2007. december 4., kedd

6. hét // Sixth week


Alig értem haza a hosszú hétvégémről, bele kellett csapnom a közepébe - azonban ezúttal egy jó adag munka várt rám. A héten nem is mászkáltam nagyon, jó fiú módjára benn ültem a laborban, illetve a kórházban. Kedden voltam egy igazi da Vincis operáción. Egy vesekő és homok miatt félig elhalt vesét kellett kiszedni egy betegből. Nagyon izgalmas volt, végig ott állhattunk a sebészek mellett. A műtétről részletesebben is írtam a SurgRob blogomban. Csütörtök-pénteken benn voltunk a kórházban, és méréseket végeztünk az agysebészeti robottal, valamint kísérleteztünk egy hullán. (Igen, én is kipróbáltam a koponyafúrást, de meghalt volna szegény beteg a kezeim alatt…) A képek itt vannak, de vigyázat, némelyik azért elég randa. Csütörtökön a JHU rektora, B. Brody tartott egy jó előadást. A többi srácnak is elég munkás volt ez a hét, csütörtökön például még éjjel 2-kor is tömeg volt a laborban. A túlfáradt lányok deszkatöréssel és a többiek edzésre fogásával mulattatták az időt. Azért persze sok minden egyéb is történt velem, péládul megpróbálkoztam a pogácsasütéssel. A második adag egész jó lett, de az első nem annyira, mivel 200 fokra állítottam a sütőt, azonban elfelejtkeztem róla, hogy az Fahrenheit-ben van, így kiszáradt a tészta. Pénteken este megnéztem a hires baltimore-i akváriumot a kikötőben. Valóban gazdag kínálatok van mindenféle halakból, cápákból és tengeri here-berékből. Beültem a közepesen gyenge delfin-show-jukra is (az állatok minden esetre nagyon édes palackorrú delfinek voltak), valamint láttam egy izgi (állat) tárlatot Ausztrália élővilágáról. Külön élmény volt a mise a helyi templomban, valahogy sokkal közvetlenebb a hangulat, mint otthon, például a pap elbezsélget az emberekkel mise után. Persze lehet, ez azért is van, mert nagyon kevesen voltak. Vasárnap a Shriver Hall koncertsorozat aktuális előadását néztem meg, Ben Heppner (többek között Grammy díjas) tenorista énekelt Grieg, Sibelius, Csajkovszkij és Tosti műveket, miközben Thomas Muraco kísérte zongorán. Nagyon élvezetes volt! (Itt egy rövid video.)

*************************************

This week was quite busy (busy with work). I was lucky to go to a real da Vinci partial nephrectomy surgery on Tuesday (see SurgRob blog for details). Beside the different accuracy tests, we performed a cadaver test as well on our neurosurgery robot. It was exciting to cut a skullbone, though I would have killed the patient this time. The week was busy for the others as well, at 2 am the Robotorium area was still full of people, sometimes trying to get back focusing by some exercises. On Friday, I visited the famous National Aquarium. They have a huge collection of rays, sharks and other fishes. The dolphin show was just OK, though I loved the animals. I had a chance to attend the actual Shriver Hall concert, featuring famous Canadian tenor Ben Heppner singing masterpieces from Grieg, Sibelius, Tchaikovsky and Tosti with piano accompany. (Here is a short video.)

Nincsenek megjegyzések: