2009. augusztus 10., hétfő

Szingapúr ultosó felvonás // Last act of Singapore

Délben érkeztem vissza Szingapúrba, felnyaláboltam a csomagomat, és átköltöztem egy olcsóbb hostelbe, majd a National University of Singapore felé vettem az irányt. Az egyetemi kórházban volt a találkozóm a sebészeti gyakorlóközpont vezetőjével, Prof. Lomanto-val. Tavaly októberben adták át az Advanced Surgical Training Centert, amelyet 7 M SGD beruházással hoztak létre, és elképesztően jól felszerelt. (Többek között da Vinci-jük is van pusztán gyakorlatozásra.) A prof körbevezetett, meginvitált egy kis sushi-ra, és közben megbeszéltük egy lehetséges pályázati együttműködés feltételeit. Reméljük, sikerül valamit összehozni, még ha nem is most rögtön. (A látogatásról bővebben írok a SurgRob-on.)
Este a Funan elektronikai plázában találkoztam Titiékkel. Titi épp visszafele tart magyarországi nyári gyakorlatáról Ausztráliába tanulmányait folytatni, barátja, az ausztrál Tom pedig elé jött, és pár napot Szingapúrban kalandoznak. Vacsoráztunk egy jót, meg sétáltunk kicsit, aztán visszatértem a hostelembe és éjszakába nyúlóan csináltam a képeimet, meg a másnapi előadásomat.
Az utolsó nap is tele volt még programmal. Reggel 9-re mentem az ország távolabbi végén lévő Nanyang Technological University-re találkozni a BioRobotika csoport embereivel, no meg tartottam egy rövid szemináriumot a saját kutatásomról, és ők is körbemutogattak mindent. (Az egyik srácot a Hopkinsról ismerem, a tanárát meg Montpellier-ből.) Itt is beszélgettünk kicsit egy lehetséges közös projektről.
A munka után következett a szórakozás, megnéztem a Jurong Bird Parkot, a világ legnagyobb madárgyűjteményét. Az egész olyan, mint egy állatkert vagy szafari, sok sok madárral, állatbemutatókkal, hatalmas hálós terekkel, ahol együtt lehet lenni a legkülönlegesebb madarakkal. Több mint 3 órát sétálgattam a parkban, utána pedig Titiék tanácsára ellátogattam a közeli kínai kertbe, ahol egy teknős múzeum van. A múzeum gazdája szenvedélyes teknős gyűjtő, több mint 1000 élő teknőst tart, majd 100 különböző fajt. A különlegesebbek be voltak zsúfolva egyszerű üvegakváriumokba, de a legnagyobb élmény a kertben lévő halastó volt, amely szó szerint hemzsegett a teknősöktől. Valaki hozott egész uborkákat, és arra úgy gerjedtek, hogy egymást taposva másztak ki a tóból, és rohantak utána. Volt néhány gigantikus példány is, meg nagy szárazföldi teknősök, amik szintén lelkesedtek az uborkáért. Sétáltam még a pagodák között, majd a kínai negyed bazársorán keresztül elnéztem a Nemzeti Művészeti Múzeumba, ahol már csak a kortárs kiállítás volt nyitva, de láttam néhány érdekesebb fényképet és fűszer-tárlatot. Végül összeszedtem a hostelben a csomagomat, kimetróztam a reptérre, és egy röpke alvással eltöltött út után már Frankfurtban is voltam, ahonnan már egy pillanat alatt haza is értem. Nagy élmény volt!
*********
The last days in Singapore were spent with visiting the local Universities and some natural exhibitions.
BTW, I'm wondering whether anyone cares for my English posts. Please cast your votes on the right!

Nincsenek megjegyzések: