Idézet // Quote for the week

„Soha nem aggódom a jövő miatt. Eljön az elég hamar.” 

/Albert Einstien/ 

*********

"An ounce of prevention is worth a pound of cure." 

/Ben Franklin/

Flickstop

Magasságokban // High in the Alps

Némi személyes rábeszéléssel sikerült Tomot még februárban rávennem, hogy látogasson meg a római BioRob konferencia kapcsán. Egészen remek 5 napot töltöttünk együtt: először megmutattam Budapest legszebb helyeit és legjobb ételeit, az egyetemet (ahol szemináriumot is tartott), majd Ausztria és az Alpok mesés tájait. Mivel mindketten lelkes mászók vagyunk, jól előre kiterveltük, hogy együtt megmásszuk a Keleti-Alpok legnagyobb, leghosszabb via ferrata-ját, a Königsjodlert. Az utat 2001-ben nyitották, és egyik mászós ismerősöm küldte róla kb. egy éve ezt a videót, amely teljesen belelkesített. Azt találtuk ki, hogy Wiener Neustadtban alszunk, és egy hosszú napba belesűrítjuk az egészet. A Königsjodler Salzburg alatt található, és a teljes megmászására oda-vissza 11-12 órát mondanak. A kalandra csatlakozott hozzánk még egy srác az egyetemi mászókörből, meg majdnem egy EESTEC-es haverom is Nürnbergből, de őt végül nem engedte el a főnöke. Nagyjából terv szerint, 6 után kicsivel indultunk, és a Schladming-i völgynél kezdtek el feltűnni az igazi Alpok. A forgalomlassítások miatt csak 10-re értünk a varázslatos csipkékkel tarkított Hochkönig-hez, és fél 11-kor kezdtük meg a túrát pár boci társaságában, 1350 méterről. Az elején még jó ütemben haladtunk, de a másik magyar srác nem nagyon bírta a tempót, pedig sietnünk kellett az első 1000 méterrel. Gyönyörű napsütés volt, és igen meleg, ezért szinte meglepetésként kért minket az a pár nagyobb hófolt, amin át kellett kelnünk. (A hegy meredeksége miatt egyáltalán nem volt trivális a dolog.) A beszámolók szerint 11 óráig mindenképp el kell kezdeni a biztosított szakaszt, ha az ember időben le akar érni a hegyről, de mire mindent elrendeztünk, már fél 2 volt. A másik srác úgy döntött, inkább visszafordul, így Tommal ketten vágtunk neki a csúcsoknak. Az út valami elképesztően szép volt. A mészkőcsipkék élén vezet fel a lánc a gerincen, úgy, hogy helyenként csak 20 centi széles a szikla, és mindkét oldalon több száz méteres mélység tátong. Van, ahol hasadékok fölött kell átlépni, máshol szinte a kötélen lógva átugrani, egy helyen pedig rendesen lehet drótkötélen siklani. (A mászós blogon hamarosan lesz majd egy részletesebb beszámoló.) Én megpróbáltam végig szabadon kimászni az utat, ami azt jelenti, hogy semmilyen mesterséges tárgyat, kötelet, drótot, stb. nem érinteni (de persze ettől még be voltam rendesen akasztva biztonságból), emiatt lassabban haladtunk, de így a tempó Tomnak is pont megfelelő volt. A trükk az egész útban, hogy majdnem annyit mászik az ember lefele, mint fölfele a hegyes csúcsokon, így elég lassan értük el az egyetlen kiszállási pontot. Azt hittük, már jócskán túl vagyunk a felén, de valójában épp hogy ott jártunk. A következő szakasz egy nehéz fallal kezdődik, és ekkor a hátunk mögött megmordult az ég. Időközben elég sötét felhők jöttek, aminek a fele sem tréfa, tekintve, hogy egy hosszú fém drótba vagyunk bekötve. Expressz fokozatba kapcsoltunk, és a következő 200 méter szintet (kb. 400 fel meg 200 le közben) rohamtempóban tettük meg. Szerencsére az első viharfront elkerült minket, és csak némi szemerkélő esőt kaptunk (amitől azonban rögtön csúszósabbá vált a szikla). Végül időben felértünk a csúcsra, és nagyban fotózkodtunk 2900 méteren, amikor Tom felkiáltott, hogy „Tűnés le!”, mert a haja elkezdett az égnek állni, és a szomszéd felhőből elkezdtek csapkodni a villámok. A csúcs mögött platón, szélárnyékban meguzsonnáztunk, felöltöztünk a melegebb ruhánkba, és mivel eddigre már fél 7 lett, ideje volt lefele indulni, nem mentünk tovább a 300 m-en lévő menedékházba. A lefele út azonban csöppet sem volt triviális, mert az első 20 méter után a jelzések eltűntek és csak egy brutális meredek hómező volt előttünk, amin lábnyomok sem nagyon voltak. (Egész nap összesen 7 embert láttunk a hegyen messziről, nem tudjuk, ők hogy jutottak le.) Mivel felszerelésünk nem volt, így nagyon óvatosan, a lehető legnagyobb körültekintéssel indultunk lefelé, és már kezdtem meglehetősen aggódósba fordulni fél óra után, amikor végre megtaláltunk a következő jelzést. Az út láthatóan a több méter hó alatt vezetett, ami nem könnyítette meg a tájékozódást. Át kellett kelnünk laza kavicsos szakaszokon, sziklákon, patakokon, míg végre több száz méterrel lejjebb kibukkant az ösvény a hó alól, és azon folytathattuk az ereszkedést. Gyakorlatilag függőlegesen mentünk lefele a hegyoldalon, ami elég megterhelő volt (viszont gyönyörű, mert végig a via ferrata mellett jöttünk), és egy idő után újabb hómező következett. Itt már találtunk két pár lábnyomot, amik szintén lefele vezettek, és a völgy alján (kb 5-600 méterrel lejjebb) már látszott a turistaút. Megint csak a jégmezőn kellett lefele bandukolnunk, de legalább itt már nem volt halálfélelműnk, így átváltottunk csúszkálós, síelős üzemmódba, egészen addig, míg észre nem vettük, hogy egyre nagyobb gleccser-hasadékok tarkítják a hómezőt. Volt egy hely, ahol mindössze két méteren volt összefüggő hótakaró a hasadék fölött (ami ugyan csak pár méter mély volt, de akkor is). Mivel az előttünk haladók nyomai is itt vezettek át, nagyon óvatosan mi is átkeltünk a hídon, de azért elég izgalmas volt. 9 óra tájban még jött egy zuhé (pont mikor elértük a hómező alját), aztán viszont még kibukkant utoljára a lemenő nap, így egész sokáig világos volt. Az utat már fejlámpák fényénél fejeztük be (nem is beszélve arról, hogy az ösvényen tanyázó bocikat kellett kerülgetnünk), és 10-re értünk vissza a kocsihoz. Jó móka volt nagyon! Az a része már kevésbé tetszett, hogy hazafelé végig szakadt az eső, így csak valamikor hajnali fél 4 tájban értünk haza. Mire ágyba kerültünk, megvolt a 24 órás nap…
Másnap – az eredeti tervek szerint – a Hohe Wand-ra mentünk volna további ferratakra, de mivel nem keltünk fel csak 9 körül, így végül nem maradt időnk csak egy gyors sétára a Skywalk-on. Utána mentünk az ACMIT-ba labort látogatni, és Tom itt is előadott. Este beautóztunk Bécsbe, és körbejártuk a belváros legfontosabb nevezetességeit a gyönyörű naplemente fényénél (beleértve a Sacher-t is). Péntek reggel kivittem Tom-ot a reptérre, majd a napot az AKH-ban töltöttem megbeszéléseken, és estére szépen hazaértünk. 

A többi videó meg itt van fenn a YouTube csatornámon.

********

 

 This was Tom’s first time in Europe, so I wanted to show him the very best of it. Since we share a passion for climbing, I built the whole itinerary around completing Königsjodler, the biggest, mightiest via ferrata of the Alps! Since it requires a full day (11-12 hours of hiking and climbing), we had to make arrangements wisely. Tom flew in to Budapest Sunday (with a couple of hours of delays), I showed him my favorite sunset viewing statue, the core of the downtown area, good food and some bars. He got a bike to explore the city on Monday while I was doing my entry exam (details will follow later), and he also got a chance to see our lab and present his work at a seminar. (Details will follow on SurgRob.)
Tuesday evening, we drove to Wiener Neustadt, walked around a little, but had to take a short sleep at least, since Wednesday began at 5am. I drove the guys (another Hungarian form the climbing gym joined us) to Hochkönig, just South of Salzburg. We were a little late, only beginning the hike at 10:30, but hope to catch up with speed hiking. Eventually the other guy did not take part for the via ferrata part, just the hike, but we did it with Tom all along. (We freed most of the first half.)
Highlights included:

• Walking with the cows
• Unhike to the klettersteig
• Alpine still life with hütte
• First ice patches
• First looking down from the top of the wall
• Clipping in, finally
• Flying foxing
• Running vertical to flee the thunderstorm
• Escaping the lightning on the top
• Trying to find the way down on a snowfield
• Seeing the whole cableway form the side
• Crossing a glacier creek
• Boot-skiing down the ice-field
• Avoiding crevasses
• Sunset and rain
• Walking around the cows
• Finishing the hike with headlights
• Arriving back to the car safe
• The next day, just not doing HTL steig at Hohe Wand
• Sunset in Vienna
• Coffee&cake at Sacher

The other great videos are on my YouTube channel.

Idézet // Quote for the week

„Az iskola dolga, hogy megtanítsa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére, és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni!”

/Szent-Györgyi Albert/

**********

"In the end it’s not the years in your life that counts, it’s the life in your years."

/Abraham Lincoln/

Újra munkában // Back to work

Nem mondhatnám, hogy volt időm kiheverni a jetlag-et és nyalogatni a sebeimet, mert nagyjából két órát töltöttem otthon a reptérről hazaérve, majd mentem be az egyetemre összeszedni a felszerelésemet, és már indultam is kocsival Wiener Neustadtba. (Ennek megfelelően a kávéfogyasztásom felugrott 70 km/adagra.) 

Másnap reggel öltöny-nyakkendőben, puccban, mosolyogva kellett várni az osztrák központi pályázati hivatal (FFG) embereit, akik két éves nagy-vizitjüket tartották az ACMIT-ban. Lehetőségekhez képes mindent szépen, jól elrendeztünk, egész meggyőző lett a beszámolónk. A sikert méltóképpen ünnepeltük meg. 

A következő héten is kinn voltam két napot, aminek nagy részét meetingekkel töltöttem, illetve egyszer elmentünk a srácokkal fagyizni. Hazafelé többször sikerült szinkronizálódnom Bacsival, aki mostanra már szintén Dr. lett. (A hét közepén még Szegedre kellett leugranom egy előadást tartani, közben gőzerővel zajlottak az Aurorával a pontossági mérések.) 

Mivel június végével a cég felmondta a lakásomat (mivel Yashar semmiképp nem akar ide visszaköltözni), ezért ideje volt valami komolyabb bulit szervezni megint. Végül nem volt akkora visszhangja, mint a múlt nyárinak, de azért nagyon jól szórakoztunk, és jól esett, hogy végre 4 egymást követő éjszaka ugyanott hajtottam álomra a fejemet. Vasárnap még Andris is itt volt, és Bécsben felderítettünk pár új dolgot. A legjobb egyértelműen a korábbi fegyvertár helyén/épületében lévő katonai történeti múzeum volt, ahol bizonyos hadászati érdekességek mellett (380 mm-es tarack, találatot kapott bunker, Ferenc Ferdinánd átlőtt mentéje) az épület maga volt a legfőbb látványosság, kívül és belül is. Utána elmentünk a gázraktárból átalakított bevásárlóközpontba, a Gasometer-hez, de amilyen jól néz ki kívülről, annyira üres és lepukkant volt belül. Mire a Dunanu Insel-hez értünk, a délelőtti regatta már véget ért, és a folyóparti parkolót sem találtuk meg, így egy Wanner bolt érintésével Andris hazafelé vette az irányt, én pedig visszavonatoztam Wiener Neustadt-ba. A többi nap kellemesen telt, átlagosan 12-14 óra munkával, néhány találkozóval tarkítva. Közben persze már bőven készültem a jövő heti giga via ferráta túrára, amikor is Tom-mal az alpok legnagyobb útját készüljük meghódítani. 

************

Having returned form the US, after a mere 5 hours, I was already on the road to Wiener Neustadt, driving out some demos and research equipment badly needed for the next morning Center audit. Thigs went well after all, and we surgived the major FFG visit.
Alter some time, finally I had 5 consecutive days in Austria, leaving me some time to relax (only working 12-14 hours a day). Over the weekend, we had our official Altabachgasse farewell party. Then on Sunday, we discovered the Military History Museum in Vienna with Andrew. It is in a magnificent bulding (the former armory), and the exhibit is quite good as well! The new mall nextdoor, the Gasometerwas quite diasappointing on the inside though. The appartment is getting emptied, but I still gonna have some good use of it, when we do the Königsjodler klattersteig next week with Tom!

Flickstop

Idézet // Quote for the week

"Még az ezer mérföldes út is egy apró lépéssel kezdődik."

/Lao Ce/

*********

"A happy wife, a happy life."

/Vi’s wedding/

Keleti Part(i) // Party on the East Coast

Pénteken reggel busszal vittek minket a NASA Goddard központjába (ami félúton van Baltimore felé, így már régóta kinéztem magamnak). A látogatóközpontban élőben nézhettük, ahogy a Space-X cég Dragon űrhajója (első magán eszközként) csatlakozik a Nemzetközi Űrállomáshoz. A nyilvános rész nem volt különösebben érdekes. Volt egy jópofa gömb-vetítő ("Science on a Sphere"), pár rakéta az udvaron, és néhány vitrin (meg az elmaradhatatlan ajándékbolt). Aztán bevittek pár épületbe, ami már izgalmasabb volt.  

A Goddard Űrközpont volt az első, amelyet megalapítottak 1959-ben, és mindmáig a legnagyobb a NASA fejlesztőközpontjainak sorában. Eredeti funkciói szerint műszaki fejlesztésre, gyártásra, küldetés tervezésre, tudományos kutatásra és a műszaki operációkra szánták; az űrközpontban építettek meg számos híres rakétát és szondát (Mercury, shuttles), és mind a mai napig innen irányítják az EOS és az LRO programokat. Jelenleg a legnagyobb projektjük a James Webb űrteleszkóp megépítése, amely méreteiben, pontosságában és képességeiben messze-messze felülmúlja a Hubble űrtávcsövet. A JWT 18 egy méteres prizmából álló tükre minden szempontból a távcsövek legfejlettebb generációja. Majdnem 9000 ember dolgozik a telep 110 épületében, elszórva a DC övezetben. Egy gigantikus épület (High Bay 29) ad otthont a világ legnagyobb ISO 7 fokozatú tisztaszobájának (13.000 m3), és megnéztük egy épülettel arrébb a gamma sugárközpontot, és a vákuumkamrákat. 
Következett a Lockheed Martin cég főhadiszállása, legalább is az egyik a sok közül, ahol sajnos nem az F-22es bemutatót néztük meg, hanem az űreszközeiket. Persze ez is elég impresszív, tekintve, hogy a kezdetek óta ott vannak az űrkutatás élmezőnyében, és mind a mai napig rengeteg katonai projekten dolgoznak. Jelenleg ők kaptak megbízást a következő generációs Orion transzporter elkészítésére. A terveket részletesen bemutatták modelleken.

Amikor visszaértünk Washingtonba gyönyörű turbulens idő volt, szép felhőkkel, és végre fel akartam menni a Postal Tower-be, ahova már évek óta nem sikerült bejutnom, de most is lekéstem a nyitvatartási időt 3 perccel… Délután kimetróztam Alexandriába, ahol Belle lakik. Legutóbb Taipeiben találkoztam vele, azóta viszont visszaköltözött a Keleti Partra. Este elmentünk egy nagyobb helyi disco-ba (9:30), és nagyon jót szórakoztunk, jó showt csináltak.

Másnap korán reggel keltünk, hogy (majdnem) nyitásra odaérjünk Amerika legnagyobb erdei kalandparkjához. 3,5 órán át csüngtem a különböző akadálypályákon (természetesen a legnehezebbeken), én nagyon-nagyon élveztem! Délután még Belle-lel egy pool partyba és egy sushi vacsorára voltam hivatalos, de inkább otthon maradtam náluk kicsit dolgozni, aztán este a vőlegényével, Henry-vel és barátaival egy koreai barbecue helyre mentünk. Másnap délben átautóztunk Baltimore-ba, Tianékkal  brunch-oltunk egyet, majd pedig felöltöztem én is csinosba, és mentünk Harmonie és Vi esküvőjére. Hampden-ben volt, az aranyos kis Baptista Templomban. Ott volt a fél Hopkins, jó sok ismerős, egy csomó koszorúslány meg koszorúsfiú. A szertartást is az egyik barátjuk tartotta, de nagyon kedves, személyes és humoros volt. Utána a pár utcával lejjebb lévő gyárépületben kialakított teremben volt a vacsora. (A hely mellesleg egy rendes étterem is egyben.) Minimál tánc volt csak, és 11 körül véget is ért az egész buli. Másnap már csak összepakoltam, bementem az egyetemre elbúcsúzni az emberektől, aztán Detroit és Párizs érintésével szépen hazarepültem. 

**********

The official program has ended, but I still had a couple of days to hang around. On Friday, I took part in the conference tour to the Goddard Space Flight Center, which was NASA's first and biggest research center, founded in 1959. It has almost 10,000 employees and over a hundred buildings in the DC belt area. Famous spacecrafts were built here and missions controlled (e.g., Mercury, shuttles, EOS and LRO). Their biggest current project is creating and testing the James Webb space telescope, which will dwarf Hubble, once completed. The primary mirror will be made of 18 special (1 meter) lenses some of which are already in testing in High Bay 29, in the world's largest ISO grade 7 clean room (13.000 m3 volume). While at GSFC, we watched live Space-X's Dragon docking to ISS. 

We got a demo on their Science on a Sphere, and visited the rather small expo area plus the few rockets in the court.

Further highlights of the trip: 

• Great dancing  at Club 9:30
• Rocking the hardest trails in the largest treetop adventure park in America
• Harmonie and Vi's wedding in the cute Baptist Church in Hampden 
• The indoors light rail at Detroit's 2-mile-long new terminal