Idézet // Quote for the week

"Hallom, és elfelejtem. Látom, és elhiszem. Csinálom, és megértem."

/Confucius/

*********

"There is much pleasure to be gained in useless knowledge." 

/Bertrand Russell/

Új szelek // New winds

Az első kinn töltött időszakom (cirka 10 nap) remekül sikerült. Igaz, úgy indítottam, hogy Bécsben hostelben kellett laknom, mert bár eredetileg úgy volt, hogy megyünk műtétre, megint csak törölték a programot. Minden esetre kaptam kulcsot a Prof. irodájához a kórházban, és egy internet kávézóból egész sokat dolgoztam. Este felmentem Danielékhez, játszottam Joellel, jól elvoltunk. Másnap az Euro-Spine konferencián próbáltam összefutni egy magyar kontakttal, ami végül nem sikerült, aztán átvonatoztam Wiener Neustadt-ba. Szállásunk még mindig nem volt, viszont találtak végre egy remek lakást, ami pont fél úton van a vasútállomás és a labor között, frissen felújított, teljesen bútorozott. Csütörtök este megérkezett a labortársam, Yashar is (Kanadában Gábor doktorandusza), aki pár napos iráni családlátogatás után jött Európába. Így pénteken már együtt költöztünk be az új kéróba, ami minden igényünket kielégíti.
Mivel Wiener Neustadt nem sok életet mutat még péntek esténként sem, szombat reggel Bécs felé vettük az irányt. Egy könnyű sétával kezdtünk a Schönbrunn palota kertjében (legutóbb, amikor itt voltam, fenékig be voltak fagyva a medencék), majd következett a Stadt Park és a Práter, ahol összefutottunk a Daubl családdal. Együtt megnéztük a jópofa, de nagyon zsúfolt „Wien2020” technikai kiállítást (néhány robottal, végtagprotézissel, orvostechnikával fűszerezett jövőkép-demó), majd felvittek minket a várostól északra fekvő dombokra, ahol remek kilátás mellett hörpöltünk a helyi Mayer pince boraiból. Estére befutott Andris is, bohóckodtunk Danielék tetőteraszán, és egy hatalmas, ízletes Wienerschnitzellel alapoztuk meg az estét. Daniel levitt minket az egyik haverja bátyjának a szülinapi bulijába. Nem volt rossz,  minden koktélhoz más színű világító rudat kaptunk, és még ismerősökkel is találkoztunk. Sétáltunk a nyüzsgő, élettel teli, kivilágított belvárosban, majd hazavonatoztunk, és közben egy minden bor-gurmandot kielégítő borkóstolót tartottunk, hozott anyagból. A másnap ennek megfelelően lassan indult, de délután Andrissal kimentünk a közeli Hohe Wand természetvédelmi területre, ami tulajdonképpen egy hatalmas szikla, tetején egy kiterjedt erdősséggel. A sziklafal tetejére építettek egy Sky Walk kilátót, tériszonyosoknak nem ajánlott! A környék minden esetre fantasztikusan szép, túrázni, mászni mindenképp vissza fogok még jönni! A hét főleg az otthoni munkával telt, illetve kedden és csütörtökön voltunk végre Bécsben műtéteken. Túl sok szaftos részletet nem említenék, de rengeteg tanulsággal szolgált a 3 megtekintett brachyterápiás beavatkozás, és sok órán keresztül konzultáltunk az orvosokkal és radiológusokkal, hogy miként is tudnánk a segítségükre lenni. Izgalmas munka lesz, bárhogyan is! 

*********

Highlights of my first period in Austria:

• Getting a key to the prof's office at AKH
• Moving in to our new apartment with Yashar
• Schönbrunn, when it's not freezing
• Prater, chill out
• Mayer winery, with a spectacular view
• Having fun on Daniel's rooftop
• Gigantic Wienerschnitzel
• Nightlife in Vienna
• Wine selection of Andris 
• SkyWalk at Hohe Wand

Idézet // Quote for the week

„Nem az ember az, akinek az élet értelmére vonatkozó kérdést fel kell tennie, hanem éppen fordítva, az ember maga a megkérdezett, neki magának kell válaszolnia. Azokat a mindenkori kérdéseket kell megválaszolnia, melyeket az élete tesz fel, csakhogy az ilyen megválaszolásnak mindig „tettekben“ kell megtörténnie: csak a cselekvés során lehet az „életkérdéseket“ igazán megválaszolni – a válasz létezésünk felelőssé tétele révén születik. Egyáltalán: a létezés csak annyiban a „miénk“, amennyiben az felelős létezés.”

/V. E. Frankl/

**********

"Half of being smart is knowing what you're dumb at."

/Solomon Short/

Idézet // Quote for the week

“Ha megszűntél adni, megszűntél Szeretni,
Ha megszűntél szeretni, megszűntél Növekedni,
Ha megszűntél növekedni, megszűntél Tökéletesedni,
Ha megszűntél tökéletesedni, megszűntél kibontakozni Istenben,
Mert szeretni annyi, mint Isten útjára lépni, Vele kapcsolatot találni.”

*********

"A day passed without a laugh is wasted time."

/Charlie Chaplin/

Látogatás sógoréknál // Visiting ACMIT

Mostanában elég gyorsan pörögnek az események, nincs megállás egy pillanatra sem. Egy átdolgozott 24 óra után már úton is voltam Wiener Neustadt felé, hogy meglátogassam az idén megalakult Austrian Center for Medical Innovation and Technology (röviden ACMIT) központot. Bár tavaly már jártam itt egy rövid megbeszélés erejéig, mégis most érkeztem először az ACMIT centerbe azzal a biztos tudattal, hogy nekem itt helyem van. Az osztrákokkal egy éve kezdtük a közös munkát több projekt mentén is, amelyekre alapozva most egy nagyobb kaliberű kutatási együttműködést igyekszem összehozni. Ennek keretében én is bekapcsolódom a következő egy évben a központ munkájába, illetve ők is a nálunk folyó kutatásokba. Harmadik partner még a Bécsi Orvosi Egyetem, ahol a radiológusok segítségével betekintést nyerhetünk a különböző brachyterápiás kezelések rejtelmeibe. Ennek megfelelően fizikailag is bilokálni fogok, igyekezvén mindenhol maximálisan ellátni a feladatomat egy szép jövő reményében. A kutatásokról bővebben fogok írni a SurgRobon, a mindennapok érdekesebb eseményeiről pedig majd itt számolok be.

********

In the past one year I’ve been working hard to ground a research collaboration with the newly founded (April) Austrian Center for Medical Innovation and Technology (ACMIT). They are located in Wiener Neustadt, hosted by the labs of the IMA. I signed up to join a gynecological robot treatment development project with them, while they are getting involved into some of our projects at the Biomedical Engineering Lab at BME in Budapest. The third partner is the Vienna Medical University, where the great radiologists introduce us the exciting work of brachytherapy. More details about the research will be published on SurgRob, while I’ll keep reporting on my travellings here. Great (and extremely busy) times to come!

Argentina, ahogy én láttam // Argentina as I saw

A cím egy kicsit fellengzős (csak úgy, mint korábban), hiszen alig láttam valamit az országból, ezért megállapításaim leginkább csak Buenos Airesre vonatkoznak.
Argentína két dologról híres nagyon gasztronómiai vonalon: a marha steakről és a vörösborról. Az egész pampán mást se csinálnak, mint teheneket legeltetnek, és valóban nagyon kellemes steak-eket készítenek, amikhez jó áron lehet jutni. (2000 Ft körül) Legnagyobb vörösbortermelő vidékük az ország nyugati részén fekvő Mendoza. Innen rossz vörösbort még nem ittam, pedig még Európába is versenyképes áron hozzák át. A sör mindemellett kifejezetten drága. Tradicionálisan mindenféle állati belsőséget fogyasztanak, ettünk belet, vesét, gyomrot. Rengeteg McDonaldsot találtunk, szinte minden sarkon van egy.
Egyértelműen feltűnő volt, hogy mennyivel óvatosabban vezetnek, sokkal előzékenyebbek a gyalogosokkal szemben, mint a brazilok. Itt is a buszos közlekedés az elterjedt, a városban kifejezetten olcsó (70 Ft) a jegy, az ország minden tájára pedig kulturált éjszakai buszokkal lehet eljutni.
Az argentin nemzet egykor szebb napokat látott, és a büszkeség még mindig él bennük. Sokkal európaiabbnak tartják magukat a többi dél-amerikai nemzetnél, ezért is építettek oly sok európai és észak-amerikai stílusú házat. Számos nagy katolikus templomuk van, de már nem olyan vallásosak, mint korábban. Buenos Aires jellegzetessége még a sok graffiti, amelyek helyenként egész házakat beborítanak. Nemzeti kincsük a tangó, amelyet mesterségesen alakítottak ki spanyol és afrikai táncokból a XIX. sz. végén, és nagyon hamar elterjedt. 2009 óta a kulturális világörökség része. Rengeteg változata van, de ahogy láttuk az össztáncos (milonga) esten, a helyiek is inkább a rockyt részesítik előnyben.
Az emberek különben nem voltak túl barátságosak, alig mosolyogtak. Ázsiai bevándorlókkal nem nagyon találkoztunk, az útikönyv szerint velük szemben nem olyan befogadóak. Talán ezért is van, hogy rengeteg a kóborkutya.

*******

The title is a little boasted, as I have barely seen a fraction of Buenos Aires, not to mention other regions.
Argentinean gastronomy is primarily famous for two things: beef steak and red wine. They have the entire pampas to herd their cow for excellent meat, while the region of Mendoza is a world class wine producing territory, offering high quality for moderate prices. Traditionally, they eat intestines and other organs besides the sirloin, so we had to taste those as well. I also noticed that there is a McDonalds at every second corner.
It was very apparent from the first day how much better they drive than Brazilians: I was not risking my life every time stepping down on the street. They are settled for road traffic: having allegedly the widest street in the world in the middle of downtown. Public transportation mainly consists of bus routes, with a couple of subways, and it’s very cheap (30 cents).
Argentina had a brighter history, it was one of the richest nations in the entire world around the end of the 19th century, due to the high demand for their agricultural goods, and they were able to build avenues, palaces and a Capitol rivaling Paris and DC. Ever since, they had a rough history with several dictators and military coups, but currently on a slowly developing track.
The most famous local brand is inevitably tango that is part of the World Heritage since 2009. It was created with elements taken from Spanish and African dances in the 19th century, and quickly become popular. It’s a hard dance, no wonder we saw most of the locals dance rocky in the evening club instead of tango.

EMBC Buenos Airesben // EMBC in Buenos Aires

Az egész út célja az IEEE EMBC konferencia volt, ahova egy szóbeli előadással és egy poszterrel jöttem. Lacinak két posztere, Andrisnak két előadása és egy Csillája is volt. A konferenciás napok elég mozgalmasan teltek, napi 12-13 óra folyamatos programmal. Rengeteg ismerőssel találkoztam, és újakat is szereztem persze. Szakmailag egy kiemelkedő esemény volt, Dr. Miguel A. L. Nicolelis plenáris előadása, aki az agy-számítógép kapcsolatokon dolgozó leghíresebb duke-i kutatócsoport vezetője. Már eljutottak odáig, hogy a rhesus majmaik probléma nélkül tudnak az agyukkal irányítani egyszerre egy robotkart és egy lépegető robotot, miközben a saját végtagjaikat normálisan használják. Elképesztő perspektívák rejlenek ebben a kutatásban. (Bővebben írok majd a témáról a SurgRob-on.) Egyre jobban élvezem ezeket a szakmai programokat (pedig a szocializálódós események most eléggé redukáltak voltak). Az összevont bankett és welcome reception katasztrofális volt szervezési szempontból, ugyanakkor a diákoknak rendezett fogadás kiemelkedő. Annyi kellemetlenségem volt, hogy laptopom egyre inkább bekrepált (ez még a régi, ami már a tavalyi EMBC-t sem szerette), sokszor csak úgy bírtam elindítani, ha egy bicskával nyomtam izomból az alját. Magyarok négyesben még kétszer nagy steak vacsorát csaptunk, és finom argentin vörösborral öntöztük a marhát.
Szombat délután már nem volt olyan izgalmas szekció, így elsétáltunk a város még felfedezetlen látványosságaihoz, elsőként a Recoletta temetőhöz, ahol a gazdagabbak a XIX. századtól egyre nagyobb épületeket húztak fel maguknak sírként, és valódi város alakult ki a temetőből. Sok híresség mellett itt nyugszik Evita is. Láttunk itt egy 200 éves fát (ombú-t), ami akkora volt, mintha már 2000 éves lenne. A szépművészeti múzeum után Csilláék visszamentek a konferneciára, mi meg Lacival végigsétáltunk a Callao utcán, ami olyasmi, mint a körút, rengeteg szép házzal, palotával, színházzal, elegáns kávézókkal. Itt található az a könyvesbolt, amely egy színháztermet vett birtokba. Végezetül elbúcsúztunk a Capitol-tól, a Casa Ronda palotától, és az estét a Palermo Viejo szórakozónegyedben töltöttük, ahol Csilláékkal beültünk egy tangó (milonga) estre. Próbáltuk elsajátítani a tánc alapjait, de túl nagy tömeg volt ahhoz, hogy igazán élvezhessük. Másnap reggel kibuszoztam a reptérre, búcsút vettem a várostól, és röpke 34 óra alatt három átszállással hazaértem. Igazán fantasztikus körutazás volt, de nincs idő lazításra, új kalandok várnak holnaptól!

*******

The main purpose of the whole trip was the EMBC conference. Laci had two posters to present, I also worked on one of those and had an oral presentation, Andris had two talks to deliver. The conference was busy as usual, 12-13 hours of scheduled lectures and sessions, and some social programs in addition. The general banquette was a big "forget", but the student reception made up for it. The most mindblowing lecture was Dr. Miguel A. L. Nicolelis'. He is the head of the brain-computer interface lab at Duke, doing a whole lot of crazy BCI stuff with rhesus monkeys. He showed how easy it will be to train out brain to control external limbs and entire mechatronic avatars, solely with our mind. (Will cover this on SurgRob.)
On Saturday, we sneaked out to Recoletta, where the rich dons and merchants started to erect amazing vaults from the late 19th century, creating a real necropolis. Besides many famous Argentinean, Evita also rests here. There is an amazing 200-year-old tree in front of the cemetery, an ombú. We visited the the Museum of Fine Arts, then Csilla and Andris headed back to the conference, while we walked all along Callao street with Laci. Here lies the El Ateneo bookstore, residing in a theater. I said goodbye to the Capitol, the Casa Ronda, and Palermo Viejo , the SOHO of Buenos Aires. We got in to a tango milonga night, to mix with the locals, and tried to learn the basics of the dance. Next morning I took the bus to the airport and said goodbye to the city. After a mere 34 hours and 3 changes I got back home to look after new adventures immediately.

Messze délen // Further to the South

Buenos Aires-szel kapcsolatban elsőként az tűnt fel (a repülőről), hogy milyen sokáig tart, mire átrepülünk csak az egyik felén. 13 milliós lakosságával valóban a déli féltek második legnépesebb metropolisza, és a kiterjedés mellett nyüzsgésben és építészetben is felveszi a versenyt a legnagyobbakkal. A várost A XVI. század első felében alapították, aztán az indiánok lerombolták, 50 évvel később újraalapították, és 1810-ben a spanyoloktól függetlenedő Argentína fővárosa lett. Az elmúlt két évszázad meglehetősen viharos volt, hadurak, zsarnokok, diktátorok váltogatták egymást, és noha a XIX. század közepén Argentína a világ egyik leggazdagabb országa volt, legutóbb 2000 körül volt államcsőd. A helyiek büszkék a történelmi nagyságukra, és Buenos Airesben járva valóban egy nagy és tehetős (és európaias) nemzet benyomását keltik – főként az épületek.

Első pozitív meglepetés az volt, hogy a város lényegesen olcsóbb, mint Rio. Minden kb. fele annyiba kerül, a tömegközlekedés negyedannyi. Könnyen megtaláltam a szállásomat, amely a város központjának számító Avenue de 9 Julio sugárúttól csak egy sarokra volt (kb. mint nálunk az Andrássy), és egy régi bérházat alakítottak át hostelnek. Nem volt rá semmi panasz (több díjat is kaptak már), volt wifi, reggeli, bár, és egyágyas szobám. Az Obelisco (egy obeliszk) a washingtoni alapján lett mintázva, és a parlamentüket is az alapján építették. (Kisebb, de jellemző módon hosszúkásabb kupolájú tetővel.)
Másnap reggel Carollal (Hopkinsos barátom) és a barátjával elindultunk felfedezni San Telmo-t, amely a város egyik legöregebb része, és vasárnap antik piaccá változik az egész: főként maté (helyi tea) bögréket, színes szódásszifonokat, rézedényeket és antik lomokat lehet kapni, meglehetősen drágán. Elsétáltunk a Plaza de Mayo-da is, ahol az elnöki palota áll (Casa Rosada). Innen mondta beszédeit Evita (Eva Peron). Vezetett túra keretében körbe lehetett menni a palota belső termeiben is, de azért nem volt egy Schönbrunn. Délután lesétáltam egészen La Boca-ig, ami a művésznegyed (na meg itt van a híres focicsapat stadionja), és tele van hangulatos, színesre festett házakkal. Este a katedrálisban találkoztam Andrissal és Csillával, akik reggel érkeztek Kanadából. Részt vettünk egy spanyol misén, majd a Signa la Vaca nevű étteremben kezdtük meg argentin gasztronómiai kalandozásainkat.
Következő napra már jó előre megbeszéltük Andrisékkal és Lacival, hogy átkompozunk Sacramento de Colonia-ba, amely a folyótorkolat túloldalán, már Uruguay területén fekszik, és minden útikönyv szerint az egyik legszebb városka a környéken. A portugálok alapították, és igazi csempésztanya volt. Nos, a város tényleg takaros volt, de azért a kompozást nem biztos, hogy megérte. Minden esetre ami volt látnivaló, azt mind megnéztük: felmentünk a világítótoronyba, a templomba és mind a 7, pár szobás múzeumba. Egy csomó öreg autót láttunk, és furcsa művészi alkotásokat. Egy fa volt még különleges, amely a törzsén mindenhol hatalmas töviseket növesztetett. Este ettünk még egy jót a helyi művész-étteremben, aztán hazahajóztunk.
Következő nap délután már kezdődött a konferencia a workshopokkal, de előtte még egy kör városnézést terveztünk az északi parkokban, ahol az állatkert és a planetárium is van. Rengeteg kültéri szobrot emeltek szerte a városban, amelyek kiváló fotótanulmányt képezhetnének. Megnéztük a rózsakertet (ami télen nem olyan mutatós), meg a szép kis japánkertet. A sétát fél úton meg kellett szakítanunk, mert beállt a rossz idő (szakadó eső metsző széllel), ami a konferencia ideje alatt végig maradt, ennek köszönhetően viszont legalább az előadások látogatottsága átlagon felüli volt.

*****

Buenos Aires is the second largest city on the southern hemisphere after Sao Paolo. It has been made to accommodate large surface traffic, therefore they have the wides road on the world, the Avenue de 9 Julio, having an Obelisco in the middle, copied from Washington D.C. Things to do in and around the city:

• Casa Rosada, the presidential palace (4)
• Obelisco in the middle of the city (4)
• Japanese garden (Plaza Sicilia) (4)
• Rosegarden, in winter (Plaza Holanda) (3)
• San Telmo, Sunday fair (4)
• La Boca (5)
• Museum of the Fondation PROA (3)
• Colonia (UR) in general (3.5)
  

Brazília, ahogy én láttam // Brazil as I saw

Brazília hatalmas ország. Területe akkora, mint az USA , majd 200 milliónyian lakják, és az elmúlt 10 évben nagyon dinamikus fejlődésnek indult, a XXI. század nagy sikertörténetét látják benne elemzők. Az országnak erőskezű miniszterelnöke (Luís Inácio Lula da Silva) van, akinek sikerült stabilizálnia a gazdaságot, visszaszorítani a drog kartelleket. Megnyerték a 2014-es foci VB és a 2016-os olimpia rendezési jogát is, mi több, nemrégiben hatalmas olajtartalékokat találtak a partjai mentén.
Rio de Janeiro igazi trópusi város (egész évben jó idő van), amely hírnevéhez méltóan a szórakoztatásra rendezkedett be. Az éjszakai élete, az évenkénti karnevál, a szamba és a fehér homokos tengerpartok vonzó célponttá teszik. Ugyanakkor a mindennapi élet a városban még sok alapvető társadalmi probléma meglétét mutatja. Először is minden nagyon drága (talán az egész ország, de Foz de Iguazu is biztosan az). Budapesthez képest nagyjából 20-30%-kal drágább, és ez egyáltalán nem segíti a nagy szegénységben élő lakosokat, akik nyomortelepekbe (favelák) tömörödve élik életüket. A favelák praktikusan tiltott területnek számítanak a turistáknak (leszámítva a vezetett túrákat), mivel egyszerűen túl veszélyes.ek Sok esetben a drog kartellek tartják irányításuk alatt ezeket a részeket, amelyek ellen a rendőrség komoly tűzerővel igyekszik felvenni a harcot. A favelák az egész városban léteznek elszórva, így nagyon kell figyelni, hogy merre sétál az ember, különösen éjszaka. Úgy általában is sok a koldus, a hajléktalan, este a híres strandok is inkább kerülendők miattuk. Amíg ott voltam, a Hilton szállót támadta meg 10 fegyveres, akik 30 túszt ejtettek, és a rendőrségi mentőakciót kísérő lövöldözésben voltak halálos áldozatok is. A rendes környékeken nagy kerítésekkel és állandó portaszolgálattal védik a házakat az illetéktelen behatolókkal szemben.
A tömegközlekedés általános módja a busz. Elképesztő mennyiségű buszjárat van, de a megállókat nem nagyon jelzik (különben is le kell mindig inteni a buszt), az irányok vannak csak feltüntetve a járműveken. Úgy vezetnek, mint az őrült, csak a padló gázt és satu féket ismerik, emiatt még ülve is teljes erőből kell kapaszkodni. Általában nagy a forgalom a városban, rengeteg a taxi, és a gyalogos egyértelműen másodrendű élőlénynek számít. Annak ellenére, hogy a járdák nagyon keskenyek, sokszor teljesen elfoglalják a parkoló autók, az úttesten sem a zebrán, sem kanyarodáskor nem adnak elsőbbséget, dudálnak, aztán iszkoljon a járókelő, ha kedves az élete! A metróban (ami hétvégén pl. csak délutánig közlekedik) az egyik megállóban bénáztam egy csomót, mert nem találtam a másik vonalat, amire át akartam szállni. Mikor megkérdeztem, elmondták, hogy az átszállás most két megállóban arrébb lehetséges a vonalak átépítése miatt, csak még nem frissítették a térképeket.
Általános tapasztalat, hogy senki nem beszél nyelveket. Angolul még pár alap szót sem. Valaki szerint ez azért van, mert ők egyedül beszélnek portugálul Dél-Amerikában, emiatt meg akarják őrizni a nyelvük egységét, és a külföldieket rákényszeríteni, hogy tanuljanak portugálul. Furcsa hozzáállás, különösen, hogy évente 3 millió turista keresi fel Riot.
Az ételüket nagyon szerettem, az utcán mindenféle tésztában kisütött húsos készítményt lehet kapni, az empanada-t. Szokásuk pl. a csirkét és a sonkát együtt enni. Persze kipróbáltam sok egyebet is, pl. a tapioca-t, ami kókuszlisztből sütött lepény, tetszés szerint édesen vagy sósan fogyasztható.
Egy fontos dolgot elfejeletettem megemlíteni: a teázás iránti szenvedéylüket. Egész Dél -Amerikában nagyon elterjedt a maté tea használata. Az embek Uruguay-ban év 7 kiló teát isznak meg, pedig ott nem is őshonos. Az elkészítési módja különleges: speciális bögréiket 2/3-ig töltik a teával, majd először langyos vizet öntenek rá, és utána forrót. Szűrős végű szívószálllal isszák ezek után a matét. Az emeberek az utcán egyik kezükben a bögrével, másikban egy termosszal közlekednek. Elég mókás látvány, buszozáshoz pedig "nagyon praktikus".

******

Brazil is big. Almost the size of the US, with 200 million citizens. In the past decade, Brazil made a huge progress, no wonder it forms the first letter of the BRIC. Under the tight control of Lula da Silva prime minister, they managed to stabilize the economy, attract foreign investment, reduce poverty and the influence of the drug cartels, and even found huge offshore oil reservoirs recently. They won the challenge to organize the 2014 soccer world cup and the 2016 Olympic games. Sounds like a real recognition of their success.

However, things are not all that bright on the streets of Rio de Janeiro. The massive city has the slums—favelas—all around, and those are the definite no-go zones for tourists despite the major effort of the police to secure the areas, and at least drive out the drug cartels. It is very advisable to keep off from certain districts, and even the famous beaches get catchy after sunset. While I was there, a dozen gunmen attacked the local Hilton hotel, took 30 hostages, and eventually people died during the rescue action. So much for security.

Rio is a big tourist hype, attracting around 3 million visitors annually. The weather is fine during most of the year (I was quite lucky, did not even get rain), and of course, the carnival is the top attraction of the city in December, when it’s summer here.

Rio, and Brazil in general is ridiculously expensive. Something like New York! I felt so bad spending my money even on the cheapest street food (the empanada that I really liked otherwise).

Rio has some subway lines, but the definite way of transportation is the bus. They have hundreds of different bus routes, running all around the city without explicit timetables, only showing the destination, and maybe one mayor point on the way. You need to wave to make the bus stop, and they always have a separate conductor traveling on every one. They drive crazy! Full throttle, and then sudden brakes when they see a passenger on the side of the road. Even when seated, you need to hold onto something with both hands. As my friend put it: you have 60% of chance to get a femur fraction from a fall on a bus over 65. Cars are almost as crazy, once they honk, you better run for your life! In general, the pedestrian is a second class citizen that never gets priority. Sidewalks are retardedly narrow (and yet occupied by cars), lights turns green every once in a blue moon, and if you wonder on the street, you are a prey. I guess same stands for the cyclists, as I did not see too many.

Idézet // Quote for the week

"A megbízható embert még ellensége is tiszteli, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél."

/Wass Albert: Nagyapám tanítása/

********

"A human being should be able to change a diaper, plan an invasion, butcher a hog, conn a ship, design a building, write a sonnet, balance accounts, build a wall, set a bone, comfort the dying, take orders, give orders, cooperate, act alone, solve equations, analyze a new problem, pitch manure, program a computer, cook a tasty meal, fight efficiently, die gallantly. Specialization is for Insects."

/Robert Heinlein/