The Big Leap: Best of Taiwan // Taipei short

A maradék 3 napot igyekeztem minél jobb programokkal megtölteni. Elsőként a konferencia szervezői gondoskodtak nekünk egy egész napos vezetett túráról a Sun Moon tóhoz, amely a szigetország leghíresebb természeti látványossága. A 800 méteres magasságban nyugvó tó eredetileg egy nap és egy hold alakú különálló víztükör volt, amely azonban összeolvadt, miután 1929-ben egy völgyzáró gát segítségével 8 méterrel megemelték a szintjét. Sok kis templom és szent hely víz alá került. De az igazi pusztítást az 1999-es nagy földrengés okozta, amely mindent letarolt a környéken, éppen ezért nem is látni régi épületeket. (Mindent szépen helyreállítottak.) A szomszédos hegyre felmenő lanovkánál szálltunk ki a buszból, aztán 8 fős csoportunk egy kellemes sétával jutott a hajókikötöbe. A tó partján körbe pallókkal kiépített ösvény van. Átkompoltunk a Syuentzang templomhoz, illetve én még felrohantam a Syuanguang templomhoz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt. Ezután keresztbe átvágtunk a tavon, és megebédeltünk, majd pedig visszaszálltunk a buszba, és elmentünk a Wen Wu templomhoz. (Remek fényképtéma volt, mivel minden része új és makulátlan.) Következett egy helyi tradícionális papírgyár, a Guangsing Paper Mill. Mivel a kis hegyi falu forrásai nagyon tiszták, ezért kiváló papírt tudtak itt készíteni (no meg sört is). Láttunk jó néhány érdekes dolgot, pl. répából készült papírt, illetve magunk is kipróbálhattuk nyomtatási és legyezőgyártási képességeinket.

Aznap este még visszavonatoztunk Taipei-be, és beköltöztem egy kellemes kis hostelbe a pályaudvarhoz közel. Este találkoztam Belle-lel, akit még a Hopkinsról ismertem, de időközben hazaköltözött. Végigjártuk a Shihlin Night market-et, és megkóstoltam mindenféle bizarr különlegességet, amelyet korábban nem mertem esetleg. (Ideértve a kisütött kacsafejet és a szirupos rízstészta-kockákat.) Azért kultúrsokkból nem volt hiány: az egyik kis utcai étkezdében mellettünk csinálta ki a patkányt épp a séf bácsi... Kipróbáltuk – az általam továbbra is érthetetlen – ebihalfogást, mint tipikus esti szórakozást, majd felbuszoztunk a Chinese Culture University kampuszára jó magasan a város fölött, ahol bár nagyon szeles idő volt, gyönyörű panorámában gyönyörködhettünk. Egy jó fajta helyi teára a hegyoldalban lévő puccos étterembe tértünk be.

Másnap kényelmesen kezdtem a napot, és csak délre mentünk a napi menüt elfogyasztani a város legjobbnak tartott sushi éttermébe. Be kell vallanom, sehol nem ettem még ilyen finomat! Nagy vágyam volt, hogy felmásszak az Elefánt hegyre, ahonnan a képek tanúsága szerint naplementében lehet megcsodálni a várost ékességével, a 508 méter magas Taipei 101 toronnyal egyetemben. Bár tartottam tőle, hogy milyen lesz egyedül a hegyeken bóklászni, nagyon könnyű volt odatalálni, és szépen ki volt világítva a hely este is. A naplemente egészen pazar volt, dobogós helyen végez talán az összes közül! Rengeteg képet csináltam különböző fényviszonyok mellett, aztán megvártam, amíg teljesen lemegy a Nap.

Utolsó napomat is aktívan töltöttem, a korábban meghíúsult Yangmingshan -mászás következett. Szerencse, hogy volt egy kis helyismeretem, és rájöttem, hol kell leszállni, mert a buszsofőr annak ellenére továbbhajtott, hogy előtte szépen megmutattam neki (természetesen kínaiul leírva), hogy hova akarok menni. Az időjárás ezúttal barátságosabb volt, mint tavaly, így nemcsak hallhattam, de láthattam is a gejzíreket (2010 vs. 2011), sőt körbe egész szép panoráma nyílt! Felmásztam a legmagasabb csúcsra (1120 m), de ott már kellemetlenül erős szél volt és szemerkélt is valami, így inkább leereszkedtem gyorsan a napsütötte déli oldalra. Szintén elmaradásom volt a helyi kultúra tekintetében, ezért következőnek a nemzeti múzeumot kerestem fel. A National Palace Museum-ot 1965-ben építették, hogy 30 évnyi kallódás után végre méltó helyükre kerülhessenek a pekingi Tiltott Városban lévő Palace Museum-ból a kutúrális forradalom elől elmenekített műkincsek. Mind a mai napig Tapeiben van a világ egyik legjelentősebb kínai történeti gyűjteménye. Ami nagyon feltűnő volt, hogy elképesztő tömeg volt mindenhol, olyannyira, hogy a népszerűbb termek elé kordonokat húztak ki, és percekig kellett sorbanállni, hogy bejuthasson az ember. A császári kincsek közül nem mindent tudtam értékelni, de volt néhány megragadó ékszer és fegyver, valamint a papír, kalligrafika és festmény gyűjteményük egészen magávalragadó volt! Talán a leginkább az Along_the_River_During_the_Qingming_Festival" 5 méter hosszú tekercs-miniatűr tetszett (bár mint utóbb kiderült, ez csak egy 18.sz-i másolata az eredeti 12. sz-inak.) Utána elnéztem még a Chiang Kai-shek Memorial-hoz, amely már tavaly is fantasztikus volt naplementében, majd este Belle elvitt a város másik legjobb éttermébe, a Din Tai Fung dumpling házba, amely már a fél világot meghódította. Vacsora után még sétáltunk egyet a főutcának számító Nanjing road-on (ami úgy néz ki, mint Ginza Tokyo-ban), aztán összeszedtem a cuccomat, és irány a reptér. Hazafelé érthetetlen módon még Észak Koreát is felülről kerültük, de aztán csak visszajutottunk Frankfurtba. (Ez volt életem eddigi leghosszabb repülése, 13.5 óra.) Rövid, de tartalmas út volt.

**********