2011. július 19., kedd

Déli gyöngyszem // Graz, a southern pearl

 A hosszított genfi út után nem sok időm maradt az otthoni dolgokra (mondjuk különben meg vízitúrán lettem volna), de pénteken legalább lejutottam a családhoz a füredi Williams táborba, aztán másnap onnan buszoztam+vonatoztam ki Wiener Neustadtba. Hétfőn az első vonattal mentem Graz-ba, a SCATh workshopra. A háromnapos rendezvényt egy nagy EU FP7-es (szívkatéteres fejlesztésekről szóló) pályázatra építették, ugyanakkor a konzorciumi résztvevőkön kívül nagyon sok neves szakember is jelen volt (többek között ezért mentem én is), tudtam találkozni az olasz, francia és német kapcsolataimmal, megismertem egy remek srácot az Imperial College-ből, hallottam érdekes kutatásokról a hollandoktól, és természetesen több osztrák résztvevő is volt, ami azért fontos, mert rájuk potenciális ACMIT partnerként számítunk. Az első este került sor a közös díszvacsorára a város egyik legelőkelőbb éttermében (Landhaus keller), ahol nem hagyományos menüt kaptunk, hanem igazi kreatív fogásokat (pl. tormakrémleves sült fekete puddinggal). Az időjárás elég változatos volt, rekkenő hőség és hatalmas felhőszakadások váltogatták egymást, de összességében jó volt.
A program nem volt annyira intenzív, mint a mi workshopunk, de a szociális élettel és a szokásos éjszakai munkával együtt már kitöltötte a napi 24 órát. Grazra nem is maradt nagyon sok időm, pedig gyönyörű város, nagyon kellemes meglepetés volt.
A XIV. századtól a Habsburg család egyik ágának székhelye lett Graz, ennek megfelelően kastélyokkal, palotákkal várakkal gazdagon ékes. Az óvárosi rész, amely a világörökség része, hangulatában és egységes XVII-XVIII. századi megjelenésével talán még Bécs központját is felülmúlja szépségben, és a közvetlen mellette emelkedő Schlossberg, tetején az óratoronnyal és egy csomó vendéglővel gyönyörű rálátást biztosít az egész völgyre. 2003-ban Európa kulturális fővárosa volt, és néhány modern építészeti elemmel gazdagodott. Mivel 6 egyetem és több tízezer diák is található itt, az éjszakai élet elég pezsgő, ráadásul jóval olcsóbb, mint Bécs. 
Szerdán este vonatoztam vissza, de még az út is nagyon élvezetes az Alpok utolsó hegyein át. Időközben kiderült, hogy egyik jó barátom épp ott dolgozik, így hamarosan visszatérek majd egy hétvégére.
************

Graz was a great surprise, it’s a charming city of 300,000, with rich history and great atmosphere. There are 6 univesities with 50,000 students providing a lively buzz around the downtown every night.
I went over for a short 3 days to participate to the SCATh workshop at TU Graz, and to meet a lot of international friends. (SCATh is an FP7 project on heart catheter solutions.) The professional part was great, and also the social events, especially the dinner at Landhaus keller with a magnificent menu.
Further highlights:

Nincsenek megjegyzések: