2007. október 28., vasárnap

Baltimore belvárosa // Downtown Baltimore


Több Shuttle busz is van, ami ingyen szállítja a diákokat a város északi részén lévő JHU Homewood Campus-tól a Hopkins Kórházig. Még vasárnap is rendszeresen járnak, így nem volt gond bejutni a központba. Baltimore gyakorlatilag a kikötő köré épült, a mai napig az USA keleti áruforgalmának majd 50%-a áramlik keresztül rajta. A Patapsco folyó torkolata átlagosan 50 láb (15 m) mély, ezért ideális természetes kikötő. A 45 mérföld (75 km) hosszú partszakaszon évente 40.000.000 tonna árut rakodnak ki. Ennek megfelelően a központi rész virágzó üzleti negyed, azonban figyeltek arra is, hogy megfelelő élettér maradjon, így hétvégenként a mólón lévő rengeteg kávézó, áruház, múzeum megtelik emberekkel. A kikötőben kapott helyet a híres akvárium is, és több hadihajó és tengeralattjáró horgonyzik itt különböző korokból, amikre mind fel lehet menni. Voltam a Pearl Harbort is megjárt Taney Cutter-en, és a USS Constellation-ön, ami a polgárháború alatt az északiak zászlóshajója volt. Volt néhány vitrin a rabszolgakereskedelemről, ami elég elborzasztó volt. Például egy rajz, hogy az elfogadott nemzetközi normák szerint hogyan lehetett szállítani a néger rabszolgákat. Ragyogó idő volt egész nap, különösen nagy élmény volt felmenni a 429 láb (130 m) magas World Trade Center 27. emeleti körpanorámás kilátójába. Délre a város legrégebbi része terül el, tipikus sorházas környék, azonban fehér embereknek nem javasolt arra sétálnia, különösen nem este. Az öböltől nyugatra koncentráltan helyezkednek el a nagy szállodaláncok és üzletközpontok felhőkarcolói. Messze nem akkorák, mint New Yorkban, de így is autentikus amerikai hangulatot adnak a városnak. Az Inner Harbor körüli gyűrűt gazdagabb lakoházak alkotják, pár sarok után viszont már minden irányba a szegényebb negyedek következnek. A kikötőre gyönyörű kilátás nyílik a Federal Hill Park dombjáról, ahol egykor egy katonai erőd állt. Az egész belváros nyugodt, tiszta és rendezett. Az emberek békések, ráérősek - legalább is vasárnap. Nagyon szimpatikus volt, amit láttam. Legközelebb már benézek majd pár múzeumba is.
A képeim fent vannak itt.

*****************************


Downtown Baltimore is a very nice area. The city was basically built around the harbor. It is a good natural estaurine port, 50 feet deep in average. Even nowadays almost 50% of the US's eastern trade traffic goes through here (app. 40.000.000 tons). The business is thrieving around the inner harbour, and beside the fancy hotels and offices, there is a nice lively public area. Cafés, malls, restaurants and wide walkways everywhere. The best view over the city is from the top of the 429-feet-high World Trade Center. The weather was pretty nice, so the entire city could be seen from above. The skyscrapers are relatively packed into the downtown area, there comes a ring of expensive lining quaters and beyond that the poorer rowhouses. The harbor is best seen from the Federal Hill park where a fort stood a century ago. My pictures are available here.

Nincsenek megjegyzések: