2008. április 28., hétfő

Robotok távol és testközelben // Close and Tele-robots

Seattle-i látogatásom elsődleges célja az volt, hogy részt vegyek az ATA2008 konferencián, az Amerikai Távorvoslási Társaság éves nemzetközi találkozóján. Még az ősz során nyújtottam be a szakmai anyagokat (az űrtávsebészeti koncepcióm továbbdolgozott verzióját), ami alapján meghívtak szóbeli előadásra.
Mintegy 2200 szakmabeli jött el, és a három zsúfolt nap alatt 10 plenáris ülés, 450 szekcióelőadás, poszterprezentáció és tucatnyai szakmai találkozó és fórum volt. A konferenicán első sorban az amerikai védelmi minisztérium (hadsereg) által finanszírozott kutatásokról és alkalmazásokról esett szó, és mint kiderült, az ATA társaság jó részben magas rangú katonákból áll. A hadi alkalmazások mellett azért sok polgári témájú előadás is helyet kapott, igaz, nem főként technikai jellegű prezentációk voltak, hanem esettanulmányok, távlati koncepciók és különböző tesztek eredményei. Ettől függetlenül voltak számomra is nagyon izgalmas robotos előadások, például részletesen megismerhettem az ENERGID cég által hamarosan forgalmazásba kerülő HIFU (nagy intenzitású fókuszált ultrahang) robotot, amely képes automatikusan végrehajtani a betegen az előre meghatározott ultrahang alapú sugár-terápiát.
Igazi öröm volt, hogy az űr-sebébszrobotos témámhoz kapcsolódó legnagyobb szakemberekkel sikerült megismerkednem. Sokat beszélgettem a fejlesztőkkel, akik az M7 és a Raven robotot építették, és a sebészorvossal is, aki tesztele őket a NASA víz alatti laborjában illetve parabola-repülésen - súlytalanságban. Az előadásom kis számú, de nagyon komoly szakmai közönség előtt zajlott, komoly megtiszteltetés, hogy ott lehettem.
A konferenciával párhuzamosan expo is volt, több mint 150 kiállítóval. Kicsit csalódás volt, hogy a legtöbb cég egyszerű vezetéknéküli vérnyomásmérővel vagy kórházi adatrögzítővel próbált érvényesülni, de voltak izgalmasabb koncepciók is, különösen a TATRC (a hadsereg szakterületi kutatóközpontja) standjánál. Demóztak virtuális orvos tréning programmal, sérülteket szállító mobil robottal, fejlett funkcionális képalkotó rendszerekkel és sok mással is. Egyértelmű, hogy a távgyógyászatban hatalmas lehetőségek rejlenek, amiket még csak most kezdenek kiaknázni. Ezt a feltevést erősíti az a tény, hogy olyan nagy cégek is megnyitották távorvoslási részlegüket, mint a Microsoft, az Intel vagy az AT&T. Számos praktikus ötlettel gazdagodtam a látogatás során, és külön öröm volt, hogy az egyik standnál a sorsoláson nyertem egy iPod-ot.
A záró napon az állófogadás a világkiállítás parkjában lévő Experience Music Project zenemúzeumban volt (nagyon furcsa egy épület). Mindenféle érdekességet meg lehet itt tudni a helyi zenei hírességekről, irányzatokról, meg lehet nézni Jimi Hendrix és Curt Cobain gitárját, és kipróbálni mindenféle hangszert. Az épületben kapott helyet a Sci-fi múzeum is, ahol sok eredeti jelmezt, figurát, makettet lehet látni. A régi díszletek mosolyt csalnak az ember ajkára, míg a klasszikus darabok megdobogtatják a szívét.
Szakmai szempontból szintén nagyon fontos volt, hogy szerdán meglátogathattam a helyi egyetem, a University of Washington Biorobotikai laboratóriumát. Az egyetem a város északi részén fekszik, a Washington tó mellett, és több mint 40 000 hallgatója van. Egészen fantasztikus hangulata van a campusnak, mivel az épületek többsége “Collegiate Gothic” stílusban épült (szerintem Oxfordra hasonlít egy kicsit). Különösen szép volt a cseresznyefa virágzás idején látni a quadokat és belülről megcsodálni a könyvtárat. A Biorobotikai labort Prof. Hannaford vezeti, akit még a montpellier-i nyári egyetemen ismertem meg. Nagyon komoly kutatásokat végeznek, az elmúlt években építettek egy saját általános célú távsebészeti robotot, a Raven-t, illetve több kisebb platformot is. (Szeptemberben a Raven-t Franciaországból irányítottuk egy sebészeti gyakorlat szimulációjának keretében.) Legjobban az új exoskeleton-t élveztem. Több nagyon jófej sráccal megismerkedtem a laborban, és mindent alaposan megmutogattak, amire csak kíváncsi voltam. Részt vehettem a labormegbeszélésen is, ahol én is beszéltem a Hopkinsról és a kutatásainkról. Tanulságos látogatás volt, ide is szívesen jönnék kutatni bármikor.

*********************
The primary purpose of my visit to Seattle was to attend the ATA2008 International Meeting and Expo. It was a great pleasure that I could also pay a visit to the Biorobotics Lab at the University of Washington. A detailed description can be read at my SurgRob blog.

Nincsenek megjegyzések: