az utolsókat rúgta a parti. Sebaj, jól elvoltunk így is. Máris elmagyarázom, miről is van szó. Mint korábban már írtam, az egyetemi épület, amiben vagyunk most lett kész nyáron, és még mindig dolgoznak rajta. Szombat este igen puccos partit rendeztek azoknak, akik több mint 25.000 dollárral támogatták az új épületet. Errefelé az öregdiákok komoly összegeket áldoznak egykori alma mater-üknek. Pár hallgatónak kellett mennie hostnak a gazdakokat szórakoztatni. Marcin szerint az egész olyan volt, mint valamelyik hollywood-i díjátadó. Minden esetre földi halandó még a partysátor közelébe sem mehetett egész este.
A parti, ahova végül is elmentünk egy igazi amerikai Halloween házibuli volt. Balázs már korábban mondta, hogy itt nagyon komolyan veszik a beöltözést, és bár az a legklasszabb, ha magadnak csinálsz kosztümöt, elnéztünk a helyi Party City áruházba, ahol csak bulikellékeket tartanak, és ilyenkor hihetetlen mennyiségű Halloween jelmezt és kosztümöt árulnak. Gyakorlatilag bárminek fel lehet öltözni, ha van az embernek elég pénze. Este az utcán mindenféle mókás maskarák közlekednek ilyenkor (például egyszer egy komplett banán jött szembe velem), mert bár a Halloween naptárilag szerdára esik, de előtte levő hétvégén szoktak igazán ünnepelni. Szóval minimál igyekezettel a lepedőmet kicsit megszabva egy szellemet csináltam magamból, de ez is elég volt. Igaz a buliban voltak, akik egészen komoly jelmezekkel érkeztek, volt vámpírhölgy, cigánylány, Elvis és Borat is exrta igényes kivitelben.
Három nap folyamatos eső után szombaton végre kiderült, és jó idő is maradt, így vasárnap bebuszoztam a belvárosba, kicsit körülnézni. A remek első benyomásról a következő postban fogok beszámolni.

***********************************


My first weekend was full of great programs. On Friday evening we went out for dinner together. The place called Dizzy Issie's has the best burgers in downtown according to Tian, though I tried another local speciality, the Maryland crab soup. After that we spent the night with a couple of beers, and had great fun despite the heavy rain. We were invited for two parties on Saturday. As Halloween falls to Wednesday this year, people are celebrating it on the previous Saturday. Balazs told me to take it serious, so we went to the local Party City. A huge store just for party accessories and around this season, a huge load of masks, costumes, etc. If you have enough money you can completely dress up to anything. Unfortunately we missed the best part of the home party, as Marcin, who only knew the people there got stucked at the rich and famous party at the Campus. There was a fancy gala organized in a partytent to celebrate the new building we are at. Only those got an invitation who had donated more than 25.000USD. Here the alumni pay enormous amount of money to their former universities. Though we got late to the party, we still had a nice time, and saw some incredble costumes.
Sunday I finally got to get into downtown Baltimore, the next post will be about that tour.

2007. október 26., péntek

Idezet // Quote for the week

Életünk olyan, amilyenné gondolataink teszik."

/ Aurelius/

*****************************

"It is difficult to say what is impossible, for the dream of yesterday is the hope of today and the reality of tomorrow.”

/ Robert H. Goddard/

2007. október 25., csütörtök

A nagy felloves

Regi vagyam volt egy ursiklofellovesre eljutni Cape Canaveral-ra, Floridaba. Ez most egeszen realisnak tunt. December 6-an indul az Atlantis az STS-122 missziora, fedelzeten az europai Columbus modullal. Egyeztettem Petiekkel is, ok is akarnak menni Miami-bol. A NASA oldalan ma reggel 9-tol lehetett online jegyet venni. Mivel altalaban nagyon hamar elfogynak, bejottem 8:30-ra a laborba, szepen betoltottem az oldalt, keszen alltam mindenre. En igen, de a gepem 8:58-kor kifagyott teljesen, es mire ujra felallt 9:05-re, mar csak ennyit olvashattam: "Tickets Sold Out". Minden elkelt. ARG!!! Egyetlen remenyem a NASA kapcsolatom maradt...
Nehany oraval kesobb Peti szolt, hogy a masik helyszinre (ami kicsit tavolabb van) meg mindig vannak jegyek, igy gyorsan lecsaptam ra. Kar lenne egy ilyen lehetoseget elszalasztani!

Elerhetosegeim // Contact details

Sikerult szereznem egy helyi mobilt, ezen barmikor elerheto vagyok: +1 4438246935
Az otthoni szamomat csak SMS fogadasra hasznalom.
Minden levelet, kepeslapot, kuldemenyt szeretettel varok az alabbi cimen:
Tamas Haidegger
The Marylander, #745
3501 Saint Paul St. Baltimore, MD 21218 USA
Ez a cimem elore lathatolag januar vegeig fog elni.
Elektronikus elerhetosegeim tobbnyire a regiek:
email: haidegger KUKAC eestec.hu
MSN: haidegger KUKAC hotmail.com
Skype: haidegger_t

Jok legyetek!
***************************

Please mind that I'm only using my Hungarian mobile for incoming messages.
You can contact me any time on my local number: +1 4438246935
Feel free to send me letters, postcards, gifts, etc. under:
Tamas Haidegger
The Marylander, #745
3501 Saint Paul St. Baltimore, MD 21218 USA
This address will be valid till the end of January.
My electronic contact details are pretty much the same:
email: haidegger AT eestec.hu
MSN: haidegger AT hotmail.com
Skype: haidegger_t

Hope to hear about You all soon!

Elso napok // First days


Az elso napok hihetetlen gyorsasaggal teltek. Annyi minden tortenik, hogy csak kapokodom a fejemet. Egeszen olyan, mintha mar egy honapja itt lennek. Szerdankent Labor Szeminariumokat tartanak, mikor is mindig van egy meghivott eloado. Most epp egy francia post-doc lany volt, akivel korabban egyutt voltam Montpeillier-ben. Pentekenkent meg csak a diakoknak van egy kulon szeminarium, ezeken ebedet is adnak. Szerda deultan labor meetingek vannak, amikor is a csoport harom vezetoje (Prof. Taylor, Prof. Kazanzides es Prof. Fichtinger (aki mar Kanadaban van)) es diakjaik beszelik at az aktualis ugyeket. Aki epp konferenciara keszul, annak itt elo is kell adnia az anyagat gyakorlas keppen. Tegnap delutan Tiannal, a kinai sraccal, akivel egyutt dolgozom, bebuszoztunk a Johns Hopkins Korhazba a bevarosba. Az egyetem kulon Shuttle jaratot uzemeltet oda, mert nem biztonsagos a kozlekedes, de errol majd kesobb irok meg bovebben. A Hopkins korhaz az USA legnagyobb es talan leggazdagabb intezete. Nem csak betegellatassal, hanem kutatassal is foglalkoznak. Az idegsebeszeti kutatokozpont a rakkutatoban kapott helyet, ami onmagaban ket hatalmas tombot jelent. Az egesz emeleten high-tech idegsebeszeti laborok vannak, es mellesleg az egyik sarokban ott van az agysebeszeti robot, NeuroMate is, amin nekem kell majd dolgoznom. A projekt lenyege, hogy a robot segiti az agyalapon koponyafurast vegzo sebeszt azaltal, hogy csak az elore meghatarozott teruleteken engedi dolgozni. Az en feladatom az optikai poziciomero StealthStation rendszer minel pontosabb regisztralasa lesz. Bovebben a SurgRob blogomban irok majd errol.
Balazs, a masik magyar srac nagyon sokat segit, tegnap is vele mentem telefont venni meg laptopot nezni, mert itt nem ugy van, hogy barmelyik sarkon talal boltot az ember. Ha minden igaz, a heten mar lesz par oram is, amire bemegyek, jovo heten pedig mar mutetek is.

********************************

The first few days flew very quickly. There are so many things to do, to arrange, I could hardly find some time to continue my blog. The University has a very calm life. People does not seem to be in a hurry, a lot more relaxed than at home. There is a Lab seminar every Wednesday with an invited speaker (this time it was a French post-doc girl I knew from Montpellier) after that comes the weekly Lab meeting. People working with/under Prof. Taylor, Prof. Kazanzides and ex. Prof. Fichtinger (moved to Canada) gather to discuss common matters. All students having a conference presentation soon have to stand up and practice in front of the people. Yesterday, in the afternoon I had a chance to visit the NeuroMate robot at the Johns Hopkins Medicine Center (the biggest hospital complex of the US). They had enormous amount of people doing research and examination. For example, these two buildings are only dedicated to cancer research. I only had a chance to see Baltimore downtown from the Shuttle bus, I will go there during the weekend.
Neurosurgery research takes an entire floor in one of the big hospital buildings. My project is connected to a neurosurgical robot (NeuroMate with added force sensors) that has the ability to increase the surgeon's dexterity in skull base drilling by only letting it perform the drilling in a pre-defined safe zone. Detailed description can be found in the SurgRob blog.

2007. október 23., kedd

Megerkezes // Arrival


A repulout Londonon keresztul egeszen esemenytelenul telt. Budapesten nagyon tiszta ido volt, be lehetett latni az egesz varost. Heathrow-n terminalt kellett valtanom, ami a prospektus szerint kb. 75 percnyi maszkalast jelent, ez eleg sokat elarul a repter mereteirol. Az ellatas kifogastalan volt a repulon, az etel kifejezetten izletes, es jok voltak a boraik is. Baltiomre-ban gond nelkul atjutottam az immigration officer-en, es Balazs, a laborban dolgozo magyar srac vart ram kocsival. O is a Marylander appartman-komplexumban lakik (immar ket eve), es segitsegevel azonnal megkaptam a kulcsaimat. A 7. emeleti lakasom szep nagy, vagy 45 negyzetmeter, de teljesen ures. Sajnos, elteroen mas lakasoktol, meg padloszonyeg sincs benne. Elso utunk a Wal-Mart-ba vezetett, ami a helyi Tesco, es igyekeztem bevasarolni minden alapveto cuccot: szonyeg, fuggony, ruhatarto, zsepi, szemetes, stb. Ejfelre vegeztem is a kipakolassal, es egesz pofassa sikerult tennem a hajlekot. (Kepek itt vannak.) Este egy rovid orientacios setara mentem az egyetemet megnezni, es ekkor utott meg, hogy tenyleg itt vagyok, ezuttal nem csak turistakent. Maga a Johns Hopkins University olyan, mint a filmekben az amerikai egyetemek. Egyseges stilusu (Georgan) epuletek marvany diszitessel, rendezett utakkal es pazsittal. A CISST kozpont nyar vegen koltozott be egy teljesen uj epuletbe, ahova vegre osszeraktak a Computer Integrated Surgery-vel foglalkozo kulonbozo laborokat. (Sajat kepeim.)
Mar kulon asztallal es geppel vartak, es mindenki nagyon kedves. A laborban alapvetoen csupa kulfoldi van, vagy legalabbis kulfoldi szarmazasu: sok kinai, indiai es tobb nemet is. A nagy labor tele van robotokkal, pedig sok minden meg mindig dobozokban all. A legjobb a szetszerelt da Vinci robot, amivel biztos fogok tudni meg jatszani. Egy fel even belul fognak venni egy vadi uj da Vinci-S robotot is, nagyon kivancsi vagyok ra! Az egyetem anyagi lehetosegeirol csak annyit, hogy az allamtol csak kutatas-fejlesztesre evi 1.3 milliard dollart kap, ami hozzavetolesegesen majdnem annyi, mint Magyarorszagon a teljes eves K+F raforditas.

**********************************

After having an incredible uneventful flight, Budapest was very nice from above. I have arrived safe to Baltimore Monday afternoon. Balazs, a Hungarian fellow form the lab picked me up at the airport, and drove to the Marylander, the apartment complex I'm staying at for the first few months. I got my keys immediately, but as the flat was totally empty, we had to go to Wal Mart to buy basic stuff. By midnight, after a short orientation walk around the Campus, I have finished unpacking and the basic decoration. Surely had no sleeping problems.
The first day was spent on doing the administration and getting introduced to the university. The people around the lab are extremely kind and helpful, so are the stuff members. Johns Hopkins University is just the best educational place I have ever seen. It's like in the movies! Fancy Georgian style buildings with deep green lawn in between. The CISST has just moved to a brand new building, that is still under finalization. (My pics on the campus.) I got a place in the lab of Prof. Kazanzides, staying together with the other 3 guys working on the same project. The big lab is full of robots, even though some are still unpacked after the moving. The best is the opened da Vinci robot. I hope I will have some chance to play with it!

2007. október 20., szombat

Készülődés // Preparation

Elérkeztek az utolsó napok. Lecsengtek már a búcsúbulik utózengéi, végre sikerült feljutnom a fellegekbe, és az egyetemen is megtartottam az összes előadásomat. Itt az ideje felkészülni a nagy kiugrásra! Hétfőn irány Baltimore! Néhány alapvető kérdés és válasz a TBL-lel kapcsolatban:
- Miért is megyek ki? Az elmúlt események hatására végre lehetőségem van többet foglalkozni a szakmai kiteljesedéssel, nemzetközi környezetben gyűjteni tapasztalatot.
- Hová megyek? CISST Eng. Research Center, Johns Hopkins University, Baltimore.
- Mit fogok csinálni? Egy agyalapi-sebészeti robothoz tartozó pozíciómérő látórendszer fejlesztésén fogok dolgozni Prof. Peter Kazanzides alatt.
- Ki támogatja az utazásomat? A HAESF Alapítvány Undergraduate ösztöndíjával megyek ki.
- Mikor jövök vissza? 2008. október 20. De Karácsonykor azért itthon leszek.
Kalandra fel!

**************************************************

The final days have arrived. Now, the farewell parties are all gone, I flew over the world and held all the presentations at the university. It is right on time to get prepared to TBL. I'm flying to Baltimore on Monday through London. Here are the basic facts about TBL:
- Why do I go? As a part of my life was left behind a couple of months ago, it has become more important to go abroad to gain professional experience, to look around the world.
- Where do I go? CISST Eng. Research Center, Johns Hopkins University, Baltimore.
- What do I do there? Developing the vision based localizer system of a skull base surgical robot under Prof. Peter Kazanzides.
- Who is paying for that? I will be in the States with the sponsorship of the HAESF Fund.
-When do I come back? October 20. 2008. I will also be back for Christmas.
Get prepared!

Búcsúajándékok

Számos kedves, hasznos, aranyos, vagy épp ízletes búcsúajándékot kaptam barátaimtól, családomtól, amiket ezúton is szeretnék megköszönni.

2007. október 15., hétfő

Idézet // Quote for the week

„Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik!”

/Örkény István/

*****************************

"We must believe that we are gifted for something, and that one thing, at whatever cost, must be attained."

/Marie Curie/

2007. október 14., vasárnap

Kezdetek // The Beginning

Kedves Család, kedves Barátok!

Mostantól kezdve a "The Big Leap - TBL" (A Nagy Kiugrás) blogban igyekszem majd rendszeres tájékoztatást adni baltimore-i életemről, a legfontosabb szakmai és kulturális történésekről. Erőmhöz mérten próbálom majd frissíteni mind a magyar, mind az angol részeket.

Üdvözlet mindenkinek a TBL-en!

*********************************************

Dear Friends,

Finally it arrived me to start my own blog. The Big Leap (TBL) will try to give a coverage on my recent activities, collect the most interesting professional happenings around me and to record the memorable stories from the States. I will do my best to keep in updated regularly, both in English.
You are most welcome to visit TBL regularly!