2008. október 30., csütörtök

BioRob2008 // BioRob in Scottsdale

Scottsdale a golfpályáról híres üdülőváros, amely teljesen egybeépült Arizona székhelyével, Phoenix-szel. A kétévente megrendezésre kerülő BioRob konferencia színhelyéül is talán azért választották, hogy a résztvevők kellemesen kikapcsolódhassanak a munkás napok után. Szállónk, a FireSky Resort ennek megfelelően kifejezetten elegáns volt, különösen a lagúnás, pálmafás, sok medencés udvara tetszett (apró tűzrakásokkal meg homokos “tengerpart”-tal). Annak ellenére, hogy a város a Sonoran sivatag közepén fekszik, mindenhol folyt a víz, szökőkutak, medencék, ami különben nem volt olyan rossz a 35 fokos hőségben.
A konferencia vasárnap egy sebészrobotikai workshoppal kezdődött, ahol örömmel konstatáltam, hogy sok az ismerős arc. A szakma nagy öregjei adtak elő sorra, és a szünetekben sikerült többükkel beszélnem. (Az előadásokról részletesen írok a SurgRob-on.) A hagyományos rész plenáris előadásokból, poszterkiállításból és 5-6 párhuzamos szekcóból állt. Mivel elég kevesen voltak (kb. 200 fő), az egyes előadásokat nem túl népes közönség hallgatta. Az agysebészeti robotunkról szerda délelőtt beszéltem, megfelelő számú, ám kevésbé lelkes közönségnek. (Sajnos nem nagyon voltak hasonló kutatással foglalkozók.) Általánosságban eléggé alulreprezentált volt a sebészrobotika, inkább a modellezésen, bio-ispirált robotikán, mikro- és nanorobotokon volt a hangsúly. Bár a Hopkinsosokkal jól elvoltunk, kicsit hiányzott a szocializálódás. Részben a programok szervezése, részben talán a résztvevők habitusa miatt nem volt esténként nagy társas élet. Azért a medence körüli gála vacsora nem volt rossz.
Scottsdale-ban és környéken nem sok látnivaló van, néhány különlegesebb éttermet sikerült felfedeznünk a többi Hopkins-ossal (pl. Japanese fusion), valamint egyik este benéztünk a szomszédos Tempe belvárosába. (Ide járnak mulatni az Arizona State University hallgatói.) Szerencsére azért természeti szépségek akadnak a környéken, és a szoros időbeosztás mellett sikerült bezsúfolnunk egy hajnali hegymászást Phoenix leghíresebb hegyére, a Camelback mountain-re. Sajnos a napfelkeltét lekéstük negyed órával, de a kilátás így is nagyszerű volt 400 méterrel a város felett. Ezen túlmenően kedd délután elautózunk a Sonoran sivatag egy szeletét megőrző természetvédelmi területre, ahol egy szép sivatagi naplementét, és rengeteg hatalmas kaktuszt láttunk (és ölelgettünk). Az egész kirándulás hangulatos volt, emberekkel nem is igazán találkoztunk, csak nagyfülű sivatagi nyulakkal.
Szerda este megérkezett Tricia, hogy csatlakozzon a konferencia utáni Southwest túrához. Körbenéztünk Phoenix belvárosában, de ott néhány építkezésen kívül abszolút semmit nem találtunk, így a szálló pezsgőfürdőjében lazultunk. Másnap korán reggel útrakeltünk, de ez már a következő történet.
**************
The BioRob conference was held in the luxurious FireSky resort in Scottsdale, a smaller recreation town in the Phoenix area. The first day began with a workshop on surgical robotics (you can read more about it on SurgRob), and the then came the actual three-day-long conference. The professional program was kind of interesting, as very few people came working on the same field as we do. Interventional CIS technologies were underrepresented.
Besides the lectures, we also had some fun. Primarily with the other Hopkins people we went out to discover the extreme foods of the neighborhood (e.g. a Japanese fusion restaurant and some Mexican). Having no other option, we climbed the famous Camelback mountain in the early morning, and even though we missed the sunrise, the view was still very rewarding at the top. Tuesday afternoon we drove to the nearby Sonoran Desert reserve to hike around some nice tall cacti and to watch a real desert sunset. We tried to have fun in Phoenix downtown and Tempe city, but both places were pretty deserted and boring. When the professional program ended, Tricia arrived to join me for the post-conference journey, beginning with some relaxation in the jacuzzi and other pools of the hotel.

Nincsenek megjegyzések: