2008. április 1., kedd

Philadelphia // Phili

Philadelphia mintegy két óra kocsival Baltimore-ból, de mi nem is a városközpontba mentünk, hanem a tőle 20 km-re fekvő kis településre, King of Prussia-ba, ugyanis itt került megrendezésre idén a World Batch Forum, amire aput kiküldték. A szállásunkat gond nélkül megtaláltuk (hála Tricia GPS-ének), becsekkoltunk, majd én beautókáztam a belvárosba.
Philadelphia a független Amerikai Egyesült Államok bölcsője. A kétmilliós város már a 18. századtól a kontinens legnagyobbjai közé tartozott, és egész Pennsylvania állam különleges jogokat birtokolt hála a Penn bárótól hagyományozott alapító Charta-nak. 1774-ben, a fokozódó gazdasági feszültség miatt Britanniával (aminek része volt a Bostoni teadélután), és válaszul az angol Intolerable Act korlátozásaira, Philadelphiában hívták össze az első Continental Congress-t. A helyzet elmérgesedése miatt 1775-ben a második kongresszus kezdeményezte a függetlenség elérését, miközben már kirobbantak a fegyveres harcok a britekkel. 1776-ben megszületett a Függetlenségi Nyilatkozat, amelyet itt írtak alá a Capitol-ként használt Pennsylvania State House-ban. Még ugyanabban az évben az angolok elfoglalták Philadelphiát, és csak az 1783-as párizsi béke után vonultak ki végleg. 1790-ben újáépítették a lerombolt városközpontot, és 1800-ig ez volt a főváros. Ezután még sokáig Philadeplhia maradt a fiatal állam pénzügyi és kereskedelmi központja (itt épült meg az első amerikai bank), hála kiváló kikötőjének a Delaware folyó torkolatánál. A város szívében kapott helyett az Independence Mall, amely emléket őrzi a fenti eseményeknek. Egyik végén található az Independence Hall (State House), és két csatlakozó szárny, a Legfelsőbb bíróság és a Szenátus épülete. Itt őrzik az 1753-ban öntött Liberty Bell-t is, amely a függetlenség egyik szimbóluma lett, annak ellenére, hogy valamikor a 19. század derekán egy repedés használhatatlanná tette. A teret északról a National Constitution Center határolja, ahol amerikai történeti kiállítások vannak. A környező utcák bájos viktoriánus házsorokat rejtegetnek, ugyanakkor sajnos a Mall közvetlen közelében számos magas és modern épületet húztak fel, amik nagyon rontják az összképet. Mivel naponta csak limitált számú embert engednek be vezetéssel az Independence Hall-ba, és már reggel elfogytak a jegyek, körbesétáltam a többi épületet, kinéztem a kikötőbe, megcsodáltam a hadihajókat, hidakat, meg visszafelé pár további látványosságot. Estére visszamentem a konferenciára, és csatlakoztam a díszvacsorához. Másnap elvittem aput a konferenciára, majd újra beautóztam. Ismét a Mall-on kezdtem a programomat, majd a városháza felé vettem az irányt. Miután leparkoltam a kocsival, felkerestem a Rodin múzeumot. Jules Mastbaum film-mágnás 1923-ban elhatározta, hogy elkezd Rodin alkotásokat gyűjteni, hadd legyen egy ingyenes múzeum a város polgárainak. 1926-os halálakor már ő birtokolta a legnagyobb gyűjteményt Franciaországon kívül, és hamarosan meg is nyílt a múzeum. Philadelphia belvárosát szinte átszeli a Benjamin Franklin sugárút, amely mentén sorakoznak a különböző kulturális intézmények, könyvtárak, múzeumok. Az út végén foglal helyet a Museum of Art hatalmas épülete, amelynek lécsőit a Rocky film tette híressé. Egy nagy séta után visszatértem apuért a konferenciára, és az estét együtt töltöttük. Szerda reggel kiautóztunk a reptérre, és érzékeny búcsút vettünk egymástól. Egészen furcsa volt, hogy ideát lehettünk együtt; nagyon jól éreztem magamat.

**********************

Pennsylvania is the neighboring state to Maryland to the north-west, and is a real historical pearl. It was one of the earliest colonies, and Lord Penn received it from King Charles II. for merit in 1681. The capital, Philadelphia used to be one of the biggest and richest cities of America thanks to it’s excellent port on the estuary of river Delaware. This was the place where independent America was born in 1776, after the ongoing debate and struggle with Great Britain. The Declaration of Independence (drafted by Thomas Jefferson) was signed in the State House of Pennsylvania. This building served as the House of the Senate during the years of 1790-1800, when the capital of the USA was Phili.
The Independence Mall in the downtown contains all these historical buildings and sites, providing a unique opportunity to learn about US history. Other relics, such as the Liberty Bell are also on exhibit, and just wandering around the Victorian row houses and the harbor gives a better understanding of the old times. There are several other spots of interest, such as the Benjamin Franklin courtyard and museum, the Betty Ross house (where the first American flag was made), the Christ Church and many more.
My dad attended the 2008 World Batch Forum that took place in a hotel in King of Prussia, app. 20 miles from downtown. He invited me for the first evening Gala dinner, and other evening programs, otherwise I drove to downtown both days to explore the city. Thanks to Tricia’s GPS, I did not even get lost. I most enjoyed the cultural district around the Benjamin Franklin Parkway, with the Museum of Art at one end (with the high stairs made famous by Rocky), the Town Hall on the other end, and plenty of other exhibits and cultural centers in between. I only had time to visit the Rodin museum that has the largest collection outside France. I’m definitely coming back here soon! On Wednesday, I had to say good bye to Dad after those wonderful days spent together, and left him with all my gadgets and stuff to struggle back home with.

Nincsenek megjegyzések: