Koyasan – a szent hegy // Exploring Koyasan

Japán egyik különlegessége, hogy több helyen is meg lehet szállni a buddhista templomokban, kolostorokban. Az egyik leghíresebb Koyasan, az ezoterikus buddhizmus 1200 évvel ezelőtt alapított központja, amely egy alig 10 négyzetkilóméteres fennsíkon fekszik hegyektől körbezárva másfél órányira délre Osakától. A vonat átváltott hegyivasútba, majd 30 fokos lejtőn kapaszkodó siklóba, végül pedig egy busz vitt a világ talán legkanyargósabb útján a 900 méter magasan fekvő Koyasan-ra. Egy éjszakára foglaltam szállást (japánul shukubu) az ötven közül egyetlen állami tulajdonban lévő kolostorban (Haryoin), ami még így is az egész út legdrágább éjszakája volt. A Haryoin templomot 1525-ben építtette a császár, és hosszú időn keresztül az uralkodók imahelye volt. Többször leégett, így ma csak egy kisebb épületből áll a szentély, és hozzá kapcsolódnak a közösségi épületek, valamit a turistáknak egy modern szárnyat építettek. Akik a templomban töltik az éjszakát, alkalmazkodniuk kell a szerzetesek napi ritmusához: 6-7-ig vacsora, 8-ig lehet mosakodni, 9-kor kapuzárás, 10-kor villanyoltás. Ennek megfelelően este már teljesen kihalt a város. Reggel 6-kor gongatás, 6:30-tól reggeli ima és rövid szertartás, utána reggeli. A szerzetesek vegetáriánusan étkeznek, sok savanyúságot és egy különleges eljárással készített tofut esznek. (A helyi kalaúz szerint ez szenzációsan finom, a Lonely Planet útikönyv inkább úgy nyilatkozik, hogy még az átlagosnál is kevesebb íze van. Én ez utóbbi véleményt osztom.) Az étel elég nagy csalódás volt, különlegesebbre számítottam, és a mennyiségek még a fél kiló rízzsel kiegészítve is minimálisak voltak. A reggeli szertartás sem hagyott bennem mély nyomokat, mert csak egy szerzetes volt jelen, és az egész csupán egy litániából állt némi kongatással. Ettől függetlenül a hely hangulata nagyon jó volt, akárcsak az egész falué.
Koyasan-t a szentté vált Kobo-Daishi alapította 816-ban, miután visszatért többéves kínai útjáról, ahol az akkori fővárosban (Xi’an-ban) a legnagyobb mestereitől tanulta a buddhizmust. A legenda szerint egy fekete és egy fehét kutya mutatták meg neki a fennsíkot, amelyet 8 hegy lótuszlevelekként ölel körül. Saga császár támogatásával itt látott hozzá egy vallási központ kiépítésének, és gyakorlatilag két generáción belül felépült számos templom és csarnok, kialakult az ezoterikus Shingon ("Igaz Világ") buddhizmus iskolája. Főbb jellemzői a békés életmód, meditálás, az ősök tisztelete és a természetközeliség. A vallás gyorsan terjedt, fénykorában több mint 1800 templom állt Koyasan-on, azonban a későbbi háborúk alaposan megviselték, és ma “mindössze” 117 van. 600 szerzetes él itt, lépte-nyomon találkozni velük. Rajtuk kívül mintegy 6000 világi ember van még, és persze éves szinten több mint egy millió turista.
Első nap a Tokugawa sógunok mauzóleuma után Koyasan fő látványosságához, Kobo-Daishi mauzóleumához (Okunion) sétáltam el, amit a szent Tama folyó ölel körül. Útközben sorra haladtam el a hangulatos, szépen karban tartott shukubu-k mellett. A legenda szerint Kobo-Daishi nem halt meg, csak meditációba vonult vissza, és Buddhával együtt eljön majd. Hogy ezen a napon rögtön ott legyenek kéznél, nemesek és közemberek százezrei temetkeztek a mauzóleum köré, különleges hangulatú sírkertté változtatva a völgyet és a dombokat. A legtöbb síron egy 5 elemű kőpagoda áll (gorinto), amely az 5 elemet szimbolizálja, amelyből a buddhizmus szerint a világ keletkezett (föld, tűz, víz, szél, űr) a mauzóleum ajtajait mindig zárva tartják, a hozzá épített több mint tízezer lámpással kivilágított templomban viszont folyamatosan imádkoznak. Az Okunion jelentős zarándokhely, ma is fehér ruhába öltözött, bottal, csengettyűkkel felaggatott emberekkel találkozni az úton. Egészen 1872-ig a nők nem léphették át Koyasan határát, ezért a 7 kapuja mentén egy 24 km-es gyalogösvényt alakítottak ki nekik (hogy legalább körbemehessenek). Délután visszatértem a szállásomra, de kapuzárás előtt még kisétáltam kicsit fényképezni a központi templomegyüttes körül.
Másnap a korai kelés után hosszú napot tartottam. Elsőként a XVI. sz végén a Shingon-shu buddhizmus központi templomának épített Kongobuji-t néztem meg. Ma is közel 4000 templom tartozik alá, szerte Japánban. A templom felülmúlta várakozásaimat: a máshol sokszor hiányolt, szépen festett és arannyal dekorált tolóajtók mellett itt található a legnagyobb kőkert is, valamint az egyik újabb szárnyban kis teát is elfogyaszthattam.
Következett a Dai-Garan, Koyasan Kobo-Daishi által épített központja. A szerzetes elsőként egy majd 50 méter magas központi pagoda (Konpon Daito) és nagycsarnok (Kondo) alapjait rakta le tanítványaival. Később több épülettel bővítették a központot, ezeknek viszont csak töredéke maradt fenn eredeti formájában. Megnéztem a helyi történeti múzeumot (Reihokan Museum), de pár szép sankosho-n (rituális fémtárgy) kívül nem volt benne túl sok izgalmas. A Daishi csarnokban viszont részt vettem egy Shingon megtisztító szertartáson. Ez már izgalmasabb volt, mint a reggeli: bevezettek egy sötét szobába egy szentélyhez, bevonult az apát, majd különböző litániákat mondtunk együtt, szertartásokat végeztek a szerzetesek, majd a végén kaptam egy igazolást a beavatásról. Igaz, japánul volt az egész, így a részleteit nem értettem, de az előzetes angol ismertető alapján annyi történt, hogy bevezettek a 10 parancsukba, amely feltűnően hasonlít a bibliaira, majd pedig elindítottak az úton, hogy e szerint éljek. A fő parancsaik:
- ne ölj
- ne lopj
- ne paráználkodj
- ne hazudj
- beszédben ne túlozz
- légy engedelmes, ne káromkodj
- ne légy irígy
- keresd az Igazságot, és legyenek igaz nézeteid
Elsétáltam még a Koyasan fő kapujában emelt Daimon toronyhoz, majd a nők zarándokútján vissza a templomomhoz, és lesiklóztam. Közben elkezdett szakadni az eső, így nem is bantam annyira, hogy távoznom kell a szent hegyről, de nagy élmény volt. Eredeti tervemtől eltérően nem délre vettem az irányt, hanem vissza Osaka-ba, hogy Kyoto környékét fedezzem még fel alaposabban. Tettem egy kis kitérőt Wakayamába, a prefektus fővárosába. (Sajnos sikerült kifognom a világ leglassabb vonatát, ráadásul érthetetlen módon az eső miatt egy járat kimaradt.) A “kék órára” pont odaértem a kastélyhoz, ami bár nem akkora, mint Himeji-jo vagy Osaka-jo, de esti kivilágításban nagyon mutatós.
Utolsó napomat Kyoto-ban és Arashiyama-ban töltöttem, de erről majd a következő post-ban fogok mesélni.

**********

Koyasan up in the mountains of Wakayama prefecture around 3000 feet above sea level is a wonderful place. It's the center of the esoteric Shingon (True World) Buddhism; a mountain enclosure, home of 600 monks in over a hundred temples out of which over 50 operates as shukubu, offering food and lodging for visitors (tourists). Koyasan was founded by the Buddhist scholar and saint Kobo-Daishi in 816, after he returned enlightened and well educated from China. He chose this remote place as 8 hills surrounded it like lotus petals. His religious disciplines included meditation, love of nature, peace and seek for the truth. With the support of the emperors, the shingon school become very popular, at in its heydays Koyasan had more than 1800 temples. Today around 4000 temples belong to this sect throughout Japan.
My temple was Haryoin, the only state-owned (offering a little cheaper accommodaton). It was built in 1525 by emperor Go-Kashiwabara, and remained their favorite place for long. Through the ages it burnt down many times, and today, it only consits of a shrine, attached living quarters and a new concrete building for the tourists. If you stay there, you must accommodate to the monk's daily routine: dinner is 6-7, shower time ends 8, gates are closed at 9 and by 10pm all lights should be shut. They wake up at 6, and have a morning ceremony form 6:30, then breakfast. Monks eat vegetarian, a lot of pickled stuff and a special tofu. (This is praised a lot in the local guidebook, however Lonely Planet mentions it to be extraordinarily tasteless. I have to agree.) Overall, the food was quite a disappointment, and definitely small portions. The morning ceremony was also flat, only one monk showed up for a long litany and some gonging. Otherwise, I liked the atmosphere, but maybe other places worth better their price.
First day, having seen the Tokugawa soguns' mausoleum I walked to Okunion at the other end of the village, where Kobo-Daishi's mausoleum can be found. (The mountain area around the saint Tama river.) According to the legend, he just entered ethernal meditation, and will come out when Buddha calls. The doors of the tomb are kept close and they continuously prey in the temple in front of it, lit by more than 10,000 lanterns. Hundreds of thousands of people burried around his mausoleum to be handy on the day of resurrection, forming a mgnificent cemetery on the hills. Many tombs are covered with a 5 level stone pagoda (gorinto) that simbolizes the 5 elements humans are created of accordng to Buddhism (earth, fire, wind, water and space). Okunion is still an important religious site, you can see many pelegrims in white robe, with a staff and bells on it. Until 1872 women were not allowed to enter Koyasan, they could only hike around it on the 24 km path leading around the 7 gates of the village. In the afternoon I returned to my temple through visiting a couple other great shukubus, and before they closed the gate went out to take some night pictures around the main temple area.
Despite the 6am wakeup, I had a packed day on Saturday. I was really happy to see no crowds at Koyasan, as large tourist groups would have ruined the atmosphere. First I visited the Kongobuji, head temple of the shingon-shu Buddhism,built at the end of the 16th century. Here to be found the biggest rock garden in Japan, and some nicely decorated paper sliding doors and a massive tearoom, where everyone got a cup of green tea. Right next was the original center of Koyasan, Dai-Garan, funded by Kobo-Daishi. Despite the ravage of wars and fires, it still contains two of the original bulidings, and some rebuilt ones: a 50-meter-tall pagoda with well decorated mantra columns, a central hall (Kondo) and a dozen of other temples. To catch up on the Buddhist ceremonies, I participated in a "pre-enlightenment procedure" at Daishi Hall, where they introduced me to the 10 rules of shingon Buddhism (very similar to the 10 in the Bible), and was purified by chanting different mantras in a shrine, in front of the abbey. It was very interesting, and got a certificate. The Reihokan Museum was forgettable, I better enjoyed the Daimon tower, one of the seven entry gates to Koyasan, and a hike on the women pilgrimages' path back to my temple. As it started to rain, I was not to said to leave this otherwise wonderful place behind. I had to change my plans for the rest of my stay, and therefore I was heading back to Osaka. I made a detour to Wakyama, the prefecture capital city, that has a smaller, but really pretty castle.