2011. szeptember 12., hétfő

Massachusetts-i tekergések // Around Massachusetts

Az EMBC konferencia szombat délután ért véget, és egyből átváltottam turista-üzemmódba. Összefutottunk Andrissal (aki előző este érkezett), és segített átköltözni az ő szállodájába (ami azért kicsit kényelmesebb hely volt, mint az én 8 ágyas hosztel-szobám). Este hatalmasat vacsoráztunk a Cheescake Factory-ban Balázzsal hármasban, majd utána room party-ként folytatódott az este. 
Vasárnapra már megvolt a jegyünk a délelőtti bálnavadászós kirándulásra. Természetesen csak a fényképezőgéppel lestünk a hosszúszárnyú bálnákra, de nagyon nem is kellett keresgélni őket, mert egy órányi repesztő hajóút után elértük a Stellwagen Bank National Marine Sanctuary-t, és mindenhol hosszúszárnyú bálnák legelésztek körülöttünk. Láttunk vagy 6-8 példányt, és ellentétben a korábbi próbálkozásaimmal (Seattle és Seward), itt egész közel ment hozzájuk a hajónk, így nagyon jól megfigyelhettük őket. 
A híres bostoni Quincy marketen ebédeltünk helyi specialitásokat (pl. lobster roll), majd kicsit sétáltunk a belvárosban, ami a "történelmi" és a pénzügyi negyed furcsa ötvözete. A nagy hőségben a legtöbb közpark tava és szökőkútja megtelt gyerekekkel. Este elnéztünk Cambridge központjába a Harvardra. Régi radnótis barátom, Mio mutogatott körbe (itt PhD-skedik), bevitt minket központi olvasóba és a mikrofil-archivumba is. A Harvard pub-ban csatlakozott hozzánk Sándor Laci is, aki a Radnótiban évfolyamtársam volt (szintén Harvard PhD hallgató). 
Másnap reggel lesétáltunk az MIT (a leghíresebb műszaki egyetem) kampuszához, de csak kihaltságot találtunk, mivel Labor Day volt (munkaszüneti nap). A Gardner múzeum (egy kicsit bolond műgyűjtőnő egészen eklektikus kiállítása egy velencei palota alapján mintázott múzeumban) csalódás volt, de aztán a Red Sox baseball csapat stadionjában (Fenway) kárpótoltuk magunkat. Kimetróztunk a régi kikötőhöz, és körbenéztünk  John F. Kennedy elnöki könyvtárában. Minden elnök a ciklusa lezárultával könyvtárat épít az adminisztráció dokumentumait (és saját emlékét) megőrizendő. A Kennedy Libraby különösen gazdag tárlaton keresztül mutatta be a fiatal elnök karrierjét, felemelkedését és tragikus halálát. Este egy volt BMEs hallgatótársammal vacsoráztunk, aki jelenleg az MIT-n PhD-skedik. Tőle is érdekes új dolgokat tudhattunk meg az itteni egyetemi életről. 
Kedden délben egy skype megbeszélésem volt a hazaiakkal (akik közben bőszen készülnek egy lengyel üzleti terv versenyre a kezes témával), majd pedig a helyi biotech innovácós inkubárotban (CIMIT) volt egy találkozóm a helyi kézfertőtlenítésen dolgozó csapattal. Ellátogattunk még a Samuel Adams sörgyárba egy ingyen túrára, majd pedig a bérelt autónkkal délnyugatra vettük az irányt, Worcester felé. Hopkinsos ismerősöm, Greg Fishcer professzorkodik itt (Worcseter Politechnic Institute), és az elmúlt három évben elképesztő eredményeket ért el az itteni robotikai oktatásban, és a laborjából sorra jönnek ki az új prototípusok, izgalmas eredmények. (A szakmai részletekről bővebben írtam a SurgRob-on.) Alaposan megmutogatott nekünk mindent (én is előadtam az aktuális munkásságomat), majd pedig egy kiváló tengeri vacsorával fejeztük be a programot. 
Andrissal továb autózunk, ameddig csak bírtunk, vissza az óceánpartra, Cape Cod felé. Ez a massachusettsiek kedvenc nyaralóhelye, egy száz kilométer hosszú, félhold alakú félsziget. Nyáron tele van strandolókkal, de mostanra már elromlott az idő, így a ködön túl nem sok emlékezeteset láttunk.  (Fürdésről szó sem lehetett.) Egy nemzeti park terül el a félsziget középső részén, de a hangulatos világítótornyokon kívül nem sok emlékezeteset láttunk. (Viszont egy igazi autentikus amerikai motelben aludtunk, és egy útszéli dinerben ettünk.) Estére visszavezettünk Bostonba, Mio-ékkal vacsoráztunk megint, majd másnap reggel továbbrepültünk. Andris Seattle-be, én meg Baltimore-ba. 
*********
After EMBC we joined our forces with Andris, and first discovered the famous educational institutions of Boston (Harvard, MIT, Sam Adams factory), from both outside and inside, guided by the many of my Hungarian friends studing there. The other highlight was the whale watching tour, that unlike in Seattle or in Steward, rewarded us with some amazing close view of the humpback whales feeding in the Stellwagen Bank National Marine Sanctuary. I also enjoyed the JFK Library, the first I visited of its kind. (Avoid the Elisabeth Gardner museum, does not worth it.) After Boston, we drove to Worcester, were my good old Hopkins friend, Greg Fischer is building the foundations of a world-class robotics program. (Learn more about is on SurgRob.) After an extensive lab tour, we finished the day with a great fish meal, and then drove all the way to Cape Cod. Cape Cod is a narrow and long peninsula that is one of the favorit recreational area of the rich Boston people. Since another tropical storm was arriving, the weather was pretty bad, fog, rain and wind only. Not the most pleasent condition for a swim... At least we saw some birds and a fox, but even the National Park wasn't that convincing. The best experience was to just drive around the rich and old countryside, sleeping in an authentic motel and eating at a real road- diner. We drove back to Boston in the evening, had a mexican meal with Dorka and Mio, and flew out the next morning: Andris to Seattle, me to Baltimore. 

Nincsenek megjegyzések: