2012. május 20., vasárnap

ICRA konferencián // At ICRA2012

Zsinórban ez volt a 4. ICRA konferenciám (Kobe, Anchorage és Shanghai után), így nem is a szakmai tartalom miatt vártam igazán, hanem hogy találkozzam az ismerőseimmel és barátaimmal. Mivel St. Paulban nincsenek hostelek, és motelek is csak a városon kívül, így ismét az AirBnB rendszerhez fordultam segítségül, és egy random srác kanapéján aludtam. (Egy másik ágyát egy kínai srác foglalta el, aki szintén a konferenciára jött.) Annak ellenére, hogy nem voltunk messze a konferenciaközponttól és a belvárostól, semelyik taxis sem találta meg az utcát, bár a jobb fejek legalább nem számlázták ki a csavargást. Az esetek többségében ezért inkább besétáltam a konferenciahelyszínre, amely a Mississippi partján a Rivercenter központban kapott helyet. 
A szakmai program elég jó volt, bár nem hallottam/láttam semmilyen egetrengető újdonságot, de szépen fejlődik minden terület. A robotkiállításon viszont egyértelműen egyre több és jobb robottal jelennek meg a cégek, amelyeket mind ki lehet próbálni. Kinn volt az Intuitive Sugrical is egy da Vincivel, amin ki is próbálhattam az egyik otthoni kutatási teszt feladatunkat. Volt még egy csomó PR2, a NASA Robonaut-ja, és tucatnyi egyéb érdekesség. Újdonság volt, hogy idén videóra vették az összes előadást, így az IEEE tagok számára széles körben hozzáférhető a tudásanyag. Én ez alkalommal csak egy EuroSurge workshopon vettem részt a pénteki napon (erről majd a SurgRob-on írok bővebben), no meg a társaság operatív ülésein. (Most már nem a diákbizottság elnöke vagyok, hanem a Member Services Board-ot viszem.) 
A társasági események elég rendben voltak, bár mindegyikről túl hamar kiraktak minket (állítólag a helyi szakszervezetek nagyon erősek, és emiatt nem lehet hosszúra nyújtani az esti programokat). A networking reception a szomszédos Tudomány és Technika múzeumban volt, ahol a sok fizikai, természeti érdekesség és kísérlet mellett épp egy időszakos kiállítás volt a 18. sz.-i kalózokról, az egyetlen teljes egészében megtalált roncs, a Whydah műkincseinek bemutatásával. Azt is megtudtuk emellett, hogy miként készítik a hajóköteleket. Egyik este külön hopkins-os összejövetelt is tartottunk. A legjobb program mégis az volt, hogy Tommal ellógtunk csütörtök délután falat mászni. Az egyetlen helyi terem meglepően jól felszerelt volt, nagyon izgalmas falaik voltak, és most láttam először önbiztosító rendszert is. Aznap este csatlakoztunk Dana-hoz és bartájához, és egy remek sushi éttermeben vacsoráztunk.
Pénteken, a konferencia után elsétáltam még a Szt. Pál Székesegyházig, amely a második legnagyobb az USA-ban, illetve messziről megnéztem a kormányzói hivatalt. Szombaton részt vettem az IEEE RAS bizottsági ülésén, aztán este átrepültem Baltimore-ba, ahol Tian és Peng vártak, és egy remek kínai vacsorával zártuk a napot. 
*********

ICRA2012 was good. It was my 4th ICRA in a row (after Kobe, Anchorage and Shanghai), therefore I did not really see any strikingly new research or system, but the gradual advancement of robotics is apparent. Especially visible the improvement in the number and quality of the robots shown at the Expo: we had some cool exploration robots, Intuitive Sugrical's da Vinci, PR2s, a NASA Robonaut2, the new DARPA arm and many other gadgets.
Out of the social events, the networking reception stood out, since it was held in the Science Museum accross the street from the Rivercenter. In addition to the  generic cool experiments and windows, there was a temporary exhibit on Piracy in the 18th century based on the artifacts recovered from the shipwreck Whydah. The very best program was to hit the local climbing gym with Tom. They had really cool features, cracks and so. This was the first time I saw an auto-belaying system. We finished the day with a great sushi dinner with Dana and Shuhei.
I was presenting on a EuroSurge workshop, then after the Satruday committee meetings I flew over to Baltimore. 

Nincsenek megjegyzések: