Shanghai Kelet Párizsa, de mondhatnánk épp New Yorkot is. Kína második legnagyobb városa 19 millió lakosával, és nyüzsgő életével, széles sugárútjaival, valamint luxusáruházaival bármelyik metropolisszal felveszi a versenyt. Életemben először itt esett le az állam Ázsia potenciálja láttán, amikor 2005-ben itt jártunk, de már csak az elmúlt 6 év fejlesztései is bámulatba ejtettek. Annyi új felhőkarcolót húztak fel azóta, ami összességében egy közepes amerikai városnak is becsületére válna. Ezen felül komplett felújították az úthálózatukat, építettek 6 (!!!) új metróvonalat és komplett városnegyedeket pucoltak ki (főként a világkiállítás miatt).
Egyetlen hetem volt Shanghaiban, egész pontosan 170 órám, amiből több mint 150-et aktívan töltöttem, így végeredményben sikerült elvégeznem minden feladatomat, sőt. Hétfő reggel már kezdődött is az ICRA konferencia a workshopokkal, és szerencsére ezen a napon volt az előadásom, így többet már nem is kellett foglalkoznom vele. A robotikai társaságnál betöltött diákelnöki szerepköröm miatt folyamatosan embereket kellett hajkurásznom, hogy meg tudjunk tárgyalni dolgokat, illetve átbeszélni a jövőbeli terveket, esténként intéztem a diákprogramokat, és ezen felül még minden reggel 6:30-tól bizottsági üléseim voltak, ezért nem jutott időm aludni. Szerencsére az utolsó pillanatban bele tudtam rángatni a szervezésbe néhány régi/új barátot, így nem zakkantam meg. A konferencia szakmai részére is kevesebb időm maradt, mint szerettem volna, de sikerült az izgalmasabb szekciókra bejutnom, meg rátaláltam egy nagyon releváns EU-s projektre, ezen felül a jövőm szempontjából nagyon fontos kulcs emberek közül is többel találkoztam.
Turisztikailag messze nem sikerült kihoznom annyit a hétből, mint szerettem volna, de legalább a Shanghai Museum kivételével a többi kitűzött célomat elértem. Ezek között szerepelt (első helyen) minél több magas épületbe való feljutás. A Bund oldalán voltunk két kellemes tetőteraszos bárban is, (meg egyszer piknikeztünk rajta) illetve egy teljesen új perspektívából láthattam a Pudong részt a Hyatt 34. emeletének pezsgőfürdős borbárjából, valamint a másik Hyatt-ben az 52. emeleti lobbiban. Mindezek tetejébe fenn voltunk több haverral a világ leges-legmagasabb kilátójában a World Financial Center 100. emeletén (magasabban van, mint a Burj Kalifa 124. emeletén lévő). Ráadásul pont naplementekor mentünk, ami révén mindenféle varázslatos színben láthattuk a várost. Másik kívánságom a hajókázás volt, amire a konferenciaszervezők révén keríthettünk sort, egy harmadik este pedig a Champs Elysee-hez hasonló, sétálóutcává alakított Nanjing street-en sétáltam, és a francia negyed takaros házai (és puccos boltjai) között.
Utolsó napomon végre nem volt semmi hivatalos program, így csatangoltam a Yu kert körüli sikátorokban, ahol látszólag még mindig az 50 évvel ezelőtti szinten élnek az emberek; sodródtam a tömeggel a bazársoron; megnéztem a Városi istenség templomát, és eljutottam a világkiállítás helyszínére is, ahol meghagytak pár épületet, többek között az ikonikus vörös kínai pagodát is. Komoly sorbanállási trauma (két óra tülekedés) után jutottam be, de olyan tömeg volt, hogy le kellett mondanom az érdekesebb részek megtekintéséről.
A legmókásabb az volt, hogy délután sikerült még összefutnom Zsoltival is, aki épp előző nap érkezett egyik kollégájával egy bő hétre dolgozni. A Bundon nagyon hamar megtaláltuk egymást, aztán egy kiváló étteremben vacsoráztunk (ahol két esküvő részesei is lettünk), majd pedig életem egyik legszebb „kék-órás fényképezését” folytathattam a Yuyuan tömb elbűvölő házai között. A világ leggyorsabb mágneses vasútjával mentem ki a reptérre (ami sajnos este mér nem közlekedik max sebességgel), majd fájdalommentesen (gyorsan) hazarepültem.
Egyetlen hetem volt Shanghaiban, egész pontosan 170 órám, amiből több mint 150-et aktívan töltöttem, így végeredményben sikerült elvégeznem minden feladatomat, sőt. Hétfő reggel már kezdődött is az ICRA konferencia a workshopokkal, és szerencsére ezen a napon volt az előadásom, így többet már nem is kellett foglalkoznom vele. A robotikai társaságnál betöltött diákelnöki szerepköröm miatt folyamatosan embereket kellett hajkurásznom, hogy meg tudjunk tárgyalni dolgokat, illetve átbeszélni a jövőbeli terveket, esténként intéztem a diákprogramokat, és ezen felül még minden reggel 6:30-tól bizottsági üléseim voltak, ezért nem jutott időm aludni. Szerencsére az utolsó pillanatban bele tudtam rángatni a szervezésbe néhány régi/új barátot, így nem zakkantam meg. A konferencia szakmai részére is kevesebb időm maradt, mint szerettem volna, de sikerült az izgalmasabb szekciókra bejutnom, meg rátaláltam egy nagyon releváns EU-s projektre, ezen felül a jövőm szempontjából nagyon fontos kulcs emberek közül is többel találkoztam.
Turisztikailag messze nem sikerült kihoznom annyit a hétből, mint szerettem volna, de legalább a Shanghai Museum kivételével a többi kitűzött célomat elértem. Ezek között szerepelt (első helyen) minél több magas épületbe való feljutás. A Bund oldalán voltunk két kellemes tetőteraszos bárban is, (meg egyszer piknikeztünk rajta) illetve egy teljesen új perspektívából láthattam a Pudong részt a Hyatt 34. emeletének pezsgőfürdős borbárjából, valamint a másik Hyatt-ben az 52. emeleti lobbiban. Mindezek tetejébe fenn voltunk több haverral a világ leges-legmagasabb kilátójában a World Financial Center 100. emeletén (magasabban van, mint a Burj Kalifa 124. emeletén lévő). Ráadásul pont naplementekor mentünk, ami révén mindenféle varázslatos színben láthattuk a várost. Másik kívánságom a hajókázás volt, amire a konferenciaszervezők révén keríthettünk sort, egy harmadik este pedig a Champs Elysee-hez hasonló, sétálóutcává alakított Nanjing street-en sétáltam, és a francia negyed takaros házai (és puccos boltjai) között.
Utolsó napomon végre nem volt semmi hivatalos program, így csatangoltam a Yu kert körüli sikátorokban, ahol látszólag még mindig az 50 évvel ezelőtti szinten élnek az emberek; sodródtam a tömeggel a bazársoron; megnéztem a Városi istenség templomát, és eljutottam a világkiállítás helyszínére is, ahol meghagytak pár épületet, többek között az ikonikus vörös kínai pagodát is. Komoly sorbanállási trauma (két óra tülekedés) után jutottam be, de olyan tömeg volt, hogy le kellett mondanom az érdekesebb részek megtekintéséről.
A legmókásabb az volt, hogy délután sikerült még összefutnom Zsoltival is, aki épp előző nap érkezett egyik kollégájával egy bő hétre dolgozni. A Bundon nagyon hamar megtaláltuk egymást, aztán egy kiváló étteremben vacsoráztunk (ahol két esküvő részesei is lettünk), majd pedig életem egyik legszebb „kék-órás fényképezését” folytathattam a Yuyuan tömb elbűvölő házai között. A világ leggyorsabb mágneses vasútjával mentem ki a reptérre (ami sajnos este mér nem közlekedik max sebességgel), majd fájdalommentesen (gyorsan) hazarepültem.
**********
Highlights of my 170 hours in Shanghai:
- surviving the longest week of my life
- reaching the top of many structures, including
- nice rooftop bars on the Bund
- 34th floor wine bar (and pool) of Hyatt
- Hyatt reception desk at 52nd
- the highest obervation deck on Earth: the 100th of World Financial Center
- suisider on the tree on Nanjing road
- car spotting
- visiting the City God temple
- visiting the busiest pavilon at the Expo
- beautiful blue hour around the Yu garden
- random meeting with Zsolti
- attending two Chinese weddings (at the same time)
- fastest train on Earth (although I could not enjoy it all the way to 430km/h)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése