2008. március 6., csütörtök

Az iSAIRAS konferencia

Az iSAIRAS az International Symposium on Artificial Intelligence, Robotics and Automation is Space rövidítése (robotika, mesteséges intelli- gencia és automatizálás a világűrben). A szimpóziumot két évente rendezik, felváltva Amerikában, Ázsiában és Európában. Még nyáron, az ESA honlapján bukkantam rá a felhívásra, és sikerült űrsebészrobotos dolgozatommal kijutnom. Mint a korábbiakban már beszámoltam róla, még a konferencia előtt megnéztem nagyjából Los Angeles-t, hétfőn elvittek a Palomar obszervatóriumba, keddtől csütörtökig viszont gyakorlatilag egész nap a Universal City mellett levő Hilton erősen túlhűtött termeiben ültem. A szervezők a közeli NASA Jet Propulsion Laboratory munkatársai voltak, és igazán remek munkát végeztek. Az előadások színvonalasak, érdekfeszítőek voltak, gyarolatilag minden érdekelt. A tíz plenáris előadás mellett majd száz rövid prezentáció hangzott el három párhuzamos szekcióban, illetve nagyjából húsz poszter volt kiállítva.
A plenárisakat meghívott neves előadók tartották, akik a nagy nemzeti űrügynökségek robotikai programjairól, aktuális terveiről számoltak be. Mindenhol lázas munka folyik, hiszen nyakunkon egy második (remélhetőleg békésebb) űrverseny, mivel az amerikaiak mellett az oroszok és a kínaiak is ringbe szálltak, hogy ki tud leghamarabb emebert visszajuttatni a Holdra, és elsőként a Marsra. Ezen küldetések előkészítéseként számos robotos misszót kell még végrehajtani, rengeteg új eszköz áll fejlesztés, tesztelés alatt. Az itt bemutatottak közül legjobban a NASA – JPL hatlábú kerekes robotja tetszett, ATHLETE, amely egyaránt képes gurulni és lépegetni. A többi előadásról kicsit részletesebben is írtam a SurgRob blogon.
Külön említést érdemel, hogy szerdán a poszter szekció a szomszédos Universal Studios-hoz tartozó Globe színházban került megrendezésre, majd pedig egy ültetett vacsora következett David Grin sci-fi íróval. Nagyon érdekes történetekről, teóriákról mesélt, robotos utópiákról, szingularitásról, túlélhető demokráciáról. Az este zárásaként megnéztük a Roving Mars című IMAX filmet, amely a két rendkívül sikeres marskutató robotról szól (Spirit és Opportunity). Lenyűgöző volt a mozi, és külön élmény, hogy a filmvásznon feltűnt szakemberek közül több ott ült velünk a nézőtéren. Például az a mérnök is, aki a marsrobotok teljes navigációs rendszerét készítette. Csütörtökön volt az én előadásom, amely nem váltott ki különösebb izgalmakat, de rendben ment. Voltak kérdések, és sikerült néhány komoly emberrel kapcsolatba lépnem, akik érdeklődtek a téma iránt. Pár éven belül viszont biztos, hogy nagyon fel fog futni ez a téma, így készen kell állnom.
Pénteken, a program zárásaként elvittek minket a pasadena-i Jet Propulsion Laboratórium-ba (JPL). Ezt még a NASA ideje előtt Kármán Tódor és kollégái alapították a Caltech égisze alatt, és gyakorlatilag mind a mai napig az űrtechnika, űrrobotika első számú központja. Olyan sikeres küldetéseket terveztek, építettek és vezettek le, mint a Voyager 1-2, Galileo, Cassini és a Mars Exploration Rover-ek. Itt található továbbá a Deep Space Network központja, ami a világ három csücskén (California, Canberra, Madrid) elhelyezett hatalmas rádióantennák segítségével folyamatosan tudja tartani a kapcsolatot bármelyik űreszközzel. Láthattuk, ahogy érkeznek be az üzenetek a naprendszer határán is túl járó Voyager-től, illetve ahogy továbbítják az európai központoknak a Cassini friss adatait. Jártunk a beltéri Mars Yard-ban is, ahol egy teremben igyekeznek szimulálni a marsi körülményeket, és ott tesztelik a robototokat. Több kutatóépület, kiállítóterem és a teszt központ meglátogatása után visszatértünk a szállóba, majd könnyes búcsút vettünk a 9. iSAIRAS konferenciától és a résztvevőktől. Ha minden jól megy, két év múlva, Japánban újra találkozhatok ezekkel a remek szakemberekkel.

****************

Please see my SurgRob blog for the English version of this post on the 9th iSAIRAS conference. A more detailed description is given on the symposium along with a report from the Palomar Observatory and from JPL.

Nincsenek megjegyzések: