2008. november 30., vasárnap

Idézet // Quote for the week

„Hűvös törvények ritkábban szülnek szellemóriásokat, mint a lüktető, mindig örvénylő szabadság.”
/Kovai Lőric/
**************

"A friend is someone who understands your past, believes in your future and accepts you just the way you are."

2008. november 22., szombat

Idézet // Quote for the week

"Az életet álommá kell alakítani, s álmunkból valóságot formálni."
/Pierre Curie/
*************
"Have no fear of perfection, you'll never reach it."
/Salvador Dali/

2008. november 20., csütörtök

Amerika széleslátószögben // America 180° and beyond

Az utóbbi évben egészen rákaptam a panorámakép-készítésre. Meggyőződésem, hogy sokkal többet visszaadnak egy megragadó tájkép vagy városkép hangulatából, szépségéből. Az utam során készített szélesvásznú (180-360°) képekből összeállítottam egy válogatást, amely megtekinthető a Picasa albumomban, igény szerint nagy felbontásban is. (A képeket utógondoztam, helyenként újrastitch-eltem.) Jó szórakozást!
**************
Recently I got hooked on taking panorama pictures. It gives back so much more of the magnificent scenery of nature or amazing view of a city. I created a selection of my best wide angle (180-360°) pictures that are available in high resolution in my Picasa album. (I spent some more time to fix my pictures and restitch them.) Enjoy the view!

2008. november 15., szombat

Idézet // Quote for the week

"Csak az első lépés nehéz."
/francia közmondás/
****************

"Never be content with an almost!"
/French proverb/

2008. november 9., vasárnap

Visszatekintés // Reflections

A kör bezárult. A benzin ára visszament 2 dollárra (volt majdnem 5 is), Obama lett az új elnök, a laborban is fokozatosan lecserélődtek az emberek és én is hazatértem. Egy évet töltöttem távol. Szinte hihetetlen, hogy milyen hamar eltelt. Persze az otthoniaknak nem feltétlen repült úgy az idő. Ahogy a konzulensem fogalmazott, igyekeztem keményen dolgozni, de komolyan vettem a szórakozást is. Mosolyogva említette, hogy nem ismer senkit, aki egy év alatt ennyi helyre eljutott volna, és ennyi konferenciát, labort, szakmai programot látogatott. Emellett alaposan kivettem a részemet a labor szociális életéből is, számos prezentációval, szervezési feladatokkal. Több tucat embert vezettem körbe a labor-műtőnkben, bekerültem az egyetemi magazinba, könyvfejezetbe, asszisztáltam egy emlék-filmben. Elindítottam a SurgRob-ot, amit mint szakmai blog a jövőben is folytatni kívánok. Ha csak a számokat nézzük, az elmúlt évben
  • 1 diplomát szereztem
  • 3-szor költöztem
  • 6 konferencián és szakkiállításon jártam
  • 7 szakmai dolgozatot adtam be
  • 25 szivacsblokkot és egy koponyát fúrtam ki
  • 36 repülőutam volt
  • 200 postot készítettem a blogjaimban
  • 7500 emailt írtam
  • 24 000 fényképet csináltam
Nehéz eldönteni, hogy mi volt a legjobb, legizgalmasabb. Egy bő négyszázas fényképválogatást állítottam össze (már ez sem volt egyszerű), és egy top 10-es listám van a kedvenceimről, prioritási sorrend nélkül:
A sok hely közül, amit meglátogattam, a kedvenc városaim Boston, Chicago és Vancouver voltak. Valamennyien európai stílusú, nagyon is élhető helynek tűntek. Kedvelt itteni ételeim (azon túl amiket én főztem) a rántott garnéla, a gombás sült és a cheesecake voltak. A legjobb légitársaság egyértelműen a Southwest, kiváló ár/érték aránnyal.
Ha a dolgok árnyékosabb oldalát próbálom nézni, nem találok túl sok mindent. Legbosszantóbb a laptopom kezdeti többszöri lerobbanása volt, illetve a lakótársam macskáinak bűzössége.
Nem tudtam mindent hazahozni, de a lényeges dolgok velem jöttek (Triciát és a robotot leszámítva). Megmarad a szakmai munka, amelyet aktívan folytatni kívánok, az emberi kapcsolatok, amelyek remélhetőleg sokáig élőek maradnak és a sok-sok boldog emlék.
Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített, hozzájárult, támogatott az elmúlt évben. Köszönöm az olvasóimnak is a kitartást. Ha újra külföldre vetődöm, talán folytatni fogom a blogolást, de addig is, ha találkozom megejtő idézetekkel, azokat itt közzé fogom tenni.

*************

It's over. It's back to normal. The gas fell back to 2 bucks (used to be almost 5), Obama became president, the people changed in the lab and eventually I returend home. One year spent away - unbelievable how fast it has passed. (Sure, the people left at home felt it differently.) As Peter put it, I worked hard, but played even harder (he was always wondering how can I afford so much traveling). Beyond having fun, getting deeply involved in the lab's social life, I attended a great many conferences, visited other labs, met people and gave presentations. I was pleased to show around dozens of people in the MockOR, participate in a memorial movie, give interview for a JHU book, feature in the engineering magazine and so on. I also launched SurgRob, my professional blog that I intend to continue. My past year in numbers:
  • 1 MS degree received
  • 3 movings
  • 6 conferences and fairs attended
  • 7 scientific (?) papers written
  • 25 foamblocks and cadavers drilled
  • 36 takeoffs
  • 200 posts in my blogs
  • 7500 emails written
  • 24 000 pictures taken
Honestly, it's extremely hard to decide what was the best. I managed to put together an overall selection of my pictures (a good 400), and forged a TOP10 list, without priority order:
Out of the many places visited, my favorite cities were Boston, Chicago and Vancouver. All seemed to be livable "European". Best foods (beyond my cookings) were the fried shrimps, mushroom steak and cheesecake of course. Best air company is Southwest , with great prices and unmatched flexibility.
When I try to recall bad things, not much comes into mind; I had some problems with my old notebook, and the horrible smell of my roommate's cats. More or less I managed to bring back home the ridiculous amount of stuff I collected out there, except for the two most important: Tricia and the NeuroMate. The ties stay strong, I intend to continue the work with Peter, to visit back every other time. I collected many many friends that I hope to keep for long, and also the sweet memories.
I'd like to thank to all who helped, supported, funded my stay. Thanks to my dear readers as well! If I happen to travel again, I might continue this blog, and when I come across a touching quote, I'll share it with you all.

2008. november 4., kedd

Utolsó // The last

Az elmúlt egy év vitathatatlanul életem legcsodálatosabb időszaka volt. Annyi minden szép és jó dolog történt velem, amelyre ezentúl mindig mosolyogva fogok visszagondolni. Emberileg és szakmailag is rengeteget fejlődtem, barátokat, szerelmet, karriert és szinte korlátlan lehetőségeket találtam. Körbeutaztam a fél kontinenst, megtanultam magamról gondoskodni, főzni, háztartást vezetni; szinte csak pozitív élményekben volt részem. Jó dolgom volt itt. Olyan jó, mint talán soha nem lesz máshol.
Sokszor megkérdeztem magamtól: Miért megyek haza? Persze, köt az ösztöndíj és a vízum kényszere, de ezek némi anyagi és erkölcsi áldozat révén megoldhatóak lennének. Első sorban azért, mert így döntöttem. Igy döntöttem, mielőtt kijöttem ide. Sok embernek vagyok nagyon hálás ezért az évért, az otthoniak támogatásáért, segítségéért, elnézőségéért. Nem akarom cserben hagyni sem őket, sem a családomat. Hiszek benne, hogy otthon is lehet becsületes munkával karriert építeni, a szakmában fejlődni, új utakat találni és végül boldog életet élni. Kicsit mindannyian felelősek vagyunk a szűkebb és tágabb környezetünk sorsáért.
*************
The past year was undoubtedly the very best of my entire life. All the fun we had, the placed I visited, the professional advancement. I managed to develop myself both in a professional and a personal way. Found new goals, career, friends and a true love. I travelled around the half of the continent, learnt to manage a household, to cook, to conduct quality research, and throughout all these days I almost only had good memories and experiences. It was all good. I asked myself many times, why do I care to go home? Sure, there is the issue of the visa and the scholarship, but those could be solved eventually with some moral and financial sacrifice. Primarily I go home because I decided to do so; decided well before I came here. I am grateful to many who made this entirely possible, own many people for their support, care, flexibility and tolerance. I do not want to fail neither them nor my family and friends. I still believe there can be an honest and successful career in Hungary. I still believe that with hard work I can develop in my profession, discover new ways and eventually find a happy life. I do feel that we are all responsible a little for our people, my people.

Idézet // Quote for the week

"Csak azzá lehetsz, ami már vagy."
/Novalis/
************

"The more things change, the more they stay the same."
/Alphonse Karr/

Halloween megint // Halloween reloaded


Olyan, mintha tegnap lett volna, de mégis furcsán távoli életem első, tavalyi Halloween-je, és máris itt volt a következő. Utolsó itteni hétvégém péntekjére esett október 31., de már csütörtökön ünnepeltünk a laborban (bár nem volt akkora buli, mint tavaly), ahol ezúttal múmiának öltöztem. (Na jó, Tricia tekert be.) Elég jól sikerültem, mert a legtöbben egyáltalán nem ismertek fel, és szegény gyerekek is eléggé megijedtek. Pénteken nálam volt jelmezes (búcsúztató jellegű) buli: nagyon sokan eljöttek, és igazán kitettek magukért jelmezek tekintetében. Legjobb talán Sandrine saját készítésű margarétája volt. Az estét Fellspoint őrületes kavalkádjában fejeztük be, bár végül egyik bárba se mentünk be. Szombaton Amy-nél volt HW party; egy évvel ezelőtt itt találkoztunk először Triciával. Szombat délután volt búcsú-barbeque Peter házában. Eredetileg még szeptember közepén akarta szervezni, mivel a nyár eleji bulit ki kellett hagynom, de azóta nem igazán tudtunk egy szabad hétvégét találni. Peter egy kifejezetten takaros házban lakik Towson központjától nem messze. Van egy egész nagy kertjük hatalmas trambulinnal, mászóvárral, kerti tavacskával és sziklakerttel. Egészen kivételesen jó idő volt, még este is kinn lehetett lenni mindenféle kabát nélkül.
Ezeket leszámítva a hét már pakolással, kiköltözéssel, a szálak elvarrásával telt. Utolsó lab meeting, robotolás, falmászás, vacsik, főzések. Tricával is elkezdtünk búcsúzni, bár találkozunk decemberben újra, fájdalmas az elválás. Hétfőn még bemegyek a laborba, elköszönni mindenkitől, egy ebéd a legjobb barátokkal és irány a reptér. Megyek haza.
***************
I was lucky to stay for another Halloween in the States. This was great fun again! It began with the lab party on Thursday (where I was a scary mummy), then a party at my place (as prisoner) with waffle and a lot of friends, ending the night at the crazy crowd of Fellspoint. Saturday Amy had another HW party; this was where I first met Tricia a year ago. Besides, finally Peter held his garden party in the beautiful autumn weather. He lives in a very nice and cozy house, with a big enough garden to put up a trampoline, a playground castle and a small rock garden. The rest of the week was already about packing, selling my stuff, having the last lab meeting, phantom experiments and wall climbings. I’m leaving on Monday evening, leaving everything behind.

2008. november 1., szombat

Marsbéli tájakon // Journey to the Mars

Korai kelés után a szomszédos városból induló 70 km-es Apache trail-en utóztunk végig mintegy 2,5 óra alatt, amely a kanyargós szerpentinjeivel, földútjával, panorámás megállóival, szellemvárosaival valóban nagy élmény volt. A következő megálló a spanyol hódítók által tévedésből Montezuma kastély-nak keresztelt, a Sinagua indiánok által ezer évvel ezelőtt épített hegyi lakás volt. A környező városból sajnos nem maradt más meg, és az egész civilizáció nyomtalanul eltűnt a XV. század végén. Néhányszáz kilométerrel arrébb a Sunset vulkán lankáin folytattuk a napot, amely a majd 3000 méter magas fennsík fölé magasodik 1500 méterrel, és 10 másik vulkán veszi körül. Utoljára a XI. században tört ki, és az akkori lávafolyásokon ma is lehet sétálgatni. A kráterek szomszédságában találhatóak a Wupatki indiánok több településének romjai. 800 évvel ezelőtt több ezer ember élt ezekben a fura épületkomplexumokban, amelyeket a megfelelően kiállló sziklákra építettek. Mire a dinólábnyomokat bemutató parkhoz értük, már öreg este volt, így nem jutottunk be, de sikeresen elértünk Page-beli szállásunkig.
A reggelt a Colorado folyó leghíresebb kanyarulatánál, a Horseshoe bend-nél kezdtük. Egy picit monumentálisabb, mint Visegrád... A kétszáz méteres függőleges sziklafal tövében kanyarog a folyó, és nincs semmi korlát vagy egyéb, vígan lehet sétálgatni a sziklaperemen. Bár az igazi szezon már véget ért, a déli napsütésben így is a szebbik arcát mutatta az Antilope kanyon, amely a Navajo indiánok területén fekszik, ezért külön nekik kell fizetni a látogatásért. Egy pár perces hullámvasutat idéző dzsipfuvar után érkeztünk meg a vájat-kanyonhoz (slot canyon). Az időszakos özönvízszerű esőzések vágták ezt a 150 méter hosszú, keskely szorost a homokkőbe, amely helyenként csak egy méter széles, de 40 méter magas. Nyáron a nap lesüt az aljára délben, ilyenkor viszont "csak" a feléig, de így is fantasztikus színeket jelenít meg. Következő megállónk egy másik “slot canyon”, a Buckin Gulch hasadék volt. Bár ez nem volt olyan látványos, mint az Antilope, de másfajta élmény volt, mivel csak magunk voltunk, és egy 15 kilométeres gyalogtúra során ejtettük útba. Rengeteg egyéb színes, mókás homokkő hegy borítja a tájat, igazi változatosságot nyújtva. A vörös formációk és kietlen tájak egészen olyanok voltak, mint a NASA felvételei a Marsról. Láttunk ősi indián falfesféseteket is. Még az autóutak is élményszámba mentek a sok szépség miatt.
A harmadik nap megint teljesen más vidék következett, a Grand Canyon északi oldalát közelítettük meg hatalmas fenyveseken és sárga mezőkön keresztül. Bár a park hivatalosan október 15-én zár, a jó idő miatt még nyitva maradtak, így megcsodálhattuk az ezerméteres mélységet és víz vájta alakzatokat. Kicsit túráztunk is egy kilátóponthoz, így találkozhattunk az erdőben élő nagyfülű szarvasokkal (mule deer). A naplemente különösen szép volt, elképesztő színekbe öltöztette a kanyont. Este zamatos bölénypörköltet vacsoráztam.
Következő nap sem lazsáltunk, talán az egész túra legszebb napja volt a vasárnap, amikor is a Bryce kanyont néztük meg. Egyedül itt volt kicsit nagyobb tömeg, de szerencsére még ez is maximálisan élvezhető volt. A park az elképesztő vörös mészkőoszlopairól (Hoodoo) híres, amelyek elhagyott városként, vagy megkövesedett hadseregként merednek az égbe. Az útikönyv szerint itt vezet a világ legszebb 5 km-es túrája, és valóban nem csalódtunk benne. Másfél óra alatt annyi természeti szépséget láttunk, amennyit különben egy évben. Az időjárás is tökéletes volt, ragyogó napsütés, de nem túl nagy hőség. Végigjártuk a park kilátóit, a különböző híres formációkat, sziklaíveket és látványosságokat, majd rohamtempóban átautóztunk a Zion kanyonhoz, és felnyargaltunk a Canyon view pontra, hogy onnan nézzük a naplementét. Megérte. Még négy órányi vezetés várt ránk Las Vegas-ig, ami különösen fájdalmas volt a fáradtság és a rajtam elhatalmasodó nátha miatt (a fránya phoenixi légkondi.) Mire megérkeztünk a kaszinók városába, már egyáltalán nem voltunk kíváncsiak a nyüzsgésre, hangzavarra, inkább lefeküdtünk aludni.
Azért hétfő reggel, mielőtt kivittem Triciát a reptérre, még benéztünk a Luxor kaszinóba, de belül nem volt olyan látványos, mint vártuk. Még mindig a Caesar Palace a kedvencem. Mivel csak késő este ment a gépem, nekivágtam egy utolsó nagy túrának, a 200 kilométerrel arrébb fekvő Death Valley megtekintésének. Szinte az egész környék katonai bázis és fegyverkísérleti terep. A geológiai képzódmények (hatalmas hegyek) miatt a majd 150 km hosszú völgy az USA legszárazabb területe, évente kevesebb, mint 25 mm a csapadék. Ennek megfelelően csak a sivatagi életmódhoz különlegesen alkalmazkodott növények és állatok tudnak megélni, de nem ők a fő látványosság, hanem az elképesztő sziklaformációk. Nem gondolná az ember, hogy a kietlenség ilyen változatos tud lenni. Hullámzó dombságok, színes sziklafalak, homokdűnék, aranyszínű kanyonok, kiszárad sóstavak, néhány oázis és tucatnyi egyéb látványosság. A völgy közepe az USA legmélyebb pontja, 86 méterrel a tengerszint alatt, viszont a külötte magasodó hegyek 2-3000 méteresek. Sőt, tiszta időben el lehet látni a kontinentális USA legmagasabb pontjáig is (Mt. Whitney – 4421 m). Egyetlen bosszúságom az volt, hogy egy rendőr gyorshajtásért megbüntetett. A 10 kilométer hosszú, nyílegyenes lejtős úton 70 helyett 90-nel mentem… Az egészet olyan közönbösen intézte, mintha csak hot dog-ot vettem volna. Gyanítom, naponta több tucat embert bírságolnak így meg. Fantasztikus két hét után időben visszaértem Las Vegas-ba, és a repülőúton sem történt semmi említésre méltó, az atlantai átszállást leszámítva. A USA Southwest területe annyi természeti szépséget tartogat, hogy több év is kevés lenne mindet felfedezni, de nagyon örülök, hogy legalább a legjavát láthattam.

*****************
After an early wakeup we began our marvelous journey though the best places of the Southwest. We drove 1200 miles, every day visiting something different; the landscape changed around from desert to canyon, sand dunes to forests all the time.
First day was a lot of driving, and a lot of fun:
Second day was spent around marvelous Page:
Next was the out-of season North rim of the Grand canyon
The fourth day was probably the most beautiful:Tricia unfortunately could not join me on the very last day, where I was
droving to the amazing landscapes of Death Valley
It was an amazing two weeks, the most beautiful trip of my entire stay. The Southwest is so rich in natural wonders that now time is enough to discover deeply