2011. január 13., csütörtök

Az első dolgos napok // First busy week of the year

 Az év első munkanapját rögtön kinn töltöttem, hogy frissen kezdődjön a munka. Szokás szerint kismillió teendő és feladat, határidő várt. Végre kaptunk a kórházból applikátort meg tűket, így Yashar nekiveselkedhetett az első tű-beszúrós teszteknek. Röviden annyit szólnék csak a munkáról, hogy a méhnyakba kell bejuttatnunk előre kijelölt helyekre brachyterápiás (lokális sugárterápia) tűket, minél pontosabban. Ehhez célzónak jelenleg különböző applikátorokat használnak, pl. a Vienna ring applicator-t, amit itt fejlesztettek ki az egyetemi kórházban. Ezt az eszközt próbáljuk most valami jobbal helyettesíteni első körben, aztán pedig automatizálni (robotizálni) a tűbeszúrást.
Csütörtök munkaszüneti nap volt, mivel itt megünneplik Vízkeresztet, és aznap meglátogatott egy macedón barátom, Elena Skopje-ből. Őt is már több mint 5 éve ismerem, eredetileg a felejthetetlen EESTEC-es Swiss Adventure week-ről. Együtt megnéztük a WN városi múzeumot, ami tartogatott néhány kellemes meglepetést (pl. egy részletes modellt a város középkori állapotáról), aztán még kicsit sétáltunk a kihalt városban.
Másnap bevonatoztunk Bécsbe. Én megpróbáltam elintézni az ösztöndíjas ügyeimet (sikertelenül), így végül a Technikai Múzeumban kötöttünk ki, ami remek programnak bizonyult. Műszaki múzeum, csodák palotája és közlekedési múzeum egyben, minden kütyüvel, géppel és természeti jelenséggel, ami csak egy mérnök fantáziáját megmozgatja. Mindenkinek bátran ajánlom
*******
Some highlights of the first week:
Finally receiving a Vienna applicator and needles to start experiments towards a better brachytherapy needle targeting device.
Yashar has created the first prototype of his “XXX toy”:)
Elena from EESTEC LC Skopje visited me to have some fun out of work and thesis writing
Wiener Neustadt stadt museum was a little better than I expected
The Vienna Technology Museum is superb, it includes everything an engineer cares for: machines, gadgets, demos, physical experiments, locomotives and many other cool stuff. Do not miss!

Nincsenek megjegyzések: