2008. augusztus 4., hétfő

Rohanó nyár // Flying summer

Az előző hétvégém kellemesen telt, pénteken Dan-nél és Tian-nál volt sütögetés és tető-party, szombaton egy thai étterembe mentünk Triciával, vasárnap meg én főztem, majd az új Batman filmet néztük meg. (Mindenkinek nagyon ajánlom, tényleg jó.) Furcsa, hogy itt a moziban nincsenek helyre szóló jegyek. A hét során igyekeztem visszarázódni a munkába, illetve megvettem a hazaútra a jegyemet. (A végső verzió szerint november 4-én érkezem.)
A héten volt a Surgery for Engineers kurzus utolsó két alkalma a kórházban, ezúttal is sok minden érdekeset csináltunk, péládul egy disznó epehólyagját távolítottuk el laparoszkóposan, majd egy da Vinci robottal gyakorolhattunk. (Minderről részletesen a SurgRob-ban írok.) Pénteken befejeződött az REU-k programja. Az NSF által támogatott “Research Experience for Undergraduates” program célja, hogy a legkiválóbb alsóbbéveseknek 10 hetes nyári ösztöndíjat adjon, amit egy kiválasztott kutatóközpontban tölthetnek el, egy-egy izgalmasabb projekttel. Pénteken egyesével tartottak beszámolót a diákok, volt aki a prosztata robot szoftverét tökélestesítette, a da Vinci-n nyomaték szenzorokat tesztelt, rehabilitációs görkorcsolyát épített, vízalatti robotot programozott és sok egyéb. Este volt Tiffany búcsúbulija is, mert megszerezte Hopkinson a diplomáját, és a GeorgaTech-en folytatja a PhD képzést. Igen jól szórakoztunk a Wii Fit játékokkal, ping ponggal, billiárddal. Most döbbentem rá, hogy milyen nagy a fluktuáció itt, folyamatosan cserélődnek az emberek. Szombaton sajnos lemaradtam Peter kerti partijáról, mert délután már indult a gépem Kaliforniába, egy kis san francisco-i kiruccanásra.
Itt szeretném megjegyezni, hogy új webalbumot kezdtem (mivel a régi betelt), amit ezen a címen lehet elérni (meg persze ott van oldalt a címlistában).
Mindezeken felül pár jó dolgot találtam a héten, gondoltam megosztom mindenkivel. Elsőként ezt a központi LEGO gyárba tett látogatásról készült beszámolót ajánlom mindenkinek. Remélem, másokban is sok kellemes emléket ébreszt. Ezen kívül még Los Angeles-ben láttam ezt a marsos IMAX filmet, amit végre megtaláltam Youtube-on, és nagyon ajánlok mindenkinek. Akit pedig kicsit jobban érdekel a Hopkins kórház élete, most megy egy hét részes sorozat az ABC-n, amit neten is lehet ingyen nézni, és ténylegesen a kórházban dolgozókat mutatja be egyes eseteken keresztül. (Több ismerős arc is felbukkant már benne.)

**************
Last weekend was nice and easy. Tian and Dan had a roof party combined with a camp fire. We went to a thai restaurant the other day with Tricia, and watched the new Batman movie incredibly good indeed. The weekdays passed very quickly with some amazing rainfalls. Severe thunderstorms are coming and going here pretty often. The surgery for Engineer course has ended with some more interesting MIS operations performed (see SurgRob for more details). I bought my new tickets to go back home, finally, I will arrive November 4th. On Friday, the REU students presented what they had achieved in their NSF founded 10-week-long summer traineeship at our lab. There were some very interesting projects, such as the haptic feedbacking of the da Vinci, rehab strolling shoe, underwater robot navigation and so on. We also had Tiffany’s farewell party, as she is leaving to GeorgiaTech to get her PhD. We had some potluck, and played a lot with Lawton’s Wii. Unfortunately I had to miss Peter’s grill party on Saturday, as I was leaving to San Francisco in the afternoon. A fair deal though I guess.
This week I came across some interesting things I want to share. First, this blog on LEGO and especially the video documentation on a visit to the LEGO factory is absolutely compulsory for all LEGO funs. Then, there is an awesome IMAX movie about Mars and NASA missions I saw back in Los Angeles, and now found on Youtube. And finally, I long wanted to mention that ABC is running a short sequence on the Hopkins Hospital, introducing doctors and patients, cases and everyday life at the JHMI. It’s free to watch online on ABC’s website.
Technical announcement: I have started a new Picasa album that can be found here.

Nincsenek megjegyzések: