2009. augusztus 9., vasárnap

Előtörténet

Mint korábban említettem, 37 ázsiaival (21 kínai és 16 koreai) együtt vettünk részt az Experience@Singapore programon. Eleinte egy picit furcsa volt, de hamar megszoktuk, mert mindenki nagyon aranyos volt. Az egyik szervező elmesélte az egész háttértörténetet, amiből az is kiderült, miért nem kaptunk tőlük olyan sokáig híreket.
Idén indították el az Experience@Singapore programsorozatot, aminek keretében először egy maláj, aztán egy amerikai-angol-ausztrál, végül pedig egy kínai-koreai válogatott diákcsoport látogatta volna meg Szingapúrt. Mi egy picit más eseményen vettünk volna részt, egy közép-európai diákokból toborzott csereprogram első heti bemutatkozó, akklimatizációs programjába kapcsolódtunk volna be. A H1N1 vírus gyors terjedése miatt le kellett mondani a cserediákokat és az angolok programját is. Végül úgy döntöttek, hogy mi hárman más státuszban vagyunk, ezért hozzácsapnak minket az ázsiai turnushoz, ami két héttel később volt. Minderről pedig azért nem informálódtunk időben, mert a mi programunkat szervező illető váratlanul kilépett a cégtől, és sokáig nem foglalkozott senki ügyünkkel. Végül minden jóra fordult, és remek programunk volt.

Nincsenek megjegyzések: